Mint már egy korábbi cikkemben írtam, a nyolcvanas évek a fantasy filmek aranykora volt. Ekkor került a vászonra Conan John Milnius tolmácsolásában, ekkor mentette meg négy tudós New Yorkot egy soha nem volt sumér isten haragjától, ekkor mérkőztek meg halhatatlanok az emberiség sorsáért. Egy csomó olyan alkotás született, amely méltán maradt fent, és egy regimentnyi olyan fércmű, amely méltán merült feledésbe. Akad azonban egy film, amely szembeszállt egy seregnyi elvárással, mégsem lett sikeres a színházakban, és nem is szerzett akkora kultuszt, mint a Labirintus. Ez a film a Sárkányölő.

A történet alapja a szokásos felállás: a királyságot egy félelmetes sárkány tartja rettegésben. A teljes pusztulást elkerülendő a király megalkuszik a fenevaddal, és egy évben kétszer, a tavaszi és az őszi napéjegyenlőség idején egy fiatal lányt áldoz fel neki. Ez persze korántsem tetszik az egyszeri embereknek, akik felkerekednek, hogy megkeressék a világ utolsó mágusát, Craggenmoor-i Ulrichot (Ralph Richardson). Ulrich azonban már vén, mint a föld, és amikor a király lovagjai próba elé állítják, hogy bizonyítsa hatalmát, életét veszti. Így tanítványára, az ifjú Galenre hárul a feladat, hogy végezzen a szörnyeteggel.

Nincs egyszerű dolga, ugyanis senki sem bízik különösképpen a tehetségében. Míg a köznép csak morog Galen tapasztalatlansága miatt, addig a király lovagjai mindent megtesznek, hogy megállítsák az ifjú tanoncot. Ezt pedig teszik azért, mert már egyszer a saját bőrükön tapasztalták, milyen az, ha valaki kellő felkészültség nélkül próbálja megváltani az országot a fenevadtól. A jelenlegi király elődje és egyben fivére ugyanis megkísérelte legyőzni a szörnyeteget, csakhogy hamvait a négy égtáj felé sodorja a szél, az országát pedig egy feldühödött sárkány tarolja le. Marad hát a sorsolás alapján eldöntött évi kettő áldozat és az ezzel járó félelem és kétségbeesés – vajon ki kerül legközelebb sorra?

Mint az a fentiekből is látható, Sárkányölő nem egy szombat délutáni matiné, hanem egy intelligens film, ami egy sereg fantasy klisét forgat ki. Így, mint a fentiekből látható, Urland sem egy békés királyság, ami a sárkány jelenléte nélkül egy utópia lenne, ahol a bölcs uralkodót nagyon is érdekli népe jóléte. Ellenkezőleg, Urlandban megtalálni a disztópiák egyik legfontosabb jellemvonását: hogy egy nagyobb rossz elkerülése érdekében az emberek feláldozták a reményüket egy élhető életre. Természetesen a kiváltságosak védettséget élveznek, a királyt jobban érdekli, hogyan lehet varázslattal arannyá változtatni az ólmot, a lovagok pedig nem a sárkány elpusztítására esküdtek fel, hanem azokéra, akik kihívnák a fenevadat.

Galen sem egy Kiválasztott, kinek eljövetelét megjövendölték vala, ellenkezőleg, egy egyszeri fiatalember, aki csupán becsületes és jó szándékú. Éppen ezért Peter MacNicol tökéletes választás a szerepre – ugyanis ő nem egy, a hollywoodi férfiideált megtestesítő bájgúnár. MacNicol kiválóan hozza a kisembert, aki szívét-lelkét kiteszi, hogy segítsen másokon. A színészt később olyan filmekben és sorozatokban láthattunk viszont, mint a Szellemirtók 2, az Addams Family 2, az Ally McBeal vagy a Gyilkos számok, így elsőre kimondottan furcsának tűnhet, hogy első filmjében ő alakítja a hőst. Kár, ugyanis szívem szerint többet látnék MacNicolhoz hasonló színészeket ebben a szerepben.

Ami pedig a sárkányt illeti, benne nem az a csavar, hogy alapjában véve jámbor jószág, akit valamiért feldühítettek. Ellenkezőleg, Vermithrax Pejorative – avagy az „ártalmas trák féreg” – egy pokolbéli fenevad, akit egyszerűen tényleg képtelenség legyőzni, próbáljuk karddal, hittel, nemes lélekkel vagy varázslattal. Valahol meg lehet érteni Tyriant, a király jobb kezét, amiért mindennél erősebb meggyőződése, hogy a sárkány éhségét minden áron ki kell elégíteni. John Hallam kiválóan hozza a figurát: cinikus, ellenszenves, lekezelő, flegma. Leginkább arra a rendőrre emlékeztet, akit rég nem érdekelnek már mások jogai, egyetlen érdeke, hogy rend legyen az országban.

Meglepő, hogy ez a film a Disney égisze alatt született. Bárki meghalhat, méghozzá nem is feltétlen gyerekbarát módon, az emberek sokszor hiábavalóan hoznak áldozatot, és amikor nem, akkor pedig a dicsőséget azok nyúlják le, akik addig a vackukban lapultak. Hihetetlenül cinikus, így érthető, miért hasalt el a pénztárnál.

Az viszont az eddigiekből nem derült ki, hogy miért is merült feledésbe. Pedig minden adott lenne hozzá, hogy a többi klasszikussal egy lapon emlegessék, hangulatos, okos, sötét, eredeti. Azonban emellett lassú is, sokszor érezni azt, hogy keresi a helyét, máskor egy fordulat kifogja a szelet a feszültség alól, megint máskor pedig csupán nincs rendesen előkészítve. Leginkább talán úgy lehetne ezt összefoglalni, hogy ahhoz, hogy jobban meglepje a nézőt, néhol nem ártana egy kicsit jobban az orránál fogva vezetni. Ugyanis a helykeresés közben azt várjuk, hogy merre is fog továbbmenni a történet, viszont annyira nem megy sehová, hogy amikor kiválaszt egy irányt, már rég nem lepődünk meg, hogy ezzel szembement volna az elvárásainkkal, ugyanis az elvárásainkat rég kihajítottuk az ablakon.

Máskor pedig van, hogy egy fordulat annyira nyilvánvaló, így például a történet elején a hősnőről (akit Caitlin Clarke alakít), el kellene hinnünk, hogy álruhába bújva egy parasztfiú, csak mert a többi szereplő uramnak szólítja. Szerencsére azonban hamar kiderül, hogy mi a helyzet, mégpedig, mit tesz Isten, egy szabadban történő fürdős jelenetnél, melyben mind MacNicolt, mind Clarke-ot láthatjuk meztelenül, ami megint csak nem szokványos egy Disney filmtől.

Azonban akárhogy is szapulom a filmet, a Sárkányölő egy tiszteletreméltó alkotás – nem csak a hibái ellenére, hanem éppen azokért. A Sárkányölő alkotói ugyanis mertek kockáztatni, és ez az, amire manapság a hollywoodi mogulok nem képesek. Így hiába a fejlettebb technika, néhány kivételtől – kirándulások Középföldére, Csillagpor, Harry Potter-adaptációk – eltekintve maradnak a könnyed junior fantasyk és a Grimm-adaptációk. Mindegy, csak bejáratott legyen. És hamár itt tartunk, a kivételek sem most voltak, egyedül A hobbit tartja még magát – valaki szánjon meg minket nagyon gyorsan, és adjon nekünk egy, a Sárkányölőhöz hasonló filmet!

Persze, tudom, a Sárkányölő bukás volt. Ez pedig bőven elég, hogy a hollywoodi producerek maradjanak a bejáratottnál.

Érdekességek:

  • A film rendezője az a Matthew Robbins, aki többek között besegített Steven Spielbergnek a Harmadik típusú találkozások forgatókönyvében.
  • Egy rövid jelenetben Ian McDiarmid (alias Palpatine) is tiszteletét teszi, mint pap, aki megpróbálja összemérni hitének erejét a sárkány haragjával.
  • Vermithrax Pejorative állítólag Guillermo Del Toro egyik kedvenc mozisárkánya a Csipkerózsika Maleficentje mellett.
  • A sárkányölő szerepel George R. R. Martin Top 10 kedvenc fantasy-filmjének listáján is – vigyázat, spoilereket tartalmaz!

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon