A hétvégén, a bradfordi Easterconon díjazza a The British Science Fiction Association a tavalyi év legjobb brit alkotásait. A BSFA listája garancia a minőségre: évről-évre izgalmas, sokszínű művekkel találkozhatunk a jelöltek listáján. A héten a díjra jelölt regényekből, novellákból szemezgetünk. Jack Glass kalandjairól februárban írtunk, most pedig irány a jövő, háromszáz év múlva!

Kim Stanley Robinsontól eddig sem állt távol a közeli és közép távoli jövő részletes feltérképezése, gondoljunk csak a nagyszerű Mars trilógiára, amelyből egészen érthetetlen módon csak a ciklusindító Vörös Mars jelent meg magyarul. Meglehetősen sajnálatos dolog, mivel a folytatások, a Green Mars és Blue Mars, semmivel sem rosszabb regények. Ebbe az univerzumba tér vissza tavalyi könyvében, mely a meglehetősen ügyetlen 2312 címet kapta. A könyv maga viszont minden, csak nem ügyetlen, sőt jelölték az idei Nebulára és BSFA-ra is.

A huszonnegyedik században járunk, az accelerando utáni Naprendszerben. Robinsonnál ez nem egy technológiai szingularitást jelent, ő ugyanis nem hisz ennek bekövetkeztében. Sokkal inkább egy technológiai neutroncsillagot; a tudományos fejlődés nagymértékben felgyorsult, de nem exponenciális mértékben. Az emberiség a Merkúrtól a Neptunuszig megvetette a lábát, kisebb-nagyobb államalakulatokat létrehozva, melyek jó emberi hagyományok szerint nem ritkán rivalizálnak egymással. A Föld egy természeti katasztrófák sújtotta romhalmaz, de óriási embertömegei miatt továbbra is a Naprendszer legfontosabb bolygója. A Mars egy majdnem édeni, terraformált világ lett, egyfajta szuperhatalom. A Vénusz, a Titán, a Triton és a Jupiter holdak terraformálása is elkezdődött. Az egyéb apróbb élőhelyeket a Mondragon egyezmény fogja laza szövetségbe, melynek vezető ereje a Merkúr. A rengeteg kisebb-nagyobb érdekcsoport, kiegészülve a földi nemzetállamokkal egy ingatag és ideiglenes egyensúlyi helyzetben tartja sakkban egymást.

A regény főhősnője, Swan, egy meglehetősen szélsőséges viselkedésű merkúri, még az ő mércéjükkel mérve is különc. Az agytörzsébe pacsirta és farkasidegsejteket ültetett, és ő az első ember, aki a koponyájában egy qube-ot, értelmes kvantumszámítógépet hordoz. Mindezeken felül pedig hermafrodita. Amikor nevelőanyja, aki a Mondragon egyezmény egyik kulcsfigurája, rejtélyes körülmények között elhalálozik, Swan elindul, hogy kiderítse kik vagy mik állnak a haláleset mögött.

Egyfajta interplanetáris pikareszk veszi kezdetét, és az az érzésünk támad, hogy csak azért kell főhősünknek ennyi helyre ellátogatni, hogy az író minél több ötletét prezentálhassa az olvasónak. Ezt viszont cseppet sem bánjuk, mivel a különböző élőhelyek, kivájt aszteroidák és a napfelkelte előtt síneken haladó városok egytől egyik izgalmasak és élethűek. Mi is hamar kedvet kapunk a huszonnegyedik századi Naprendszerben egy kis csavargásra. A kezdeti detektívesdiből a történet fokozatosan egy nagy léptékű bolygóközi szociopolitikus thrilleré tágul, melynek megoldása egyben azt is meghatározza, hogy milyen irányt vesz az elkövetkező századokban az emberiség fejlődése. Sajnos ez a megoldás nem sikerült túl eredetire, és némiképp kalapból előrántott jellege van. Ennél többre számítottam Robinsontól, főleg mivel a világábrázolás és a szöveg minősége is egészen kiemelkedő az elejétől a végéig. Ahogy azt a Mars trilógiában, de Kim Stanley Robinson más műveiben is tapasztalhatjuk, a technológiai vívmányok, a regény tudományos környezete mind szilárd alapokon áll, jól végig gondolt. Különösen emlékezetes a Vénusz bolygó terraformálásának leírása, ennyire lírai ismeretterjesztő szöveget még nem olvastam.

Említést érdemel még a regény szerkezete: a különböző nézőpontokból elmesélt fejezeteket az adott részhez lazán kapcsolódó metaszövegek szakítják meg. Ezek között vannak szövegtöredékek korabeli irodalmi művekből, történelmi elemző munkákból, vagy éppen az emberi élet meghosszabbításáról. Máskor csupán száraz listákat kapunk a Merkúr krátereiről, a különböző űrjármű meghajtási típusokról, a Föld kihalt biomjairól, de akár az emberi tettek leggyakoribb mozgatórugóiról. Ez a szakadozott, nyers infómozaik, amibe a valós szöveg beletagozódik, kifejezetten érdekes színfoltja a regénynek, és egy kiegészítő értelmezési szinttel gazdagítja azt. Nem olyan régen Brin Existencénél találkoztam valami hasonlóval, egy még ennél is ambiciózusabb könyv esetében. Ahogy Brinnél, úgy itt is megvan az a kellemetlen mellékhatás, hogy a regényt egyszerűen nem lehet két nap alatt befalni. Még úgy sem, hogy az utolsó negyedében már egyszerűen átugrottam ezeket a részeket, némi lelkiismeret furdalást okozva ezzel saját magamnak. De ami az elején még érdekes volt – a töredékek és a narratíva közötti összes kapcsolat meglelése – az a végére már csak fárasztott.

Egy dologról még szeretnék megemlékezni a könyv kapcsán, mert ez is kiemeli a hasonszőrű művek közül. Az egész regényen végigvonul egy szerelmi szál, melynek epizódjai a legemlékezetesebb pillanatok közé tartoznak. Nemcsak azért, mert a pár mindkét tagja hermafrodita, hanem azért, ahogy Robinson két különc és öntörvényű ember kapcsolatát, fejlődését ábrázolja. Két olyan pontja is van a történetnek, amikor ez a két ember akaratuk ellenére egymásra marad, olyan helyzetbe sodródva, ahonnan belátható időn belül önerőből nem szabadulhatnak. Kapunk két érzelmes-filozófikus mini kamaradrámát, melyek tovább színezik ezt az amúgy is sokszínű regényt.

A 2312 igen érdekes könyv és nagyszerű élmény, de őszintén szólva nem értem, mit keres több rangos SF díj idei jelöltjei között. Az egyetlen, ami újszerű ebben a műben, az a már imént említett kettős szerkezet, ahol az egyik – nyers és szerkesztetlen – szöveg egyfajta hipertextként fonja körbe a valós narratív fejezeteket. Ez kétségkívül hatásos megoldás, és azt is el kell ismerni, hogy Robinson még szövegtöredékeiben is megdöbbentően költői tud lenni, de számomra ez nem ellensúlyozza a kezdeti rejtélyek meglehetősen faramuci megoldását. Ettől függetlenül jó kis olvasmány, és melegen ajánlott magyar kiadásra.  Természetesen a Mars-könyvek hiányzó kötetei után.

7/10

Hasznos információk:

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 4 hozzászólás érkezett.

  1. flynn szerint:

    Pont a napokban olvastam ezt a könyvet, és én abszolút jogosnak érzem a jelöléseket, azon sem lepődnék meg, ha majd az Arthur C. Clarke-díjra érdemes könyvek közt is ott lenne. Nagyon igényes, irodalmi megfogalmazásban mutat be egy érdekes univerzumot, ahol a történet keretet szolgál egyrészt a világépítéshez, másrészt a szerelmi szálhoz, ami engem különösen lenyűgözött. Ilyen jó könyv nagyon rég került a kezem ügyébe.

  2. crei szerint:

    flynn: Nekem ugyanezek a dolgok tetszettek nagyon, azaz a világépítés, a szerelmi vonal illetve a szöveg minősége. Csak a történet lezárásával voltak gondjaim.

  3. flynn szerint:

    Lehet, hogy folytatni fogja, nem? :)

  4. Crei szerint:

    Időközben a Nebulát már besöpörte a könyv…

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon