SFmag

Valahol félúton a kilencvenes évek hazai sci-fi dömpingje és a kétezres évek lassú konszolidációja között létezett Galaxis Könyvek a Cherubion egyik legérdekesebb próbálkozása volt. A maréknyi kiadott regény olyan szerzők kevésbé ismert – és annyira nem is kiemelkedő – munkáira fókuszált, mint Poul Anderson, Philip José Farmer vagy Jack Vance. Igazából utólag két kiadvány emelkedik ki a mezőnyből, Dan Simmons Hyperionja (már a keménykötésűvé válás után) és az ausztrál Greg Egan Karanténja.

Az SFmag stábjának nagy kedvence Greg Egan – ezt azért érdemes itt megemlíteni, mert többek között éppen ez az 1998-ban kiadott (eredetileg 1992-ben megjelent) regény szerettette meg velünk a szerzőt. A XXI. század közepén játszódó könyv egy szabvány detektívtörténetként indul. Főhősünk, Nick Stavrianos ismeretlen megbízójától azt a feladatot kapja, hogy derítse ki, hová tűnt Laura Andrews, a Hilgemann Intézet lakója, aki születési rendellenessége miatt egy pár hónapos szintjén szemléli a világot. Ennek ellenére Laura nyomtalanul felszívódott a kamerák és biztonsági őrök szeme elől. A szokatlan ügy utáni nyomozás során ráadásul egyre furcsább dolgok derülnek ki, Nicket pedig Új Hongkong nyüzsgő metropolisába vezetik a szálak. Ám ott valami olyasmivel szembesül, ami teljesen más irányba kanyarítja nem csak az életét, de az egész emberiség jövőjét.

Egan első sci-fi regénye, bár felhasználja a krimit, mint keretet a történethez, mégsem erről szól. Ugyanígy használja itt Egan a személyes szálat is, ami összekapcsolódik a regény egyik fontos – de nem központi – sci-fi ötletével, a neurális modokkal. Ezek a szerkezetek az agyba beépítve a neurális hálózatok meghackelésével bármire képesek: az ember érzékelése felerősödhet, érzelmeit kizárhatja egy időre, akár új érzéseket is beleplántálhat a saját tudatába, sőt, hősünk halott feleségének egy másolatát ültette be az agyába, így képes majdnem tökéletesen átélni, milyen lenne, ha még mindig vele lenne a nő. Ugyanakkor, bármennyire is lehetne egy érdekes egzisztenciális regényt írni Nick és Karen halál utáni kapcsolatáról illetve arról, hogyan alakítja át a technológiai fejlődés drasztikusan az érzelmeket, a Karantén ettől még tovább megy. Mielőtt rátérnék a regény központi problémájának ismertetésére, mindenképpen szólni kell a modokkal kapcsolatos végső próbáról. Anélkül, hogy bármit elárulnék a regény főbb fordulataiból, nehéz erről az amúgy nagyon okos és intelligens részről beszélni. Nick itt szembekerül egyik saját modjával, és az a kérdés kerül elő, mennyire képes befolyásolni az embert egy ilyen szerkezet. Képes-e valamilyen nyakatekert logikával megkerülni a mod hatásait, és hogyan tudja megindokolni, hogy miközben megszegi annak „előírásait”, egy bizonyos logikai út szerint mégsem teszi ezt. Ennek a problémakörnek a felfestése közben Egan olyan közel jut a metafizikai és vallási folyamatokhoz, amennyire egy vérbeli sci-fi csak juthat, remek analógiáját adva a (keresztény) vallási gondolkodásnak.

Azonban nem ez a szál az, ami miatt a Karantén a modern hard SF iskolapéldájának tekinthető. A fő szál a regényben a Buboréknak nevezett hatalmas jelenséggel és Laura eltűnésével van kapcsolatban. A Buborék egy hatalmas gömb, ami körbeveszi a Naprendszert, ezzel elszigetelve azt az univerzum többi részétől, és szekták ezreit hozva létre (amelyeknek a regény kezdetben elég sok helyet szentel). Mikor Robert Charles Wilson Pörgése megjelent 2005-ben, sokan felemlegették a hasonlóságot, de valójában a két mű homlokegyenest eltér egymástól. Egan ízig-vérig tudós elme, aki matematikával és fizikával zsonglőrködik, és olyasmit mutatott a kilencvenes években a science fictionnek, amivel sokak szerint az évtized legegyedibb hangjává vált. A Karantén központi tudományos problémája a kvantummechanika egyik mára már klasszikus és a nagyközönség számára is ismert elmélete. A Schrödinger macskája néven elhíresült tudományos paradigma lényege, hogy kvantumszinten a méréseknél maga a megfigyelő is befolyásolja az eseményeket. A klasszikus példa lényege, hogy a dobozba berakott macska, miután a dobozt hozzákötjük egy szerkezethez, ami egy radioaktív részecske bomlásától függően tölti meg azt mérges gázzal (ennek 50% az esélye), kvantumfizika szempontjából egyszerre élő és holt egészen addig, amíg meg nem nézzük a doboz belsejében. Azaz a különféle kvantumállapotok közül a megfigyelő választja ki, melyik is válik valóssá. Elsőre ez nem több egy tudományos fejtegetésnél, aminek semmilyen kihatása sincsen a hétköznapi realitásra (sőt, akár metafizikai problémának is felfoghatjuk). De Egan éppen azért lesz jó sci-fi szerző, mert képes bemutatni, hogy igenis, ennek a kérdésnek lehetnek nagyon komoly aspektusai is (ahogy valójában is fontos ez a tudományos elmélet), az embert pedig képes lekötni több oldalnyi kvantumfizikai fejtegetés is – a hard SF élvezetéhez nem kell fizikusi diploma, hisz a sci-fi mindenek előtt szórakozást nyújt, még ha az intellektuális is. Ez persze nem jelenti azt, hogy könnyű egy ilyen könyvet megérteni.

Ahogyan a tudományos csodák terepe a hatalmas szerkezetek mellett beköltözött a kvantumvilágba, úgy a hard sci-fi is a láthatatlan, ám horizontjaiban végtelen lehetőséget rejtő terület felé fordult. Ha az ember olvasás közben figyelmes, és megleli a megértés kulcsát, akkor lenyűgözve pillanthatja meg az univerzum csodáit és a képzelet előtt szabadon álló határtalan térséget.

Ez a modern hard SF világa. Ez Greg Egan világa. És ezért gondolják azt sokan, hogy ez az, ami a science fiction egyik alapformájának modern változata, a sci-fi egyik útja a sok közül: amikor az embert a tudomány nyűgözi le.

Persze a Karantén közel sem tökéletes regény. Marad egy-két elvarratlan szál, és itt-ott leül a történet is, éppen azért, mert a cselekmény jelentős része inkább csak kvantumfizikai/mechanikai elmélkedés, ami egy idő után átcsap már-már metafizikai okfejtésbe. Mindezek ellenére aki nem dől be a borítónak és nem egy future noirt vár, és nem riad vissza egy kis odafigyeléstől, kellemes élményben lehet része. És talán rákap Greg Egan írásainak ízére, és ráébred, mennyi fantasztikus lehetőség rejlik akár egy atomnál is kisebb részecskében.

Hasznos információk:

• A Karantén (Quarantine) Békési József fordításában jelent meg.
• A regény 1993-ban megkapta a legjobb ausztrál sci-fi regénynek járó Ditmar-díjat (amit Egan azóta ötször megnyert regényeiért és novelláiért).
• A neurális modok ötlete olvasható az Axiomatikus (Axiomatic, 1995) című novellában, ami magyarul a Feketecsuklyások című antológiában jelent meg 1999-ben.

Hasznos linkek:

• A szerző honlapja, a regénnyel kapcsolatos infókkal
• Egan esszéje a regény kvantummechanikai oldaláról

Hozzászólások

hozzászólás