A történész végzettségű sci-fi író, Harry Turtledove specialitása az alternatív történelem. Könyveit előszeretettel reklámozzák a “Master of Alternate History” szlogennel. Szinte minden változatában kipróbálta már magát: beépítette történelmi fantasybe (Videssos ciklus), urbánus fantasybe (The Case of the Toxic Spell Dump), időutazós sztoriba (The Guns of the South), űroperába (Worldwar), de rendszeresen visszatér a realista megoldásokhoz (Southern Victory sorozat, The War That Came Early, stb). A bőség e zavarából én a Worldwar tetralógiát választottam, hogy megismerkedjek vele – elsősorban azért, mert mindig rajongtam az űropera-elemek realista alkalmazásáért, de az sem tűnt hátránynak, hogy ennek majdnem az összes részét össze tudtam szedni budapesti antikváriumokban.

A négyrészes, mintegy 2000 oldalas sorozat (In the Balance, Tilting the Balance, Upsetting the Balance, Striking the Balance) egyetlen összefüggő történetet mesél el. Kezdetben 1942-ben járunk, és minden az ismert forgatókönyv szerint zajlik: a német invázió a keleti fronton egyre lassul, Kínában a kommunisták kétfrontos háborút vívnak Csang Kaj-sek nacionalistái és a japán hadsereg ellen, Angliában a radarkezelők újabb német bombázást várva merednek a képernyőkre, Amerikában pedig mindenki a legfrissebb háborús híreket várja. A tizenegy fényévnyire találgató Tau Ceti egyik bolygójáról azonban egy hatalmas, lassú űrflotta közeleg a Föld felé.

A kis növésű, humanoid kaméleonokra hajazó hódítók igencsak meghökkennek, amikor célhoz érve egy fejlett civilizációra bukkannak – automata szondáik ugyanis még a keresztes háborúk idején jártak a Földön. Mivel az ő világuk igen lassan fejlődik, az embereknél sem vártak jelentős változásokat. Így elsöprőnek szánt technológiai előnyük csupán arra elegendő, hogy jó esélyekkel szálljanak szembe a többszörös túlerővel. Számítógépeik, vadászrepülőik, tankjaik és atombombáik ismerősek az olvasó számára, hiszen semmi olyannal nem rendelkeznek, amit ma ne tudnánk megépíteni. Még hatalmas űrhajóik is csak annak köszönhetik létüket, hogy elegendő időt és erőforrást fektettek a felépítésükbe, nem pedig valami képtelen tudományos csodának.

A kezdeti összecsapások bennem a Végső Visszaszámlálás c. film légicsata-jelenetét idézték fel. A fél évszázados előny ekkor még sokkolja az embereket. A „gyíkok” azonban pocsék taktikusok, mivel évezredek óta nem vívtak igazi háborút, és a földlakók hamarosan rájönnek, hogyan csökkenthetik hátrányukat ravasz cselekkel és váratlan húzásokkal. Fából készült, kétfedelű repülőgépekkel derítik fel a célpontokat, mert ezeket nem látja a radar. Messzehordó ágyúkkal lövik a már leszállt űrhajókat, amelyek védelmi rendszere irányított rakéták ellen készült. Egy ilyen ágyú sikeres találatát követően pedig plutóniumot zsákmányolnak a roncsok közül, és megkezdődik a verseny az első atomfegyver előállításáért.

A történet legfontosabb helyszínei Kína, Lengyelország, és az USA középső területe – itt építették ki ugyanis a gyíkok azokat a hídfőállásaikat, amelyek a földi nagyhatalmakat fenyegetik. A három helyszín természetesen merőben eltérő helyzeteket mutat be. Amerikában az emberek szinte sokkot kapnak, hogy az ellenség ilyen könnyedén lehengerli őket. (Turtledove itt nyilvánvalóan azzal játszadozik, hogy az európai háborút átültesse az USA szívébe, és megvizsgálja, milyen következményekkel járna mindez.) Kínában a tanulatlan köznép fel sem fogja, mi történik, és kik lehetnek ezek a “kicsi pikkelyes ördögök” akik a “soha le nem szálló repülőben” élnek. Velük ellentétben a kommunisták pragmatikusan fogják fel a helyzetet – szemükben az idegenek csak újabb imperialisták, akiket el kell űzni. A helyzet azonban Lengyelországban a legérzékenyebb: míg a németek – ideológia ide vagy oda – a szövetségesek mellé állnak, addig a gettókba telepített, éhező zsidók közül sokan a gyíkokat segítik a nácik ellenében. A gyíkok – akik maguk is eszközökként, vagy kutatási anyagként gondolnak a foglyaikra és kollaboránsaikra – elborzadnak a treblinkai koncentrációs tábor láttán, de azt sokáig nem fogják fel, hogy újdonsült szövetségeseik nem az ő felsőbbrendűségük előtt hajolnak meg, csupán a fritzeken akarnak bosszút állni. Így az elvileg egyszerű “minden ember összefog az idegenek ellen” felállás máris erősen bonyolódni kezd.

A földönkívüliek gondolkodásmódja központi szerepet tölt be a sorozatban. A Faj (ahogy magukat nevezik) életszemlélete rendkívül statikus, nagyon nehezen alkalmazkodik a váratlan helyzetekhez. Évezredek óta egyetlen birodalmat alkotnak, az uralkodó dinasztia felé pedig vallásos imádattal viszonyulnak. A földi politika az értelmetlenségig bonyolult számukra, és sokáig nem is veszik a fáradságot, hogy a lenézett emberiség különböző csoportjait különbözőképpen kezeljék. Később azért az is kiderül, hogy világfelfogásuknak van pozitív oldala is: lassú fejlődésük nem képességbeli hiányosság, hanem abból a meggyőződésből fakad, hogy minden újítást a legalaposabb vizsgálatnak kell alávetni. Így náluk sosem fordulhat elő, hogy egy új találmány felforgassa a társadalmi rendet vagy veszélyeztesse a természet egyensúlyát. Még a meghódítandó Földdel is óvatosabban bánnak, mint annak lakói. Sam Yeager a második kötetben jól összefoglalja az emberek álláspontját: “Ha választani kell aközött, hogy felrobbantsuk a Földet, vagy a gyíkok uralma alatt éljünk, én azt mondom, robbantsunk.” A gyíkok főparancsnoka, Atvar flottaúr számára azonban a totális háború elképzelhetetlen gondolat. Annak ellenére, hogy egy feudális birodalomból származik, a XX. század elejének szülötteivel összehasonlítva néha ő testesíti meg a modern, ezredvégi emberiségtől elvárt felelős gondolkodást.

A háború története valójában nem sok meglepetést rejt magában. Turtledove vett egy, azaz egy darab fantasztikus eseményt, és következetesen és logikusan végiggondolta, hogy ebből mi következne. Nem hajlandó gondolatkísérletét egy újabb valószerűtlen eseménnyel “megzavarni”. A Worldwar-ban megjelennek ismerős események, amelyek ezúttal másképp zajlanak le – ilyen például a Manhattan Project története – , és olyanok is, amelyek a valóságban egyáltalán nem merültek fel, itt azonban elkerülhetetlenek – ezek közül legmarkánsabb a náci Németország csatlakozása a Szövetséges erőkhöz. De valószínűtlen fordulatok soha. Még az is ritka, hogy egy főszereplő sorsfordító döntést hozzon, amely új irányt szabna a háborúnak; jellemzően mindenki csak a kialakult helyzetre reagál.

Már a második rész táján nyilvánvalóvá válik, hogy az emberiség minden kreativitása ellenére sem hozhat létre olyan szuperfegyvert, amivel egyszer és mindenkorra elpusztíthatnák az inváziós űrflottát. Az egyes könyvcímekben nem véletlenül ismétlődik állandóan a „balance” (egyensúly) szó: a háborúban résztvevő felek ereje nagyon kiegyensúlyozott, nem ad lehetőséget elsöprő győzelemre. Még a sorozatot lezáró összecsapás – ami kétségtelenül izgalmasra sikerült – is kifejezetten kis léptékű, bár igaz, hogy végeredménye potenciálisan befolyással lehet a világ sorsára is. A szerző talán csak így tudta megindokolni maga előtt, hogy néhány ember egyéni hősiessége határozza meg az eseményeket. Így a meglepetések és izgalmak szinte teljesen az egyes szereplők szintjén mozognak, akiknek a sorsa természetesen távolról sem látható előre.

A Worldwar közel húsz főszereplőt, népszerű kifejezéssel nézőpont karaktert mozgat. Vannak köztük nagyon jól sikerültek, akik a történet folyamán egyre érdekesebbé válnak. Ilyen Jäger, a szimpatikus náci tiszt, aki titkos küldetések során gyakran kénytelen összedolgozni lengyel zsidókkal vagy francia partizánokkal, és fokozatosan változik az „ellenségről” alkotott képe. Vagy Liu Han, a kínai parasztlány, akit a gyíkok kísérleti alanya lesz, de szabadulása után saját kezébe veszi a sorsa alakítását. Vannak, akik eleinte nagyon érdekesek, de később kifogy belőlük a lendület: például Sam Yeager, a harmadosztályú baseball-játékos, aki azon kevesek közé tartozik, akiket őszintén érdekelnek a gyíkok, és az USA legjobb idegen-szakértőjévé képzi magát. Legalább egy akad közöttük, akit a szerző érezhetően azért öl meg, mert az ígéretes kezdet után maga is ráunt. De vannak olyanok is, akiket csak azért tart életben, hogy tájékoztassák az olvasót az eseményekről. Valljuk be, ennyi szereplőnek egyszerűen nincs elég anyag a sorozatban.

Érdemes külön beszélni azokról a főszereplőkről, akik egyúttal fontos történelmi személyek. Közülük az első Molotov, a Szovjetunió külügyi népbiztosa. Regényhősnek különös választás, őt ugyanis úgy ismerték, mint aki soha nem mutatja ki az érzelmeit. A könyvekben is csak két dologhoz kötődik: a marxizmus elveihez és Sztálin elvtárshoz. Szerepe leginkább arra korlátozódik, hogy betekintést nyerjünk általa a nagypolitikába, bár marxista szövegei időnként – különösen a gyíkokkal folytatott tárgyalások során – szerintem humorforrásként is szolgálnak. Sokkal érdekesebb Mordechai Anielewitz, a varsói gettólázadás – a valóságban igen szerencsétlen sorsú – vezetője. Ő a háború végéig kulcsfigurája marad a lengyelországi eseményeknek: részt vesz a kollaborációban, majd bujdosni kényszerül, remek körképet ad a kelet-európai viszonyokról, végül visszatér a harcba és fontos szerepet kap az utolsó rész eseményeiben. A kedvenc szereplőm, egyszerre hiteles és izgalmas, akárcsak a vele történő események. Mindenképpen említeni kell még Otto Skorzenyt. Nem nézőpont karakter, de roppant fontos. Engem speciel meglepett, hogy a sorozat első felében Turtledove mennyire hősies figurának mutatja be, mint James Bond náci változatát, aki bármilyen küldetést végrehajt és minden gyíkot legyőz. Plutóniumot lop vagy szembeszáll az idegenek főkémjével, mindezt lazán és mosolyogva, mint egy hollywoodi akciósztár. Amikor feltűnik a színen, az olvasó rögtön tudja, hogy most egy valószerűtlenül kalandos epizód következik, amely szinte már kilóg Turtledove következetes és racionális történetvezetéséből. Csak az utolsó részben helyeződik a hangsúly arra, miféle ember is Skorzeny valójában.

A könyvek szövege jellemzően nagyon sűrű, rengeteg információt képes egy oldalra zsúfolni, és minden részletre kitér. A világháború korát láthatóan jól ismeri, a társadalmi viszonyoktól egészen a haditechnikai részletekig. A Kínai Kommunista Párt belső szerveződése vagy a Panther IV harckocsi tervezési hibái egyformán a kisujjában vannak. Itt jelenik meg azonban Turtledove legnagyobb hibája is: egyes apróságokat szabályosan az unalomig ismétel. Ahányszor Ludmila Gorbunova felszáll kétfedelű Kukuruznyikjával, a könyvben elhangzik, hogy ez a gép mennyivel biztonságosabb a modern típusoknál, mert fából van, és szinte nem is látja a radar. Ahányszor Ussmak tankjára lőnek, megtudjuk, mennyivel jobb neki a biztonságos vezetőülésben, mint a parancsnoknak, aki csak akkor tud rendesen tájékozódni, ha odafenn áll a kupola nyitott ajtajában. A legtöbb főszereplőnek van egy ilyen visszatérő gondolata, amit állandóan ismételget, anélkül, hogy bármi újat hozzátenne a történethez vagy a karakterhez.

Mivel a Worldwar azt meséli el, hogyan változik meg a világ, vagyis a legtöbb alternatív történelmi írással ellentétben nem évszázados perspektívában gondolkodik, csupán néhány évben, a végén óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mi lesz ezután? Új hatalmi egyensúly jött létre, felgyorsult a technikai fejlődés, fontos történelmi személyek haltak meg idő előtt, és innentől az események várhatóan egyre kevésbé lesznek majd kiszámíthatóak. Talán ezért is írt Turtledove újabb négy regényt a Worldwar világába: egy trilógiát, ami a 60-as években játszódik, és a második kolonizációs űrflotta érkezését meséli el, valamint egy lezáró kötetet, ami egészen a közeljövőig viszi a történetet, és bemutatja a Tau Ceti világát is.

Mindennek ellenére a tetralógia története sajnos túl hosszú. Az első és az utolsó kötettel nincs baj, az egyiket elviszi az újdonság varázsa, a másikat a végjáték izgalmai, de a két közbenső részben igazán csak egy könyvre elegendő anyag van. Így a tetralógia harmadik könyvét időnként már unalmasnak találtam, annak ellenére, hogy a háború egyik meglepő fordulata épp ebben található. Azt azért el kell ismerni, hogy az egyes kötetek végén mindig bedob a szerző valami izgalmas eseményt, ezzel elérve, hogy a következőben más alapokról folytatódik a történet.

Turtledove könyveit mindenképpen olvasásra érdemesnek találom. Legfőbb erényei a realizmus, az alaposság, a történelmi felkészültség és a tág látókör. A továbbiakban azonban rövidebb – lehetőleg egy kötetes – műveit fogom keresni, mert ilyen terjedelemben, mint amit a Worldwar felmutat, meglehetősen lassú és terjengős tud lenni.

Noro

Hasznos információk:

  • A négy regény 1994 és 1996 között jelent meg.
  • A Worldwar sorozat folytatásai: Second Contact (1999), Down to Earth (2000), Aftershocks (2001), Homeward Bound (2005)
  • Harry Turtledove (1949-) a bizánci történelemből szerzett doktori fokozatot 1977-ben.
  • Magyarul két novellája jelent meg, a Galaktika 122. számában Az utolsó tétel és a 159. számban a Mainapság.

Hasznos linkek:

Turtledove honlapja

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 6 hozzászólás érkezett.

  1. kwindu szerint:

    Panther V harckocsi volt nem IV az egy kisseb közepes páncélos :-) A cikk amúgy jó :-)

  2. heavycavalry szerint:

    Üdvözlet. A cikk remek. A könyveket bár olvastam már, de csak elektronikus verzióban, jó lenne kézbe venni őket :D Tudom, ez itt nem a reklám helye, de leírnád légyszíves, hogy melyik antikváriumokban és mennyiért találtál rájuk? Teljesen véletlen nem volt egyéb Turtledove könyv is pl: man with the iron heart?

  3. noro szerint:

    heavycavalry: Amit a Múzeum körúton véletlenül találtam, azt mind el is vittem. Plusz az eladó hölgy azt mondta, hogy ő már csak szabadulni akar az angol könyvektől, így garantáltan nem is lesznek újak. De a bookstation webboltját még érdemes nézegetni, ott hagytam néhányat.

    kwindu: angolul mindkettőt medium tank néven emlegetik, magyarul meg gőzöm sincs :P

  4. stb szerint:

    Bookdepón 7 euró alatt voltak a Worldwar-könyvek, tegnap néztem.

  5. kwindu szerint:

    noro:Valóban mind a két tank közepes, a Panter V (ötös) nem IV (az-az négyes) erre utaltam a hozzászólásomban. Mert a volt egy Pz (Panzerkampfwagen) IV típusú kisseb harckocsi a német hadseregbe. Pusztán az elírásra vagy a tévedésre hívtam föl a figyelmet, azt sem vér komolyan :-) Bocsi, de harckocsik terén igen nagy a tudásom és egyszerűen kitört belőlem az szaktudás. :-)

  6. heavycavalry szerint:

    Köszönöm a tippeket noro és stb. A bookdepositroy azonnal megtetszett a free shipping miatt :D

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon