Folytatjuk az idei kedvenc olvasmányok bemutatását. (A cikksorozat első és második részét a linkek alatt találjátok.)

Huszár András (gaines)

A majmok bolygója: Lázadás
Nem vártam túl sokat a franchise legújabb elemétől, különösen a lagymatag Tim Burton-remake után, és kifejezetten kellemes meglepetésként ért, hogy az év legjobb popcornmozija sült ki belőle, amely fel tud nőni a gyerekkori kedvenc klasszikusokhoz. Az emberi szereplőket korrekt színészek alakították (az örökösen beszívott fejű James Franco, a dekoratív – és csak dekorációnak használt – Freida Pinto, vagy a brit karakterszínész Brian Cox), ám a film igazi sztárja Cézár, az intelligens, lázadást kirobbantó majom és Andy Serkis, aki kifejező tekintetével és arcjátékával lemosta embertársait a vászonról, Gollam után egy újabb életszerű CGI-karaktert hozva létre. Az alkotók fel merték vállalni, hogy hosszú szakaszok játszódjanak majmok között, nulla vagy minimális dialógussal, és éppen ezek a jelenetek okozták a legnagyobb élményt – tegye fel a kezét, aki nem a majmoknak szurkolt! (A filmről itt írtunk ismertetőt.)

Community
Az immár harmadik éve futó NBC-s szitkom, mely a fiktív Greendale közösségi főiskola egyik tanulócsoportja körül forog, az utóbbi évek egyik legkreatívabb sorozata, epizódjai hemzsegnek a popkulturális utalásoktól, az írók posztmodern játékossággal fordítanak ki zsánereket, kliséket, filmes megoldásokat, nem feledkezve meg arról sem, hogy szerethető, jól megrajzolt karakterekre fűzzék a sztorikat. A 2011-es évben három epizódot is tudnék ajánlani a fantasztikum kedvelőinek (bár hozzáteszem, mindegyik a korábbi részek, szereplői viszonyhálók ismeretében működik igazán): az Advanced Dungeons and Dragonsban a szerepjátékozás kerül a középpontba, a Horror Fiction in Seven Spooky Stepsből többek közt megtudhatjuk, milyen horrorfilm születne, ha hagynánk, hogy a kekeckedők írják a forgatókönyvet; a hat alternatív idősík között váltakozó Remedial Chaos Theory pedig igazi formai bravúr, s közben hihetetlenül szórakoztató.

Another Earth
Úgy tűnik, a blockbusterek árnyékában minden évben feltűnik egy remekbe szabott kis költségvetésű sci-fi. Idén a Sundance Filmfesztivál egyik nagy közönségsikere, az Another Earth volt a soros. Az elsőfilmes Mike Cahill filmjének alapötlete Robert Charles Wilson regényét, a Pörgést idézte, amennyiben egy hirtelen, nagyszabású kozmológiai változást (a Föld mellett megjelent egy identikus “második Föld”) néhány átlagember személyes sorsán keresztül, emberi léptékből mutatja be. Nem hard SF-re kell számítani, az új bolygó megjelenése inkább csak háttér a lelki drámához, a tudományos dilemmák helyett a filozófiai kérdésfelvetések dominálnak. Visszafogott, érzékeny indiefilm lehetséges életutakról, megbocsátásról, újrakezdésről, néhány egészen csodálatos jelenettel, és az újonc Brit Marling nagyon is meggyőző játékával.

 

 

Juhász Viktor

Patrick Rothfuss: The Wise Man’s Fear

Hosszas várakozás után idén végre megjelent a Name of the Wind (magyarul A szél neve) folytatása, és komótosan szövögeti tovább a trilógiának ígért fantasyt az egyszer majd királygyilkossá váló csodaifjú, Kvothe főszereplésével. A The Wise Man’s Fear sok szempontból nagyon második regény, ezért ahhoz képest, hogy ezer oldal, a történet nem halad túl sokat, ami viszont történik, az kifejezetten izgalmas. Szépen színesedik a kitalált világ, szaporodnak a titkok és egyre érezhetőbben haladunk egy nagyon baljós végkifejlet felé. Aki szerette az első részt, semmiképpen ne hagyja ki ezt sem (már magyarul is olvasható A bölcs ember félelme címen).

László Zoltán: Hiperballada

Mi történt volna, ha a Szovjetunió megelőzi az Egyesült Államokat a technológiai versenyben, és ezzel megnyeri a hidegháborút? Ezzel a felütéssel indít László Zoltán sci-fi regénye, a Hiperballada, amit első megjelenésekor nem olvastam, idén viszont kihasználtam a lehetőséget, hogy e-könyvként megvásárolható az átdolgozott, úgynevezett rendezői változata. Összehasonlítani éppen ezért nem is tudom az eredetivel, viszont (talán éppen ezért?) egyáltalán nem érződik rajta, hogy első regény lenne, még az olykor azért tetten érhető gibsoni felhangokkal együtt sem. A hangulatfestés különösen kiváló, a mocskos, behavazott KGST-cyberpunk Budapesttel az élen. Aki emlékszik a nyolcvanas évek Magyarországára, annak különösen érdekes lehet a sok ismerős apróság az alternatív idővonalban, ahol hatóságilag szabályozzák a virtuális valóságot, és ugyan elméletileg nem csak Párizsba, hanem a Holdra is lehet utazni, de az átlagpolgár egyik helyre sem juthat el soha.

 

Ben Aaronovitch: Rivers of London

Peter Grant a próbaideje vége felé járó, fiatal, fekete közrendőr Londonban, aki egy különösen véres bűntény helyszínelése közben váratlanul kísértetet lát, bár erre a zavaró apróságra csak az illető kihallgatása után döbben rá. A természetfeletti iránti érzékenysége felkelti Thomas Nightingale felügyelő figyelmét, aki egy titokzatos paktum értelmében a londoni egyenruhás testület egyetlen varázslója, és Peter hamarosan megkezdi a munkát a hirtelen kétszeresére bővült ügyosztályon. Pedig nem könnyű egyszerre rendőrnek és mágustanoncnak lenni: miközben Londont egyre jobban durvuló erőszakhullám tartja pánikban, az ezzel járó rendőri munka mellett hősünknek éppen elég fejfájást okoz, hogy egyetlen varázslat megtanulása kemény munkával is hónapokig tart. A helyzetet tovább bonyolítja a Temze férfi és női princípiuma közötti konfliktus, akik háborút vívnak a folyóért.

A 2011-es Rivers of London alapötlete első pillantásra nem hoz újat a modern nagyvárosba helyezett természetfölötti krimik sorába, a végeredmény mégis egy határozottan friss és szórakoztató brit urban fantasy, amely egyáltalán nem tűnik a rókabőr sokadik lenyúzásának – ebben nagy szerepet játszik, hogy tömve van popkulturális utalásokkal más, hasonló művekre, akad benne bőven fanyar humor, érdekesek a szereplői és nincsen összecsapva a krimiszál. A Life on Mars keverve Harry Potterrel – és már van folytatása is. (Amerikában Midnight Riot címen jelent meg.)

 

Oroszlány Balázs (Rorimack)

Képregény:

Orc Stain

James Stokoe mintha csak a Titán világához írt volna képregényt. Orkjai nem paródiák, világa mégis egyszerre könnyed, humoros és véresen komoly. A legjobb amerikai fantasyképregény (a szuperhősöket most felejtsük el), amit mostanában kapni lehet.

Battlepug

Mike Norton képregénye ötvözi a Conan-mitológiát a cukisággal. Az eredmény egy olyan blőd világ, ami valahogy mégis hihető egésszé áll össze.

Deveraux

Papp Imre képregénye tökéletesen kiaknázza a mai magyar képregény lehetőségeit. Olvasmányos, rendszeres történeteket kapunk, baráti áron. És jó látni, hogy számról-számra egyre kevesebb a gyermekbetegség.

 

Könyv:

Nick Mamatas: Sensation

Mamatas talán legjobb könyve – egy rövid, izgalmas történet pókokról, darazsakról, spontán szerveződő mozgalmakról és egy férfiról, aki nem akar mást, csak megtalálni a feleségét.

 

David Gerrold: The Man Who Folded Himself

A könyv először 1973-ban jelent meg, hogy 2003-ban újra kiadják. Idén pedig a Iambik kihozta hangoskönyvben. A legjobb időutazós történet, amit valaha olvastam – a friss kiadás változásai meg csak javítanak rajta.

Enjoe Toh: This is a pen

Endzsó Tó visszatért az alapokhoz: megint az önmagát generáló szövegekről ír, valahol a matematika, a programozás és a nyelvészet közös határpontján. Ha lehet nyelvészetből hardscifit írni, akkor ő azt űzi, mesterfokon. A kötet két kisregénye egy testvérpár és a szeretetét átadni nem tudó apjuk kapcsolatát mutatja be.

A cikksorozat befejező része:  http://sfmag.hu/2011/12/30/az-sfmag-kedvencei-2011-ben-4-befejezo-resz/

A cikksorozat korábbi részei:

1. rész: http://sfmag.hu/2011/12/27/az-sfmag-kedvencei-2011-ben-1-resz/

2. rész: http://sfmag.hu/2011/12/28/az-sfmag-kedvencei-2011-ben-2-resz/

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon