És íme a negyedik rész az idei kedvenc olvasmányainkkal. (Olvassátok el az első, a második és a harmadik részt is.)

Jövőre ugyanitt folytatjuk, addig is mindenkinek Boldog Újévet kívánunk!

Markovics Botond (Hackett)

Jelzi az idei csapnivaló fantasztikus filmfelhozatalt, hogy nagyon kellett gondolkodnom, hogy egyáltalán miket láttam idén a moziban, és az is, hogy az idei kedvenc egy a fantasztikumot csak nagyon érintőlegesen használó Almodovar film lett.

A bőr, amelyben élek

Sok kritikusnak nem jött be annyira ez a megosztóra sikerült film, nekem annál inkább. Groteszk hangulatú kamaradráma, ami minimális fantasztikumot tartalmaz csak ugyan, mégpedig az alapötletében, ellenben azt az emberi oldalról kegyetlen precizitással viszi végig. A történetről azonban semmit nem merek mondani, mert nagyjából minden spoilernek minősül, és agyonüti a fordulatokat.

Fertőzés

Borzongató hangulatú film, ami egy elszabadult, világméretű járvány hatásait modellezi hitelesen, dokumentarista stílusban, nyomasztó hangulattal. Nincs igazán főszereplő, hiszen a járvány terjedését megfékezni akaró tudósok közül senki nincs biztonságban, így a neves színészek is percek alatt esnek a vírus áldozatául, ha a forgatókönyv úgy kívánja. Nagyon hatásos és realista alkotás. 

 

Ne engedj el!

A Kazuo Ishiguro regényéből készült filmet ugyan tavaly mutatták be nálunk, de én idén láttam, ezért becsempészem ide. 1952-ben áttörés történt az orvostudományban: megszűntek a betegségek, a születéskor várható élettartam pedig 100 év fölé emelkedett. Ehhez nem kellett más, mint a megfelelő mennyiségű pótszerv „legyártása” és készenlétben tartása, hogy a megbetegedett szerveket idejében és komplikációk nélkül ki tudják cserélni.

A Hailsham nevű bentlakásos iskola növendékei a világtól elzárva nevelkednek, és tudják, hogy kiváló egészségük megőrzése nem csak saját érdekük, hanem a társadalomé is. Ahogy azonban közelednek a felnőtt kor felé, megértik, hogy kik is ők valójában, és miért is születtek.

Így kell megközelíteni a klónozás, szervdonorság problémakörét.

 (Az idei blockbusterek közül egyedül a Majmok bolygója: Lázadást merem jó szívvel megemlíteni, főleg mert Caesar karaktere döbbenetesen hihetőre és szerethetőre sikeredett. Csak azt a sok ostobaságot sajnálom, amikkel tönkrevágták a hitelességet, gondolok itt olyan alap dolgokra, hogy attól, hogy egy majom egy éjszaka alatt intelligenssé válik, még nem fog tudni sem írni, sem beszélni. Pedig a filmeknél én nagyon elnéző vagyok, de a sokadik ilyen már zavart, főleg, hogy a majmos jelenetek mennyire erősre sikeredtek.)

Könyvek:

Alastair Reynolds: Redemption Ark

A 2001-ben angolul megjelent Redemption Ark (a magyar megjelenés még várat magára) Alastair Reynolds Revelation Space című regényének folytatása, de ennek ellenére egy nagy vonalakban önállóan is élvezhető, egyedi hangulatú történet.

A Revelation Space kapcsán azt írtam: “nem tudok említeni még egy ilyen élő és átgondolt, racionális sci-fi világot, mint Reynoldsé.” Ez a Redemption Ark után hatványozottan igaz. Egy brutális elképzelésekkel teli, de történetvezetési döcögésekkel és helyenként gyengélkedő karakterekkel megáldott modern űropera ez, ami még így is lenyűgöző.

Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

Szürreális és sok szinten értelmezhető fantasztikus „mese” a felnőtté válásról. Nehéz róla bármit is írni, mert nem egyszerűen története van, hanem annál sokkal több. Kafka, az otthonról elszökött tizenötéves fiú és Nakata úr, az értelmi fogyatékos férfi története kapcsolódik össze különös, leginkább metafizikai szálakkal.

 

 Neil Gaiman: Sandman 4: Párák évszaka

A Sandman 4. kötete talán a legjobb az eddigiek közül, egy kerek és intelligens történet, amiben Morpheusz visszatér a Pokolba, hogy kiszabadítsa Nadát, akit évezredekkel ezelőtt ő száműzött a Pokolba. A Pokol ura, Lucifer megesküdött, hogy elpusztítja őt, helyette azonban egész mást cselekszik: kiüríti a Poklot, és a kulcsát a vele járó felelősséggel együtt Álom kezébe adja. A Sandman nem is elsősorban a képregény rajongóknak ajánlható, hanem mindenkinek, aki kedveli az igényes fantasztikumot. Acélpatkány kedvcsináló írása a linkre kattintva olvasható.)

 

Kánai András (SFinsider)

A sok jó olvasmányélmény közül három olyat választottam, amely idén jelent meg (igaz, a The Silent Landet az olvasók Nagy-Britanniában már tavaly kézbe vehették).

A harmadik legkedvesebb olvasmányom idén Graham Joyce rendhagyó, kétszereplős, World Fantasy díjra jelölt regénye, a The Silent Land volt. Csak később olvastam, hogy a neves szerkesztő, Jeff Vandermeer ugyancsak szerkesztőként dolgozó felesége könnyek közt adta oda férjének a könyvet, mint kötelező olvasnivalót. Mit mondjak, meg is értem: klisék nélküliség, szépen megírt mondatok, folyamatosan fenntartott feszültség, izgalom, és olyan vég, amelyet nem felejt el egyhamar az ember. Bővebb kritikám itt olvasható. (A regény március 29-én jelent meg.)

 Idén nálam ezüstérmes az elképesztően übercool és hipergeek Ready Player One. Elsőkötetes szerzője, Ernest Cline már a Fanboys című Star Wars road movieval letette a névjegyét, de az RPO ennél is tovább ment. 2044 reménytelen világából a virtuális valóságba, majd a nyolcvanas évek popkultúrájába menekülő srác sztorija lehengerlő olvasmány. Mint egy jól felépített videojáték, ahol a szintek végén egyre behemótabb rosszfiúkkal találkozhatsz, ahol a legkisebb fiúé lesz a királyság (nem csak a fele) és a királylány keze is. Egyszerre nosztalgikus és modern, sok érzelemmel és vad lendülettel megírt regény. 1980 előtt születetteknek, és a MTFBWYA rövidítést ismerőknek kötelező! (A regény augusztus 16-án jelent meg.)

 (Szerkesztői megjegyzés: picidzé, alias Könyvtáros testvér részletes ismertetője már szerkesztés alatt áll, így hamarosan többet is megtudhattok a regényről.)

2011 kedvenc regényének egy első regényt választottam. Will McIntosh nyomorúságosan realista és rendkívül ötletes munkája, a Soft Apocalypse nem egyszerűen remekül van megírva, de ami a fő erőssége: sajnos egyre aktuálisabb. Az apokalipszist nem egyszeri, hanem folyamatosan megtörténő események sorozataként bemutató könyv nehéz, de maradandó, hatásos, jól átgondolt regény. Hosszabban itt írtam róla. (A regény március 29-én jelent meg.)

 

A cikksorozat első 3 része:

1. rész: http://sfmag.hu/2011/12/27/az-sfmag-kedvencei-2011-ben-1-resz/

2. rész: http://sfmag.hu/2011/12/28/az-sfmag-kedvencei-2011-ben-2-resz/

3. rész: http://sfmag.hu/2011/12/29/az-sfmag-kedvencei-2011-ben-3-resz/

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film, irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon