Ez lehetne a magyar címe Peter F. Hamilton elképesztő méretű regényfolyamának, melyet angol nyelvterületen Night’s Dawn trilógiaként ismernek. (A meglehetősen bombasztikus című The Reality Dysfunction és Neutronium Alchemist, valamint a The Naked God alkotják. )

Hamilton Nagy-Britannia legsikeresebb sci-fi írója, majd két és fél millió eladott kötettel a háta mögött. Korábban már írtunk a Commonwealth-sorozaton belül játszódó művéről, a Pandora’s Star-ról, illetve az ahhoz lazán kapcsolódó Void-trilógiáról is. Magyarul a Földre hullt sárkány olvasható a Tuan Kiadó jóvoltából, két kötetben. (Ezen gyakorlat alapján, bármelyik könyv a címadó univerzumból  3-4 kötetben lenne kiadható…)

A Night’s Dawn egy korábbi trilógia, a kilencvenes évek elején íródott, meghozva írójának az igazi ismertséget. A történetben felvázolt teremtett világot hívják Confederation Universe-nek. Mindig is nagyon kedveltem ezt a teremtett világ “zsánert”, amennyiben az túlmutat a szokásos ponyvás sci-fi kliséken. Azaz hihető, logikus, átgondolt és eredeti hátteret ad a történetnek, mely enélkül értelmét és hitelét veszítené, de legalábbis merőben más értelmet nyerne. Példának okáért Paul Atreides csak a Dűne univerzumban lehetett az aki, de mondjuk Luke Skywalker karaktere nem igazán változna meg egy tündérmesébe, vagy akár a Harry Potterbe behelyettesítve sem… Persze szeretem a SW univerzumot, de a fenti kritériumomnak nem felel meg. A Konföderáció világa, ahol a három könyv játszódik, viszont annál inkább, szóval csapjunk is bele.

A könyvek története rendkívül szövevényes és összetett, rengeteg szereplőt mozgat, nagyon sok helyszínen. Hihetetlenül sokat megtudunk a világ történelméről, eszmerendszeréről, politikai-társadalmi viszonyairól, technikai vívmányairól. Minderre persze rengeteg időt és helyet hagy magának az író, hisz a három regény – ami tényleg egy történet háromfelé szedve – összesen 3600 oldalon hömpölyög. (Féltéglák, miniatűr betűkkel… ) Mennyiségimádók előnyben.

A cselekmény annyira bonyolult és szerteágazó, hogy csak a legfontosabb dolgokat rögzítve is túllépné ezen bejegyzés kereteit. Egy mondatban azért összefoglalnám, ezzel vállalva, hogy örökre eltántorítok vele mindenkit a könyvek elolvasásától, ugyanis így meglehetősen egyszerű: a huszonhetedik századi emberiség küzdelme, a beyondnak nevezett túlvilágról visszaszivárgó holt lelkek (pl. Al Capone, vagy a Bounty lázadója, Christian Fletcher) ellen. Ezek a lelkek túlnyomórészt nem gonoszak, csak az évszázados-évezredes semmiben várakozásban megkeseredtek, degenerálódtak. Egy baleset folytán út nyílott nekik vissza a valóságba, és most ismét élni akarnak…

A történetben nincs igazából főszereplőnk, inkább elsődleges, másodlagos, sőt harmad és negyedleges karakterek vannak, akik sorsán és viszontagságain keresztül ismerjük meg az elképzelt jövő nagyívű eseményeit. Kicsit olyan, mint egy színes történelmi tabló. A töménytelen nézőpontnak persze meg van az a jellemző hibája, hogy egy fejezet leírja, mi történik éppen x-el, majd a kövekező fejezet z-vel, majd jön y és a, b, c, és mire visszaérünk száz oldallal később x-hez, már elképzelésünk sincsen, hogy vele mi történt. Természetesen minden szakasz végén egy mini cliffhanger gondoskodik arról, hogy alig várjuk, hogy visszatérhessünk az adott cselekményszálhoz.

A Konföderáció, ahol a cselekmény játszódik, tulajdonképpen az emberiség és még két másik értelmes faj által uralt mintegy kilencszáz naprendszer összessége. FTL, azaz fénynél gyorsabb utazás létezik, de a legjobb hajók sem tudnak egyszerre 15 – 20 fényévnél messzebb ugrani. A Konföderáció egy viszonylag laza szervezet, mely sok apró irányzat mellett otthont ad két uralkodó kultúrának: az “Adamist” (azaz Ádámtól eredő) és az “Edenist” (azaz “Édenista”) társadalmaknak. Ezek szimbiózisa, vagy inkább együttélése egyensúlyozza ki az amúgy nem túl összetartó emberi közösséget.

Adamist-kultúra:  “Tradicionális” emberek, akiknek életében fontos a hit és vallás, és akik elvetik az emberi és egyéb génmanipulációkat. Rendkívül fejlett gépi technológiával bírnak, testük és eszközeik tömve vannak “nanonicssal”, ami a nanotechnológia hamiltoni megfelelője. Űrhajóik fúziós hajtóművekkel szelik át az űr térségeit. Ők az emberiség expanzionistái, gyarmatosítói. Több kasztra oszthatóak még, ezek közül az egyik legfontosabbak a hosszú űrbeli tartózkodásaik alatt leépülő szerveiket gépi alkatrészekre cserélő cosmonikok. Ugyancsak említésre méltóak a Megfigyelők, akiket még a történelmi időkben vittek el a Földről a Kiintek, hogy saját céljaikra formálják az emberi fajt. Később visszaküldték őket az emberek közé és elvegyültek az Adamistek között.

Edenist-kultúra: Ellentétben az Adamistekkel, ahol sok kisebb kormány és irányzat van egyidejűleg jelen, az Edenistek egy egységes társadalmat alkotnak. Egy telepátiához hasonló ún. “affinitás-háló” köti össze őket, melynek segítségével tökéletesen tudják gyakorolni a demokráciát, hisz minden fontos kérdésben mindenki szavazata számít és elvárt. Ez a totális döntéshozó mechanizmus a Konszenzus. Masszív genetikai módosításokkal operálnak, az affinitás képességét is így szerezték meg. Egy bolygó kivételével kizárólag hatalmas, gázóriások körül keringő élőhelyeken élnek, melyeket egy “biteknek” nevezett technológiával növesztenek. Ezek az állomások ezért élő és intelligens lények, minden Edenista szülei és védőangyalai (kicsit olyan, akár Banksnél az Orbitálisok Elméi). Űrhajóik szintén élő, értelmes teremtmények, a “voidhawk” (vákuumsólyom…?)-nak nevezett mesterséges élőlények. Testük bitek sejtjeiben olyan mezőt képesek generálni, mellyel mesterséges féreglyukakat nyitnak. Ez a megoldás sokkal kifinomultabb és gyorsabb, mint Adamist megfelelője. Az Edenistek abból élnek, hogy a gázóriások atmoszférájából bányászott He3-t adják el az emberiség többi részének. Ez ugye a fúziós technológia alapja.

Az Edenistek képesek emlékeiket haláluk előtt az élő űrállomásokba tölteni, és ezáltal egyfajta halhatatlanságot elérni. Amikor az első ilyen elme-transzferek megtörténtek, az Egyesült Keresztény Egyház feje, a Pápa kitagadta a teljes Edenist közösséget. Ez érdekes vallási-filozófiai kérdésfelvetésekre ad lehetőséget, és az író nem is hagyja ki ezeket az alkalmakat. Bár ez olykor lefékezi az amúgy is ráérősen haladó történetet, mégis mindenképpen plusz pont jár érte, és kiemeli a hasonszőrű gigatörténetek közül.

Technológia: A Konföderációban használatos tecnológiák igen sokrétűek, olykor a kelleténél hangzatosabb nevük is van, de mindegyikkel találkozhattunk már más hard SF művekben (pl. nano- és géntechnológia, kiborgizmus, torzitó és sztázis mezők, implantok, csillagpusztító fegyverek stb.) Mindettől függetlenül ezek a vívmányok jól illeszkednek a Hamilton által megálmodott világba, nem tűnnek elcsépeltnek és nem is öncélúak. Hard sci-fi beütésű űroperaként természetesen nagy jelentősége van a történetben az űrharcnak. Hamiltonnál ez meglehetősen egyszerű. Minden űrhajónak van egy bizonyos mennyiségű combat waspnak (harci darázs?) hívott pilóta nélküli hajója, melyeket egy-egy meleg helyzetben egymásra eresztik a megütköző felek. Általában ezek száma már meghatározhatja az adott csata kimenetelét. Különös jelentőségű még az antianyag használata, mely irtózatos pusztítóerejénél fogva a legszigorúbban tiltott és üldözött. Olyannyira, hogy maga a Konföderáció is az antianyag használatának maximális korlátozása és ellenőrzése végett jött létre. (Az embernek óhatatlanul is az Európai Atomenergia Közösséggel való párhuzam ugrik be, legalábbis nekem.) A világ legerősebb bűnöző-szindikátusai is az antianyag titkos gyártására jöttek létre. Az Adamist űrhajók, amennyiben antianyag hajtja őket, lepipálják még az Edenist sólymokat is.

Történelem: A napjainktól a történet jelenéig, a huszonhetedik századig eltelt dolgok jól dokumentáltak, a történetet olvasva szépen, elegánsan bomlik ki a világ történelmi háttere. Mielőtt az utolsó fejezet utolsó mondatát elolvasnák, megtudhatjuk, hogy keletkezett az Edenist kultúra, miként zajlott a környező űr meghódítása vagy az emberiség első találkozásai más értelmes fajokkal. Pár szemelvény csupán: a Föld itt is létezik, bár már nem a központ. Ettől függetlenül gazdaságilag és katonailag is erős, dacára a tönkretett felszínnek és az élhetetlen atmoszférának. A nagy kirajzás pedig nem heterogén módon zajlott Hamiltonnál, hanem népcsoportonként, esetleg vallási közösségenként. A legtöbb világ a mai napig őrzi ezeket a jellegzetességeket (pl. Kulu, a technikailag legfejlettebb bolygó a mai napig túlnyomórészt japán etnikumú, de van csak feketék vagy csak buddhisták által lakott planéta is. ) Sajnos magyar bolygó ebben a világban sincsen…

Említettem a történetfolyam alapkonfliktusát, a túlvilágról (a beyondból) visszataláló lelkek és az élők harcát. Gondolom nem nagy spoiler, hogy a végére minden megoldódik, és az élők győzedelmeskednek. Tetszett Hamilton húzása, amivel mindezt kicsit más dimenzióba emeli: egy másik, az embernél sokkal öregebb, passzív faj képviselője sejteti, hogy minden fiatal fajnál egyszer eljön a pillanat, amikor szembe kell nézni a saját beyondjával. Ha kudarcot vall, akkor óhatatlanul elpusztul, de ha megoldja a problémát, akkor – úgymond – egy szinttel feljebb léphet. Ez, és jónéhány utópisztikus utalás ad pozitív kicsengést az amúgy sötét tónusú regény(ek)nek. Egyébként is jellemző ez az irói álláspont:  könyörtelenül elénk tárja az ember rengeteg hibáját, és láthatjuk, hogy hét évszázad múltán is ugyanolyan kicsinyesek, közönyösek vagy éppen álnokok az emberek egymással és a környezettükkel, mint most. Mégis, érződik egyfajta óvatos optimizmus fajunk jövőjét illetően. Talán akkor sem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy az író az emberi fejlődés egy lehetséges és kívánatos útját az Edenist és Adamist ideák fúziójában látja.

A későbbi műveihez képest Hamilton karakteralkotási képessége még visszafogottabb, de azért nagy számuk ellenére is jól elkülöníthetőek és emlékezetesek szereplői. Jellemző a könyvekre a helyenkénti túlírtság, és a nyelvezete sem egyszerű. Ennek ellenére nagyszerű olvasási élményt nyújt, és a nap végén ez a leglényegesebb szempont.

A történetfolyam népszerűségét mi sem illusztrálja jobban, mint hogy részben rajongói nyomásra később megjelent egy The Confederation Handbook című könyv, mely részletesen taglalja az univerzum majd’ minden aspektusát. A főbb világok történelmétől, a technológiai leírásokon és az idegen fajok részletes bemutatásán át egészen a gazdaság működésének taglalásáig mindenre kitér, mindezt olvasmányos formában. (Geek kódja is van: CHb…)

Szívesen ajánlom mindenkinek ezt a trilógiát, aki szereti a logikusan és okosan felépített jövendő világokat, mélyen árnyalt és színes karaktereket, ezerszálú történetet némi filozófiával és humanizmussal megbolondítva. Sajnos abban is biztos vagyok, hogy ezt a művet magyarul  nem látjuk majd nyomtatásban, a fent már említett bődületes terjedelem okán. Itthoni viszonyaink között ezt körülbelül kilenc darab 450 oldalas kötetben (vagy 35000 forint áron) lehetne kiadni, az pedig minden lenne, csak gazdaságos nem.

Az angolul tudóknak marad tehát három darab puhafedeles féltégla, en block körülbelül 20 font értékben, esetleg ugyanennyiért e-formában megvásárolva. Kár. De a remény hal meg utoljára. És a beyondból akár még vissza is térhet.

Linkek:

www.peterfhamilton.co.uk

http://theunisphere.com/

http://www.silentphoenix.co.uk/main.htm

http://nightsdawn.wikia.com/wiki/Main_Page

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 10 hozzászólás.

  1. kwindu szerint:

    Igen szívesen olvasnám magyarul:-(De azt hiszem, ez csak álom marad :-(( Köszi az ismertetőtt.

  2. thecube szerint:

    Én mindig bízom benne h csak lesz egy magyar kiadó, aki bevállalja vmelyik nagyobb űropera sorozat kiadását, bár a néhai reményeim kezdenek elhalványodni: az Agave Iain M. Banks könyveivel van elfoglalva és az is nyögvenyelősen évi 1 kötettel megy csak h ha már elkezdték be is fejezzék az életművet, új szerzőt kétlem h bevállalnának. A Tuan sztem sose fog ilyen vaskos könyvek kiadásába belevágni az ő üzletpolitikájukkal nem is érné meg. A galaktika nemtom mit művel, nagyon kezd lecsúszni a szememben, manapság szinte semmi érdemlegeset nem adnak ki, új szerző pedig szinte esélytelen náluk, a régiekkel sem bírnak mit kezdeni. Marad az Ad Astra, de ők még csak most kezdenek és egy darabig kétlem h ilyen nagy fába vágnák a fejszéjüket. A könyvmolyképző viszont nem riad vissza a téglagyártástól és manapság még a scifi sem áll olyan messze tőlük…

  3. Kornya_Zsolt szerint:

    @thecube: Azért számold még hozzá a Deltát, idén ők is indítottak egy SF-sorozatot LeGuin regényével (A Rege). Bár az mondjuk tény, hogy ebben standalone könyvek lesznek, nem a több kötetre terjedő, összefüggő ciklusokat fogják megcélozni.

  4. Hackett szerint:

    thecube:
    Vagyunk egy páran szerintem, akik szívesen olvasnák Hamilton féltégláit magyarul, ő tényleg az az író, aki nagyon tud mesélni, és ugyanakkor elképesztő ötleteket tár az olvasók elé.
    És csak Crei utolsó előtti mondatát tudom idézni: a remény hal meg utoljára.

  5. Kornya_Zsolt szerint:

    Egyébként a múltkor boncolgatott “SF és vallás” témában kétségkívül megérdemelne egy fordulót az édenista közösségek viszonya a személyes hithez és a transzcendenciához. A társadalomképük is roppant érdekes: lényegében egy születési arisztokrácia irányít egy kollektivista társadalmat.

  6. Kornya_Zsolt szerint:

    Elég régen olvastam ezeket a könyveket, de ma délelőtt átlapoztam az első regényt, hogy felfrissítsem közben az emlékeimet. Két megjegyzés ebből az apropóból:

    1) A kapitányukkal szoros érzelmi kapcsolatban lévő élő hajók ötlete nem eredeti: először Anne McCaffrey lőtte el magyarul is megjelent híres novellájában (The Ship Who Sang), amit később regényciklussá bővített. Hamilton igyekszik tágabb dimenziókat kölcsönözni a konceptnek, de számomra még így is van egy kis utánérzés-íze: McCaffrey verziója mélyebb és őszintébb.

    2) Az első kötet cselekményszálai közül nekem a legkevésbé “scifis” tetszett a legjobban: az újonnan kolonizált telepesbolygó története, ahol az “affinitás” kvázi behelyettesíthető a jó öreg “titokzatos erőkkel”. És sajna, attól tartok, az én igazi hősöm – a szerző szándékai ellenére – Quinn, a sátánista fegyenc. Hihetetlen céltudatossággal és akaraterővel tör magasra a teljes nullpontról, és építi ki a saját kegyetlenül hatékony közösségét a társadalom által számkivetett roncsokból: született vezető, amellett vizionárius elme. Az ellenségei, akiket kíméletlenül ledarál, semmi együttérzést nem ébresztenek bennem: képmutató, önámító, szánalmasan gyenge bagázs, megérdemlik, amit kapnak. Quinnhez képest a pozitív hősök egytől egyig színtelen személyiségek, olykor pedig idegesítően buták, mint Joshua Calvert, akit csak a gung-ho életérzés visz előre, egyébként a legnyilvánvalóbb összefüggések fölismerésére is képtelen.

  7. Crei szerint:

    Quinn karakterét én is nagyon szerettem, kár, hogy később kicsit ellaposodott. Ettől függetlenül imádtam utálni.

  8. noro szerint:

    (Ez a cikk hogy kerülte el eddig a figyelmemet?) Ezt a trilógiát tervezem idén nyári olvasmánynak, hacsak addig el nem áraszt minket a magyar nyelvű sci-fi áradata. Eddig négy Hamilton könyvön vagyok túl, és egyikben sem csalódtam

  9. Hackett szerint:

    noro:
    “hacsak addig el nem áraszt minket a magyar nyelvű sci-fi áradata.”

    Figyeld csak majd a szerdai cikket az SFmagon.:))

  10. renszarv szerint:

    Hát, azért jobban örülnék egy Peter F Hamilton áradatnak 🙂

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon