Gondolatjátékunk első részében (E-könyv, a magyar SF gyilkosa) egy olyan fiktív világ felvázolását kezdtük el, ahol a papíralapú SF-kiadás összeomlott és átadta a helyét az e-könyveknek, legyenek azok legálisok vagy kevésbé azok. A hazai SF kiadás már előtte is számos sebből vérzett, de a végső lökést az e-könyvek elterjedése jelentette, onnantól kezdve elindult a lejtőn és nem volt megállás.  Mindez persze csak fikció, mint akármelyik B-kategóriás katasztrófafilm világa, a valóságból felcsipegetett igazságmorzsákat mindenféle eltúlzott elemmel vegyíti és körülbelül annyira használható a jövő előrejelzésére, mint a sci-fi írások általában…

Gondolatjátékunkat most azzal folytatjuk, hogy megvizsgáljuk a kataklizmát túlélt olvasók és írók helyzetét ebben a sötét korban.

Az olvasók, azaz a víg özvegyek

Nem homogén csoport, de jóval egyszerűbben leírható, mint az íróké (a helyzetet csak az bonyolítja egy kicsit, hogy az olvasók egy része író, de legalábbis előbb-utóbb az lesz.)

Az olvasó helyzete nehéz, de nem reménytelen. Továbbra is tud olvasni, mert van mit és van min. Legalábbis, ha a régebbi könyveket nézzük. Papíralapon megmarad a legtöbb kötet, ami a katasztrófa előtt megjelent, a boltok és antikváriumok polcain még sokáig megtalálható a magyar nyelvű SF – akárcsak jelenleg, néha meglepően sokéves kiadványok várják megkésett első vevőiket a boltok polcain. Aztán persze idővel elfogy a készlet, az árak mennek felfelé, bizonyos kiadványok elérhetetlenek lesznek, így az olvasók konzervatívabb rétegei is átszokhatnak majd az e-könyvekre. De ha valaki elvből távol tartja magát az ilyen digitális huncutságoktól, az is el lesz látva olvasnivalóval analóg élete végéig, legfeljebb kompromisszumokat kell kötnie, amiért megállította maga körül az időt. (Illetve vadászhat olyan POD-os vagy egyéb egyedi gyártású papírkönyvekre, amik e-könyvből lényegülnek át, de erről majd később.)

Ha már kompromisszumok: nélkülük a digitális könyveket szerető vagy elviselő olvasók sem lesznek meg. Ugyanis a külföldi SF üzleti alapú kiadása olyan mértékben visszaesik, hogy azt „nézni is tereh”. Papírkiadás ugye nincs, amúgy is a drágább külföldi kötetek haltak be először, ahol a standard költségeken még a jogdíj és a fordítás is dobott egyet, cserébe sokkal szívesebben kalózkodták fel őket a netre szorgos kezek. E-kiadásra meg hagyományosan nem adnak engedélyt a külföldi jogtulajok, poszt e-pokaliptikus világunkban már azt is tudjuk, miért. Tehát olyan még fizetős e-könyvben se lesz, hogy egy hivatalos, profi kiadó megvesz egy kinti menő kiadványt, azt kiadja egy profi fordítónak, hogy az igényes olvasóközönség olvashassa. Illetve csak akkor lesz, ha a hivatalos kiadó igen gazdag és a pénz elverésének hagyományosabb formáit (szerencsejáték, nők, tudatmódosító szerek) már unja – de ekkor már csinálhat papírkiadást is, ha lúd, legyen kövér.

Mi marad hát külföldi témában az olvasónak? Nem sok, de azért valami. Mondjuk megtanul külföldiül és onnan szerzi be az olvasnivalóit, odakint lesz papír és e-kiadás is, mégis csak nagyobb piac. A született antinyelvzseniknek pedig maradnak a rajongói fordítások (esetleg megspékelve néhány nosztalgiázó, időközben új munkát talált volt fordító partizánjellegű háziprojektjeivel, persze feketén, mert a jogokat akkor se adják oda neki, ha ingyen dolgozik). Ilyen illegális fordítások már ma is léteznek, a számuk valószínűleg a papírkiadás összeomlása után se növekszik meg majd jelentősen, de az arányok igencsak eltolódnak a javukra: egyszerűen nem lesz más rajtuk kívül.

Hazai téren viszont bőven lesz új, kortárs olvasnivaló is, de ezt már a következő csoportnál tárgyaljuk, a szerzőknél.

Az írók, azaz a hidra fejei

Az írók kihalásától nem kell félni, nagyon szívós, ellenálló fajta, mondhatni ez a csoport az, ami poszt-apokaliptikus víziónkban a svábbogarak szerepét viszi. (Figyelem, nem azt állítjuk, hogy az írók svábbogarak lennének, hanem azt, hogy olyan szívósak, mint a svábbogarak, tehát ez egy pozitív összehasonlítás!)

Illetve álljunk csak meg… Hiszen még le sem tisztáztuk, mi az, hogy író. Ezt a mostani papírkorszakban sem olyan egyértelmű, de a villanykönyvek világában még jobban elmosódnak a kontúrok.

Mert mi a helyzet manapság? Van az az igen nagyvonalú állítás, hogy író az, aki ír. Persze érezzük, hogy ez túl megengedő. Legyen akkor a másik véglet: író az, aki írásból él. Viszont körülbelül egy kézen meg lehet számolni, hány ilyen „megélhetési írónk” van, de egy olyan kezet képzeljünk el, ami már túlesett egy igen csúnya villamosaláeséses baleseten is. Talán nem túlzás kijelenteni azt, hogy ma Magyarországon pusztán SF írásból nem lehet megélni. Mindenfajta egyéb dolog írásából se nagyon, de csak SF írásából még annyira sem. Az e-könyvek elterjedésével sem lesz több pénz a tematikában, sőt, talán inkább kevesebb.

Próbálkozzunk új kategorizálással. Író az, akit kiadnak. Kiadnak, ez jól hangzik, de a POD-ok és magánkiadások korában azért érezhető különbségek lehetnek papírkönyv és papírkönyv között is – nem csupán példányszámban. Azt gondolnánk, minőségben inkább, de – a hazai SF birodalmában vagyunk – nehéz lehet olyan hibát találni egy POD-os kiadványban amit a „profi” kiadványok nem produkáltak már előtte (és itt külcsínre és belbecsre egyaránt gondolhatunk). Író az tehát, akit kiadnak, de… de nem maga adja ki magát, nem fizet érte, nem kis nyüzüge kiadó adja ki, nem ez, nem az… Szóval ez a definíció sem az igazi.

Talán az e-könyvek diadala elhoz majd egy új meghatározást: író az, akit olvasnak. Akit sokan olvasnak. És aki talán ezért még pénzt is kap – utólag. Non plus ultra: akit az e-téren szerzett népszerűsége miatt akár papíron is kiadnak.

De hogyan is?

E-könyv publikálás: bármit, bárhova, bármikor

Az e-könyv meghatározása pont olyan egyszerű és bonyolult, mint az íróé. Van, aki szerint az, ha egy sima .doc kéziratot feltesznek a netre (vagy előtte átfuttatják a Mobipocket Creator-on), az nem e-könyv. Igaza is van, de egy jól-rosszul lefénymásolt jegyzet sem tankönyv, ennek ellenére le lehet vizsgázni belőle ötösre. Egy szerkesztetlen, igénytelenül Kindle-kompatibilisre konvertált kézirat se a legszebb, ennek ellenére alkalmas arra, hogy valaki elolvassa, sőt, akár arra is – szélsőséges esetben -, hogy belefeledkezzen és kellemesen eltöltse vele az időt. Vagyis: vetélytársa lehet a professzionálisan gondozott és formázott szövegeknek, főleg, ha azok a szövegek nem mind olyanok, hogy „befelé nőne tőlük az ember haja” (feat Will Hunting). (Figyeljük a feltételes módot!)

Mindezt csak azért érdemes végiggondolni, mert a nagy katasztrófa után (amikor megszűnik a papír alapú SF kiadás) képzelt világunkban átmenetileg hirtelen nagyon demokratikus lesz a mezőny , a legnívósabb, ünnepelt szerző is csak egy kattintásra kerül a lesajnált, jó- és rossz szándékú amatőröktől. Ma a megjelenés csúcsa a menő kiadónál való papírkönyv, hozzá promóció, interjú, könyvbemutató, dedikálókörút, aztán egy díj – ehhez kell pár dolog, a mezőnyt tekintve az ütős kézirat opcionális, a többiről pedig hivatalosan nem szól a fáma. A papír eltűntével a megjelenés csúcsa a már most is létező netes publikáció marad, ehhez szinte semmi olyan nem kell, ami ne állna már most is annak a rendelkezésére, aki ezt a cikket olvassa. Számítógép és net – a szövegszerkesztő és konvertálóprogram ingyen is letölthető, a fájlmegosztás szintén nem kerül pénzbe, a letöltőlinket nagy tételben szétszórni meg csak pofa kérdése. A nagy számok törvénye meg itt is működni fog.

De mivel senki sem nulláról indul és senki sem légüres térbe érkezik, különféle írói modellek, megcélzott pályaívek válnak majd el egymástól, miközben a háttérben még le sem ülepedett a por az összeomlott SF kiadás romjai fölött.

Lesznek mondjuk…

Ingyenírók

Akik egyszerűen azért írnak, mert muszáj nekik így tenni. Mondhatni grafománok. Az írás egyfajta fiziológiai szükséglet a számukra, életjelenség, bibliai analógiával élve csontjaikba rekesztett tűz (feat Jeremiás). Amatőrök ők, a szó olyan értelmében, hogy nem ebből élnek, hanem ez csak a hobbijuk. A színvonal, amit produkálnak, olyan, mint az amatőröké általában: nem rossz, hanem kiszámíthatatlan. (De azért inkább az előző felé tendál, persze.) Viszont egy amatőrnek is elsülhet a billentyűzete és felküldhet olyat a netre, hogy csak na – ezért kiszámíthatatlan. A „profi” kategóriától az ember nagyjából tudhatja, mit várhat, az amatőrnél elvileg nem, de a korábbi rossz tapasztalatok (vagy hallomások) raknak némi hendikepet az ingyenírók társaságára. Bár könnyen elképzelhető az is, hogy a papírkorszak némely túlélője is ezt a csoportot erősíti, megélhetését tisztes polgári foglalkozásával biztosítja, unalmas szabadidejét pedig el kell ütnie valahogy.

Az ingyenírók további jellemzői lehetnek: egymást olvassák és értékelik, felküldött e-könyveik jó eséllyel gondozatlan szövegek és alapszinten konvertált, formázott, tisztított verziók, hajlamosak angolszász álnév alatt futni és társaságokba, írói, művészeti csoportokba, írókörökbe tömörülni. Az alkotói blokk megtestesült életereje az ingyenírók csoportja, az igazi záloga annak, hogy a tematika túléli a papírkiadás elvesztését is. (Már csak azért is, mert a papírkiadás a katasztrófa előtt sem játszott jelentősebb szerepet náluk.)

Félingyenírók

Akik szinte mindenben megegyeznek az előző csoporttal, de erősebb az írói öntudatuk és az üzleti vénájuk. Az ingyenírók népes masszájából az igényesség felé látják a kitörési pontot: nem csak a fikciójuk igényességében, hanem a megjelenési formáéban is. Vagy saját maguk (az írástól elvett idővel, energiával) vagy saját költségen (befektetésként) olyan e-könyvet tesznek elérhetővé a neten, ami komolyabb szerkesztésen, szöveggondozáson ment át, profibb a konvertálása, szép borítója van, esetleg az ingyenes (sokszor szívességként történő) netes híradásokon kívül egyéb marketingfogásokkal is népszerűsített. Látjuk, hogy ez a poszt e-pokaliptikus csoport már közelít a jelenlegi profi kiadás folyamata felé (mínusz nyomda), leginkább a mostani magánkiadásoknak felel meg. Nem a legfontosabb, de fontos eleme az egésznek a pénz. A csoportba tartozó alkotó továbbra sem munkaként, hanem hobbiként ír, valószínűleg akkor is írna, ha semmiféle anyagi ellentételezést nem remélhetne – de remél és elébe is megy a dolgoknak. Mivel sem netes fizetési rendszert, sem feltörhetetlen másolásvédelmet (ez olyan fiktív világunkban, mint egyéb sci-fikben a fénynél gyorsabb meghajtás) nem tud finanszírozni, ezért könyvei ingyen letölthetőek és terjeszthetőek, de az olvasók becsületességében bízva ellentételezést kér: számlaszám, PayPal, stb. megadásával. Esetleg kihoz egy POD-os verziót (papír!) és kéri, hogy azt rendeljék meg, ha tetszett a könyv.

/A POD (print-on-deman, digitális nyomdás) kiadások igazából mellékszálat képeznek fikciónkban, mert a papírkönyv összes hátrányával rendelkeznek, miközben az e-könyv összes előnyét nélkülözik; komoly piaci szerepet nem érnek el azután se, hogy a hivatalos papírkiadás jobblétre szenderül. Inkább ritka csemegék, státusszimbólumok vagy írói szerelemkiadások lesznek, néhány kivételtől eltekintve, ahol a marketing valahogy átütő sikerre visz egy-egy alkotást./

Pénztremélők

Akiknek igazuk van, hogy így állnak hozzá. Mert az írás, a professzionális írás igenis munka, a munkáért pedig pénz jár. Főleg azért, mert (vagy: akkor, ha) az író tisztességes kenyérkereső foglalkozását feladva ír, vagyis ha üzletileg negatívban van, előbb-utóbb komoly gondjai lesznek. De ha „rendes” állással rendelkezik és amellett, a pihenőidejéből, a családjától elcsent időben hódol a szenvedélyének, akkor se jön rosszul az anyagi ellentételezés, ha másnak nem is, motivációs bázisnak mindenképp. Vagy befektetésnek a következő alkotáshoz. Épp ezért ezen csoport tagjai fizetéshez kötik műveik letöltését, valószínűleg egy kisebb-nagyobb e-kiadóhoz, tartalomszolgáltatóhoz vagy akár az Amazon Kindle Store-hoz társulva; ráadásul itt nagyobb arányban találunk gondozott szövegeket, igényes konvertálásokat, szerkesztői munkát és egyéb olyan dolgokat, amik nélkül lehet ugyan e- vagy normál könyvet kiadni, csak éppen nem elegáns. Az esetlegesen megszerzett legális fordítások is ezt a mezőnyt gyarapítják – már csak azért is, mert minden előkészítő munka anyagi befektetést igényel és azt nem lehet máshogy csinálni, csak úgy, ha van egy minimális esély a megtérülésre, sőt mi több, nyereségre is.

A kérdés, hogy van-e?

Money, money, money

És miért ne lenne pénz? Egyértelmű, hogy van, de csak akkor, ha a kereskedelmi forgalomba helyezett, (remélhetőleg igényes) kiadások egy rendszer részét képezik, a rendszer másik, talán legfontosabb csoportja pedig az e-kulturáltsággal rendelkező olvasó. Aki 1. olvas e-könyvet, 2. van pénze rá, 3. akkor is fizet érte, ha kalózverzióban is hozzájuthatna. (E-könyv esetén igazából minden kassza becsületkassza.)

Ha jól megfigyeljük, ezek egyre szűkebb csoportok, ráadásul halmozottan hátrányossá teszi a helyzetet az is, hogy nyilván nem tetszik minden könyv mindenkinek, tehát ez még osztja (gyökvonja?) az utolsó csoportot is. Sikerre pedig csak akkor van remény, ha az 1-es számmal jelölt halmaz igen nagy számot képvisel. Fizetős, nyereséges, igényes és gondozott műveket kitermelő magyar SF e-könyvpiac tehát csak akkor lesz fiktív világunkban, ha a jelenlegi olvasók száma növekszik. (Most elkezdünk bejátszani egy olyan zenét, ami a családi filmeknél a nagy erkölcsi üzenetek, könnyfakasztások alatt csendül fel, figyelem…) Az olvasók számának növeléséhez pedig leginkább az ingyenírók és – ez itt eretnek gondolat lesz – a kalózok járulhatnak hozzá. Mert nagy tételben szórnak, termékenyítenek, esik a mag útra, útfélre, néha jó földbe – az esetlegesen felébred érdeklődők meg talán megjelennek a fizetős piacon is. Természetesen itt van egy nagy „ha”. (Rosszabb esetben duplán.)

Egy nyugtalanító kérdés

Ami így hangzik: rosszabb lesz-e a magyar SF a kataklizma után? Vannak perszer olyan hangok, amik szerint a jelenleginél rosszabb már úgy sem lehet, így ezen nézőpontból a papírkiadás megszűnése nem oszt, nem szoroz. Mások amiatt aggódnak, hogy boldog-boldogtalan feltölti majd a (fájóan amatőr) e-könyvét az internetre és ezzel veri be az igazi szöget a tematika koporsójába – a tömérdek ocsú között így ugyanis elveszik a tiszta búza, az érdeklődő olvasó pedig úgy án blokk az egész tematikát küldi a kukába a preferencialistáján. A papírkönyvek idején ugyanis az analóg publikációra kerülés lehetősége már komolyan megszűrte a mezőnyt.

Fiktív világunkban azonban mégsem egy nagy (és rettentő alacsony színvonalú) massza lesz a magyar SF könyvekből, hanem hamar kialakul a rétegződésük, elismertségi fokuk, összességében a színvonalra (legyen az indulóérték bármilyen) nem lesz negatív hatással a változás.

Méghozzá azért nem, mert:

  • az olvasó nem hülye és ha már azon kisebbség sorait gyarapítja, aminek a tagjai tudnak és akarnak olvasni, akkor képes arra, hogy megkeresse és kiválassza magának azt, amit tetszik neki. Sőt, amilyen pletykás fajta, ezt az információt megosztja másokkal. Ha lusta vagy kevés ideje van két könyv között, akkor lájkolja;
  • ezek a spontán visszajelzések, linkmegosztások, átküldések rangsorolják a műveket, hatnak ösztönző vagy elrettentő erővel, összességében egész demokratikusan;
  • – persze akadnak gaz manipulátorok, akiknek nagyobb szavuk van és mondjuk kritikát írnak az általuk olvasott művekről, kisebb manipulátorok a blogjukra, nagyobb manipulátorok tematikus oldalakra, az igazi nagypályások akár a mainstream médiába is. Igen, e-könyvről. Néha előfordul tiszta e-könyvről írt kritika ma is, de a kataklizma után ugye eltűnik a papírkiadás, a megrögzött könyvvéleményezőknek meg muszáj lesz erre átállniuk;
  • és persze az sem lesz mindegy, hol jelenik meg az e-könyv, mert hiába van a neten elméletileg minden csak egy kattintásra, oldal és oldal, e-kiadó és e-kiadó között is lesz különbség. Ha nem is akkora, mint ma van kiadó és kiadó között – az új megjelenések első letöltési hulláma nagyban függ majd a publikáló felület elismertségétől, de miután a könyv híre szétmegy, onnantól kezdve már az olvasók visszajelzése lesz erősebb – hosszú távon egy szerzői honlap kínálta letöltés és egy hivatásos e-kiadó kínálta letöltési szám összemérhető is lehet(ne, ha a fizetési feltételek, ingyenesség stb. nem kavarna bele);
  • de ami a legjobb, az a megjelenési lehetőségek változása. Volt ugye az a szűrő, hogy papíron nem jelenhet meg akármi – illetve mondjuk úgy, akárki. Hogy a szűrő mit szűr? Legyünk jóhiszeműek és mondjuk azt, hogy tisztán a minőséget, eladhatóságot. A szűrő ráadásul azért is szűr, mert a legnagyobb SF-fan kiadónak is korlátozottak az erőforrásai és igencsak meg kell néznie, mit és kit enged adásba, vagyis mibe fektet pénzt úgy, hogy igazából nem sok garancia van a nyereségre. Ráadásul kevés SF kiadó van – egyre szűkebb a keresztmetszet, igen korlátozott azoknak a száma, akik úgy dönthetnek, hogy egy kéziratból normális könyv lehet. Nos, a papírkorszak után ez gyökeresen megváltozik (boldog-boldogtalan feltöltöget, ahogy most is már persze), ami ma a megjelenés aljának számít, az lesz az általános. Ez önmagában még nem feltétlenül pozitív, de az viszont az, hogy a masszából való kiemelkedés során az olvasók értékelései a mostaninál kiemeltebb szerepet kapnak. Ha pedig egyenlőbbek a versenyfeltételek, nagyobb esély van a színvonal javulására. Legalábbis fiktív könyv-apokalipszisünk világa ilyen naiv lesz.

Zárókép, lassan távolodva, háttérben naplemente

A gondolatjáték első részében felvázolt gyilkos vírus – az e-könyvek és e-olvasók felfutása – utolsó cseppként funkcionálva bedöntötte az SF papírkönyvek amúgy is számos problémától terhelt piacát. Az SF azonban nem halt meg: az utolsó cseppet meglovagolva a fogyasztók és az alkotók továbbra is életben tartották, néha bizonytalan partraszállási kísérleteket téve a papírkönyvek birodalma felé is, de többnyire a digitális területen maradva. Az átmeneti zűrzavar után kialakult az e-kiadás, e-olvasás új kultúrája, ahol egymásra utalva, szimbiózisban élve (mint egy boldog, nagy család) az összes szereplő megtalálta a helyét, ki az olvasók megszerzésben, ki az olvasók különféle minőségű olvasnivalóval való ellátásában. Néhány év alatt kialakul az is, hogy milyen súlya van egy-egy publikációnak, alkotónak, mik az elit és kevésbé elit megjelenési helyek, mik azok a hírforrások, kritikai reflexiók, amik vezérfonalul szolgálhatnak az igényes olvasnivalót kereső SF-fogyasztók számára. A papírkönyv értékes, exkluzív ajándék, egyedi darab lesz, nem pedig tömeges fogyasztási cikk, az SF pedig továbbra is él és virul – mégse jaj, mégsem ölt meg senki semmit.

És most kapcsoljuk ki a készüléket és térjünk vissza a fikcióból a valóságba. Én a magam részéről nekiülök és befejezem az aktuális sci-fit a Kindle-n…

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 2 hozzászólás.

  1. raves szerint:

    ez fergeteges volt! 🙂

  2. christiancrowe szerint:

    Bal szemem sírt, a jobb nevetett olvasás közben 🙂

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon