SFmag

Panemet, az egykori Észak-Amerikát elfoglaló országot az éhínségek, járványok és háborúk csapásai után tizenhárom körzetre osztották, s fölöttük a Kapitólium uralkodott. A körzetek hetvenöt éve fellázadtak a főváros ellen, ám elbuktak, a Tizenharmadik Körzet pedig a földdel lett egyenlővé, és azóta minden évben megrendezik az Éhezők Viadalát, hogy a körzeteket alárendeltségükre és a felkelésért fizetett árra emlékeztessék: minden területről egy fiút és egy lányt sorsolnak ki, hogy megküzdjenek sorstársaikkal, és dicsőséget szerezzenek szülőföldjüknek. Ennek egyetlen feltétele van:  élő, egyenes adásban le kell mészárolniuk a többi gyereket.

Ismerős? Suzanne Collins 2008-as könyve, Az Éhezők Viadala azonban nem egyszerűen a nyugati Battle Royale, bár mind az alapszituáció (preparált területen a kormány kényszerére egymást gyilkoló kamaszok), mind egyes részletek (a szerelmespár, a küzdelem kezdetén kiosztott felszerelés) kísértetiesen emlékeztetnek rá, és ezért az ismertetőben sem kerülhetem el az összehasonlítást. Az írónőt saját bevallása szerint Thészeusz és a minotaurusz legendája, valamint egy valóságshow és egy iraki tudósítás kontrasztja inspirálta, de az sem kizárható, hogy olvasta Takami Kósun könyvét (vagy Shirley Jackson: A sorsolás című novelláját). Suzanne Collins azonban egyrészt közelebb vitte a kamasz olvasóközönséghez a történetet (egyes szám, első személyű narrátor, szerelmi szál, a túlélésért folytatott küzdelmen túlmutató gondolatok és problémák), másrészt túllépett a Viadalon, és Futótűz című regényében már azzal foglalkozik, mi történik utána: a főszereplő győzelmének az egész ábrázolt társadalmi szerkezetre kiható következményei vannak.

Katniss Everdeen, a történet elbeszélője vadászathoz értő, vadont jól ismerő túlélő egy vesztesnek elkönyvelt körzetben, aki önként jelentkezik a Viadalra, hogy ezzel megmentse eredetileg kisorsolt húgát. Miközben az életben maradásért küzd, olyan kérdésekkel kell megbirkóznia, mint hogy meddig mehet el az ember úgy, hogy önmaga maradhasson, képes lenne-e gyilkolni és hazudni a saját életben maradásáért, és hogy a körzetéből kisorsolt pékfiú, Peeta vajon csak a Viadalt követő nézők kedvéért védelmezi őt, vagy valóban érez valamit iránta. S hogy Katniss megengedheti-e magának, hogy bármit is érezzen akár Peeta, akár hátrahagyott vadásztársa, Gale iránt egy olyan világban, ahol a családalapítás egyet jelent azzal, hogy az ember mészárlásra kénytelen felajánlani a saját gyermekét.

Az Éhezők Viadalában ábrázolt világ torz disztópia: éles ellentét van a technikailag fejlett, gazdag, szinte mindenható Kapitólium és az egy-egy iparágra szakosodott körzetek éhezéssel és halálbüntetésekkel sújtott birodalmai között. A társadalmi rétegek közötti feszültség a Viadal során éleződik ki igazán: a Kapitólium Játékmestereinek és a gazdag támogatók szeszélyének függvénye, hogy az arénában – egy elkerített, vad területen – küzdő gyerekek fegyverhez, élelemhez, gyógyszerhez jutnak-e, így a túlélésért folytatott harc lényegében két szinten folyik: egyrészt őszinte és véres, hiszen a huszonnégy kiválasztott nem kegyelmez egymásnak, másrészt hazug és álságos, mivel a kamerák mindvégig veszik őket, és a kiválasztottak tudják: viselkedésüktől, szavaiktól, megjelenésüktől és „érdekességüktől” is függ további sorsuk. A túlélő nem győzhet soha igazán, mert pusztán a túlélése megalázó, mind a maga, mind a körzetek lakóinak számára: a győztest népünnepély keretében szállítják majd körbe az országban, hogy a Kapitólium minden körzet előtt demonstrálhassa: bármit megtehetnek velük.

Lényeges különbség ez a Battle Royale-hoz képest, és ezért tud újat, mást mondani ez a regény: fontos és markáns szerepe van a küzdők és a társadalmuk viszonyának; a téma pedig nem egymást ismerő jó barátok kivetkőzése önmagukból, hanem idegenek kényszerű vergődése a gazdagabb rétegek kedvére, egy réges-régen elvesztett háborúért elszenvedett bosszú. A Viadal modern gladiátorharc, romantikától megfosztva: a résztvevők tudják, hogy nem mások, csupán szórakoztatóipari cikkek, amit ki-ki a maga módján él meg. A hivatásos versenyzők hivalkodással és a rendszerhez igazodó kegyetlenséggel, Katniss és Peeta pedig csendes, emberségből táplálkozó lázadással. Ők a Battle Royale szereplőitől eltérően nem kényszerülnek arra, hogy teljesen levessék a beléjük nevelt értékrendet, emberek maradnak az embertelenségben, így válik Collins regénye valódi ifjúsági regénnyé: tanít, szórakoztat és megindít egyszerre.

Mert a könyv csaknem mindent tud, amit egy jó ifjúsági regénynek tudnia kell,  szerethető és erős, de hibáktól sem mentes főszereplő keresi önmagát és az élet fontos morális kérdéseire a választ egy fordulatos, érdekes (bár olykor egysíkúnak tűnő) mellékalakokkal teli regényben – különösen emlékezetes a szeszkazán mentor és a maga módján lázadó divattervező, de Katniss ellenfeleire sem lehet többségében panasz: jól elkülönülnek, haláluk nem csak újabb pont egy számlálón, hanem változásokat indít el a főszereplőben és előremozdítja a cselekményt. A regények nyelvezete egyszerre könnyed és lényegretörő – amiben szerepe van Totth Benedek erőlködéstől mentes, gördülékeny fordításának –, és jól hozza a kamaszok szófordulatait. Komolyabban egyedül a világ eltúlzott kétpólusossága és vázlatossága zavart, ám a fekete-fehér ellentétek didaktikussága egy ifjúsági regényben még bőven elfér. Aki viszont nem tudja túltenni magát az alapszituáción – elvégre milyen társadalom az, amelyik egy háborút perverz módon valóságshow-ként ünnepel meg? – később is erőltetettnek találhatja a felvázolt disztópiát. Megemlíthető még a zavaró elemek között az archetipikus szereplők nagy száma, ám ez számomra nem vont le a regény élvezetéből, mivel Collins érti és kihasználja az ismert figurasablonok (az erős, mégis bizonytalan lány; a szerelmes és nemes szívű fiú; a sötét titokkal küzdő veterán; a felületes menedzserasszony) szerepét és egymásra gyakorolt hatását, így, ha szédítő mélységeket nem is kapunk, a felskiccelt jellemek jól kiegészítik egymást és lehetőséget adnak arra, hogy az olvasó kitöltse a réseket.

Az Éhezők Viadalának cselekménye nem ér véget Katniss győzelmével: azt ugyanis nem csupán a többi gyerek, hanem a Kapitólium fölött is aratta. Akaratán és tudtán kívül szimbólummá válik, és az addig elnyomásban tengődő körzetek egyre közelebb kerülnek a nyílt lázadáshoz. A Kapitólium azonban nem olyan ellenfél, akivel ujjat szabad húzni, és Katniss a Futótűzben hamarosan ismét az arénában találja magát, ahol ezúttal még nehezebb különbséget tenni szövetséges és ellenség között. Miközben Katniss körül minden veszélybe kerül, egyre több derül ki a háttérben húzódó összeesküvésről és arról, mi is történhetett valójában az elpusztított Tizenharmadik Körzettel.

A párhuzam  a Battle Royale-lal ebben a kötetben véget is ér, így a sorozatot azoknak is nyugodt szívvel ajánlom, akik Takami Kósun könyvét szerették és esetleg tartottak a hasonlóságoktól. Azoknak pedig mindenképpen javaslom az elolvasását, akiknek elegük van az ifjúsági irodalomban a súlytalan, felelősséget nem ismerő szereplőkből és a szenvelgő romantikából. Suzanne Collins könyveinek hősei ismerik döntéseik súlyát és számolnak tetteik következményével, így lesz önfeláldozásuk megindító, küzdelmük pedig hiteles, érdekfeszítő és elgondolkodtató.

A sorozat harmadik kötete, a Mockingjay remélhetőleg nemsokára magyarul is megjelenik, és fény derül Peeta sorsára és a Tizenharmadik Körzet titkára.

Köszönjük a két kötetet az Agave kiadónak!

További információk:

• Suzanne Collins az inspirációi között a fent felsoroltak mellett megemlíti a Spartacus című filmet. Az ország, Panem neve is latin, a „panem et circenses”. vagyis „kenyér és cirkusz” kifejezésből származik.
• Az Éhezők Viadalának megfilmesítését 2011-re tervezi a Lionsgate Entertainment. Az előzetes itt megtekinthető.

Link:

Suzanne Collins honlapja

Hozzászólások

hozzászólás