SFmag

Dark fantasy, melyet a Gépnarancs ihletett.

Bosszúállók – könnyed szuperhősös kikapcsolódás.

Jack Vance híres ciklusa, amiről a fantasztikus irodalom egyik ágazatát nevezték el, és ami számtalan írót ihletett meg, többek között George R. R. Martint.

Milyen irányba tart az emberiség? Avagy sötét szatíra a Bevais és Butt-Head alkotójától a disztópia-hét soron következő cikkében.

Mi lenne, ha a szuperképességekkel bíró személyek tényleg megváltoztatnák a világot?

Huszonhárom éve jelent meg A gyilkos tréfa – de vajon fogott-e rajta az idő? A képregényről egyszer már jelent meg ismertető Hackett tollából, most Nihil ír értekezik a történetről egy alapos esszé keretein belül.

Cseregyerekek. Vadászgépbe oltott kibernetikus sárkányok. Armani öltönyt viselő tündék. Műhelyben megjavított acélparipák. Totalitárius hangyatündérek. Homonkulusz alakba kényszerített csalfa szeretők. Utalások Roger Baconre és Christina Rosettire. Alkoholista griffek. Törpék, manók, koboldok.

Gondolom, a fenti elemekből sokan rögtön egy könnyed, fiatalkorúaknak szóló művet képzeltek maguk elé. Manapság a tündék, törpék és társaik már cikinek számítanak, és rengeteg olvasó nem is vesz a kezébe a zsánerből olyan művet, ahol ezek a lények szerepet kapnak. Elvégre a felnőtt fantasy húsvér emberekről szól, nem pedig kétdimenziós szerepjáték-szökevényekről. Pedig Michael Swanwick regénye még a George R. R. Martinon edződött fantasy-rajongóknak is feladja a leckét…

Az egyszeri ember rögtön Superman-szintű idealizmust, felszegett állat, kölyökkutya tekintetet, és naiv, ám mégis epikus hozzáállást képzel maga elé. Pedig ebből a felsorolásból egyedül az epikum igaz a Fennhatóságra – Archnihil cikkének második részét közöljük.

Az egyszeri ember rögtön Superman-szintű idealizmust, felszegett állat, kölyökkutya tekintetet, és naiv, ám mégis epikus hozzáállást képzel maga elé. Pedig ebből a felsorolásból egyedül az epikum igaz a Fennhatóságra – Warren Ellis sagáját két részben Archnihil vette górcső alá.

Idestova 11 év telt el az első X-men film megjelenése óta, ami sokak szerint a képregény-filmek reneszánszát indította el nem sokkal azután, hogy a Batman&Robin nevű csúcsprodukció kispadra küldte a zsánert. Azóta láthattunk jó (Vasember) és rossz (A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó) képregény-feldolgozásokat, illetve adaptációkat folytonos, havi sorozatokból (Batman, Pókember, Hulk) és kerek, lezárt történetekből (Watchmen, Kick-Ass). Általánosságban elmondható, hogy a kevésbé sikerülteket ízekre szedték, míg a jobbakat piedesztálra emelték és kikiáltották a műfaj megváltójának – sokan ez utóbbiként harangozták be a mutánsok első éveit elmesélő X-men: Az elsőket is.

„Sajnálatos, hogy az ellenségeinknek dolgozik. Szentül hiszem, hogy Superman és én a legjobb barátok lennénk, ha Amerikában tűnt volna fel.” (Lex Luthor)

Mi történt volna, ha Superman Kansas helyett Ukrajnában landol, és Superman felnőve a vasfüggöny másik oldalán küzdene az igazságért? Erre ad választ Mark Millar Red son című képregénye.

Gondolom, sokan emlékeznek még a Szövetség című filmre, amelyet 2003-ban vetítettek a mozik Sir Sean Connery főszereplésével? Helyes, akkor felejtsük el is olyan gyorsan és alaposan, amennyire lehetséges! A szóban forgó alkotásnak ugyanis vajmi kevés erénye volt – ezek közül is a legfőbb az, hogy szélesebb közönségnek nyílt alkalma megismerni a film alapjául szolgáló képregényt.

A Memory, Sorrow and Thorn ciklus három kötetet foglal magában: The Dragonbone Chair, Stone of Farewell illetve To Green Angel Tower. A történet színhelye Osten Ard, amelyet a közelmúltban egyesített János Pap király Usires Aedon hitében. Alapos ismertető Archnihiltől.