Az itthon is fogható Sundance TV jóvoltából láthattam – igaz, már nem először – a 2004-ben készült bravúros áldokumentumfilmet, a C. S. A.: The Confederate States of Americát. Valahogy így képzelem el a jó alternatív történelmi filmet, még ha nem is fikció, hanem doku jellegű.
Mi kell a hatásos alternatív történelmi meséhez? Először is egy eltérés a valódi történelmi tényektől – persze el kell felejteni a “nácik nyerték a második világháborút”-féle ezerszer lerágott csontokat. A C. S. A. esetében ez a gettysburgi csata, ahol a rabszolgafelszabadítás mellett harcoló északiak vereséget szenvednek. Az Egyesült Amerikai Államok helyett így jön létre az Amerikai Konföderációs Államok nevű ország. A kiváló alternatív történelem másik ismérve, hogy részletekig kidolgozza az eltéréseket.
Ebben a filmben például a rabszolgaság fennmaradása, sőt, természetes megléte olyan tévéreklámokhoz vezet, mint az elektromos bilincset bemutató TV Shop-etűd, amelyben az egyik aggódó fehér háziasszony örömmel tudja meg, hogy többet nem kell tartania fekete rabszolgája szökésétől, hiszen a bilincs ebben a tulajdonát megakadályozza. Még azt is megtudjuk, hogy ez az új termék kapható gyerekméretben is. Az alternatív történelem harmadik fontos velejárója, hogy ügyesen reflektál a korunkra. Ebben tökéletes a film, hiszen az amerikai elnökválasztás előtti amerikai belpolitika az afro-amerikaiak ellen elkövetett rendőri túlkapásoktól volt hangos, és általánosságban az egyenlőség kérdése (a filmben például a nők nem szavazhatnak!) még mintha mindig téma lenne.
A C. S. A. egyenes vonalban halad a 2000-es évek felé, két narrátora, egy fehér déli és egy Kanadába szökött színes bőrű polgárjogi harcos kommentálja az eseményeket. A híradóbetétek egyrészt létező filmek más felkonffal, másrészt direkt a film kedvéért forgatott jelenetek, mint például az északi katonába beleszerető déli lányról szóló álmusical zenei betétje.
A történelem meglehetősen másképp alakul a világ legerősebb hatalmában: a rabszolgatartásra épülő állam egyesíti a két polgárháborús részt, az ezzel egyet nem értők és a hatóságok által üldözött kisebbségek Kanadába szöknek. Az ország harminc évig tartó háborúban legyőzi az indiánokat, rabszolgává teszi a kínai emigránsokat és kiűzi a zsidókat, akik közül néhányan rezervátumban élhetnek tovább. Természetesen a kereszténységen kívüli vallásokat betiltják (és egy kis vita van abból, hogy a római katolicizmus keresztény-e, de végül annak ismerik el). A Konföderáció meghódít néhány karibi államot, majd elfoglalja és annektálja Mexikót is. Az uralkodó eszme szerint ők csak visszaveszik, ami nekik adatott, ahogy egy álfilm részletéből megtudjuk.
A nagy gazdasági világválság megtépázza a hatalmas országot, és ők ki is maradnak a második világháborúból. Hitlert szimpátiával figyelik, de nem mindenben értenek vele egyet – viszont ez nem akadályozza meg őket, hogy a náci kancellárt vendégül ne lássák Washingtonban. Inkább a – testi adottságuk miatt – lenézett Japánnal háborúznak, de a veszteségeik szertefoszlatják a könnyű győzelem lehetőségét. Ahogy a valóságban is, itt is az atombomba vet véget a második világháborúnak.
A fiatal szenátor, Kennedy emancipációt ígér, de a merénylettel a rabszolgafelszabadítás is csak vágy marad. A 2002-ben befejeződő film egy szellemes fricskával zárul.
Kevin Wilmott filmje valójában a déi életforma keserű, néha igazságtalanul elnagyolt bírálata. De a túlzás jogos, enélkül nem születnek maradandó gondolatok, képek. A dokumentumforma ebből a szempontból nagyon a helyén van, az álreklámok, az álfilmrészletek, a fekete-fehér és nyolcvanas évekbeli vizualitás egy filmen belüli megléte izgalmassá teszi az alapvetően beszélő fejes filmet. A legkreatívabbak és legbrutálisabbak éppen a reklámok, hiszen mit mondjunk arra hirdetésre, amelyben két cowboy rágyújt egy… Niggerhair nevű cigire? Vagy hogyan reagálnánk a faji tisztaságot felügyelő hivatal társadalmi célú reklámjára?
Így kell kevés pénzből és sok ötletből figyelemreméltót alkotni, és így kell jól átgondolt alternatív történelmet készíteni. Arról nem is beszélve, hogy mindez mennyire aktuális üzenetet hordoz még mindig, pedig már 16 év telt el a bemutatója óta.
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
Sajnos nagyon felületes a film. Dél nem nyerhetett a háborùban a gazdasági lehetőségek különbsége miatt. De ha mégis nyert volna, a feketék helyzete nem lett volna sokkal rosszabb akkor se. Jòl jelzi, hogy csak ürügy volt a háborùra az, hogy a feketéket még száz évig alsòbb rendű állampolgárnak tekintették a nyertes háborù után.
Arról nem akarnak filmet forgatni, mi lett volna, ha aztékok nyernek, és még mindig embereket áldoznak az isteneknek?
Az sem lenne nagyobb baromság, mint ez, vagy mint Atwood agymenései.
@Zigota,
nekem kicsit determinisztikusnak tűnik a „nem nyerhetett” és hasonló kijelentések, de abban teljesen egyetértek, hogy a CSA-nak önállóan küzdve nem sok esélye volt, Gettysburg ide vagy oda. Ha jól tudom, a déli diplomácia komoly erőket fordított arra, hogy a briteket és/vagy a franciákat érdekeltté tegye a konfliktusban, mert egy nagyhatalmi szerepvállalás gyakorlatilag azonnal megnyerte volna nekik a háborút. 1861-ben a brit segítség majdnem össze is jött, amikor az USA tkp. kalózakcióban elfogott egy brit hajót, amelyen konföderációs diplomaták utaztak (Trent-incidens). Ekkor brit részről volt egy komolyabb nekibuzdulás arra, hogy Kanadából kiindulva megtámadják Maine államot, konkrét csapaterősítések futottak be, mire végül az USA diplomatái elsimították a hullámokat. Márpedig szerintem egy brit intervenció gyakorlatilag eltörölte volna a föld színéről az USA-t, ismerve, hogy az amerikaiak (mindkét oldalon) mennyire nem voltak felkészülve a háborúskodásra.
Az is érdekes kérdés, hogy mi lett volna, ha a CSA győz, hiszen a két fél közül az USA volt a tulajdonképpeni agresszor (az ő céljuk volt az ország újraegyesítése), a CSA a kinyilvánított függetlenségét akarta megőrizni, tehát egy gettysburgi győzelem és esetleg ennek nyomán némi francia ráhatás révén maximum azt tudták volna elérni, hogy két demokratikus állam éljen tovább Észak-Amerikában.
Persze azt is izgalmas végiggondolni, hogy ezek további sorsa mi lett volna, ütköztek volna-e egymással a nyugati terjeszkedés során például?
Ott van az emberi jogi kérdés is, hogy tudtommal a háború előtt is tömegével szöktek rabszolgák az északi államokba, akiket onnan már nem igazán tudtak visszahurcolni a „tulajdonosaik”, ha az államok még lazább együttműködését forszírozó CSA győz, akkor ez miért változott volna meg?
Ennek alapján szerintem sokkal realisztikusabb alternatív történelmet lehetne kerekíteni, mint amit az ismertető alapján a film felvázol.
” Valahogy így képzelem el a jó alternatív történelmi filmet, még ha nem is fikció, hanem doku jellegű.”
Az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy nincs magasra téve nálad a mérce, de azért nem kéne rögtön levinni a pincébe…
Volt egy film Rutger Hauererrel a főszerepben, ahol nácik nyertek. De még ott is megpróbált a rezsim egy konszolidált arcot mutatni, aztán végül kiderült az igazság. Az jó volt.
Ez csak simán baromság ami alapvető gazdasági és egyéb összefüggéseket hagy figyelmen kívül.