SFmag

A Marvel-Disney első női szuperhősfilmjét hatalmas várakozás, na meg frusztráció és gyűlölethullám is kísérte részben félresikerült és félremagyarázott nyilatkozatok miatt, és mert hát mi az már, hogy ilyen női főhősöket erőltetnek a világra.

Szerencsére mindenki megnyugodhat, a Marvel kapitányt bemutatták, az első hétvége a valaha volt hatodik legnagyobb világszintű bevételt érte el, maga a film pedig a szokásos formulát hozza, nem rossz, nem kiemelkedő, számomra az utóbbi évek Marvel-filmjei közül inkább a jobbak térfelén tartózkodik. Én már azt is pozitívumnak tartom, hogy ezt a mozit 5 perc után  nem felejtettem el teljesen, hanem még másnap is eszembe jutott – igaz, főleg az Bosszúállók: Végjáték erőviszonyai kapcsán.

Na de mi újat tud felmutatni egy már tucatszor látott eredettörténet? A Marvel kapitány megpróbál egyedi lenni, visszamegy a ’90-es évekbe, bemutatja ikonikus karakterek fiatal változatait (Samuel L Jackson CGI megfiatalítása döbbenetesen zseniális, Coulsoné ugyanakkor döbbenetesen borzasztó), és érdekesen megvariálja az unalomig ismert kliséket egy flashbackekkel játszadozó szerkezettel, valamint a megszokottnál több szintű felismerésekkel teli kiteljesedéssel. Ettől még azonban nem lesz egyedi, mert ugyanúgy a megszokott sémákat követi, a karakterek ugyanolyan egyszerűek, mint mindig, és nem tudja elkerülni, hogy helyenként ne üljön le a történet, és néha ne legyen kényelmetlenül szirupos.

Vers, avagy az emlékeit vesztett földi tesztpilóta, Carol Danvers, a kree birodalom különleges alakulatának tagja, és társaival a skrullok elleni háború résztvevője, ráadásul  természetfeletti képességekkel is rendelkezik, de hogy miért és honnan, eleinte nem is fontos, csak az, hogy a kree parancsnoka arra tanítja, hogyan uralja ezt a képességet. Egy félresikerült bevetés után aztán Vers máris a Földre kerül, ahol lassan kiderül a múltja, hogy mit akarnak a Földön rejtőző, alakváltó skrullok, és belefér pár ügyes, de kiszámítható csavar is, mire eljutunk a végkifejletig, ahol megszületik maga Marvel kapitány. Valójában egy szórakoztató, biztonságos szuperhősfilm ez, végtelenül egyszerű cselekménnyel, csipkelődő és a 90-es éveket cikiző retró poénokkal, jobb és rosszabb utalásokkal (honnan ered az Avengers név), na meg egy zseniális macskával – csak úgy, mint a Marvel-mozik általában.

Viszont ez a film szerintem legalább egy évtizedet késett. Nyilván nem tegnap találták ki, hiszen sok-sok éve benne van a nagy Marvel-ütemtervben, de mégis csak, ez már a huszonegyedik Marvel-moziverzumos film a sorban. Még a szuperhős franchise építésben rejlő hatalmas pénzgyár lehetőségére alig pár éve ráébredt, de a lényeget egyelőre még mindig nem értő DC/Warner is előbb rántotta elő a farzsebből Wonder Womant, és tarolt vele a kasszáknál. Úgyhogy ez nem egy bátor lépés a Marvel-Disney részéről, hanem inkább a világ után kullogó lépés. A bátor az lett volna, ha ez a film mondjuk 2010-ben elkészül, és akkor talán nem is beszélne ma senki arról, hogy női szuperhős, női főszereplő.

Ugyanakkor az hatalmas pozitívumnak tekintethető, hogy ha a Marvel moziverzum világában nézem a filmet, értsd, jelenleg a jelenlegi, két részes Thanos vs Avengers filmeposz közötti szakadék mélyén járunk, a totális bukás és megsemmisülés hangulatában, akkor Marvel kapitány mostani megjelenése egy kifejezetten jó időzítés.

Hiszen függetlenül attól, hogy csak minimális utalások vannak arra, hogyan kapcsolódik majd a karakter a Thanos elleni háborúba, azért ez a film, és magának a karakternek a kiteljesedése önmagában is reményt ad a megtört és megsemmisített Avengers tagoknak és a nézőknek is. És a film végén lévő erődemonstrációban felvillan az a hihetetlen potenciál, amire valószínűleg hatalmas szükség lesz Thanos ellen.

Úgyhogy, Marvel kapitány ha minden szempontból megkésve is, de még nem elkésve végre megérkezett a Marvel szuperhős univerzumba. Bő egy hónap múlva pedig kiderül az is, hogy miként fog debütálni a megtépázott Avangers tagjaként.

(Azért az ilyen filmekben mindig sajnálom az olyan remek és karizmatikus karakterszínészeket, mint Lee Pace, Djimon Honsu vagy Ben Mendhelson, hogy csak ennyi jut nekik, sokkal-sokkal izgalmasabb szerepeket érdemelnének. És akkor Anette Benningről ne is beszéljünk.)

Hozzászólások

hozzászólás

post_author >1) { echo "
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>