Mi történne, ha valaki egy nap elhatározná, hogy szuperhősmaskarában üldözné a bűnt? Ezt a kérdést már Alan Moore is megválaszolta a Watchmenben, ugyanakkor tíz éve Mark Millar is feltette a pracliját, hogy rendben, de mi lenne, ha napjainkban kezdené el és ezúttal egy fia szuperképesség se lenne, de még tévedésből sem? Ezt a koncepciót pedig anno azonnal felkarolta Matthew Vaughn (Csillagpor, X-men: Az elsők, Kingsman), aki még 2010-ben filmre vitte Dave Lizewski kalandjait.

Ha valaki esetleg sokallta volna a hős ottani hányattatásait, annak van egy rossz hírem – Millar ezerszer kegyetlenebb, mint Vaughn. Míg a filmben Ha/Ver egy balfasz volt, addig itt a legutolsó vesztes, aki olyan mértékben kapja az ívet az írótól, hogy ennél már csak akkor lehetne realisztikusabb és cinikusabb az egész, ha Dave-et a második szám közepén valaki lelőné. Na de akkor hol maradna a lehetőség gyűjteményes kötetre, folytatásokra, spin-offokra, hogy a megfilmesítésről ne is beszéljünk?

Szóval, egy nap Dave elhatározza, hogy mi lenne, ha felcsapna szuperhősnek, dacára, hogy se képessége, se képzettsége, se elhivatottsága nincs, de még motivációja se nagyon, leszámítva azt, hogy unatkozik és szeretné menőnek érezni magát. Nos, ennek következtében az első adandó alkalommal olyan sérüléseket szerez, hogy félévig élet és halál között lebeg a kórházban. Csakhogy ennek ellenére Dave olyan feltűnési viszketegségben… nem, inkább függőségben… szenved, hogy amint felépül, azonnal magára ölti a gúnyát.

Balszerencséjére valakik ekkor határozzák el, hogy szintén maskarában kikezdenek a helyi maffiával, ezt ráadásul teszik hihetetlen felkészültséggel és elszántsággal. KisDög és VérProfi párosa szinte tökéletesen kimeríti a szociopátia fogalmát: nem ismernek kegyelmet, nem nézik, ki kerül az útjukba, igazából a főhős iránt sem viseltetnek semmi együttérzéssel. Ahogy pedig egy-egy mészárlás után KisDög a legnagyobb higgadtsággal, arcán angyali mosollyal a semmibe tud nézni, az még Hannibal Lecternél is kiverné a biztosítékot.

Millar történetéhez pedig tökéletes passzolnak John Romita Jr. rajzai. Töredelmesen bevallom, nálam mindketten hit-or-miss alkotók – vagy nagyon betalálnak, vagy nagyon mellé. Máig az egyik legjobb Superman képregénynek tartom Millar Red Sonját – holott szerencsére volt alkalmam egy sereg jót olvasni az Acélemberről –, ellenben nem láttam még embert, aki ennyire nem tudott volna mit kezdeni az X-mennel. Romita pedig sokszor zseniális, amikor jellegzetes rajzai illenek a történethez, de olyan is volt, hogy simán csak elnagyoltnak tűnt.

A kettejük elborult stílusa tökéletesen kiegészíti egymást, ahol Millar kivagyi túlkapásai és Romita nem egyszer karikatúraszerű rajzai egy mágnesvasút lendületével sodornak minket végig a történeten. Sepsi László fordítása pedig gördülékenyen adja vissza az eredeti szöveget, és itt kell megjegyeznem, hogy a nagyalapú, keményfedeles magyar kiadás kifejezetten igényesre sikeredett.

Ugyanakkor, mint már mondtam, nem kicsit gonosz történet ez, ahol valójában csak az konstans, hogy főhősünk végig szenved és valójában nem tanul semmiből. Millar elmondása szerint gyerekként tényleg megfordult a fejében, hogy szuperhősnek áll, és ez adta az ötletet, hogy hősével görbe tükröt tartson a képregényes szubkultúra, a celeblét és úgy egyáltalán bármi elé, ami szembejön vele az utcán.

Persze attól nem kell félni, hogy bárki komolyan is szuperhősnek állna, még egy olyan korban sem, ahol teljesen elfogadott, ha felnőttek csakúgy kiöltöznek egyik kedvenc karakterüknek, a szuperhősök pedig sokak szemében még a Star Wars filmeknél is nagyobbak. Ugyanis ha valaki híres akar lenni, akkor a Facebook-Insta-YouTube-követők tengely mentén próbálkozik, ha pedig jobbá akarja tenni a világot, akkor ezt ugyanezeken a szociális médiákon keresztül teszi, hiszen odakint hideg van, meleg van, esik vagy száraz a levegő.

Ám ettől függetlenül ajánlom mindazoknak, akiknek már egy kicsit herótja van az idealizált hősökből.

Hozzászólások

hozzászólás

post_author >1) { echo "
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: Képregény

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon