Nemrég újra megjelent magyarul Alan Moore és Brian Bolland kultikus és idén 30 éves Batman-sztorija, A gyilkos tréfa (Kingpin, 2018), úgyhogy előástuk egy korábbi írásunkat erről a zseniális képregényről.

„Mostanában sokat gondolkodom magáról meg rólam. Arról, hogy mi fog történni velünk a legvégén. Ugye meg fogjuk ölni egymást?”

Batman Jokerhez

Életem első Batman képregényét hét évesen olvastam. Unokabátyám kint hagyta elérhető helyen, én pedig, mint minden kisgyerek, aki meglehetősen szabadon értelmezi a tulajdon fogalmát, lecsaptam rá. Különös egy élmény volt. Egészen addig Batmannel csak a Pro7 műsorán találkoztam, és az egyetlen egy emlék, ami felrémlik, hogy Robinnal együtt robotpingvinekkel baseballoznak, és ha csak egy labdát nem sikerül elütniük, vége a világnak – meglehet, nem véletlen, hogy a többire nem emlékszem. A gyilkos tréfa ezzel szemben egy meglehetősen markáns élmény volt, akkor is, ha kiskölyökként még nem sok mindent értettem belőle, ahogy akkoriban azt sem figyeltem, ki írta a képregényt – visszagondolva ironikus, hogy a legelső általam olvasott szuperhős-történet kedvenc képregényíróm tollából származik, amiről sokáig nem is vettem tudomást.

Persze hét évesként a „tizenhat éven felülieknek” felszólításról sem vettem tudomást, elvégre apró betűkkel elrejtették ezt a figyelmeztetést a hátoldalon, márpedig egy gyerek rendelkezik annyi logikával, hogy ne a hátoldallal kezdje, hanem a címlappal, és így menjen az elejétől végéig, egymás után, sorjában. És különben is, ez a kitétel nem nekem szólt, hanem a szüleimnek, így ha tudok róla, akkor is figyelmen kívül hagyom. Amúgy sem találtam benne semmi megrázót: egy gyerek szemrebbenés nélkül képes olvasni zombikról, csontvázakról, és minden olyan rémségről, amiről tudja, az alkotók félelmetesnek szánták – ellentétben azokkal a dolgokkal, amikről a felnőttek görcsösen meg akarják győzni a kölyköket, hogy voltaképpen kedvesek és aranyosak. Joker egy félelmetes gazember, de anyukád egyszer sem kényszerített rá, hogy ülj az ölébe.

De elég is a nosztalgiából – lássuk inkább, mi az, amiért érdemes elolvasni a szóban forgó művet, és mi az, amiért érdemes emlékezni rá! Dante Isteni színjátékáról szokás azt mondani, hogy amennyiben ez lenne az egyetlen írásos emlékünk a középkorról, akkor is tudnánk minden lényegeset a kor embereinek gondolkodásáról. Ugyanígy, aki csak A gyilkos tréfát olvasta, az már megtudhat minden fontosat Batmanről, Jokerről, és kettejük kapcsolatáról.

A két karakter egymás ellentétpárja, és ezt a képregény remekül be is mutatja. Batman képviseli a Rendet; egy komor, mosolytalan alak, aki fekete bőregérruhába öltözik, hogy ráijesszen a bűnözőkre. Joker ezzel szemben a Káosz mellett tette le a voksát; egy rikító külsejű, vigyorgó pszichopata, aki tisztes állampolgárokat terrorizál. A történet mozgatórugója éppen az, hogy Joker meg akarja győzni ellenlábasát arról, hogy ők ketten mennyire hasonlítanak egymásra.

Mert, mint kiderül, több közös van bennük, mint azt elsőre hinnék. Az ellentétpárok ugyanis általában csak néhány dologban állnak szembe egymással, a többiben megegyeznek. Az egyik esetünkben egyetlen rossz nap. Egyetlen rossz nap változtatta Bruce Wayne-t Batmanné, és egyetlen rossz nap teremtette meg Jokert is. A gyilkos tréfa története ennek megfelelően két idősíkon fut: az egyik a jelen, ami a két képregényalak macska-egér játékát mutatja be, míg a másik Joker eredettörténete.

Alan Moore hihetetlen érzékenységgel festi meg annak a szánalomra és szimpátiára egyaránt méltó kisember figuráját, aki otthagyta laborasszisztensi állását, hogy felcsapjon komikusnak… és rájöjjön, erre a hivatásra teljesen alkalmatlan. Márpedig sürgősen pénzt kell találnia: a felesége gyereket vár, ő pedig nem akarja, hogy a családja egy szegény bérházban élje le az életét, adósságokban úszva. Így aztán elfogadja néhány kétes figura ajánlatát…

Hihetetlen érzékenység… amit Moore a történet elmesélése után azonnal elmaszatol. „Nem vagyok benne egész biztos, hogy mi volt az. Néha így emlékszem, néha úgy…” vallja be Joker, miközben arra a bizonyos napra utal. „Ha majd egyszer múltam lesz, jobb szeretném, ha több választási lehetőségem lenne.” Ezzel Moore felkínálja az olvasónak is a választási lehetőséget, így egyszerre mélyíti el a karaktert úgy, hogy közben nem vesz el semmit az őt övező misztikumból, ami pedig az eredettörténetek veszélye. Lesz, aki elfogadja ezt a változatot, míg más csak egy őrült hamis emlékeinek tudja be.

Nem véletlen, hogy mind a Tim Burton által rendezett 1989-es Batman, mind a rá majdnem húsz évvel moziba került A sötét lovag ebből a történetből merítve alkotja meg Joker filmbéli karakterét. Míg azonban Burtonnél szinte egy az egyben láthatjuk a szűrőtartályos jelenetet, ami a bohóc bőrét halottfehérré változtatta, addig Nolan a több választási lehetőséget helyezi előtérbe. Emellett Nolan Jokere ugyanúgy bizonyítani akar, ahogy A gyilkos tréfabeli megfelelője: meg akar őrjíteni egy tisztességes embert, csakhogy megmutassa, hogy nincs egyedül, hogy bárki odajuthat, ahova ő.

Míg A sötét lovagban ez a tisztes ember Harvey Dent, addig A gyilkos tréfában Gordon felügyelő, akinek a szeme láttára lövi le a lányát, Barbarát. Ez persze csak a tréfa kezdete: Joker ezután elrabolja a nyomozót, megalázza és szembesíti, mennyire tehetetlen volt, mikor egy szerettét kellett volna megvédenie. Ha van A gyilkos tréfának kritizált eleme, az éppenséggel pont az, ahogy Joker elbánik Barbarával. Lelövi, levetkőzteti, majd fotókat készít róla az apjának… egyes elméletek szerint meg is erőszakolja, bár ezzel vitába szállnék: Joker ugyanis egy aszexuális pszichopata, aki ugyanúgy meztelenre vetkőzteti Gordont is, pusztán azért, hogy megalázza. Amennyiben a két karaktert felcserélnék – és ez nem is lenne teljesen elképzelhetetlen, tekintve, hogy Barbara korábban Batgirl volt, tehát Jokernek lehetne rá indítéka –, akkor is érhetné kritika amiatt, aminek kiteszi Gordon lányát. Ezeknek az elmarasztalásoknak azonban két dolog miatt van némi alapjuk: az egyik, hogy Joker azért lövi le Barbarát, hogy megőrjítse Gordont, és ez által bizonyítson Batmannek – tehát Barbara van a hierarchia alján. A másik, és ez sokkal lényegesebb az előzőnél: Gordon ép elmével megússza Joker terrorját, Barbara viszont egy életre tolószékhez lesz kötve.

És Batman? Hogy illik ő a képbe? Mint már korábban említettem, ők ketten egymás ellentétpárjai, ami meglehetősen általános jelenség a képregények világában. Az őrjöngő Hulk ellenfele az emberfeletti intelligenciával megáldott Vezető, a technokrata Vasemberé a misztikus hatalmaknak parancsoló Mandarin, az emberségéhez ragaszkodó Rozsomáké a vadállati Kardfogú. Ezek az ellentétpárok pedig rendre összecsapnak, mert egyik sem győzheti le véglegesen a másikat, így kialakul egy körforgás. És ez az, amiből mind Batman, mind Joker ki akar szabadulni, mindketten a maguk módján. Batman természetesen úgy, hogy segíteni akar az ellenfelén, ki akarja gyógyítani az őrületéből, mielőtt egyikük végez a másikkal.

Azonban már a kezdettől fogva mindketten kudarcra ítéltettek; a két figura inkább szimbólum, semmint élő, lélegző ember, és ez az, ami miatt Alan Moore a későbbiekben csalódottan nyilatkozott erről az alkotásáról. Ez persze nem azt jelenti, hogy egydimenziós karakterek lennének, ellenkezőleg. Mind Batmannek, mind Jokernek vannak emberi pillanataik, és olyan jelenet is akad, amikor mindketten levedlik emberi mivoltukat. Érdemes megnézni kettejük összecsapását: Joker örömtelen mosollyal, elszántan néz Batman sziluettjére, ami inkább tűnik egy óriási denevér, semmint ember alakjának. A két szereplő viadala részben arról is szól, hogy melyikük a félelmetesebb – Joker egy elmebeteg, de Moore szerint Batman se százas. Elvégre egy egészséges ember nem fog denevérnek öltözni, ha megölik a szüleit. Ez persze visszatérő elem Alan Moore-nál: nála a maszkot viselő igazságosztók vannak olyan kattantak, mint az ellenségeik, elég csak példának hozni Rorschachot a Watchmenből, vagy V-t a V, mint Vérbosszúból.

Néhány sorral feljebb említettem Joker örömtelen mosolyát, és ez egy nagyon lényeges elem: ugyanis, ellentétben mindkét filmadaptációval, Joker arca nem torzult el, így nem kényszerül folyamatosan vigyorogni. Tegyük hozzá, mindkét adaptáció ezen a téren Victor Hugo A nevető ember c. regénye előtt tiszteleg, aminek címszereplőjéről alkotta meg Bob Kane, Bill Finger és Jerry Robinson Joker karakterét. Ám – és ezt az alkotók is többször említették – míg A nevető ember Gwynplaine-je egy tragikus hős volt, akinek összevagdosták a képét, addig Jokernek az őrülete – belső sérülése – miatt torzul vigyorba az arca. Éppen ezért még megrázóbb, amikor a mosoly lehervad az arcáról.

Mert mi is maga A gyilkos tréfa? Egyrészt tekinthetjük ennek azt a terrort, aminek Joker Gordon felügyelőt teszi ki. Ugyanakkor Joker szerint maga az élet egy kegyetlen, gyilkos tréfa – nem véletlen, hogy mindenki belehal. És, ahogy tanúi vagyunk az ő múltjának, ezzel nehezen tudunk vitába szállni. Batman próbál, ám akkor Joker elmond egy viccet, ami tökéletesen leírja kettejük kapcsolatát, és megérteti ellenfelével, miért reménytelen az ő helyzete. Ez a címszereplő gyilkos tréfa harmadik értelmezése.

Ehhez a körforgáshoz asszisztál a képregény szerkezete is. Az első és utolsó oldal egy egyoldalas panel, amelyek egy pocsolyát mutatnak premier plánban. A története elején a pocsolyától távolodik el a nézőpont a második oldal első három panelján keresztül, és a pocsolyához közeledik az utolsó előtti oldal utolsó három paneljén. Ugyanígy jellemző Alan Moore-ra a háromszor három panelra osztott oldal, amit még Dave Gibbonstól tanult, mikor együtt dolgoztak a Watchmenen. Ez az egyik legdinamikusabb panelrendezés, és akkor szokás használni, amikor a történeten, nem pedig a látványon van a hangsúly. Maga Tim Burton is elismerően nyilatkozott erről a felosztásról – elmondása szerint világéletében gondban volt, hogy melyik panel melyiket követi, ám A gyilkos tréfa elolvasása alatt egyszer sem volt ilyen problémája. Emellett Moore a különböző történetszálakat a rájellemző átkötésekkel kapcsolja össze: az egyik panelon az őrült bohóc egyik áldozata vigyorog, a másikon Batman tart a kezében egy Joker kártyát. De ugyanígy Moore-ra vall az is, amikor a háttér asszisztál a karakterek mondandójához.

Szintén dicséret illeti Brian Bolland rajzait: ábrázolástól függően Joker démoni, ripacs, esendő vagy végletekig elszánt, ami pedig egykori önmagát illeti, a paletta ugyanilyen széles. Mind Jokernél, mind régi énjénél láthatjuk, hogy ugyanarról a személyről van szó, noha „kettejüket” még véletlenül sem tévesztenénk össze. Joker arca ugyanaz az arc, mint egykori önmagáé, csak – a fakóság mellett – kicsit elnyújtottabban és szögletesebben ábrázolva. Több benne az él, ami kegyetlenséget sugároz, szemben névtelen egykori énje puhány arcvonásaival. De említést érdemel Gordon rettegő tekintete, Barbara szenvedő vicsora, vagy a karnevál torzszülöttei, akik közül nem egyben Joker egykori életének statisztáit ismerhetjük fel groteszk karikatúraként.

A gyilkos tréfa eredeti nyelven harminc éve jelent meg, de még mindig megállja a helyét. Sajnos ezt a történetet nálunk hajdanán a ritka ostoba Halál a családban követte, ami A gyilkos tréfa után ordas nagy csalódás volt, ugyanakkor a magyar Batman képregénysorozat első száma magasra tette a mércét az összes többi rész számára is. Így bátran ajánlom ezt a képregényt mindenkinek, akinek az érdeklődését a filmek vagy a Bruce Timm-féle rajzfilmsorozat felkeltették. Ha nem akarod gyűjtésre adni a fejed, de életedben szeretnél egy Batman képregényt elolvasni, akkor az mindenképpen A gyilkos tréfa legyen!

Érdekességek

  • Hogy kicsit pontosítsam a fenti állításomat: Joker három kiötlője egész pontosan Conrad Veidt Gwynplaine-jéről mintázták a pszichotikus bohócot. Conrad Veidt A nevető ember 1928-as filmadaptációjában alakította a címszereplőt.
  • A DC nemrég újraindította a sorozatait, és ennek következtében Barbarát megint Batgirlként láthatjuk. A tolószékhez kötve a későbbiekben kénytelen volt feladni ezt az álarcos személyiségét, és Orákulum néven a háttérben, egy számítógép előtt segítette bűnüldöző kollégáit. Többször is szóba került, hogy a szuperlények és félistenek világában miért is nem lehetett meggyógyítani a sérülését – a valóságban ez a Moore iránti tisztelet volt. Azonban ebben a hónapban a teljes univerzumot újraindították, aminek következtében Barbara ép és egészséges. Van, amit egyetlen szuperhős sem tud megoldani, a kiadó szerkesztői azonban igen.
  • A magyarul is megjelent Hush visszatér történet igyekszik kanonikussá tenni Joker A gyilkos tréfában olvasható eredettörténetét, ám a képregény visszhangja odakint meglehetősen negatív volt.
  • Joker szexualitásáról – ahogy karakterének többi jegyéről – számtalan elmélet született már. Azonban annak ellenére, hogy egy időben a DC fejesei összehozták Harley Quinnel, ez a kapcsolat leginkább abból állt, hogy Joker miként manipulálja és bántalmazza “barátnőjét”, már amikor nem akarja eltenni láb alól. Batmant legalább annyit becézi, mint Harley-t, Grant Morrison Arkham Elmegyógyintézet című történetében ellenfele fenekét fogdossa… mindezek ellenére csupán egyszer láthattuk, hogy valakit is megerőszakoljon, ez pedig a 2008-ban kiadott, kontinuitáson kívüli Joker minisorozatban történt.
  • Ha valaki szeretné tudni, milyen viccet mesélt Joker Batmannek a történet végén, az most meghallgathatja a youtube-on, Red Skelton előadásában. Moore tőle kölcsönözte ezt a viccet, ami megint csak egy jellemző írói fogása a vén skótnak: vesz egy teljesen hétköznapi elemet a pop kultúrából, és azon keresztül mélyíti el a képregényhősök karakterét.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: Képregény

Eddig 10 hozzászólás.

  1. e(x) szerint:

    Olvastam. Az első kiadást. Tizenhárom-négy év körüli gyermekként.

    A műfaj, ami addig a Kockást, az Asterixet, a Pókembert jelentette, egyfajta pozitív kitekintést nyújtott a nagyvilágra, addig nem látott, és felfoghatatlan mélységű aljasságot, sötétséget, iszonyatot és borzalmat zúdított rám.

    Ez volt az utolsó képregény, amit olvastam.

  2. ranger szerint:

    Még egy érdekesség:

    SPOILER

    Az utolsó képkockán már nem hallatszik (látszódik) Joker nevetése. Egy cikk szerint amit régebben olvastam, azért mert Batman megöli J-t. Csak épp ezt senki sem vette észre akkoriban, ezért ez a részlet elsikkadt.

  3. Archnihil szerint:

    ranger: valóban, Grant Morrison, egy másik neves képregényíró – aki egyébként többnyire fasírtban van Moore-ral – is úgy értelmezte ezt a jelenetet, hogy Batman megöli Jokert. 🙂

  4. Balfake szerint:

    Joker szerintem helikoptersekszuális, de csak viccből.

  5. Attila szerint:

    „Nemrég újra megjelent magyarul Alan Moore és Brian Bolland kultikus és idén 30 éves Batman-sztorija”

    Úgy hallottam, hogy a friss és hot anyagok lehozásának jegyében a kiadó legközelebb Winsor McCay Kis Nemo című sorozatát jelenteti meg. Ezt meg tudná erősíteni valaki?

  6. SFmag szerk. szerint:

    Attila:
    Mi kérünk elnézést, hogy egy újrakiadás kapcsán írni merészeltünk a képregényről.
    Legközelebb lehet, hogy a Trollok alkonya következik, az talán tetszeni fog.;)

  7. e(x) szerint:

    Hm, érdekes, nem találtam Twilight of trolls c. Batman képregényt.. még meg sem jelent?!?

  8. SFmag szerk. szerint:

    Még nem jelent meg, pont ezért lesz friss, ha valaha kiadják.:()

  9. e(x) szerint:

    Tisztelt szerkesztőség, üzemeltek még, vagy véglegesen elveszítettétek a motivációtokat?

    (Amennyiben Hackett úr írja a Xeno2-t, akkor ő igazoltan van távol.)

  10. fbdbh szerint:

    Jövő héten megtoljuk 😉

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon