SFmag

Ha ilyen a jó young adult regény, akkor még többet kérek belőle. A számomra eddig ismeretlen brooklyni szerző, Neal Shusterman 2016-ban megjelent regénye, a Scythe nemcsak nekem tetszik: az Universal már a könyv megjelenésekor megvette a trilógiává bővülő sorozat filmjogait.

A Scythe története valamikor a jövőben játszódik. Hogy mikor, arra nézve nincsenek adatok a könyvben, a regény világában ugyanis utoljára a 2042-es évet jelölik számmal. A Föld fantasztikus fejlődésen ment át: habár nem hódítottuk meg a Marsot, de a felhőből kifejlődött mesterséges intelligencia, a Viharfelhő átvette az irányítást a világ felett. Ez nem egy Skynet, nincsenek a működésében apró betűs részek, a felvilágosult, racionális MI a Földet végre azzá formáltá, amivé mindig is szerettük volna: szabályozza a gazdaságot, a politikát, a javak elosztását, minden tudást felhalmozott, az emberiség mindent tudhat, azonnal hozzáférhető az összes információ egyenlő módon. A Viharfelhő megszüntette az éhezést, megjavította az infrastruktúrát, eltörölte a háborúkat – és általános, megvalósítható Törvényt hozott létre. A politikusoknak, a kampányoknak, a kormányoknak vége lett. A rosszfiúk egy ideig hőzöngtek még, de a homo sapiens a Viharfelhőt bízta meg a vezetésével.

Mi hiányzik a tökéletes utópiához? Halhatatlanság? Azt is kipipálta az emberiség: ha csak valaki tűzben el nem ég, medidrónok szállítják holttestét az Újjáélesztő Központokba, ahol néhány nap lábadozás után makkegészségesen jön elő a leghalottabbnak hitt Lázár is. Az örökéletűvé tett, magát fiatalító eljárásokkal karban tartott népesség ugyan tanulgat meg dolgozgat, de annak amúgy nincs sok értelme, hiszen a Viharfelhő mindent tökéletesen csinál.

Mi hiányzik egy jó kis disztópiához? A halál. Ebben a jövőbeli világtársadalomban magától értetődően meg kell óvni a túlnépesedéstől az örökéletűvé vált emberiséget. Ennek eszköze pedig nem a mesterséges intelligencia, hanem az utolsó, emberek által irányított testület.

Ők a Kaszások: arra trenírozzák őket, hogy minden évben pontosan 5 millió embert öljenek meg. A kiválasztás a saját hatáskörük, nincs tabu, nincs részrehajlás, nincsenek védett rasszok, foglalkozások vagy egyéb jellemzők, csak a kvótájukat kell hozniuk az emberiség érdekében. Ezt az alkut, hogy egy Kaszás megjelenhet és megöl, mindenki elfogadja, hiszen nagyon kicsi az esélye, hogy a Kaszás pont őt választja ki. A Kaszások változatos eszközökkel dolgoznak: méregtablettával, elektromos árammal, pengével, karrddal, késsel, lángszóróval, lőfegyverrel. Ahol egy Kaszás megjelenik, ott megfagy a levegő: a halált hozó, hosszúkabátos alak illendően közli, hogy kit választott ki „begyűjtésre” – és nincs apelláta, a zokogó halálraítélt sem hatja meg, az ölés elkerülhetetlen. Az elhunyt családja viszont egy évi mentességet kap, tehát egy évig biztosan nem fogják begyűjteni, ha a véletlen esetleg úgy hozná.

A Scythe két Kaszás-jelölt, Citra Terranova és Rowan Damisch története. Őket választja ki tiszteletreméltó Kaszás Faraday, hogy egyikükből Kaszás legyen. Őket kezdi beavatni abba, hogy mit jelent az örökéletűek világában Kaszásnak lenni, és elkezdi felkészíti őket a nagy vizsgára.

Szerencsére a Scythe nem egy szerelmi történet. Nem is technothriller, a Viharfelhő nem tervez ármányt a háttérben. Ez a regény arról szól, hogy milyen nagy kincs és milyen törékeny az élet, és mi teszi az embert emberré. A sztorit az úgynevezett begyűjtési naplók szövege szakítja meg, amelyekből képet kaphatunk utódaink életéről és a Kaszások életéről, gondolatairól, a szép új világra tett reflexióikról.

És itt jön az elismerésem: Shusterman piszok jó író. Fordulatosan, de nem kiszámíthatóan ír, és bár a két szereplő nekem sablonos (makrancos, erőszakos, ámde összeomlásra hajlamos lány és magába zárkózott, kemény szívűvé váló srácról beszélünk), nagyon is izgulhatunk értük. Már a regény elején hatalmas tétet kapnak a szereplők, majd kiderül, hogy az emberiség előtt egy szörnyű veszedelem tornyosul, amelyet boldog együgyűségében csak néhány Kaszás lát – de természetesen két fiatal hősünkre vár, hogy megmentse világunkat.

A Scythe ereje abban rejlik, hogy egyszerre utópisztikus, ugyanakkor minden fejezetben az elkerülhetetlen halállal szembesít. A jövő világa miatt sci-fi, de a Kaszások rendje nagyon fantasys eszköz. Ez az esztétikai szembenállás nagyon markánssá teszi. (Megjegyzem, ennyi gyilkosságot egy regényben régen olvastam már.) De még a begyűjtések leírása sem öncélú, inkább szembesítő jellegű, hiszen a sok kaland mögött ott a kérdés: te mit tennél, ha egy nap becsengetne a lakásodba, vagy felkeresne a munkahelyeden, vagy megjelenne a kedvenc pizzériázódban, vagy felmenne az induló repülőgépedre a Kaszás, aki érted jött? Átgondolt, pörgős sci-fi regény ez a javából, olyan anyagból gyúrta profi szerzője, hogy még a filmváltozatát sem lehet elrontani.

Hozzászólások

hozzászólás