SW_rogueonereview1983 óta nem láttam ehhez fogható Star Wars mozit.

Ennyi idő kellett, hogy valaki (Gareth Edwards és az egész stábja) újra eltalálja azt, amikor nyolc-kilenc évesen a ráckevei moziban bámultam a Tantive IV-et üldöző csillagrombolót az Új remény nyitó jelenetében, a hothi csatát a Birodalomban, kicsit később pedig a II. Halálcsillag ostromát a Jediben.

Számomra a Zsivány Egyes révén az Új remény egy négy órás megafilmmé nőtt (vagy az eredeti trilógia tetralógiává vált). Ez a film többek közt azt is megmutatja, hogy mennyire gyengére sikerült sok tekintetben Az ébredő erő, ugyanis ilyen nagyszabásúnak, ehhez hasonló hangulatúnak kellett volna lennie a VII. résznek is. Mintha az lett volna az „egy Star Wars történet”, ez pedig az, amit léptékeivel, monumentalitásával, komolyságával is a fősodorba számító történetnek szántak.

Gondolom, aki még nem látta, az is tudja, hogy nagy vonalakban miről szól a Zsivány Egyes: pontosan arról, amivel a IV. rész kezdődik, hogy miként szerezték meg a lázadók a Halálcsillag terveit, és ezt olyan szívvel és lélekkel teli filmben mutatták be, hogy én az összes hibáját el tudom nézni neki (van azért bőven), még a legnagyobb bűnét is, hogy hús-vér karakterek helyett pálcikaember szintű szereplők mozogtak a vásznon. A film egyben az Erso család halványan sikerült drámája is, az útkereső Jyn Ersóval és apjával, Galen Ersóval, a zseniális mérnökkel, akinek tudását a Birodalom minden eszközzel igyekszik kihasználni. Eközben pedig a széthúzó Lázadók szövetségének tagjai egyelőre maguk sem tudják, mit akarnak, de a végére ezért összeáll az a fajta egység, ami a trilógiában majd megpróbálja megtörni a birodalmi zsarnokságot.

SW_Rogue2

A film egyszerűen gyönyörű és egyben elképesztően Star Wars-autentikus. A városok mocskosak, a régi trilógiából ismerős rozsa, ütött-kopott eszközök, hangulat minden sarkon érződik, a birodalmi fémesen fénylő ridegségért még több takarítómunkás felel, lépegetők, csillagrombolók, Tie-vadászok, rohamosztagos igazoltatások mindenfelé, sőt, még a frizurák sem lógnak ki az eredeti hangulatból. A régi helyszínek, mint a Yavin 4 olyanok, mint közel negyven éve, az új helyszínek a Jedhától a Scarif birodalmi adattárig meg olyanok, mintha ezeket is akkor találták volna ki, és ezek miatt egyetlen pillanatra sem sérül a hangulat, még az ismerős hangok is észrevétlenül kúsznak be a néző fülébe, legyen az pl. az X és Y-szárnyú századok közötti rádióadások stílusa, vagy akár a birodalmi szignálok, robothangok, esetleg elcsípett rohamosztagos beszélgetések.

A Birodalom pedig talán sosem volt ennyire brutális, talán ebben a filmben lehet a leginkább érezni az elnyomó hadigépezet csontig hatoló kíméletlenségét, a rohamosztagosok ezúttal nem célozni nem tudó, béna balfaszok gyülekezete, hanem a szereplőket módszeresen likvidáló hadigépezet kiképzett tagjai, a számító birodalmi tisztek sorába pedig Krennic igazgató is tökéletesen beleillik.

SW_rogue-one3És mondhat bárki bármit, szerintem a fan service jelenetek többsége ebben a filmben működik eddig a leginkább, rendkívül szórakoztató felismerni egy-egy villanásban ismerős mellékszereplőket. Nem, nem, Moff Tarkinra gondolok, az ő CGI-ján még nagyon sokat kellett volna dolgozni, vagy a karaktert jóval kevesebbet szerepeltetni. A kedvenceim (és ez talán nem spoiler, plusz sokszori Új remény nézés kell hozzá) a IV. rész Vörös és Arany század pilótáinak és pláne a két vezérnek a tökéletes megjelenítése a Scarif feletti űrcsatában. Tulajdonképpen rendkívül sok olyan karakter bukkan fel a filmben, és cselekszik teljes erőbedobással, akiknek ismerjük a későbbi végzetét, és ebben van valami borzongató.

És, ha már az űrcsata. Szerintem ekkora földi/űrcsatát még egy Star Wars sem villantott eddig, a Scarif elleni támadás méltó örököse a Hothnak, és a két Halálcsillag elleni csatának feszültségben, ötletekben, vizualitásban egyaránt. Megint csak egy szurkálódás erejéig megemlékeznék Az ébredő erőről, ahol a végén a Starkiller bázis ellen 15 X-szárnyút sikerül küldeni, akik egy komolytalan, unalmas és hiteltelen vásári lövöldézést műveltek csata címén, míg a Zsivány Egyes olyan nyers, háborús jelenetek sorát varázsolja a vászonra, amelyek többsége biztos, hogy bevonul a Star Wars univerzum legjobb akciórészei közé.

Az azért kicsit talán furcsa, hogy egy antológiafilmben felül akarják licitálni az összes Star Wars-mozi csatajeleneteit, talán kicsit túl sok volt a szétlőtt lépegetőből, csillagrombolóból, itt láthatóan kicsit túltolták az egészet, de ennyi még belefért.

SW_RO_KrennicLehetne kukacoskodni a Scarif-bolygópajzs generátorának stratégiai logikátlanságán és egy pár kisebb-nagyobb butaságon, de ezek bőven belefértek a Star Wars keretei közé. A fő karakterek közti leszámolás is lehetett volna sokkal okosabb, de ez legyen a legnagyobb probléma, mert aztán ott van a film lezárása, utolsó néhány perce, ami egy igazán brutális, igazi borzongató, epikus élmény.

Minden egyes másodperce. És nem viccelek.

A Zsivány Egyes legnagyobb erénye az, hogy semmiben sem lóg ki a 4-5-6. rész által felépített világból, hangulatból, és eközben elképesztően sokat hozzátesz a 4-5-6. részekhez is apróságokban és nagyobb léptékekben egyaránt.

A legnagyobb hátránya pedig az, hogy sokkal, de sokkal jobb is lehetett volna, ha sikerült volna erősebb karakterek révén egy komolyabb érzelmi kötődést is kialakítani a néző felé. Ha mondjuk a főbb karaktereket tisztességesen megírják. Jyn Erso és Cassian Andor főszereplő kettőse nem rossz, csak mondjuk egy Han/Luke/Leia trióhoz képest elég vérszegény, és ez azért egy komoly probléma. Egyedül K2SO-t tudnám csak jó szívvel Hanék mellé odarakni, őt tisztességesen kidolgozták. Bár féltem a Donnie Yen alakította Chirrut Imwe szerepétől, mert a trailerekből egy Star Warsból kilógó, harcművész figura képe sugárzott, de az erőért rajongó és az erőben nagyon hinni akaró, vak és félbolond Chirrut a szarkasztikus agresszív ex-birodalmi robot, K2SO mellett a legszórakoztatóbb karakterré vált.

A film első fele eléggé csapongó, keresgéli a fókuszt: elmegyünk a Jedhára, és szép és hangulatos Tatooine-pótlék rengeteg egyediséggel, viszont valójában egy nem túl érdekes mellékszál, aztán elmegyünk az Eadura, ami megint csak egy igazi birodalmi állomás, de kicsit nyögvenyelős, ami ott történik, és mindezt csak a vérbeli Star Wars világ és hangulat tudta számomra feledtetni. A második felében viszont tényleg székbeszegezőssé válik, és ahogy megkezdődik a Scarif-küldetés, onnan, aki eddig fanyalgott, az is csak pislogni fog.

A Star Wars-filmek általában többszöri nézéssel jutnak el a méltó helyükre a szememben, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, hogy állja ki ezt a próbát a Zsivány Egyes, de szerintem ki fogja, és számos hibája ellenére is méltóvá válik arra, hogy a klasszikus trilógia mellett, a 4., 5., 6. részhez fogható Star Wars moziként emlegessük.

Ez pedig elképesztően nagy szó.

rogue-one-a-star-wars-story-1920x1080-poster-hd-2757

Hozzászólások

hozzászólás

post_author >1) { echo "
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig 3 hozzászólás.

  1. solymosgyu szerint:

    Elképzelni sem tudod milyen jó filmre ultél be. Az assasins creed elbukott.

  2. Hackett szerint:

    solymosgyu:
    Reggel jön az Assassin’s vélemény is.:)

  3. e(x) szerint:

    A könyv változatot érdemes elolvasni, tesz valamit a filmhez?

    Hackett úr szuperlativuszaihoz nem tudok mit hozzátenni, számomra negyed évvel és sokadik újranézéssel később is magával ragadó és katartikus.

    Bárcsak ez a csapat tolmácsolta volna az előzmény trilógiát is..

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon