Tévedtél már el Ikea áruházban? Jártál már körbe-körbe a kirakatszobák között, hogy mindig az irodabútorokhoz vagy az étkezőkhöz keveredtél vissza? A látogatói ösvény Möbius-szalagja nem ereszt, az erőszakosan pozitív és segítőkész tájékoztató feliratok egyre ijesztőbbek, a furcsa nevű kanapék pedig olyan kényelmesek, hogy örökké fogva akarnak tartani. Örökké, örökké, örökké!
Grady Hendrix biztosan érzett már hasonlót, talán hosszúra nyúlt, frusztráló vásárlások eredménye a frissen megjelent Horrorstör, amely az utóbbi évek egyik legszellemesebb ötletére épül. A könyv megjelenésében is Ikea-magazint idéz; a borítót először megpillantva kellett néhány másodperc, hogy rájöjjek, ez nem a legújabb katalógus, és a képkeretekben tényleg egy szellem sikít. Az egész kialakítás követi a koncepciót, az impresszumot a házhozszállítási űrlapon rejtették el, a fejezeteket pedig termékleírások szakítják meg – kezdetben ártatlan termékeké, hisz egy Arsle asztal vagy egy Müskk ágy nem hiányozhat az otthonokból, aztán a történet eldurvulásával egyre meredekebb tárgyaké.
Persze a cselekmény nem az Ikeában játszódik, hanem annak egy regénybeli koppintásában, az Orskban. Hiába a vevőcsalogató Bemutatótér, az eladási adatok kedvezőtlenek, éjjelente pedig valaki vagy valami rongálja az árut, mert nyitáskor törött bútorokat vagy ürülékkel összekent Brooka kanapét találnak. És innentől adódik a klasszikus horrorfelütés: három alkalmazott éjszakai műszakot vállal az ügy felderítésére – a napról napra élő, alacsony munkamorállal rendelkező Amy; az évtizedes mintadolgozó Ruth Anne; és a menedzser Basil, aki a cég filozófiáját már-már vallásos áhítattal idézi. És ahogy az lenni szokott, a kicsit szokatlan események és a kezdeti nevetgélés hamarosan őrült kísértetjárásba fordul, ahol a szereplők élete és szabadulása a tét.
A klasszikus horrorhelyszínek, mint a sötét erdők vagy az elhagyatott kísértetházak már nem feltétlenül működnek megfelelő térként a riogatásra. A nagyvárosi ember talán többet járt Ikeában, mint éjszakai rengetegben, így ami régen fenyegető közeg volt, az ma idegen és távoli. Az válik félelmetessé, ami a mindennapokba beszivárogva a leghétköznapibb, biztonságosnak tűnő cselekvések között támad meg, és ezért a bútoráruházba behozni a horrort igazi bravúr. Az Ikea körül amúgy is kialakult némi kultusz – emlékszem, gyerekkoromban, amikor még nem lehetett az internetes webáruházat böngészni, az Ikea-katalógus érkezése eseményszámba ment, és gyakran beszédtéma volt, hogy „ó, nektek már kipostázták”, vagy csak csemegézni az újdonságok között. A rendszerváltás után berobbant hirtelen választék és nyugati szemlélet különlegessé tette a helyet, és a markáns attribútumai, mint a kék-sárga dizájn, a megjegyezhetetlen bútornevek, a minimalistán praktikus, „szereld össze magad magad”-termékek nemcsak az Ikea-hackerek korát, hanem a horror idejét is elhozta.
Még akkor is, ha a Horrorstör nem kifejezetten félelmetes. Elsősorban nem is rémisztgetésre játszik rá – bár szívesen olvastam volna zseblámpafénynél, zárás után egy áruházban –, sokkal inkább horrorparódia. Rengeteg utalást és poént rejt el az Ikea-generáció számára, akik megtapasztalták már, milyen, ha az összeszerelős dobozból pont egyetlen speciális csavar hiányzik, de ugyanígy a multi-dolgozóknak is, akiknek az ülőmunka megváltás, a cápaként köröző főnök kicselezése pedig napi rutin. Ezzel szemben maga a cselekmény nem is rejt különösebb fordulatot vagy újdonságot, nem több korrekt munkánál, de mivel kellően tömör, és minden fejezetben rejlik egy-egy speciális humorforrás, ezért nem maradt bennem komoly hiányérzet.
Hendrix folyamatosan összekacsint az olvasóval, és számomra ebben rejlik a könyv ereje: a forma és a közeg szellemességének hála rég olvastam ilyen élvezetes, egy huzamra elfogyasztható regényt. Aki szereti az Ikea-életérzést, vagy épp ellenkezőleg, szorongás fogja el a fogyasztói társadalom kék-sárga szentélyétől, annak jó szívvel ajánlom a Horrorstört. Legközelebb pedig, ha Ikeába megyek, megsétáltatom a könyvet is, mintha az idei, kissé véresebb katalógus volna.
(Megjelent a Gabo Kiadó gondozásában, 2015-ben, fordította: Kemenes Iván)
Hozzászólások
[charon_ további írásai]