30 éve, a mai napon jelent meg William Gibson korszakalkotó, megújító, kultikus sci-fi/cyberpunk regénye, a Neurománc. Mi 2 éve már jubileumoztunk egyszer a magyar kiadás 20. évfordulója kapcsán, mégpedig Ajkay Örkénnyel, az azóta több kiadást megért fordítás készítőjével, és mivel nála alaposabban gyaníthatóan senki nem merült el idehaza Gibson-életművében, most újraolvashatjátok a vele készült nagyon érdekes interjúnkat:

Legtöbbünknek Gibson regényéről ugrik be a neved. Mondhatni: történelmi figura vagy a hazai science fictionben. Mégis, kicsoda Ajkay Örkény? Mivel foglalkoztál, foglalkozol, ha éppen nem virtuális valóságokat fordítasz?

Informatikával, oktatással, tanácsadással. Főleg a vállalati informatikai képzés és tudástranszfer, az üzleti informatikai megoldások és eszközrendszerek, a szoftverlokalizálás, a nyelvi minőségbiztosítás, illetve a kapcsolódó technológiák tesztelése és szakmai ismertetése érdekel.

Foglalkoztál-foglalkozol más művek és más szerzők fordításával is?

A Gibson-regényfordítások mellett eddig tizenöt novellafordításom is megjelent, köztük olyan csemegékkel, mint Bruce Bethke Cyberpunk című klasszikusa (amiről a zsáner a nevét kapta), vagy Eugie Foster Sinner, Baker, Fabulist, Priest című, a 2009-es Nebula-díjat is beseprő remekműve. Rendszertelenül bár, de törekszem újabb novellák fordítására – kondícióban tartják és csiszolják a fordítói készségeket.

Mégis a Neurománccal kezdted az egészet. Hogyan kerültél a regény közelébe? Honnan hallottál először róla?

Az úgy volt, hogy 1991 körül baráti körben C64-esen heteken át nyúztuk az Interplay cég Neuromancer című kalandjátékát, és a társaság egyik tagja, nevezzük Csabának, egyszer mellékesen megjegyezte, hogy neki „ez megvan könyvben”. Micsoda? Ez könyvben? Ide vele! – megkértem Csabát, legközelebb hozza magával a könyvet. El is hozta: a regény 1988-as francia kiadása volt, a J’ai Lu kiadótól, „Neuromancien” címmel. Ez volt az első irodalmi találkozásom Gibsonnal.

Az izgalmas esemény sajnos kimerült a borító és feliratai megcsodálásában, mert hézagos franciatudásomból ennél többre nem futotta, viszont mindenáron el akartam olvasni, és ez erősen motivált egy angol kiadás mielőbbi becserkészésére…

Ezt úgy mondod, mintha az angol könyv beszerzése nehéz feladat lett volna…

Az is volt, hiszen 1991-et írtunk. A korabeli viszonyok érzékeltetésére: a web még nem létezik (csak 1993-ban válik elérhetővé a technológiája), így nincsenek webhelyek és webboltok sem. Az Amazon.com-ot csak 3 év múlva alapítják, a belvárosi Bestsellers könyvesbolt csak 1 év múlva nyit, a könyvtárakban pedig hírét se hallották se a szerzőnek, se a könyvnek. Sőt, még EU sincs. Euró sincs. Semmi sincs. :)

Szerencsére akkoriban sokat leveleztem – papírra írt, borítékban, postán feladott levelekről beszélünk, az e-mail még nem terjedt el – külföldiekkel. Egyik brit ismerősömnek vázoltam a problémát, ő pedig postafordultával megküldte a Grafton (Collins) 1986-os paperback kiadását. Természetesen azonnal falni kezdtem és még az elején tartottam, amikor az az ötletem támadt, hogy én ezt lefordítom. Nulla fordítói tapasztalattal, a könyvkiadás világát nem ismerve belevágni egy regényfordításba, pláne egy kultikus Gibsonéba – ez fejesugrás volt az ismeretlenbe.

Ennyire kezdőként hogyan indult a munka?

(A fordítás legelső kéziratának otthont adó füzet, 1991-ből. Egyben tanúbizonysága, hogy Neurománcról szó sem volt.)

Az elején semmi gyakorlati elképzelésem nem volt. Naivan fogtam egy nagy alakú füzetet, felírtam a fedőlapjára, hogy NEUROMANCER (nálam ez lett volna a cím magyarul is), és elkezdtem bele golyóstollal írni. Az első pár agyonfirkált oldal után aztán áttértem a modernebb eszközökre (érdeklődőknek: intel 80286-os processzorra épülő PC AT, 14 colos VGA CRT monitor, MS-DOS 5.0 operációs rendszer és azon futó Microsoft Word 5.5 szövegszerkesztő). Arra is csak lassan ébredtem rá, mennyi intézendővel jár egy fordítás. Például ki kellett nyomoznom Martha Millard ügynökségét, akik Gibson irodalmi képviseletét látják el, és postai levelezés, telefonálás és faxolás útján kideríteni, kik képviselik őket Európában, illetve az európai ügynökségnek kik a hazai partnerei.

Hogyan találtál utat a kiadóhoz?

Kezdetben sehogy. Szakújságok kiadóit és szerkesztőségeit ismertem, de ezek számára egy SF regény elég profilidegen lett volna, így más kiadóknál próbálkoztam találomra, mérsékelt sikerrel. Érdeklődési szinten eljutottam Trethon Juditig is, aki akkoriban a Zrínyi Kiadónál egyengette a fantasztikus irodalom útját. Ma már nehéz pontosan rekonstruálni, de minden bizonnyal innen kapta hírét a terveimnek az akkor induló Valhalla Páholy. Szemben a legtöbb kiadóval, ők ismerték Gibson munkásságát, és tőlem függetlenül már készültek a Neuromancer hazai kiadására. Megkerestek és fontolgatás helyett konkrét szerződést ajánlottak fel, mondván, hogy ha már elkezdtem a munkát, folytassam, de nekik. A dolog komolyra fordult, én pedig megörültem a lehetőségnek. Tehát tulajdonképpen a kiadóm talált utat hozzám, és a történet ezután már villámgyorsan vágtathatott a megvalósulás felé. :)

Azt mondod, megtartottad volna az eredeti címet. Hogyan, miért lett belőle Neurománc?

(Rekonstruált pillanatfelvétel, 1991-es hájtek: 80×24 karakteres képernyő, Word 5.5 for DOS.)

Az egyszavas „Neuromancer” valószínűleg túlságosan idegennek hatott volna az akkori hazai piacon, ezért a Valhalla levágta a végét, hozzátett egy ékezetet, és máris magyarosabb lett.  Amikor megtudtam, persze küzdöttem ellene, mert a Neuromancer egy tulajdonnév – ráadásul pont a tulajdonosa magyarázza el a jelentését a könyvben – és ilyet nem igazán szép átvariálni. Plusz beleolvasható a németes “neu-” előtag és a “románc” szó is, és ez így együtt már megtévesztő, hiszen se a névnek, se a regénynek nincs köze ilyesmihez. De tudomásul kellett vennem, hogy a cím a kiadó számára a könyv eladását segítő marketingeszközök egyike, amit ritkán szoktak a fordítóra bízni. (Néha még a szerzőre sem; lásd a Valhalla-féle 1991-es „Gyűrűkúra” Prológusában az első bekezdés utolsó mondatát…)

Mi segítette a munkádat az internet előtti korszakban?

Nagyon helyes, hogy kihangsúlyozod az internet előttiséget, mert így felsorolhatjuk, mi minden nem segített, mint említettük, ekkor még nem volt web, tehát a ma megszokott, gyors „utánanézési” lehetőségek mind hiányoztak: a Wikipédiára még 10 évet kellett várni és nem léteztek még online szótárak és más források sem. Arról nem is szólva, hogy a nagy webes keresők  (Lycos, AltaVista, Inktomi, Google) csak a ’90-es évek második felében jelentek meg.

Akkor maradtak a hagyományos eszközök…

(Korabeli fordítástámogatás: szlengszótár és nagyszótár. Utóbbi a multikultúra terén még némi kihívással küzdött.)

Igen. Az alapfegyverzetet egy 1984-es (azaz az eredeti Neuromancerrel egyidőben kiadott) szlengszótár és az Országh-féle angol-magyar nagyszótár 1990-es kétkötetes kiadása képezte, de ezek már akkor sem sem bizonyultak elégségesnek. Folyton újabb és újabb nyelvi és kulturális kérdések merültek fel, amelyekkel az angolban jártasabb és/vagy külföldi tapasztalatokban gazdagabb ismerőseimet bombáztam, de ez hosszabb távon tarthatatlan volt. Jókora merészséggel (vagy utolsó szalmaszálként) Martha Millardhoz, Gibson ügynökéhez fordultam. Ő a második, kérdésekkel zsúfolt fax után azt javasolta, hogy a továbbiakban ezeket Gibsonnal beszéljem meg — és megadta Gibson faxszámát. Érted: egy nemzetközi hírű szerző segít egy noname, zöldfülű, botcsinálta fordítónak, aki az épp leomlott vasfüggöny mögött oszladozó homály egyik egzotikus nyelvű országocskájából jön. Szinte el se mertem hinni. Így lett aztán egyik fő munkaeszközöm egy partnercég irodájának faxkészüléke. Az irodában a Budapest–Vancouver időeltolódáshoz igazított, végtelen éjszakai faxolások következtek, amelyek során rengeteg segítséget, útmutatást kaptam, a lehető legautentikusabb forrásból. Tudtommal rajtam kívül csak egy idegen (talán a japán) fordító járt ennyit Gibson nyakára.

Megvannak még ezek a faxok?

Megvannak, bár egyre halványulnak, mert korabeli hőpapírra készültek, és arról az írás idővel eltűnik; de vannak róluk papír és digitális másolatok. A kérdések-feleletek mellett elég személyes hangvételűek, ezért sajnos, egy kivételével nem publikusak.

Melyik az a kivétel?

Egy irodalmi érdekesség: a szerző utószava. Gibson direkt nekünk, az első magyar kiadáshoz írta, nálunk jelent meg először, de később a többi kelet-európai kiadáshoz is felhasználták, és a weben, interjúkban és elemzésekben itt-ott még ma is megemlítik.

(A Gibson-ritkaság, a nekünk szóló utószó is faxon érkezett, egyenesen a szerző készülékéről.)

Igaz, hogy egy hibát is jelentettél Gibsonnak faxon?

Igaz. Aprócska konzisztencia-hiba volt: Gibson mindenütt metrikus mértékegységeket használt, kivéve azt a jelenetet, amelyben Case megküzd egy darázsfészekkel: itt egy nyomásértéket angolszász psi-ben (font/négyzethüvelyk) adott meg. Ezt tudtommal én jeleztem neki először, és a fordításba így már metrikus megfelelőjére – akkor még atmoszférára, a legutóbbi kiadásban kilopascalra – átváltva kerülhetett be. Egyébként Gibson több művében szintén találtam és javítottam ehhez hasonló, apró hibákat, például a Count Zeróban az egyik mellékszereplőnek egy helyen hirtelen megváltozik a neve, a Spook Country egyik figurája más típusú autóból száll ki, mint amilyenbe előzőleg beült, de ilyenek más szerzőknél is előfordulnak.

(Mentés másként: a kész kézirat, korabeli adathordozókon. Balra nagy, jobbra kis floppylemez, 1992-ben mindennaposak voltak. Ma már bajos olyan gépet találni, ami fogadná őket.)

Sokan mondták és leírták már, hogy William Gibsont nagyon nehéz fordítani. Neked mik az ezzel kapcsolatos tapasztalataid?

Akkor, első alkalommal pokolian nehéz volt. Ma, több Gibson-fordítással a hátam mögött azt mondanám, iszonyúan nehéz, több aspektusból is. :)

Az egyik a szövegek, főleg a leírások telítettsége, sűrítettsége: Gibson nagy erejű víziói molekuláris szintig hatoló, részletdús és bonyolult képekből épülnek fel, amelyeket még anyanyelvi olvasóként sem könnyű befogadni, fordítóként pedig ezeket mind fel is kell építeni újra magyarul.

A másik a szerkezeti kimunkálás: Gibsonnál sokszorosan alárendelt, kilométeres körmondatok és felibe-harmadába elharapott, mesterien odavetett szövegdarabkák váltják egymást, amelyeknek a hasonló dinamikájú, de magyarul mégis gördülékeny visszaadása a Gibson-fordítók egyik nagy kihívása. Ez amúgy egyike azon terepeknek, ahol az egymással szöges ellentétben álló fordítói iskolák összecsapnak, és rendszerint az marad alul, amelyik az idegen nyelvi struktúrák megőrzését és bebetonozását helyezi előtérbe. Gibsoni szövegekre alkalmazva ennek a megközelítésnek a hátrányai kiugranak, hatványozottan élvezhetetlenné tehetik a magyar szöveget. Ugyanakkor azt a keskeny sávot is nehéz belőni, amelyben az igényes magyar szövegre törekvő fordító mozoghat anélkül, hogy a másik végletbe csúszna és önjelölt társszerzővé avanzsálna. Csak akkor sikerülhet, ha a fordítóban az ehhez szükséges arányérzék is megvan, az igényesség mellett.

Harmadiknak ott vannak a gibsoni műveket átszövő kulturális és szubkulturális utalások – megannyi felfedezendő titok, félrefordítási csapda és leképezési hétpróba. Köztudott, hogy minél messzebb van térben, kultúrkörben, nyelvi közegben, tapasztalatban a befogadó (olvasó vagy fordító) a szerzőtől, annál kevesebb ilyen dolgot ért meg az olvasás során. Így szükségszerűen kimaradt bizonyos összefüggések felismeréséből, a jelentésrétegek kölcsönhatásaiból, az élmény szegényesebb lesz. Mindezek különösen fontosak a fordításoknál, amelyek már önmagukban is erősen közvetetté teszik az eredeti mű befogadását. A jó fordító kénytelen kikutatni és alaposan megismerni az egyes részleteket.

Te kikutattad-kikutatod?

Amennyire tőlem telt és telik, igen. Magam számára kötelezőnek tartom az effajta maximalizmust, bár nagyon időrabló, aminek a szerkesztők nem szoktak túlzottan örülni, viszont az eredménye egy alaposabb, értőbb fordítás. Régen ez gyötrelmes munka volt, ma már csak pár (jó pár) kattintás. A fordító külön jutalma pedig az, hogy a szerzőnek olykor szó szerint is a nyomába eredhet. Mint én 2009-ben, amikor a Spook Country-n dolgozva, a Google Térkép utcanézetében hetekig róttam Washington, New York és Vancouver utcáit, azokat, ahol a könyv megírása előtt az anyagot gyűjtő Gibson, a könyvben pedig a szereplők is megfordultak.

A mai eszközök egészen új szintre emelhetik a fordítást.

Ha valakiben megvan az igény ezek használatára, akkor minden bizonnyal. Sajnos a megszerzett és befogadást segítő ismeretek nem mindig adhatók át közvetlenül az olvasónak, mert Gibson kifejezetten tiltja a szövegértelmezést támogató kiegészítések (lábjegyzet, kislexikon) alkalmazását a művei fordításában.

Ez különös. Miért tiltja?

Mert az a felfogása, hogy meg kell hagyni az olvasónak a felfedezés örömét, és ha erről lemond (azaz nem jár utána a dolgoknak), akkor az az olvasó döntése, de nem szabad kizökkentenünk az olvasót a befogadás folyamatából holmi kijózanító kommentárokkal, magyarázatokkal. Ebben igazat kell adnunk Gibsonnak, elvégre nem ismeretterjesztő művekről van szó, így viszont a fordítónak van feladva a lecke, hogy igyekezzen legalább a sorok között minél érthetőbbre, megközelíthetőbbre kovácsolni a magyar szöveget, a már említett keskeny mozgástér figyelembe vételével. Fordítói tojástánc, gúzsba kötve, a szakadék felett kifeszített borotva élén. :) Szóval, Gibsont fordítani vér, verejték és könnyek, de egyben  hatalmas élmény is – mindig is az volt és az is marad.

Hogyan látod ma visszatekintve a fordításodat?

Nem könnyű a válasz erre a kérdésre. A Neurománcnak jelenleg három kiadásban háromféle szövegváltozata ismert. A most évfordulós 1. kiadás hazai viszonylatban szintén szert tett némi kultikus státuszra, sokan dicsérték, de elég sokan a hibáira is rámutattak. Igazuk volt. Helyenként egészen otromba szerkezeti hibák, félrefordítások, félreértések csúsztak be. Ezért kapóra jött, amikor 2005-ben a Szukits Kiadó megkeresett a 3. kiadás tervével, mert alkalom nyílt a szöveg alapos tatarozására. Fogtam az 1. kiadást meg az eredetit, és gyakorlatilag újrafordítottam a saját munkámat. A szöveg újraformálásához sok tanácsot kaptam akkori (és sajnos már csak néhai) szerkesztőmtől, a kitűnő „könyves-embertől”, Tézsla Ervintől. Az így előállt szöveg jelenleg a legjobb Neurománc-változat, amelynek a tördelése is méltó a műhöz.

És a 2. kiadás?

Á. Az az 1999-es hardback. Nem szeretem. Újrakiadás volt, amelybe én nem avatkoztam bele. Kiállításában szebb, tartalmában gyakorlatilag rosszabb lett, mint az első. Utólag fedeztem fel, hogy a tördelés során egész bekezdések egyszerűen eltűntek a szövegből, az 1. kiadás hibái is jórészt megmaradtak. A szövegváltozatok közül ezért egyértelműen ez a legrosszabb minőségű.

A három kiadás közül tehát a 2005-ös harmadik kiadás az etalon?

Én ezt a szövegváltozatot tartom a legjobbnak az eddigiek közül, és ha valaki netán most ismerkedne e klasszikus regénnyel, mindenképpen ezt ajánlanám neki. De azt se felejtsük el, hogy hibákat és tovább finomítási lehetőségeket minden fordításban lehet találni. A harmadik kiadás szövege sem kivétel ez alól. Ezért hangsúlyozom, hogy jelenleg itt tartunk.

Gibson műveinek hazai kiadásaihoz sok fordító neve kapcsolódik, de úgy tudom, te fordítottál tőle a legtöbbet.

Ha jók az adataim és ha a legtöbbet a darabszámra értjük, akkor Szántai Zsolt a bajnok: ő Gibsontól négy novella és egy regény fordítását mondhatja magáénak. Én eddig három regényt és egy novellát fordítottam Gibson életművéből, talán „súlyra” ez viszonylag több. A Gibson-fordítók közül kiemelendő Gáspár András is, aki úttörőként először fordított hazánkban Gibson-művet (A Gernsback-kontinuum, Galaktika 100., 1989) és még két másik klasszikus Gibson-novella magyarítása is az ő munkája. Az életmű eddigi hazai leképezésének fennmaradó többi elemét mind más és más fordította, és a művek időben és kiadók közt nagyon széthúzva jelentek meg. Nekem sem mindig jutott annyi időm és energiám Gibson fordítására, mint azt szerettem volna.

Mi a viszonyulásod Gibsonhoz?

spookygibson_50Sajátságosan egyedi. Egy profi(bb) műfordító számára valószínűleg „csak” egy kortárs szerző, megoldandó feladat a többi között. Számomra viszont a szerző, akit legszívesebben fordítok, akiről szeretném hinni, hogy értem, akinek a fordításokon túlmenően is szeretnék értője, netán szakértője lenni.

Ha az összevetés nem lenne nagyképű, azt mondhatnám, hogy a Neurománc vonatkozásában még bizonyos hasonlóságok is kimutathatók köztünk: a könyv neki az első regénye, nekem az első fordításom volt. Ő, miután belevágott a megírásába, úgy érezte, sose készül el vele, egyszerre birkózott az „endless fucking Neuromancer”-rel (ezt ő maga fogalmazta így) és a határidővel. Én, miután belevágtam a fordításába, úgy éreztem, őrültséget csináltam, ezt lehetetlen lefordítani, és a határidővel se stimmelt minden… Mindez meghatározó volt, és a már említett faxlevelezés szintén közelebb hozta, személyesebbé tette Gibsont. Hogy ez mennyire volt kölcsönös, azt nem tudom, de hogy hatott rá, az biztos, mert amikor egy szép napon jelentettem neki (faxon), hogy kész a fordítás, cserébe meglepett a  The Difference Engine nekem dedikált hardbackjével, és a dedikációban „solid fax buddy”-nak nevezett. :)

Irodalmilag, fordítóként és értelmezőként igyekszem Gibson életművét annak ívében követve felfogni. Ez váltásokkal járt és jár; nekem is meg kellett szabadulnom a korábbi elnagyolt Gibson-képtől. Gibson, ahogy ezt Gáspár András egy ízben megfogalmazta, „a dolgok újrarendezésének művésze”, mások szerint olyan költő, aki prózában alkot, megint mások szerint a kortárs világra reagál. Ezekre támaszkodva sokkal árnyaltabb, izgalmasabb és nem utolsósorban igazabb Gibson-portré rajzolható meg.

Többször leírtad már, hogy az olvasók nagy többsége félreérti William Gibsont, hiszen ő szerinted nem csak a cyberpunk egyik kiemelt fontosságú írója. Kifejtenéd ezt bővebben?

Szívesen megtenném, de ez egyrészt szétfeszítené ennek az interjúnak a kereteit, másrészt szívesebben tenném egy erősen szubjektív esszében, amelynek a vázlatán már dolgozom egy ideje. Most csak röviden: szerintem Neurománc ide, cybertér oda, a cyberpunk-címke sose passzolt igazán Gibsonra. Aki a cyberpunk felől közelíti meg, úgy érezheti, hogy Gibson későbbi műveiből elszivárogtak az erős cyberpunk töltések – sokan emiatt csalódtak is benne. Úgy gondolom, Gibson alapjában véve sokkal érzékenyebb és tűnődőbb annál, mint amilyennek sokan tartják, de főleg és éppen a cyberpunk harsány, éles paneljei akadályoz(hat)ták meg ennek teljes felismerését. Én pár éve megfordítottam az egészet, inkább Gibsonból indultam ki és örömmel fedeztem fel, hogy amit keresek, a krómtól csöpögő, neonfényes, bitperzselte (és amúgy szépen kimunkált) rétegek, mázak, kérgek, mögött is felismerhető, kimutatható.

Azt mondod, már vázolgatod ezt az esszét. Mit tudhatunk erről?

Feladatnak és kihívásnak tartom, hogy a Gibsonról és munkásságáról formált és formálódó elképzeléseimet részletesen is körüljárhassam és bemutathassam. Sok vázlatom van már hozzá, de az egészet egy irodalmi mag köré építeném, és ez sok speciális kérdést és teendőt generál, sokféle keretet kell hozzá megteremteni, kidolgozni, és ez idő. Nem hardcore tudományos munkának készülne, de talán hozzájárulna, hogy a jelenlegi hazai Gibson-kép kiegyensúlyozottabbá és részletezettebbé váljon. A róla kialakult kép sokszor egyoldalú és hiányos, és nem csak az olvasók, de a hazai fikció egyes szakemberei is gyakran pontatlan, ám annál sarkosabb véleményt fogalmaznak meg róla. Én viszont nem bízok abban a bizonyos fajta sarkosságban,  és szeretném remélni, hogy a saját koncepcióm hozzájárulhatna Gibson kiegyensúlyozottabb értelmezéséhez.

Kapcsolódó link:

Informatív oldal William Gibsonról

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: interjú, irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. Dain6726 szerint:

    Pár évente mindig szembejön velem ez az interjú – Nem véletlenül.

    Ilyenkor újraolvasom, aztán este leveszem a könyvet, és újraolvasom azt is. Aztán a többi könyvet is.

    Számomra ez az interjú a honlap legjobb, legérdekesebb, és leghasznosabb cikke.

    Jól esik gondolkodni, kiszakadni a napi gyötrelemből, köszönet érte!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon