A távol-keleti fantasztikus filmek annak idején egy leárazott DVD-vel férkőztek a közelembe, és körülbelül tíz perc alatt győztek meg arról, hogy amit látványból és pozőrségből ember a legvadabb álmában elképzelhet, azt arrafelé már egészen biztosan leforgatták valahol, és megfejelték valami százszor olyan elképesztővel. Bár a klasszikus kung fu filmekhez még nem vagyok elég ínyenc (bármilyen zseniálisan koreografáltak meg egy jelenetet, az ötödik perc után azért kicsit unni szoktam a verekedéseket, pláne, hogy izé, mit is mondjak, a szaktudásom pont addig terjed, hogy nem túl messze), a nagy és epikus repülve vívásoktól mindig elérzékenyülök. Mikor aztán a helyi szupermarket wuxia kínálatát végigvásároltam, gondoltam, fokozom az egzotikumot, és megnézem, a thaiföldiek mit hoztak ki a fantasztikusságból – ráadásul kalózokat is ígért a fülszöveg, és kalózos-varázslós távol-keleti nagyszabásúság, ez csak… jó, hát nem mondanám azt, hogy ez csak jó lehet, de négyszáz forintot nekem megért a kísérlet.
Azért itt is volt költségvetés…
És bevált. Persze látszik rajta, hogy azt a költségvetést még Thaiföldön sem tolják a szuperprodukcióik mögé, amitől mondjuk Az aranyvirág átka minden egyes képkockája letaglózó, de ettől még nem illúziórombolóan szegényes a megvalósítás. Ráadásul kellemes és szórakoztató mese. Tartja, amit ígér – hemzsegnek benne a kalózok, varázslók, tengerpart, és a túlzó, távol-keleti ékszerek. Kung fuzni ugyan nem kung fuznak, mert arrafelé a silat az elterjedt harcművészet, de azt azért megvillantják olykor.
A történet nagyon-nagyon távolról valahol felhasznál történelmi elemeket, például tényleg volt olyan ország, hogy Langkasuka, és tényleg létezett a filmben uralkodó, legendás királynő – igaz, a filmben Ungu és Biru a lányai, a valóságban pedig a húgai voltak – de azért alapvetően olyan mese ez is, hogy be lehetne tenni a Fantaghiro filmek mellé.
Nők a katapult mögött
Gábor Áron távoli, holland előképe, a nagy ágyúöntő mester Langkasuka felé szállítja legfrissebb remekművét, hogy a királynőnek legyen mivel megvédenie magát a kalózok ellen (és mivel nem capt’n Jack Sparrow-ról van szó, nem lehet rálegyinteni, hogy ágyúval veréb ellen), amikor a gaz tengeri martalócok megtámadják. Nem sikerül megszerezniük a csodafegyvert, mert az ágyú a tenger fenekére süllyed – sajnos a hajóval, a halálosan sérült holland mesterrel, és egy ifjú helyi házaspárral egyetemben, akik után csak egy törött deszkán síró csecsemő marad, leendő főhősünk, Pari.
Nem semmi tetoválás…
A gyermek a nagybátyjához kerül egy tengerparti faluba, a holland mester kínai tanítványával egyetemben, és boldogan élnek, míg csak a kalózok nem kezdik el megkeseríteni az ő életüket is. A falusiak rajtaütések sorozatával próbálják elriasztani őket, de csak annyit érnek el, hogy a kalózok fogják magukat, és felperzselik az egész falut. Hőseink szerencséjére vagy balszerencséjére épp azt a napot választják, amikor a királynő odaküldi a legjobb testőrét és két leányát, hogy hívják az udvarba a kínai mestert, ha már végre ennyi idő után sikerült a nyomára akadniuk. Persze a fele társaságot elragadják a kalózok, és el kell menni kiszabadítani őket. Végre összeér az udvari és a falusi szál, és mindenki vadul elkezdhet új ágyút tervezni, tengeri varázslóvá válni, vagy ami épp meg van számára írva a forgatókönyvben.
A történetben vannak olyan fordulatok, amiket egy amerikai vagy európai forgatókönyvíró alighanem máshogy futtatott volna ki, de azért a mese maga kellemesen ismerős. Nem forradalmi, nem világmegváltó, sok kritikus szerint túl hosszú és széteső, de én mindenképp jól szórakoztam rajta.
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
én ezt untam.