Akármihez is nyúl China Miéville, a végeredmény kissé szokatlan lesz. Nincs ez másképp a Kraken esetében sem, melynek lapjain Billy Harrow élete fenekestül felfordul. A Darwin-intézet dolgozója egy sor különös, nem egy esetben természetfeletti eseménnyel szembesül. Nem elég, hogy zárt akváriumából eltűnik az általa preparált kraken, majd elevenen felfalják egy barátját, de jópár, általa sosem hallott szervezet és szekta érdeklődését is felkelti. Olyanokét, akik meg akarják találni az eltűnt tengeri lényt, mert egy esetleges világvégével hozzák összefüggésbe. És ki tudhatna többet a krakenről, mint aki preparálta és elvesztette: egy próféta (?), bűnrészes (?) vagy ártatlan áldozat (?) – maga Billy.
Miéville zsánerkísérletei közül a Kraken a városi fantasy (szép ízes magyarsággal urban fantasy) műfaját veszi alapul, használja fel és forgatja ki. Megtaláljuk benne a műfajra jellemző klisék többségét: a főszereplő egy nagyvárosi átlagember, akinek unalmas az életébe betör a természetfeletti. Megismeri (és általa az olvasók is), hogy lakhelyének van egy másik, misztikus oldala, hogy létezik a mágia és hogy eddigi életét elhagyva menekülnie kell. Ez a város jelenleg a megannyi mű színhelyéül szolgáló London. A háttérben pedig egyre jobban előtérbe kerül a település (vagy talán az egész civilizáció) pusztulása. Ez utóbbi motívum gyakori Miéville-nél és szokásos ügyességgel adagolja az olvasók irányába a feszültséget.
Mindazonáltal a regény jóval több klisépuffogtatásnál. Maga az alapötlet is eléggé szokatlan, hisz kinek jutna eszébe egy preparált lényt összekötni az apokalipszissel? Miéville Londonja tele van sziporkázó ötletekkel: egy bandavezér egy szolgája hátára felvitt beszélő tetoválás, egy egyiptomi eredetű túlvilági szolga London minden szobrába képes beköltözni, egy okkultista rendőrös ponyvafilmek elégetésével teremt zsarumentalitású lidércszolgákat, egy különös térmágikus forma pedig az origamiból nőtte ki magát. Számomra a legemlékezetesebb mégis a famulusok szakszervezete marad a sztrájkoló madaraival és mókusaival. (igen, sztrájkoló madarakkal és mókusokkal. Sőt bogarakkal is). Billynek ebben a különös világban kell boldogulnia és szövetségeseket találnia. Kérdés, hogy egy szektában bízzon, melyek prófétának tartják vagy a rendőrség olyan különleges osztagában, melyről még sosem hallott.
A szerző műveinek ismerői megszokhatták, hogy a város az igazi főszereplő, a karakterek szinte másodlagosak. Most ez annyira nem jellemző. Talán a valós háttér lehet az oka, hisz Miéville-nek nem kellett az alapjaitól felépíteni egy kultúrát és az elején bemutatni. Noha összességében kiváló a realitással vegyített misztikum, de ez inkább a karaktereknek és az események adagolásának és nem a helyszínnek tudható be. A könyv első felében gyakran éreztem, hogy a történet bármelyik nagyvárosban játszódhatna. Míg Új-Crobuzon, Armada vagy Konzulváros teljesen egyediek, Londonnak relatív későn lesz karakteres arca. Ezzel párhuzamosan a karakterek számomra érdekesebbek, szerethetőbbek, mint a szerző korábbi regényeiben – de legalább annyira szokatlanok.
A misztikumon felül a könyv rengeteg tudományos, kulturális és popkulturális is utalást tartalmaz, mely a valóban létező London-kőtől egészen a rajzfilmzenékig terjed és igazán egyedi árnyalatokat ad a hangulathoz. Nem egy esetben találunk áthallásokat a műfaj jelenének egyik legismertebbjének, Neil Gaimannek a munkásságára is (gondolok itt Goss és Subby figurájára, akik a Sosehol Croup és Vandemar nevű figuráira emlékeztettek).
A magyar kiadással kapcsolatban ismét kiemelendő a fordítás, pedig Juhász Viktornak nem lehetett egyszerű dolga a számtalan utalás miatt. A borító jobban sikerült a Konzulvárosénál (erről nem jut az embernek egy karácsonyfadísz az eszébe), de nekem az eredeti még mindig jobban tetszik. Viszont értékelem a kiadó törekvését egy egységes arculat kialakítására.
A Kraken egy szempontból olyan mint Miéville bármelyik másik műve. Vagy nagyon elvarázsol vagy egyáltalán nem. Középút nincs. Gondolatai, ötletei elég elborultak ahhoz, hogy a rajongóknak igazi csemegét jelentenek, míg mások idegenkednek tőlük. Talán azért mert ez az eredeti szerzők sorsa.
Hasznos linkek:
Érdekességek:
- 2013. november 22-én a Roham-bárban a regény fordítója, Juhász Viktor beszélget Sirokai Mátyással és Sepsi Lászlóval China Miéville munkásságáról. Az esemény facebook-oldala.
- A „Release the Kraken” kiáltás a knowyourmeme.com honlap szerint legelőször a Titánok harca című, 1981-es filmben hangzott el Zeusz szájából. Azóta halhattuk például a 2010-es (kissé feledhető) rebootban is.
Hozzászólások
[jakirte_jak_cyr további írásai]
