Picit több, mint egy év késéssel, de idén februárban megjelent Brandon Sanderson Ködszerzet-trilógiájának befejező regénye, ismét két kötetben a Delta Vision gondozásában. Míg az első rész azt a kérdést tette fel, hogy mi történik akkor, ha a világot egy sötétségbe hulló „hős” uralja vasmarokkal, a második rész a puccsot túlélők kormányzási nehézségeire, a hatalmi harcokra és az elharapódzó káoszra fordított figyelmet. Az utolsó részben, a Korok hősében ijesztő gyorsasággal terjed a pusztulás, melyet a háttérből egy isteni hatalom mozgat. A sötét úrnak kikiáltott egykori zsarnokról pedig kiderül, mennyi mindent tett azért, hogy elkerülje a világvégét. A Sandersonnak a fantasy zsánerében nemzetközi szinten ismertséget szerző trilógia hihetetlen véget ér.
Figyelem, az ismertetőben spoilerek lehetnek az előző két részre vonatkozóan.
A korok hőse az eddigi kötetekből megismert akciódús, filmszerűen látványos, harcokat, egyedi mágiát és rendkívüli csattanókat tartogat. Legfontosabb jellemzője talán az apokaliptikus hangulat. Földrengések és vulkánkitörések váltják egymást hamuesőkkel, és az eddig csupán éjszaka jelen lévő köd már nappal sem engedi fényhez jutni a növényeket, így éhínség fenyeget. Ez megoldhatatlannak tűnő nehézséget hoz a szereplők életébe, hisz nem egy látható ellenfelet, hanem természeti katasztrófákat és a mögöttük álló isteni intelligenciát kell „legyőzniük” és csak abban reménykedhetnek, hogy egykori ellenfelük, a zsarnoknak kikiáltott Uralkodó hagyott hátra valamilyen nyomot, hisz már ő is tartott ettől a problémától.
Megjegyzendő, hogy a szerző nem kimondottan dark fantasy író, így a díszletek ellenére nem nevezném komor hangulatúnak a művet, de kimondottan könnyednek sem. Néhol azért akadt deux ex machina érzésem, viszont a szerző óramű pontosságú történetvezetése miatt ez inkább csak második olvasásra tűnt fel igazán.
Számomra talán azonban nem is a hangulat, hanem a komplex és logikus világépítés jelentette a könyv legnagyobb erősségét, ahol semmi sem történik véletlenül. Kiderül például, hogy az Uralkodó által kormányzott világ miért is lett vulkánoktól és hamuesőktől jellegzetes, ijesztő vidék.
Jellemző a szerzőre, hogy a „sötét úr homály lakta birodalmára” hajazó motívumok nem csupán hangulati elemek, vagy az embertelenséget kifejező megoldások, hanem az Uralkodó által határozott céllal létrehozott eszközök. Titkokat ismerünk meg továbbá a világ keletkezéséről vagy az alakváltó kandrákról és a hemalurgia nevezetű „vérmágiáról”, vagyis az inkvizítorok tudományáról. Szokatlan módon mindez nem is mindig a szövegből derül ki, hanem az egyes fejezetek elején található bevezető gondolatokból, melyek magától a legendás Korok Hősétől származnak, aki a regény egyik szereplője, de csak a végén derül ki, hogy ő kicsoda.
Pirospont jár Sandersonnak azért, hogy a fontosabb szereplők, bármennyire is sérthetetlennek tűntek néha, elég tisztességesen hullottak az utolsó száz oldalon. Szerencsére a második részben az elég felszínesre sikeredett mellékszereplők életüket vesztették, így mostanra a kiforrottabb, érdekesebb figurák maradtak. Nézőpontkarakterré lép elő TenSoon, az alakváltó kandra, aki népe titokzatos világába kalauzolja el olvasóit és épp saját népe akarja elítélni. Határozottan szerethető figura lesz az eddig ügyefogyott kölyökből, Koboldból, akinél nem csak jellem-, de mágikus fejlődés is megmutatkozik. Igazán egyéni ízt ad a történetnek Marsh kevés számú fejezete, amelyek egy embertelen inkvizítor szemén keresztül mutatják be a világot. Nagyjából a felük el is halálozott. Negatívum azért itt is akad: sokszor még a főbb szereplők is csak sodródtak az árral, a körülmények nagyon behatárolták cselekedeteiket.
A szerző ugyan nem kívánja tanítani olvasóit, de szívesen filozofál, vezet be burkoltan vagy nyíltan társadalmi kérdéseket könyveibe. A terrisi Sazed karakteréhez kapcsolódik Sanderson egyik kedvenc témája, a vallás szerepének boncolgatása az emberiség életében, melyre ezúttal kapunk egyfajta, határozottan érdekes választ.
A vallási vagy filozófiai tanok egyedi értelmezését remekül példázza a Polgártárs uralta Urteau városa és forradalma, ahol addig csűrték-csavarták Kelsier eszméjét, hogy egykori csapattársai sem ismernek rá: az önkényuralom megdöntéséből így lett egy áldemokratikus diktatúra nemeségetésekkel. A hatalommal való bánásmódnak pedig egy sokkal személyesebb, fantasy irodalomban nem is annyira ritka aspektusa mutatkozik meg Koboldnál: a mágiafüggőség és következményei. Csupán részben a filozofálás miatt, de számomra a regény túl hosszú. A dialógusok és belső monológok egy részét simán ki lehetett volna húzni és egy jobb, pörgősebb regényt kaptunk volna, így túl sok volt az üresjárat.
Ami a borítót illeti, az egyik kedvencem az elmúlt évek fantasy terméséből és csak kevés más grafikánál éreztem azt a mellbevágó hatást, mint ennél (a The Hundred Thousand Kingdoms esetében például igen), így kimondottan örülök, hogy a magyar kiadás átvette. Aminek viszont nem örülök, hogy a fordításban akadtak következetlenségek. Talán azért, mert két fordító dolgozott a szövegen, de ugyanaz a fogalom néhol más fordításban szerepel.
A befejezés pedig rendkívül egyedi, más könyvben ritkán találkozni ennyire „meredek” megoldással. Aki szerette az elmúlt két kötetet, szerezze be ezt is, nem fog csalódni. Aki pedig vonakodna, javaslom, tegyen egy próbát. A regényben olvasható csattanók miatt érdemes egészben látni Sanderson alkotását és a háttérben lezajlott folyamatokat.
Hasznos linkek:
Érdekességek:
- 2012-ben jelent meg a Ködszerzet szerepjáték (Mistborn Adventure Game) a Crafty Games gondozásában, mely lehetőséget teremt a trilógia rajongóinak, hogy bebarangolják Scadriel világát.
Hozzászólások
[jakirte_jak_cyr további írásai]
