Alapvetően nem követem a filmes előzeteseket, és ha moziban járok, az aktuálisan nézett film előtti trailerek is rendszerint kihullanak a fejemből azzal a címkével, hogy „na, ezt sem nézem meg” (vagy azért, mert a trailer alapján is látszik, hogy iszonyú gagyi, vagy mert az előzetesben tulajdonképpen elmesélték az egész filmet). A Feledésé azonban más volt. Ez az, gondoltam én, talán végre megint egy olyan SF filmet kapunk, mint az Eredet, vagy mondjuk a Különvélemény filmes változata…
Tom Cruise legújabb posztapokaliptikus filmje (ezúttal elkésett a teljes világmegmentéssel) azonban nem fogott meg annyira, mint az említett két másik mozi. Sőt. Ha tömören akarnám összefoglalni, azt mondanám: a Feledés nem volt rossz – de jó sem.
Az alaphelyzet lényege, hogy az emberek pürrhoszi győzelmet arattak a Földet megtámadó idegen faj fölött, ám a bolygó alapvetően radioaktívvá vált, ezért az emberiség kénytelen volt elhagyni a bolygót. Az óceán vizét összegyűjtendő óriási gépezeteket hagytak hátra, amelyeket meg kell védeni a dögevők még élő, agresszív példányai ellen. Ez Jack Harper és társa, Victoria Olsen feladata. Már nincs sok hátra a küldetésből, aztán ők is mehetnek az emberiség után a külső Naprendszerbe, a Szaturnusz egyik holdjára, a Titánra. Harper azonban kötődik a bolygóhoz, még egy titkos házikója is van egyfajta idilli montanai tájban, ahová a régi Föld emléktárgyait gyűjti (pl. könyveket).
A kezdés pofonegyszerű, néhány mondatban eligazítják a nézőt a történteket illetően (miként a Dűne elején), eközben a kamera elsuhan a táj felett. A hangulat, a képi világ, Jack és Vica (Tom Cruise, Andrea Riseborough) futurisztikus villája, a szétlőtt Hold az égen mind remekbe szabott – de az idő előrehaladtával már nem elég. A posztapokaliptikus tájban fel-feltünedezik néhány emblematikus Egyesült Államokbeli helyszín (ha ki is tekintettek volna a nagy Amerika-központúságból, feltehetően akkor sem jártunk volna jobban, ilyenkor általában a ledőlt Eiffel-toronyig jutnak el), miközben a főszereplőben fel-feltörő emlékek megalapozzák az orosz származású űrhajós, Julia (Olga Kurylenko) megérkezését a történetbe.
Kurylenko szerepe azonban semmit sem tartogatott, lényegében ő a főhősnek ígért nő, akit meg lehet menteni, és aki jobbára bociszemmel nézi az eseményeket. Mindenben ellentéte – színészi játék szempontjából is – Andrea Riseborough-nak. A megmaradt emberiség képviselői is csupán statiszták, van bölcs vezérük (Morgan Freeman), meg egy lázadó, ifjabb, ámde tehetséges parancsnokuk (Nikolaj Coster-Waldau). A két férfi és a Jack közötti lehetséges konfliktus azonban nem mélyül el (a bölcs fővezér bízik Jackben, míg a parancsnok nem).
A film második felében mind többet lehetett kitalálni, ezzel párhuzamosan veszett el a kezdeti feszültség. A Feledés végigjárta a szokásos dramaturgiai lépcsőfokokat: a főszereplő választás elé kerül, felborul addigi világa, aztán persze (különösebb hezitálás nélkül) a helyes út mellett dönt. A végén igazából csak két dolog tetszett: a fekete dobozban rejlő igazság felfedése, és az emberek búvóhelyén, a mélyben összehordott, még ép kultúrkincsek felvillantása.
A Feledés alapötlete számos filmből merít, kezdve azzal, ahogy Tom Cruise a Mission Impossible-ből szerzett rutinjával ereszkedik alá egy drótkötélen. Elmaradhatatlan az emléktörlés miatti, már-már szappanoperás amnézia; vörössel villog a radioaktív tiltott zóna; akad benne kötelező romantikus szál (ami aztán a végén indokolatlan giccsbe hajlik, teljesen áthúzva a tragikus, ámde felemelőbb véget).
Aztán van benne szuperintelligens idegen lény, droidekák (csak itt az a különbség, hogy drónnak hívják őket, és nem gurulnak, hanem repülnek), némi Mátrix-nyúlás a klónokkal. Arra sem vették a fáradtságot, hogy a dögevők egyediséget kapjanak: ők is újrafelhasználtak, mint a többi ötlet (eszünkbe juthatnak pl. a buckalakók, vagy a Firefly fosztogatói).
Aztán amikor lepereg az utolsó filmkocka is, és igazán elmerengünk az ötleten, a valós háttéren, arra is rájövünk, hogy az egész alapjaiban recseg-ropog. Hollywood nem tért vissza az igazi sci-fi történetmeséléshez, ami a Feledést kultfilmmé avathatta volna – ehhez a még oly lenyűgöző képi világ nem elég.
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Igen, a legtalálóbb szó erre a filmre az „újrahasznosított”. Százszor látott panelekből összefércelt valami. Ha legalább következetes lenne, de nem. Tele logikai buktatókkal, a néző hülyének nézésével.
Pozitívum, hogy legalább nem kellett 3D-ben végigszenvednem, és a képi világ – természetesen – nagyon meggyőző volt.
Hamár itt tartunk, a szétlőtt Hold meg a 2002-es Az időgép filmből lehet ismerős…
…úgy látom egyébként, hogy a film alapján lehet ivóversenyt rendezni – valahányszor más sci-fi alkotásból ismerős elemet látunk, iszunk. Nem tudom persze, ez mennyire volt szándékos, de persze ennyi erővel lehetne Homázs is a cím. 🙂
1. Minden komolyabb költségvetésű, ennek megfelelően szinvonalas technikájú film komoly pénzbefektetést jelent.
2. Miután pénzbefektetés,a lehető legkisebb rizikót szabad csak vállalni.
3. Ennek érdekében mind téma, mind kivitelezés szempontjából ügyelni kell a fogyaszthatóságra.
4. A fogyaszthatóság azt jelenti, hogy könnyen emészthető is.
5. Ezért nincs szükség a tartalmas gondolati világra.
6. Ezt pedig úgy lehet a legolcsóbban megoldani, hogy korábban már jól bevált kliséket alkalmazunk.
7. Ezért az Oblivion minőségével kapcsolatos jelzőt nem kívánok ideírni, mert nem akarok a szerkesztők moderációs lehetőségével összecsattanni… 🙂
A nulla elvárásaimhoz képest meglepően nézhető film volt, ezerszer jobban tetszett, mint a lélektelen Ironman 3.
Ettől még nem volt jó film, de én értékeltem azt a helyenként naiv és ügyetlen próbálkozást, hogy valami történetet meséljenek el. Sikerülhetett volna, de csak helyenként villant fel, ennek ellenére én az utóbbi idők nagyköltségvetésű scifijei után sokkal rosszabbat vártam.
A verda és a kéró – kiváltképp a mödanszijé – priceless, a többi fájt, pedig direkt francia szinkronnyal néztem, hogy ne üssön a bugyuta történet, de az még a nyelvismeret totális hiányán is átjött.
Továbbra sem értem, ha van CGIre millió dollár, storyra miért nincs százezer?