SFmag

Vannak történetek, ahol a sárkányok a főszereplők – és vannak történetek, ahol a sárkányok roppant fontosak, mégsem körülöttük forog a világ. Vagy épp körülöttük forog a világ, de amilyen varázslatos teremtmények, még ezt is képesek úgy megoldani, hogy közben nincsenek a középpontban. Az alábbiakban néhány érdekes sárkánykoncepcióval bíró sorozatot és világot mutatunk be, a teljesség igénye nélkül.

Memory, Sorrow and Thorn: Tad Williams fantasy ciklusában a sárkányok már nem többek legendánál, akiknek zöme régesrég lovag-általi halált halt. Egyetlen egy akad még közülük, az Igjarjuk nevű hósárkány, aki a messzi északi Urmsheim (Féreghon) hegységben vetette meg magát, és aki az emberektől távol túlélhette az eltelt évszázadokat. Sokan persze kételkednek ebben, így az emberek szemében kicsit olyan ő, mint a jeti: talán létezik, talán nem, a hegyen mégis érződik a jelenléte.

Hőseink legnagyobb bánatára természetesen kiderül, hogy őkelme él és virul, és jóízűen elfogyasztotta Tüske korábbi gazdáját, aki szeretett volna egy trófeát magának. Az egyszeri üvöltöző, tűzokádó fenevadtól eltérően Igjarjuk kísértetiesen csendes még csataközben is, testét fehér pikkely és fakó szőrzet egyaránt borítja, vére pedig savként mar és érzékennyé teszi az emberfiát az egyszeri halandók számára érzékelhetetlen dolgok iránt.

Williamsnél a tündérekhez hasonlóan minden sárkánynak keleti hangzású neve van, legtöbbjük azonban mégis nyugati formával bír. Állítólag mindegyikük őse egy Ouroboroshoz hasonló szörnyeteg volt, akinek a pikkelyeiből készítették a varázstükröket. Már ha hinni lehet a tündéreknek…

Archnihil

***

Harry Potter és a magyar mennydörgő

Harry Potter világában ugyan nem hétköznapiak a sárkányok, de azért ritkának sem mondhatnánk őket. Közel tucatnyi fajtájuk van, a világ minden táján megtalálhatóak: van kínai sárkány, perui, walesi, norvég – ki ne emlékezne Norbertre, a tarajos norvégra, akit Hagrid keltegetett a tűzhelyen, és akiről később kiderült, hogy leginkább Norberta? – és persze van magyar is. A sárkányok megszelídíthetetlen vadállatok, nem intelligens, civilizált népek, de ettől még roppant veszélyesek. Nem véletlen, hogy a versenyzőknek a Trimágus Kupán is meg kell küzdeniük egy-egy sárkánnyal.

Bár a sárkányok megszelídíthetetlenek és idomítani sem nagyon lehet őket, de azért az értelmes fajok kellően találékonyak ahhoz, hogy így is a hasznukat vegyék. A kobold bankárok például egy óriási, láncra vert sárkánnyal őriztetik a kincsüket.

tapsi

***

Patrick Rothfuss: A szél neve című művében szereplő sárkány (illetve közönséges draccus) azért is különleges, mert nem fenséges, intelligens lény, hanem egyszerűen egy hatalmas hüllő, aki ráadásul növényevő: képes egész fákat felfalni. Emésztését segítendő köveket is eszik, melyek fémtartalma a tudósok szerint csontjait és pikkelyeit szinte törhetetlenné teszik. A kilehelt tűz pedig hatalmuk jelzésére szolgál, vagy a harci kihívás eszköze. A könyv egyik emlékezetes jelenete, amikor a draccus észreveszi az ünnepségre kidíszített város lámpásait és örömtüzeit, és besétál a településre.

Jakirte jak Cyr

***

Sojourn képregény: Ron Marz és Greg Land fantasy sagájában a sárkányok szintén legendának számítanak és egyikük szintén egy fontos ereklyén trónol. A szociális élet hiánya és gyűjtőszenvedély úgy tűnik alapvető sárkánytulajdonság –  akár le is kockázhatnánk őket, ha a sárkányok emberi alakjukban nem lennének nemtől függetlenül szívdöglesztőek. Nem tudni, hogy melyik formájuk az igazi, mindkettőben egyaránt természetesen érzik magukat.

Emellett fondorlatosak is; előszeretettel csalogatnak be emberképükben vakmerő kalandorokat a kincses barlangjukba, akik a gazdagság reményében szerencsét próbálnak, hogy aztán a sárkány martalékául válva az ő értékeik gazdagítsák az amúgy is hatalmas gyűjteményt.

Archnihil

***

Juliet McKenna már több regénysorozatot is írt ugyanabba a világba. Északon egy Európához igen hasonló kultúrájú és történelmű kontinens terül el, tőle délre pedig a hatalmas, keleties Aldabreshi szigetvilág. Az északi varázslók ugyan képesek sárkányt „idézni”, létrehozni a nyers mágikus erőkből, de valódi sárkányokkal csak a szigetvilágban játszódó, második regénysorozatban találkozunk.

McKenna sárkányai a műfajban egyre jobban terjedő divattal ellentétben egyszerű vadállatok, nem egy letűnt, emberfeletti civilizáció urai, és nem is kiválasztott emberek szövetségesei-vazallusai. Nagyon okos, nagyon ravasz vadak, de nincs bennük semmi emberi, semmi civilizált. Ők a nyers erő, a zabolátlan elemi mágia megtestesülései, és a kikristályosodott elemekből, a drágakövekből táplálkoznak és tapasztják össze, varázsolják egybe tojásaikat is.

A varázslók teremtette, idézte sárkányok szintén az elemek szülöttei. Ugyan csak ideig-óráig maradnak meg, és aztán szétfoszlik az őket összefonó varázs, de ha ez idő alatt kiszabadulnak mesterük irányítása alól, és elég drágakövet felhabzsolnak, szívük lesz, ami fókuszálni tudja a hatalmukat, és valódi sárkánnyá válnak.

tapsi

***

A sárkányok a nyers mágia teremtményei Mark Chadbourn 3×3 kötetes urban fantasy-horror sorozatában is (The Age of Misrule, The Dark Age, Kingdom of the Serpent). A megújuló varázslat, a gyógyulás, az élet teremtményei. A legtöbbször nem is mint sárkány, hanem Fabulous Beast, Csodás Lény emlegetik őket, és a jó szándékú szereplőket többnyire lenyűgözi és reménnyel tölti el a puszta látványuk is. Mivel nem élhetnek a földben áramló mágikus energia nélkül, többnyire mélyen, régi szent helyek alatt alszanak, és csak a tündérek visszatérte ébreszti fel őket.

Ugyanez az erő mozgatja a sorozatok főszereplőit is, a Brothers and Sisters of the Dragon, a Sárkány Fivérei és Nővérei néven ismert, mindig öt kiválasztottból álló csoportot. Bennük él a Pendragon szellem, a földet éltető erő, ami gyakorlatilag ugyanaz az energia, amiből a sárkányok teljes egészükben állnak.

tapsi

***

Meglehetősen különleges szerephez jutnak a sárkányok Daniel Abraham: The Dagger and the Coin című ötrészes sorozatában, melyből mostanáig két rész (The Dragon’s Path ill. The King’s Blood) jelent meg. Egyetlen sárkánnyal sem találkozhatunk a könyv lapjain, és egykori birodalmukból már csak az egész kontinenst behálózó, szint törhetetlen, máig használt jáde-utak maradtak meg, egykori jelenlétük mégis meghatározó nyomot hagyott az emberiségen. Ők tenyésztették ki ugyanis különféle célokra az emberek tizenhárom rasszát. Közülük a bányászatra alkotott rassz tagjai látnak a sötétben, a harcra tenyésztettek erősebb testfelépítésűek és pikkelyesek, míg a sárkányok hanyatló birodalma által létrehozott dekadens fajok egyike állatias és képes a víz alatt lélegezni. Várható, hogy a későbbi kötetekben többet is megtudunk a történelmükről, hanyatlásuk okairól.

Jakirte jak Cyr

***

The Iron Dragon’s Daughter: Michael Swanwick anti-fantasyjének sárkányai kibernetikus szörnyetegek, akik voltaképpen életre kelt vadászrepülők. A repüléshez szükségük van egy pilótára, aki rájuk csatlakozva irányítja őket és varázserejükkel hihetetlen pusztítást képesek véghez vinni velük. Miattuk van a tündéreknek szüksége cseregyerekekre, ugyanis csak ők és a félvérek képesek irányítani őket – lévén a sárkányok vasból vannak, amely anyagra a szépek népe meglehetősen érzékeny. Fantasztikus repülőgép-mivoltuk ellenére fejlett személyiséggel és önérzettel bírnak, és nem veszik jó néven, ha csak úgy ki akarják selejtezni őket.

Michael Swanwick vassárkányai voltaképpen Anne McCaffrey által bevezetett hagyomány előtt tisztelegnek, aminek köszönhetően már nem csak az írók lovagolnak a sárkányokon, de a főszereplők is.

Archnihil

 ***

Robin Hobb Látnok-trilógiájának harmadik kötetében fordulnak elő először és utoljára sárkányok, akiket valójában már csak az Elődökkel kötnek össze, hisz egy letűnt, legendás kor szülöttei. Nem érdemes róluk sokat írni, hisz több titkuk csak a regény lapjain kerül napvilágra, és ott sem mind. Segítenek viszont megoldani a regény egyik konfliktusát. Számomra emlékezetes a főszereplő Fitz Mesterség-álma a romvárosban, ahol újraéli a település egyik napját és kiderül, hogy az ősi város útjai azért olyan szélesek, hogy a tisztelt sárkányok gyalogosan is elférjenek rajta.

Jakirte jak Cyr

***

Kate Elliot Crown of Stars sorozatának alighanem a sárkányfélék, az eikák a legérdekesebb szereplői. A messzi északon élő tengeri rablókról van szó, városokat perzselnek fel, és hajórakomány szám hajtják el rabszolgának az embereket. Első felbukkanásukkor egyszerű viking klónnak tűnnek, de hamar kiderül, hogy egy igen furcsa „fajról” van szó. Az eikák egy része emberszabású, de mint kiderül, a helyzet korántsem ilyen egyszerű. Bár vannak nőstények és hímek, azt már nem tudnám eldönteni, hogy egyáltalán hüllők-e? Az biztos, hogy külső megtermékenyítéssel szaporodnak: egyes hímek kiérdemlik a jogot, hogy megtermékenyíthessék a (sok szempontból a jósnők,jósistennők szerepét betöltő) nőstények rakta tojásokat. A kikelt lárvák közül az nő csak emberszabású harcossá, aki még ebben a fázisban megette egy testvérét. A többiek, akik „csak” életben maradtak, hatalmas, pokoli kutya-féleségekké nőnek, és vakon engedelmeskednek okosabb „testvéreiknek”. A harcosok élete ezután is a kőkemény küzdelemről szól. Neve alig pár eikának van, a vezéreknek, mindenki mást név helyett az a megjelölés illet, hogy apja melyik fészekaljából hányadikként vált emberszabásúvá: a küzdelem tehát innentől a névért megy, és a jogért, hogy maguk is szaporodhassanak. Erősebbek, harciasabbak és célratörőbbek az embereknél, de a gondolkozásmódjuk jóval egyszerűbb, az érzelmeik szegényesek, és jóval rövidebb ideig, alig tíz-tizennégy évig élnek.

A sorozat egyik központi (és szerintem messze legérdekesebb) szála arról szól, hogy az Ötödik Alom Ötödik Fia kapcsolatba kerül egy emberrel (ráadásul Alain a legérzékenyebb és legbékésebb ember a sorozatban), és ezen a kapcson keresztül kezdi megérteni ezt a számára teljesen idegen fajt.

tapsi

Hozzászólások

hozzászólás