SFmag

– Rohadt sok szárnyam van – jegyezte meg az angyal, és a homlokát ráncolva végignézett magán. Egy pár a lábát takarta, egy stólaként borult a vállára, egy pedig a feje fölött rezgett; ennek így kellett lennie, de a lány riadt képén látszott, hogy mostanában már elfeledkeztek róla az emberek. – De valami éktelen sok szárnyam.

– Amúgy nem ezért jöttem, de látom rajtad, hogy furcsállod a helyzetet – próbálta oldani a feszültséget, láthatóan kevés sikerrel. Nem ment neki ez a beszélgetésesdi, jobb szerette a mennyei kórusban dicsőíteni az Urat, az is volt általában a dolga; de a megbízatás az megbízatás. Az Úr úgy látta jónak, hogy őt küldje le ehhez a halandó gyermekhez, aki ernyedt játékállatként lógott a forgószék támláján, és őszinte értetlenséggel bámulta a szőnyeg fölött lebegő, fénylő jelenséget.

– Te… ööö… Gábriel vagy?

Az angyal lelkesen összecsapta a középső szárnyát, hogy mégsem felejtettek el mindent a földiek, aztán határozottan megrázta a fejét.

– Nem. Azt mondta, ő már belekövült ebbe a… jó modorba, és nehezen értetné meg magát veled. Engem kért meg, én még a szavaitokat sem szoktam meg, hát még a kifejezéseiteket…

A lány elgondolkozva rágcsálta az egyik ujját.

– Akkor nem az jön, hogy, tudod, izé, szóval igazán nem akarok gyereket. Ellenzem. A túlnépesedés miatt.

– Akkor nem én jöttem volna – nézett rá az angyal értetlenül. – Ahhoz pont kellene Gábriel megkövült modora. És elég unalmas lenne a második eljövetelt az elsőről másolni, nem? De. Ugye. Én azért jöttem, mert – bal felső szárnyával a szobát betöltő monitorok egyike felé intett, és elhadart pár képernyőnyi kódot –, az teljesen jó. Itt egyszerűsíthetnél rajta egy kicsit – a monitor felvillant, és vadul pörögni kezdtek rajta a sorok; az angyalnak szinte fel sem tűnt, hogy mikor beszél kódban, számára egy volt minden nyelv, és az Urat dicsőítette mind –, de ha nem teszed meg, akkor is ugyanarra fogsz jutni.

A megoldás egyszerre villant fel mindegyik képernyőn. A lány percekig csak bámulta, úgy dobolt a szék támláján, a combján, mintha a billentyűzetet ütötte volna, és a szája mozgásán látszott, hogy hangtalanul számol. Aztán elégedetlenül mordult egyet.

– Nincs okunk feltételezni, hogy a mezők viselkedéséből következne…

– Dehogynem – idézte az angyal azonnal a kérdéses helyet –, csak kicsit el van dugva. Szebben is ki lehet fejteni.

A lány durcásan rugdosta a szék lábát.

– Előbb-utóbb magamtól is rájöttem volna!

Az angyal elmosolyodott.

– Persze. Mit gondolsz, mégis miért küldte el hozzád az Úr az egyik angyalát? Nem hagyhatja, hogy Nélküle teremts a semmiből lelket.

Hozzászólások

hozzászólás