Chuck Palahniuk amerikai szatírikus regényíró nevét, ha máshonnan nem, a Harcosok klubja kapcsán szerintem mindenki ismeri, ugyanis az ő regénye alapján készült a kultikus film. A Cartaphilus kiadó jóvoltából már szinte minden Palahniuk-mű megjelent magyar nyelven is, ezúttal a Kárhozott (Damned) című, 2011-es regényéről lesz szó.

„Ott vagy, Sátán? Én vagyok az, Madison.”

A tizenhárom éves, kövér és szülei „jóvoltából”  koravén kislány, Madison Spencer drogtúladagolás következtében a Pokolba kerül, ahová nem is olyan nehéz belépőt nyerni. Madison világfelfogása elég sajátos, gyerek létére félelmetesen cinikus és szókimondó, de ennek oka van: hiába a Pokol rémségei és visszataszító helyszínei, mint például a Levágott Körmök Sivataga, a Gőzölgő Hányás-folyó vagy az Elvesztegetett Sperma Óceánja, démonok milliói, akik előszeretettel kínozzák az embereket (és nem a halálig, hiszen itt nem lehet meghalni, mivel már halottak), Madison rövid életére való visszaemlékezéseiből egy igen furcsa családi háttérre derül fény.

„Ha sokat tévézel, akkor a halál már gyerekjáték.”

Madison családja nagyon gazdag, anyja híres színésznő, apja ingatlanmogul, és olyan életet élnek, ami a fényűzés ellenére egyáltalán nem irigylésre méltó, Madison pedig túlságosan belelát a milliomos felnőttek mocskos és élvhajhász világába. Szülei gyermekneveléséről mi sem tanúskodik jobban, minthogy Madison tizenharmadik születésnapjára gyerekpesszáriumot kap ajándékba.

A szülők rengeteg energiáját leköti önmaguk fontosságának bizonyítása a külvilág felé. Ezer dollárt költenek egy salakbetonból épült iskolára Pakisztánban, hogy aztán félmillióért dokumentum filmet forgattassanak, sajtótájékoztatókat tartsanak, hogy az egész világ értesüljön a jótékonykodásukról. Sőt, egy olyan alapítványt pénzelnek, ami zömében újságírókat alkalmaz, akiknek egyetlen dolga, hogy sajtóközleményekben ajnározzák őket.

Madison anyja ráérő idejében azzal szórakozik, hogy a laptopján a világ számos pontján lévő házuk biztonsági webkameráit nézegeti: milánói házuk ablakából az ottani havazásban gyönyörködik és hangulatkeltésként egy billentyűkombinációval begyújtja hozzá a nappaliban kandallót is, vagy egy másik kontinensen távirányítással bezárja a szobalányt a fürdőszobába, csak mert nem sikálta elég fényesre a csempét. A csúcs azonban az örökbefogadáshoz való viszonyuk: Madison anyjának új filmpremierjei előtt vagy apja részvénykibocsátásainak idején mindig örökbe fogadnak egy-egy afrikai gyermeket hatalmas sajtótájékoztatók, médiamegjelenések által kísérve, hogy aztán az esemény elmúltával a gyerekek gyorsan eltűnjenek egy-egy bentlakásos iskola mélyén.

„Két típusú karrier között választhatsz a Pokolban.”

Így Madison számára a Pokol nem is olyan riasztó hely, főleg, miután kiderül, hogy van munkalehetőség is. Az egyik lehetőség a netes pornó világába vezet, ugyanis, mint kiderül, az internetes szenny nyolcvanöt százaléka innen származik: a démonok filmeznek, az elkárhozottak pedig mindent megtesznek, amire utasítják őket. Persze, van egy másik, népszerű álláslehetőség is, mégpedig a telemarketing. A Pokol erői azt figyelik, hogy a világ egyes pontjain mikor van vacsoraidő, ekkor egy számítógép automatikusan felhívja az adott családot, hogy a pokolbéli telemarketinges félbeszakíthassa az étkezést, és értelmetlen piackutatási kérdéseket tesz fel az éhes családtagoknak a rágógumi fogyasztási vagy a szájvíz használati szokásokról.

Palahniuk könyve, mint általában, most is kemény szatíra, ami gátlástalanul állít tükröt annak a valaminek, amit életnek nevezünk. Talán pont emiatt hiába fantáziadús és beteg Palahniuk Pokol-ábrázolása, a valóság, Madison korábbi élete sokkal plasztikusabb és bizarrabb (ez nyilván írói szándék volt), emiatt viszont jóval érdekesebb is, mint a Pokolban történő események. Ettől néhol kicsit felemássá válik a könyv, de ettől eltekintve komoly üzenet és cinikus humorral teli szórakozás is egyben.

Jövőre pedig állítólag jön a folytatás.

Hozzászólások

hozzászólás

post_author >1) { echo "
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. dbl szerint:

    Úgy gondolom,hogy minden alkotás értékét (saját kritériumai alapján)az adja meg, hogy mennyire markol belénk…
    A bűn, a mocsok, az abszurd iszonyat,az embertelenség megmutatása is lehet tetsző, ha az alkotó tudja mit csinál, és az, ahogy megoldja feladatát, pontosan ott üt, ahol kell.
    Palahniuktól eddig két könyvet olvastam. Az első az Altató volt…. A második a Kárhozott…
    Lehet, hogy morbidságra vall, de azonnal beleszerettem az írásaiba…
    Hogy miért? Mert egyike azon kevés íróknak, aki úgy lát bennünket embereket, amilyenek vagyunk. Nem nagyon szépít, és nem nagyon akarja elnyerni tetszésünket. Maximum ránk bízza, hogy magunkra ismerünk-e?…
    A stílusáról pedig csak annyit, hogy…
    Anno a régi Galaktikában (109) olvastam egy elképesztően fura hangulatú novellát Robert Silvenbergtől. A címe az volt, hogy Az undor igézete (Gilgamesről szól). A novella inspirációja mottóként ott volt a cím alatt. Joseph Conrad A sötétség mélyén című művéből idézett pár mondatot, amelyek legjobban fogalmazták meg a történet érzelmi hangulatát.
    Nos Palahniuk eddigi művei számomra ezt jelentették. Meg akarja értetni velünk, hogy az undor forrása mi magunk, emberek vagyunk. Leginkább magunktól kell undorodnunk.
    A Kárhozott elképesztő intelligenciájú tinije ezt meséli el nekünk, rövid, tragikus élete bemutatása során. A történet abszurditását csodálatos szintre emeli, hogy ezt a bemutatást már a Pokolból, kárhozottként tudja csak bemutatni.
    Miért?
    Mert itteni (nem biztos, hogy fentinek kell neveznünk)élete során a környezete esélyt sem adott neki rá…

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon