Az ősi, hatalmasabb varázslatok iránti sóvárgás, az elveszett titkok kutatása gyakori toposza a fantasy irodalomnak. A Hollókirályban mindez újszerű köntösben köszön vissza, a cselekmény ugyanis nem egy kitalált világon, hanem a kora XIX. században játszódik és a vágyakozás részben beteljesül. A mű egyik központi témája ugyanis, hogyan tér vissza a középkor óta elveszett varázslat Angliába.
Nagyon leegyszerűsítve A Hollókirály két mágus, Gilbert Norrell és Jonathan Strange története egy olyan Európában, ahol a gyakorlati mágia a középkor legendáinak része, és „mára” már nem is létezik. Az ún. elméleti mágusok fejtegetéseket és történeti műveket írnak róla, de varázsolni képtelenek. A címszereplő Mr. Norrell viszont képes. A férfi zárkózott remete, magát a mágiának szentelő ember, aki néhány „jótevőjének” segítségével gyorsan az angol elit közt találja magát, ahol kamatoztatni kívánják tehetségét. Felbukkan azonban Strange, aki energikus, fiatal, kommunikatív és Norrellhez hasonlóan szintén képes mágiát űzni. Noha a magának való úr tanítványául fogadja, de a tudás legjavát elzárja előle, a szabadon kapható könyveket pedig felvásárolja. Strange máshogy gondolkodik, nyitottabb, érdekli az angol mágia titokzatos, évszázadokkal korábban élt figurájának, a Hollókirálynak a munkássága, melyet Norrell szinte már el akar tussolni. Szép lassan rivalizálás lesz a mester-tanítvány viszonyából, mely azonban nem tölt be központi szerepet, és inkább a könyv vége felé jelenik meg. Fontosabb szerep jut azonban mindennapi nehézségeiknek, a mágia „modern” Angliában betöltött szerepének és a háttérben lassan kibontakozó, fenyegető konfliktusnak, melyet Norrell egy felelőtlen varázslata szabadít rá az országra, és amelyért két nő súlyos árat fizet.
A magyar kiadás borítója
Hogy kell elképzelni a regény világát? Itt nincsen Roxfort és pálcás varázslók, lévén a középkorban még létező mágia három évszázada eltűnt. Mindenki tudja, hogy létezett, mágiával foglalkozó, pusztán elméleti könyveket több könyvárusnál nyilvánosan is lehet kapni, de varázsolni (a két címszereplőn kívül) senki sem képes. A kor „varázslói” inkább műkedvelő, szalonokban a témáról beszélgető úriemberek társaságához hasonlíthatóak. Nagyon érdekes, hogy Clarke bemutatja, miként használják az újonnan „felfedezett” erőt a napóleoni háborúkban: Strange utakat hoz létre, illúziói seregeket tévesztenek meg. Mindez meredeken hangzik, az írónőnek mégis sikerül jól ábrázolni a témát, és a könnyedebb hangvétel miatt megbocsátható, hogy talán nem teljesen realista a következmények ábrázolása tekintetében. A könyvnek azonban jóval több témája van, mint a mágia: egyszerre fantasy, szépirodalmi mű és tündérmese, méghozzá ezek kiváló ötvözete. Nem érezni törést, a különböző stíluselemek koherens egészként forrtak össze.
Susanna Clarke
A kor szépirodalma kapcsán Jane Austen művei joggal jutnak az olvasó eszébe. Ugyan manapság divat lett megírni a régi nagyok átdolgozott változatait (lásd pl. A büszkeség és balítélet és a zombik című művet), itt azonban messze nem erről van szó. A Hollókirály egyfajta pikareszk, mely sokat merít Austen és kora nyelvezetéből ill. fanyar társadalomkritikájából, mely nem mentes a költői – egyébiránt roppant szórakoztató – túlzásoktól. Szerencsére a fordításra nem lehet panasz, rendkívül gördülékeny, jól adja vissza a mintájául szolgáló regények stílusát, de a könyv ennek ellenére (vagy éppen ezért) nehéz olvasmány. Visszatérő téma az angolok és szokásaik kifigurázása, de mindez önirónia, hisz Clarke is angol, és szinte sugárzik a sorokból a szeretet Anglia iránt.
Ami pedig a harmadik összetevőt, a tündéreket illeti, ők korántsem kedves, réten és erdőben játszadozó teremtmények. Idegen észjárású, önző lények, leginkább mindenféle erkölcs nélküli, elkényeztetett gyerekekhez tudnám őket hasonlítani. Mágiájuk ijesztő és titokzatos, de valamilyen szinten ez elmondható a két címszereplő által űzött „angol” mágiáról is. Noha a varázslás a mű egyik központi témája, az olvasó sosem tudja meg, hogyan is működik maga a mágia, miből ered, mik a korlátai. Strange, noha relatív kezdő varázsló, komolyabb nehézség nélkül elteleportál egy teljes várost Amerikába. Clarke inkább a hangulatát próbálja megragadni, ami tökéletesen sikerül is. Ez eleinte könnyedebb, később egyre sötétebb és misztikusabb lesz, és az utolsó kétszáz oldal egyes jelenetei bármely dark fantasy vagy gótikus horror becsületére válnának.
Az angol kiadás borítója
A könyv hosszú, apróbetűsen is csaknem nyolcszáz oldal, mely egy évtized történéseit öleli fel. A cselekmény lassan indul be, de később egyre inkább felgyorsul és válik letehetetlenné. Az írónő remekül megoldotta az „anekdotázást” is. Sok fogalommagyarázatot vagy apróbb történetet, mely igazából nem szükséges a történet megértéséhez, de színesítik a világot, nem a szereplők szájába ad, hanem lábjegyzetként kerülnek be a könyvbe. Mindez egyfajta (ál-)tudományos hangulatot kölcsönöz a műnek, ami kellemesen kiegészíti a mágiatörténetről vitatkozó úriemberek dialógusait. Mivel számozásuk fejezetenként újrakezdődik, nem lehet tudni, mennyi is van pontosan (a Wikipedia szerint majdnem kétszáz), de néha az oldal egészét is elfoglalják. Mivel érdekességekről, nem egyszer rövidke mesékről van szó, sosem tűnik tőlük száraz szakkönyvnek a regény. Nem szóltam még a mellékszereplőkről sem, akik többségében jól kidolgozottak, érdekesek, de többnyire „saját magukat adják”, nem fejlődnek a regény folyamán. Leginkább Childermasst, Norrell titkárát és Stephen Blacket, Mr. Pole fekete szolgáját tudnám kiemelni. Érdekes viszont, hogy, noha hölgy az író, pont a női szereplők (Mrs. Pole, Arabella Strange) viszonylag szürke karakterek, akiket a férfiak dolga megmenteni.
A lezárással nem vagyok teljesen kibékülve. Hogy nem úgy fejeződött be, mint vártam, aligha probléma. Zavart viszont, hogy néhány szál elvarratlan maradt, a 67. fejezet utolsó mondata például teljesen megválaszolatlan, akárcsak Vinculus próféciáját beteljesítő erő mibenléte. Hiányérzetem van, mivel szinte semmivel nem lettünk okosabbak a Hollókirály jelenkori munkásságát illetően és, noha ez szubjektív, nekem nem volt szimpatikus, hogy szinte mindenható figurának ábrázolják.
Összességében elmondható, hogy A Hollókirály gyöngyszem a maga nemében. Több szempontból eredeti, kiválóan megírt, hangulatos munka, mely egy sajátos, de magával ragadó XIX. századot mutat be. Hiányosságai ellenére kötelező darab azok számára, akik nem várnak tökéletes realizmust és nem vetik meg a fanyar, könnyed humort a fantasyben.
Hasznos linkek
Érdekességek
- Clarke több mint tíz évig írta A Hollókirályt – 1993-2004 között -, és 2004-2005-ben rengeteg díjat megnyert (2004: Time’s Best Novel, 2005: Locus, World Fantasy, Mythopoetic, Hugo és British Book Award)
- Másik műve, mely Búcsúbáj hölgyei címmel jelent meg magyarul, egy novellagyűjtemény, mely szintén A Hollókirály Angliájába kalauzol el. Több novellát tartalmaz, melyek több esetben A Hollókirályban szereplő vagy említésre kerülő karakterekről, eseményekről szólnak.
- Tervbe volt véve egy folytatás, mely inkább az alsóbb társadalmi osztályokra koncentrál (pl. Childermassra), és a New Line Cinema megvásárolta a filmjogokat is. Jelenleg egyikről sincs semmilyen hír.
Hozzászólások
[jakirte_jak_cyr további írásai]
Ritkán teszek le könyvet, de ezt képtelen voltam végigolvasni. Végigbogarásztam pár száz oldalt, vártam, hogy felpörögjenek az események és megmozduljon az a szürke, angol massza, ami a regény alaphangulatát adja, de aztán beleuntam a várakozásba. A karakterekben semmi sem ragadott meg, a történet ide-oda csapongott és nem igazán haladt. A lábjegyzetek borzalmasan rosszul megoldott szösszenetek, amik függelékként vagy a szövegbe szerkesztve talán még érdekesek is lehettek volna, de így csak megakasztották az olvasást.
Persze ízlések és pofonok, a barátnőm élvezte a könyvet, de én már nagyon bánom, hogy pénzt költöttem rá. Lehet, hogy az írónő igyekezett minél realistább lenne, de a regény belefulladt a próbálkozásba.
Jó írás, és SZENZÁCIÓS regény! Kár, hogy alig tetszik pár embernek. Még akik a fantasy műfaját különösen kedvelik, azok is sokszor fanyalognak, pedig semmi ok rá. Tény, hogy sokkal lassabb, mint egy „logós” fantasy regény, és kell hozzá bizonyos hangulat, de szerintem pont ettől tűnik ki a tucat-fantasyk közül. A novellás kötet is jól illik mellé, nekem az is tetszett. Kíváncsi lennék rá, hogy tudnák ezt JÓL megcsinálni filmen, de azért megnézném, és remélem csak jön a folytatása is!
Türelmes Olvasók számára íródott, nyugodt időszakot igényel mindenképpen. Akinek ez összejön, annak nagyon fog szerintem tetszeni.
Egyike azon nagyon-nagyon kevés „fantasy” regénynek amit megvettem magamnak az utóbbi pár évben. Az ismerőseimet szélsőségesen megosztotta, fele utálta, fele imádta, de közömbösek kevesen maradtak.
Ez már megintcsak jelent valamit…
Kétség kívül eredeti alkotás, nem sok ehhez hasonlót találni a könyvpiacon, de sajnos számomra messze áll attól, hogy élvezetesnek nevezzem. Bár a nyelvezete pazar (nekem személy szerint különösen tetszettek az írónő vicces szóképei),a rengeteg anekdota mégis elrontja az olvasásélményt. Tulajdonképpen alig történik valami, a konfliktushelyzet nem teremt elég feszültséget ahhoz, hogy a regény letehetetlenné váljon, a mágiarendszer nincs kidolgozva rendesen, a befejezés egyszerűen szörnyű és még sorolhatnám a listát. Pozitívum volt azonban számomra az írónő kreatív mágiahasználata. Valamilyen más környezetben ez még akár kiemelkedővé is tehette volna a könyvet. Mindent egybevetve, a regény elriaszt attól, hogy pénzt adjak a novelláskötetért, bár talán a filmet hajlandó lennék megtekinteni. A hollókirályt azoknak ajánlom, akik egy egyedi fantasyre vágynak, de leszögezem, hogy sokat ne várjon senki tőle!