SFmag

Bár jogilag és minden egyéb szempontból is az Ismeretlen vizeken alapján forgatták a Karib-tenger kalózai negyedik részét, a könyv és a film története körülbelül csak annyiban egyezik, hogy mind a kettőben szerepel a veszedelmes varázserővel bíró, rettegett kalózvezér, Feketeszakáll, és az Ifjúság Forrása. Illetve, hogy emlegetik a térség első, legendás kormányzóját, Juan Ponce de Leont, de míg a filmben szegénykém egy ágyban, párnák közt heverésző csontváz (a hajón, amit csak egy akkora cunami tehetett oda föl a hegyoromra, hogy olyat Mózes óta nem látott a történelem), a könyvben ennél lényegesen fontosabb szerepe van.

A jól felépített, csavaros és fordulatos könyv főhőse John Chandagnac, az ifjú bábjátékos. Épp Jamaikába igyekezne, hogy leszámoljon gaz nagybátyjával, és megszerezze jogos örökét (ahogy azt a romantikus hagyományok szerint az ifjú úriembereknek kell), amikor hajójukat kalóztámadás éri, őt pedig kényszertoborozzák Philip Davies legénységébe. Rajta kívül egyetlen vonakodó utast ragadnak csak el magukkal a tenger farkasai: Elizabeth Hurwoodot, a különös diétán tartott, beteg lányt, akit John ugyan kedvel, de semmiképp sem szeretne magába habarítani, mert hát nem azért jött ő ide, hagyják őt békén az érzelmileg sérült nők a kóborkutya-szerelmükkel (Johnunk igen jó véleménnyel van saját magáról). Ráadásul szegény Elizabethet nem is a kalózok rabolják el, hanem tulajdon (erősen háborodott) édesapja, valamint orvosa, Leo Friend, aki meglehetősen… tisztességtelen szándékkal közeledne a lányhoz.

Ráadásul a karibi szigetvilágban még nem apadt ki a mágia, és mindenki képes megtanulni egy kis vudut, akinek épp akad a rumtól ráérő ideje. Chandagnac, azaz Sanda (a részeg kalózok nem szeretnek hosszú és bonyolult nevekkel bajlódni, érthető) ugyan eleinte a varázslás rosszabbik végén találja magát, ám idővel és némi balszerencsével mégis bekerül abba a kis csapatba, akik felkutatják a világ egyik legmágikusabb helyét: az Ifjúság Forrását. Innentől aztán felgyorsulnak az események, és hirtelen őrült varázslók és a vudu legveszedelmesebb és legféktelenebb mestere közt folyó vetélkedések, érdekegyezések és ellentétek közt találja magát.

A legtöbb varázsló ocsmány kicsinyessége és kicsinyes ocsmánysága sokban idézi a másik magyarul megjelent Powers-könyv, az Anubisz kapui mágusait, de az egésznek sokkal kellemesebb, színesebb keretet ad a XVII. századi Karib-tenger, mint a XIX. századi London tette. Az Ismeretlen vizeken összességében könnyedebbnek hatott, pedig árulásnak és méla förtelemnek nem vagyunk híján itt sem – sőt, vannak zombik is, igazi zombik, és loák, ahogy azt csak a térségben kell.

Az Ismeretlen vizeken kifejezetten kellemes olvasmány, ötletes, tempós, fordulatos, és a magyar fordítás is kiváló. Negatívumot nem is igazán tudnék róla mondani, ráadásul a sűrű és tömör fantasztikus elemek dacára bizonyítottan működik a nem SF-mániás olvasóknál is. Elég, ha valaki szereti a jól megírt kalandregényeket, mert úgy istenigazából ez a könyv nem más – nem a saját műfajába belemerevedett fantasy, hanem egy igazi, kalózos kalandregény.

Hozzászólások

hozzászólás

post_author >1) { echo "
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>