A Fokvárosban élő Lauren Beukes hosszú és sikeres újságírói pályáról érkezett a könyvpiacra. Szerzőként 2008-ban debütált a sokat dicsért Moxylanddel, egy dél-afrikai poszt-cyberpunk regénnyel, ezt pedig tavaly követte az urban fantasy Zoo City, ami megnyerte az idei Arthur C. Clarke-díjat, most pedig a World Fantasy díjért száll versenybe.
A Zoo City hősnője, Zinzi December súlyosbodó drogproblémái és egy családi tragédia együttes hatására küzdötte le magát menő újságíróból Dél-Afrika legalsó társadalmi rétegébe. Johannesburg egykori elit negyedében, a napjainkra teljesen lepusztult Hillbrow lakótelep egyik toronyházában él, ahol utcai árusok, piti bűnözők és Afrika polgárháborús országaiból érkezett menekültek között húzza meg magát. Felgyűlt tartozásai fejében nyugatiakra specializálódott átverésekben vesz részt, és tucatjával gyártja a hírhedt nigériai emaileket, mint száműzött afrikai hercegnő vagy árva kislány. Tisztességes munkája – már ha annak lehet nevezni – abból áll, hogy különleges tehetségét kamatoztatva elveszett tárgyakat talál meg pénzért. Egészen addig, amíg bele nem keveredik egy emberrablásnak látszó, csúnya ügybe.
Zoo City
Ez eddig egy komor dél-afrikai krimi indítása is lehetne, ha viszont mindezt kiegészítjük azzal, hogy Zinzinek van egy állatformát öltött, mágikus famulusa, a tárgyak felkutatása pedig az ezzel járó különleges képessége segítségével történik, máris kaptunk egy realista környezetbe helyezett, egzotikus fantasyt.
A Zoo City olyan alternatív jelenben játszódik, ahol az 1990-es években természetfölötti járvány söpört végig a világon. A misztikus jelenség kizárólag azokat sújtotta (és sújtja azóta is), akik az elképzelhető legsúlyosabb bűnt követték el: megöltek valakit vagy felelősek valaki más haláláért. Ezeknél az embereknél, mintha csak a bűntudatuk testesült volna meg ebben a világban, kivétel nélkül megjelenik egy famulus, totemállat, szellemkísérő, nevezzük bárhogyan, akitől soha többé nem szabadulhatnak Az állatok és újdonsült gazdáik között az első pillanattól kezdve olyan erős mágikus kapcsolat feszül, hogy már az gyötrelmes fájdalmakat okoz, ha kis időre eltávolodnak egymástól, ráadásul a famulus halálát az ember sem éli túl. Minden famulus/totem más állat formáját veszi fel, és néha különös képességgel ruházzák fel gazdájukat. Az angolul animalled néven ismert szerencsétleneket (magyarul talán totemizáltak lehetnének) egyébként össznépi utálat övezi, Johannesburgban például a zoo gúnynévvel illetik őket, és az egykori Hillbrow-ból Zoo Cityvé degradálódott negyedben élnek, ami gyakorlatilag egy életveszélyes, dél-afrikai mágikus gettó.
Itt lakik tehát Zinzi is, totemállatával, egy lajhárral (a Lajhárral) együtt. Amikor azonban szorult helyzetében elfogadja két másik zoo ajánlatát, és egy eltűnt kamasz popsztárocska felkutatására indul, Zoo City gettójából hamarosan az elit klubok, milliomos producerek és szanatóriumok világába jut. Ezzel együtt nyakig keveredik egy rendkívül sötét bűnügybe, ahol egykori újságírói ösztöneire és zooként szerzett túlélőképességeire is szüksége lesz.
Zoo City (másik borító)
Mint az eddigiekből bizonyára kiderült, a Zoo City krimibe oltott urban fantasy, ami némi hiányérzetet hagyott ugyan bennem, de mindent összevetve határozottan jól sikerült. Az alapötlete mindenképpen csillagos ötös, figyelemfelkeltő és eredeti – a világ hátterét a regényben felbukkanó interjúrészletek, esszék, cikkek árnyalják tovább, így megismerhetjük a totemizálódás eredetét, az ezzel járó gyakorlati problémákat, a társadalmi fogadtatását és a popkultúrára tett hatását. Az egzotikus felütést még tovább erősíti az európai olvasóként viszonylag ismeretlen dél-afrikai környezet, ráadásul Beukes teljesen hihetően illeszti bele az apartheid utáni világba a totemizáltak kultúráját, és szimpatikus vagy éppen ellenszenves, hús-vér szereplőit.
Az már nehezebb megfogalmazni, pontosan mi okozza számomra az emlegetett hiányérzetet. Talán az a bajom, hogy a Zoo City urban fantasynek sokkal kidolgozottabb, mint kriminek, a nyomozás nem különösebben fordulatos, habár mindenképpen pozitívum, hogy a bűntény szervesen következik a háttérvilágból, nem csak két lazán összefércelt sztori lóg egymás mellett. A történetet maga Zinzi meséli el, ami krimiszempontból stílusos megoldás, viszont óhatatlanul beszűkíti a narráció lehetőségeit, mintha egy szűk csövön át látnánk a Zoo City mágikus világát: a háttéranyagok ugyan nagyon sok mindenre választ adnak, de legalább ugyanannyi kérdést fel is vetnek. Azonban egyik kifogásom sem csorbítja durván a Zoo City erényeit: jól megírt, szórakoztató olvasmány, ami újszerűsége miatt sokáig emlékezetes marad.
Hasznos információk:
- Nem fizetett reklám, csak magánvélemény, de a Zoo Cityt megjelentető Angry Robot kiadóra érdemes odafigyelni. Egyrészt nagyon széles a merítésük a fantasztikus irodalomból, másrészt az ismertebb szerzők mellett lehetőséget adnak tehetséges elsőkönyveseknek is. Külön ki kell emelni profin működő e-könyves szekciójukat, ugyanis az Angry Robot online boltjából minden könyv több formátumban megvásárolható, DRM nélkül, ráadásul gyakoriak az akciók, ahol igazán olcsón hozzá lehet jutni egyes címekhez.
Hasznos linkek:
Hozzászólások
[juhaszviktor további írásai]
Nekem nagyon tetszett a könyv, friss, ötletes, tök jó.
Azért ez a famulus-dolog nekem így leírás alapján elég erőteljesen idézi a Philip Pullman-féle His Dark Materials regényeket (Magyarországon az Úr Sötét Anyagai volt asszem a cím, Arany iránytű című, félresikeredett filmfeldolgozással). Persze ez önmagában még nem feltétlenül plágium, csak ha ez a legnagyobb ötlet, akkor azért annyira nem új.
Justin: nem famulusról van szó.
Pullmannál ezek tényleg mágikus lények, itt szinte „sima” állatok.
Sokkal inkább egy sámánisztikus állat-segítő, állat-lélek az alap, azzal együtt, hogy nem sokat segítenek.
A „legnagyobb ötlet” az az, hogy mindezt bedolgozza egy hihető, élő világba, végigveszi a következményeket, és az egésznek nem csak az a célja, hogy menő varázstulajdonságokkal dobja meg a főhőst.
Komaváry:
Nade Pullmannál sem igazán varázstulajdonságokkal dobja meg a főhőst a daemon, és sok esetben nem is nagy segítség. Emellett ugye az ember lelkének afféle része (manifesztációja?), vagyis nem távolodhat el az embertől (néhány jeles kivétellel), és az elválasztásuk mindkettejük halálával jár. Ezt éreztem nagyon hasonló motívumnak, a leírás alapján. De persze a regényt olvasva nem biztos, hogy áthallásnak érezném. Majd próbát teszek vele.
A regény végig Johannesburgban játszódik, vagy ad valami kitekintést a városon kívülre is? Mert ami az apartheid utáni Dél-Afrikát illeti, a városok se mazsoláskalácsok, de ami vidéken folyik, az maga az életre kelt pokol. Onnan aztán bőven lehet ihletet meríteni a disztópikus víziókhoz, ha bírja az ember gyomra.
Ad kitekintést, de nem ez a jellemző. A nagy afrikai valóság gyomorforgató szépsége nem igazán hangsúlyos, de azért a regény hangulata így is meglehetősen komor. Amúgy a könyv „afrikaisága” nagyon érződik, sok törzsi nyelvekből vett kifejezéssel, vagy éppen a környező fekete országokból származó menekültek különbségének érzékeltetése miatt. Hiszen a mi szemünk, szégyen vagy nem, egy zimbabwei, egy dél-afrikai, egy zairei között nem lát nagy különbséget, holott természetesen legalább annyira mások, mint egy magyar vagy egy francia.
De tetszett a híres „nigériai levél” típusú átverés leírása is, az átverő szemszögéből.
@Crei: Kösz szépen a kiegészítést! A könyv egyre érdekesebbnek tűnik számomra.
ebből nem derul ki hogy érdemes e megvennem. van benne technikai leírás? kevés benne a szex vagy sok?
Tele van a szex technikai leírásával.
akkor ugrott.
hát nincs benne egy használati utasítás meg műszaki leírás sem, vagy nem tudom, mire gondoltál, nem lehet megtanulni űrhajót építeni belőle…
Rori 😛 ne már, és az én változatomból kihagyták mindet? 😀