Idén szeptember 12-én 90 éve született Stanislaw Lem, a 20. század egyik leghíresebb sci-fi írója. Ennek kapcsán néhány Lemet és munkásságát érintő cikkel, esszével, ismertetővel emlékezünk meg az íróról, ezúttal a Visszatérés című regényéről olvashattok ismertetőt.

Mi történik, ha sikerült elvégezni a küldetést, és az űrhajósok visszatérnek a Földre? Ha rádöbbennek, az már régen nem olyan, mint amilyennek emlékeikben megőrizték, szeretteik rég meghaltak, ők pedig csupán történelemkönyvből előlépett figurák a leszármazottaik számára? Melyik emberiséget szolgálták: amelyik a világűrbe küldte őket, vagy amelyik visszafogadta őket?

Stanisław Lem klasszikusnak számító sci-fi regényében mindaz, ami sok más tudományos-fantasztikus műben maga a kaland – a világegyetem fölfedezése, az űr kietlenségében átélt viszontagságok – már a múlté. Az ötvenes évek naiv és hősies könyvei után elkerülhetetlen volt az űrutazás témájának fejlődése, és Lemet – nem csupán e könyve miatt – is a nagy újítók között tartjuk számon, noha korai munkásságában ő is a világegyetem fölött diadalmaskodó emberiségben látta a jövőt.

Hal Bregg, az űrhajós, a tíz évig – földi időszámítás szerint több mint száz évig – tartó utazásról visszatérve szembesül azzal, hogy idegen világba érkezett: a társadalom, a tudomány, az emberek olyannyira megváltoztak, hogy első, tudatlan kirándulása egy nagyvárosban mintha csak földönkívüliek közé tett utazás volna. Hal keresi az ismerős kapaszkodókat, de nem talál semmit; még az emberi kapcsolatok is átalakultak, és ő nem más, mint élő kövület, vadember egy új jövőben.

A világ idegensége minden szinten megmutatkozik, és bár Lem a hatvanas évek elején még egészen másként képzelte a jövőt, amint ahogy mi a huszonegyedik században azt látjuk, a regénye ettől még nem évül el: sőt, az általunk elképzelhető eljövendővel olyan szöges ellentétben áll az övé, hogy ez csak még inkább rájátszik a nyugtalanító másságra.

A kémiailag stabilizált erkölcs olyan jóléti társadalmat hoz létre, amelyben az erőszakkal együtt a vállalkozó kedv, a kalandvágy, a kockázat vállalása is kiveszett – és így a törekvés is a határok feszegetésére. Hal jól látja az árat, amelyet az emberiségnek fizetnie kellett a biztonságért, és nem csoda, hogy ő, az űrhajós nem találja a helyét – itt nincs többé rá szükség, és hamar eljut arra a felismerésre, hogy hacsak nem lel valakit, akit értelmet ad az életének, nincs miért élnie. Ám ebben a világban egyetlen nőt szerezni nehezebb, mint sokat, és amikor találkozik Erivel, a kultúrájukból fakadó különbségek végzetes félreértésekhez vezetnek. Megértheti-e egyáltalán egymást két ember, akiket több mint száz év választ el gondolkodásban egymástól?

Miért élsz? És kinek élsz? – A Visszatérés fő kérdései ezek. Az „emberiség” fogalma elveszti alakját, és azonossá válik az ismert és értett világgal. Valódi visszatérés pedig nem létezik. Hal Bregg olyan Gulliver, aki sosem hajózhat vissza Angliába. Két választása van csupán: megváltozik vagy elmenekül.

Visszatérés fő ereje az új és régi világ ütköztetéséből ered, mely utóbbinak Hal az eleven lenyomata. Neki kéne megtestesítenie az olvasói normát is, ám ebben az egyben az idő elhaladt a regény fölött. Hal viselkedése Erivel szemben mai szemmel nézve legalább olyan szokatlan, mint az a társadalom, amelyik szemben áll vele – sőt, különös módon kapcsolatukban a nő inkább a mi tapasztalatainkhoz áll közel, mint a szélsőséges űrhajós. Halban ennél a pontnál meglátjuk a barbárt, és amikor ő is felismeri önmagában, az fordulópontot jelent a számára. Mert, ahogy az egyik szereplő is mondja, ebben a világban nem lehetnek egyenrangú társai.

Tudjuk, hogy ami Halnak juthat, árnyéka csupán annak, amit megérdemelne, de, mivel ebben az új világban is ember maradt, élni fog, tűrni fog, és megtanul megelégedni azzal, amit kaphat. A régi otthon nem létezik többé – de talán van remény egy újra.

Írta: Stanislaw Lem
Eredeti cím: Powrót z gwiazd
Eredeti kiadás: 1961
Magyar cím: Visszatérés
Fordította: Mach P. Edward
Kiadó: Európa Kiadó
Recenzált kiadás éve: 1979
Terjedelme: 272 oldal

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 5 hozzászólás.

  1. Kornya_Zsolt szerint:

    Hatalmas regény. Nekem talán a legjobban az a rész tetszett, amikor Hal megkeresi egy űrhajóstársát, és leállnak verekedni (bokszolni), annyira hiányzik már nekik az erőszak. A csírátlanított világ, amiből kémiailag ölik ki az agressziót, hideg és embertelen és ijesztő. Egyértelműen hanyatlik, minden csilivili technológiai körítés dacára. Szükségünk van arra, hogy időnként barbárok legyünk.

  2. Sam Reed szerint:

    Ezután utáltam meg Lemet. Ennél gusztustalanabb regényt keveset olvastam.

    Ez persze mind szigorúan magánvélemény.

  3. elgabor szerint:

    Egy különös könyv, furcsa és valószerűtlen, de nyugtalanító.

    És akkor napjainkból: http://www.youtube.com/watch?v=UUFO8AGMwic

  4. DBL szerint:

    Lemnek ez a filozófiai vonala eleve a kapcsolatok problémáit feszegeti. Ahogy öregedett, úgy lett egyre szkeptikusabb mindenféle kapcsolat eredményességét illetően. Ott van az Éden,a Solaris, a Master Voice, és zárásul a Kudarc. Talán tényleg Aldiss igaza itt a lényeg. Egy óriási, de rideg intellektus.
    A Visszatérésben még valamilyen módon hisz a kapcsolatok működésében. Hal a legnagyobb ajándékot kaphatja meg tragikus és kevés eredményt hozó áldozatáért: a szerelmet. Márpedig a szerelem az egyik legértékesebb kapcsolat, ami létezhet.
    A másik. Nem tudom mennyire figyeltétek meg, de, ahogy öregedett Lem, úgy tűntek el a műveiből… a nők. Az Asztronautákban még ott vannak, a Magellán felhőkben is (sőt a főhős lelki túlélését az űr és a magány elleni csatában eleve a szerelem oldja meg), aztán lassan eltűnnek. A végső konklúziót pedig a Kudarcban le is vonja, a felélesztett űrhajós (Pirx?…)és társa közti beszélgetésben, amelyben egyértelműen elveti a nők jelenlétét az űrhajózásban.
    Azt hiszem halálára teljesen elvesztette a hitét az emberben, mint eszményképben.
    Mondjuk meg is értem… 🙂

  5. Kornya_Zsolt szerint:

    “Azt hiszem halálára teljesen elvesztette a hitét az emberben, mint eszményképben.”

    Szerintem már korábban is, a Summa Technologiae például számomra eléggé dermesztő jövőképet vázol fel. De érdemes olvasgatni a kései publicisztikáit is, azok konkrétabbak és _valamelyest_ árnyalnak ezen a képen. (Például: DiLEMmák. Írások a 21. századból.)

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon