SFmag

Minden nő boszorkány, a modern városok pedig sötét erőknek adnak helyet. Nagyjából így lehetne summázni a Delta Vision Kiadó A képzelet mesterei sorozatában megjelent két Leiber-kisregényt. De ezzel nem mondanánk el a lényeget. Fritz Leiber e műveiben ugyanis olyan esztétikai minőségben adja elő a történetet, ami ritkaság a fantasztikus művészetekben.

Sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy egy író jelentőségét regényeinek számában mérjük: ezzel a módszerrel Leibert mindenképpen alábecsülnénk. Bár írt kisregényeket is, elsősorban novellista volt. Ugyan magyarul kevés önálló kötete jelent meg, mégsem lehet mondani, hogy ne lehetne hozzáférni műveihez, hiszen például a Galaktika számos novellát közölt az 1992-ben elhunyt amerikai szerzőtől, legutóbb a 2011. januári számban.

Az Éjasszonyok az 1999-es Dark Ladies című összeállítás fordítása. Első ránézésre nehezen érhető a szerkesztő koncepciója: a Boszorkányfeleség 1943-ban készült, hagyományos horrorelemekből építkezik, a Sötétség Anyja (Our Lady of Darkness – talán szerencsésebb lett volna a Sötét Miasszonyunk fordítás) 44 évvel későbbi és sokkal rafináltabb szerkezetű. Annyi viszont mindenképpen összeköti a két írást, hogy kiemelt helyet foglalnak el a Leiber-életműben. A Boszorkányfeleségből három ízben is készítettek filmet – igaz, más címmel –, a Sötétség Anyja pedig 1978-ban elnyerte a World Fantasy díjat.

De lássuk magukat a történeteket! A Boszorkányfeleség főhőse egy boldog házasságban élő egyetemi oktató, aki egyszer csak felfedezi, hogy felesége boszorkánypraktikákat alkalmaz. Nagy nehezen ráveszi az asszonyt, hogy hagyjon fel velük – és természetesen összeomlik az életük. A regény végigkísér bennünket annak stációin, hogyan kénytelen a végletekig racionális hős elfogadni a mágia létét, sőt, hogyan kénytelen saját maga is annak lehetőségeivel élni. Igazából maga a sztori nem okoz sok meglepetést a rutinos horrorolvasónak – talán a megjelenéskor ez még nem így volt – viszont szépen ki van dolgozva és szellemes csattanóval zárul. No és férfitársaim jó, ha tudják, hogy tényleg minden nő boszorkány, csak van, amelyik beéri a fehér mágiával.

Jobban megfogott a Sötétség Anyja, ami akár egy San Francisco városának szóló szerelmi vallomásnak is felfogható. Franz Westen birtokába kerül egy régi napló, amely feltehetőleg Clark Ashton Smithé volt. Ebben hivatkozik kapcsolatára egy Thibaut de Castries nevű okkultistával, aki a nagyvárosok démoni hatalmával és a bennük jelen lévő földöntúli lényekkel, az ún. paramentálokkal foglalkozott. Westen nyomozásba kezd, és közben maga is misztikus jelenségekkel kerül kapcsolatba. Fokozatosan derül fény a napló, Castries és Westen kapcsolatának rejtélyére, melyben a századelő San Franciscójának szinte valamennyi jelentős irodalmára szerepet kap. Leiber nem árulja el, mikor blöfföl, mikor írja a valóságot, így az átlagosnál sokkal jobban belevonja az olvasót a mű világába. Maga a Sötétség Anyja csak a mű legvégén jelenik meg, de állandóan jelen van a háttérben, és természetesen a megoldást itt is az Asszony jelenti.

Mindkét regény esetében kiemelendő a kiváló emberábrázolás, még a kevésbé jelentős mellékszereplők is élnek. Mindkét írás a horror eszköztárát alkalmazza, a Sötétség Anyja mégis továbbmegy a legtöbb horrornál, inkább az urban fantasyhez sorolandó, több forrás annak egyik úttörőjének tekinti.

További információ:

• Az Éjasszonyokon kívül három Leiber-kötet jelent meg magyarul, A vándor (Móra, 1991. A sci-fi mesterei sorozatban), a Kardok és ördöngősség (Valhalla Páholy, 1993.) és a Kardok a Halál ellen (Valhalla Páholy, 1996.)

Hozzászólások

hozzászólás

post_author >1) { echo "
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>