A több, mint 50 éve tartó „űrkorszak” kevesebb, mint egytizedére volt igaz, hogy az ember legalább a hozzánk legközelebbi égitestre, a Holdra képes eljutni. Az azóta eltelt közel negyven évben viszont még csak komolyabb kísérlet sem történt holdutazásra.
A kérdés, hogy mi tette lehetővé akkor, és miért nem megyünk most, két részre bontható. Az első a természet-, míg a második a társadalomtudományok körébe tartozik, és érdemes azzal kezdenünk, hogy a Föld valójában nagyon is szerencsés helyzetben van. Ugyanis olyan kicsiny a gravitációja, hogy kémiai hajtóanyagú rakétával, vagyis meglehetősen fejletlen technológiával is el lehet hagyni (ami egyáltalán nem szükségszerű).
A Hold pedig nagyon-nagyon közel van: a legnagyobb közelség esetén is 140-szer messzebb: kb. 55 millió km-re vagyunk a Marstól, és ahhoz, hogy egy embert eljuttassunk oda, nem néhány napra, hanem évekre lenne szükség. De nekünk 1960 körül nem kellett ezzel foglalkoznunk, mert amikor az USA és a Szovjetunió afféle hidegháborús erődemonstrációként űrversenyfutásba kezdett, ott volt az akkori, meglehetősen fejletlen technológiával is elérhető célként a Hold.
A Mars-utazás viszont valószínűleg (sőt, nem csak valószínűleg, hanem szinte biztosan) túl nagy falat lett volna, túlságosan sok megoldandó technikai, orvosbiológiai (és így egyéb) problémáival ahhoz, hogy vagy bele sem fogjanak, vagy pedig nagy valószínűséggel még az 1970-es évek végén – 1980-as évek elején is belebukjanak, és kérdés, hogy a két szuperhatalom közötti rivalizálás kitartott volna-e elég hosszú ideig ahhoz, hogy végül ember léphessen a Vörös Bolygó felszínére.
Mint ahogy az is kérdés, hogy milyen hatása lett volna rövid, néhány éves és közepes, néhány évtizedes távon annak, ha mondjuk az első próbálkozás tragédiával végződik. Innentől kezdve ugyanis az esetleges Mars-utazást finanszírozó nagyhatalomnak azt kellett volna mérlegelnie, hogy a trillió dolláros beruházásért esetleg csak egy látványos és megszégyenítő kudarcot kap. Ez persze már társadalomtudományi kérdés, mint ahogy az is ide tartozik, hogy ha nem lett volna az USA és a Szovjetunió közötti űrversenyfutás, akkor – bármennyire is (viszonylag) egyszerű a holdutazás – biztosan nem kerül rá sor. Ha azt szeretnénk, hogy az emberiség ne csupán a Naprendszer egyetlen bolygóján legyen jelen a jövőben, akkor több dolgot tehetünk.
Egyfelől „reménykedhetünk” abban, hogy hátha egyszer majd hasonló helyzet alakul ki, és hátha ez megint holdutazáshoz (sőt, akár Mars-utazáshoz ) vezet. Jelenleg azonban minden jel arra mutat, hogy az ’50-es évek kéthatalmi kötélhúzása egyszeri és megismételhetetlen pillanat volt az emberiség történetében (mint ahogy egyébként az összes többi is az), és erre semmi esély. Másfelől reménykedhetünk abban, hogy majd valamilyen más okból vállalja fel a néhány nagyhatalom egyike a dolgot. Csak éppen az 1972 óta eltelt évek azt látszanak megmutatni, hogy semmi értelme ilyesmiben reménykednünk.
Úgyhogy legfeljebb abban bízhatunk (és persze ezt sem 
garantálja semmi), hogy az emberiség általános jólétének növekedése a 21. században is folytatódni fog, és eközben az egy főre jutó GDP is folyamatosan nő majd. Ez ugyanis azt jelentené, hogy még ha nem csökkennének is nagyon a holdutazás költségei, relatíve akkor is olcsóbbá válna: ad absurdum egy csupa milliárdosból álló társadalomban majd csak akadnának néhányan, akik – akár hobbiból is, nem pedig azért, mert komoly üzleti lehetőséget látnak benne – összedobnák a szükséges pénzt. Illetve az is elképzelhető, hogy egy ilyen egyre növekvő gazdagság esetén hasonlóképpen akadnának kormányok, amelyek hajlandóak lennének finanszírozni egy tudományos célú hold-, sőt, akár egy Mars-utazást is. Valahogy úgy, mint ahogy most egy részecskegyorsítót. Csak találgatni tudok, de ha minden jól megy, akkor talán 30–40 évnyire lehetünk ettől.
De persze semmi sem garantálja, hogy a jólét-növekedés nem fog megtorpanni, még mielőtt elérnénk a fentebbiekhez szükséges gazdagságot: például azért, mert 2050 körül egyes számítások szerint véget fog érni az az 1750 óta tartó korszak, amelyet a folyamatosan növekvő populáció, vagyis a folyamatosan növekvő mennyiségű munkaerő és hasonlóképpen folyamatosan növekvő fogyasztói piac jellemzett. De persze okozhatja sok más dolog is a majdani visszaesést. Mindent egybevetve tehát senkinek nem tanácsolom, hogy nagy összeggel fogadjon arra, hogy az emberiség a belátható jövőben vissza fog térni a Holdra, és hogy majd eljut a Marsra is.
Dr. Galántai Zoltán
Hozzászólások
[galantai további írásai]
Like-olom a cikket, jo tema 🙂
Szerintem a trigger nem csak a joleti fejlodes adott fokanak elerese lehet, hanem akar epp az ellenkezoje is.
Konkretan el tudnam kepzelni, h adott ponton epp a tulnepesedesi problema valthatja ki ujra a project felporgeteset.
Es van egy tippem, hogy az elso Hold-kolonia, ami tartosan meg is marad az kinai lesz 🙂
Ha jol tudom a legnagyobb problemat nem a hold-fold kozotti tavolsag okozza, hanem, a hold felszinre erkezes es a hold-rol felszallas. Vagyis nincs garancia arra, hogy az emberi szemelyzet haza tud jonni.
Ha mar spekulativ fikcio:
Elso korben „letrehozhatnanak” egy orbit platformot.
Masodik korben: Mostanaban hallani lehet a space-elevator nevu projektrol, ami nehany evtizeden belul mar szerintem elkepzelheto a fold korul, es akkor azzal a lendulettel mar elkezdhetnenek kiserletezni vele a hold-on is.
Igy az emberkenek nem kell lezuhanni a felszinre, hanem mehetne lift-tel is 🙂
Nyilvan nem mondtam ujat, de szerintem hasonlo modon letezhetnek ma meg szamitasba nem vett alternativak, amik evtizedes tavlatban is elerhetoek lesznek.
@mavatar,
én nem vagyok optimista, és nem számítok arra, h a helyzet romlása az űrkutatás fellendüléséhez vezetne
éppen ellenkezőleg: a témával foglalkozó szakirodalom egy tekintélyes része úgy gondolja, h amint jönnek a „földi gondok”, az első, amit a földi, demokratikus kormányok ki fognak gyomlálni, az a nem KÖZVETLENÜL és AZONNAL az állampolgárok jólétét segítő dolgok lesznek – így pl. az űrkutatás is. Elég nehéz elképzelni, h dollár milliárdokat szavaznak meg egy holdraszállásra, miközben az emberek éhen halnak az utcán v nem jut nekik ivóvíz. Sőt, nem csak elég nehezen, hanem sehogy.
ja igen, és az űrlift
valóban jó ötlet, a NIAC (NASA fejlett technológiák intézete) egy időben támogatta is (aztán 2007-ben megszüntették a NIAC-ot:-(
a gond az, h száz milliárd dolláros nagyságrendű beruházás lenne 8ami ugye azért elég sok), és nincs az a kongresszus, parlament v bárki, aki megszavazná, h ennyit költsenek egy nem létező és soha nem tesztelt technológiára, ami ugyan nagyon jól hangzik, de – mivel a mérnöki projekteknél az ördög a részletekben szokott lakni – aztán v működik, v mégsem sikerül vmi előre nem látott okból megcsinálni…
szóval – szerintem – itt is legfeljebb a GDP növelése segítene
Egy átlag négy évre gondolkozó állami vezetésnek miért lenne érdeke egy holdutazás előkészítése, neadjisten állandó holdbázis létrehozása?
Egy tőzsdén levő, negyedéves profitnövekedésben gondolkozó cégnek miért lenne érdeke egy holdutazás előkészítése, neadjisten állandó holdbázis létrehozása?
Hacsak nem lesz valami radikális szemléletváltás világszerte, mind gazdasági, mind szociális szempontból, nem lesz itt semmiféle hold- mars- vagy bármilyen űrutazás. A tömegek lenyűgözésére bőven elegendőek az ipad kaliberű szirszarok, ráadásul ezek még rövid távon is nyereségesek.
Esetleg egy USA vs Kína versenyből kijöhet valami hasonló, mint a szovjet időkben, de ennél a kínaiak valószínűleg pragmatikusabbak…
@attila,
igen, egyfelől ebben tökéletesen egyetétünk: ha nem lesz egy szovjet – amerikai típusú új űrvesenyfutás, akkor mindenki marad, ahol van. vagyis: senki nem megy sehová
másfelől: ironikus belegondolni, hogy a szovjet – amerikai űrversenyfutás – lévén politikai célú, nevezetesen a másik gyengébb voltának kimutatásának votl a célja – nem tett mást, mint kimutatta, hogy a másik gyengébb, és ezzel véget is ért a történet – mármint esetünkben az emebres holdutazások kora…
@galantai:
Kozben rajottem, h van egy nehezito tenyezo, amit kifelejtettem, es ez mar az en optimizmusomat is alaassa (legalabbis tavolabbra helyezi a kepzelt celdatumot). Konkretan nem szamoltam a kozmikus sugarzassal, ami valszeg nagyobb problema mint a gravitacio…
Eredetileg abbol indultam ki, hogy space station az mar ma is letezik, csak kifelejtettem, hogy az a fold vedelmi zonajaban helyezkedik el, az pedig a holdig nem er el gondolom.
@mavatar: Mielott felreertitek, nem a napszelrol beszelek.
@attila, galantai:
Bevallom engem jobban erdekelnek a tudomanyos buktatok, mint a tarsadalmi/gazdasagiak (annak ellenere, h tudos nem vagyok)
Privat velemenyen, h hosszu tavon extrem kimenetellel kell szamolni. Ebbol (kisse elvonatkoztatva) kettot latok egy extrem negativat, meg egy extrem pozitivat.
Az elobbit igyekszem nem emlegetni. A gondolkodasmodnak meg van egyfajta onbeteljesito hatasa (Sajnos a pesszimizmus eseteben ez feltetlen, az optimizmus eseteben meg csak felteteles).
@attila:
Ha mar a portfoliot emlegetted: egy jol osszeszedett portfolionak szoktak olyan elemei lenni, amik csak nagyon keson terulnek meg. A rovidtavu eszkozoknek tudtommal _jellemzoen_ kisebb a hozama.
Gondolom meg kinaban is valtjak egymast a hatalmon levok, de nem tudom, h ez feltetlenul az allam hosszutavu eszkozeinek atcsoportositasat eredmenyezi e.
Portfóliót? Hol emlegettem portfóliót?
Gazdasagi oldalrol eddig allami megoldasokrol beszeltunk, de vannak kereskedelmi megoldasok is (SpaceX, VSS), amik meg ugyan gyerekcipoben jarnak, de elso lepesnek megiscsak valami.
A google keszitoirol se mondta volna senki, amig a garazsban hekkeltek, h ekkorara fogjak kinoni magukat.
@attila: itt 2010. december 30. csütörtök – 12:11
„…Egy tőzsdén levő, negyedéves profitnövekedésben gondolkozó cégnek…”
boccs… ezt csunyan beneztem…. de mar elkuldtem…
@mavatar,
leginkább nincsenek kereskedelmi megodások – mármint ha az emebres űrrepülésekről beszélünk
ha a Holdon 12 ember járt, akkor űrturistából még annyit sem tudunk felmutatni (nem tizenegyenéhány, hanem több, mint 50 év alatt)
általában aki a kereskedelmi célú űrrepülésektől várja a fellendülést, az abból szokott kiindulni, h a kínálat (értsd: emberes űrrepülés lehetősége) majd megteremti a keresletet – csak éppen ez nem szükségszerű, és az,h pl. a zéró g-s röpködések SEM váltak igazán sikeressé, szerintem intő jel kell, h legyen
vagyis: minden bizonnyal lesz majd vmi magánűrrepülési társaság, aki minden bizonnyal fel fog vinni gazdagokat a világűrbe – de ezek jóval kevesebben lesznek, mint ahányan megmásszák a Mount Everestet (meg néhány más extrém sprotnak hódolnak)