Rég volt már, hogy egy filmet ennyire reménykedve és rajongva, ugyanakkor előítéletekkel és félelemmel telve várjunk. Sokan epekedve gondoltak rá, mások az év legnagyobb filmes bukását látták benne. Vártuk, mert lelkünk mélyén sóvárogtunk a Mars kietlen vörös pusztaságán kalandozni, mert szomjaztunk egy hús-vér fantasy történetre. John Carter jött, és nem hagyott maga után semmilyen nyomot. Ismertetőnk visszafogottan kesereg egy sort a film kapcsán.
1912-ben a Munsey-féle sajtóbirodalom vezető pulp-magazinja, az All-Story, folytatásokban közölni kezdett egy kalandos románcot, Under the Moons of Mars címmel. A történet hőse John Carter, konföderációs veterán és „virginiai úriember”, aki a polgárháború után aranyásóként próbál boldogulni, ám az arizonai hegyekben vad apacsokkal keveredik összetűzésbe, és csapdába esik egy kísérteties barlangban. Itt megmagyarázhatatlan testen kívüli élménye támad, és minden átmenet nélkül a Mars bolygón találja magát, amit a bennszülöttek Barsoomnak hívnak. Először a zöld marslakókkal ismerkedik meg: e négykarú óriások barbár társadalma az erőszakon és a harcos-becsületen alapszik, a nemesebb érzelmeket nem ismerik…
A fantasztikus irodalomnak van egy válfaja, amely a SF és a fantasy között húzódó bizonytalan határzónában vert gyökeret: a planetáris románc. A kifejezés viszonylag újkeletű – Russell Letson SF-teoretikus alkotta meg 1978-ban –, maga az irányzat azonban sokkal régibb múltra tekinthet vissza, már jóval azelőtt virágzott, hogy nevet kapott volna…
|