John Carter (2012)

Közzétette: kicsimate 17 hozzászólás

Rég volt már, hogy egy filmet ennyire reménykedve és rajongva, ugyanakkor előítéletekkel és félelemmel telve várjunk. Sokan epekedve gondoltak rá, mások az év legnagyobb filmes bukását látták benne. Vártuk, mert lelkünk mélyén sóvárogtunk a Mars kietlen vörös pusztaságán kalandozni, mert szomjaztunk egy hús-vér fantasy történetre.

Az első trailer megerősített bennünket a hitben, hogy valami különlegeset fogunk látni. De ugyanakkor gyanítottuk, hogy a film el fog bukni. Elfuserált és későn beinduló reklámkampánya a gigászi költségvetésű művet már a premier előtt a csőd szélére sodorta, és meg voltunk győződve arról, hogy a Disney korhatárbarát besosolása mesekönyvvé degradálja az ábrázolást. A második előzetest nézve félelmünk beigazólodni látszott: egy a hangulatától megfosztott eposz képei peregtek szemünk előtt.

Így – a várakozás és a bizonytalanság mocsarában elsüllyedve – szinte érdektelenül álltunk sorba a jegypénztárnál. Előítéleteinket félrehajítottuk és elménk az IMAX látványvilágában kereste a megváltást. Majd hirtelen a realizmusból belecsöppentünk a Disney alkotta álomvilágba.

A polgárháborús veterán John Carter (Taylor Kitsch) meghalt. Örököseként távoli rokonát, a fiatal Edgar Rice Burroughst jelölte meg. Ő pedig – mielőtt felfedezné az ölébe pottyant vagyon nagyságát – elkezdi bácsikája naplóját olvasni, amiből kibontakozik John Carter igazi története.

A film viszonylag eseménytelen, de hangulatos expozíciója után eltelik még egy kis idő, amíg ráhangolódunk a marsi történésekre. A vadnyugatról indul a bolygóközi utazás, aminek végeredménye egy másik pusztaság. Hamarosan kiderül, hogy nem csak külsőségeiben hasonlít a két világ egymásra, hiszen a polgárháború végeztével az őslakók felé forduló agressziót elutasító Carter itt is egy furcsa háromszögben találja magát. Észak és Dél szerepében két emberi faj áll szemben egymással, míg a távolból a helyi indiánok (zöld űrlények) figyelik kárörvendve a csatározást. A Mars Hercegnőjével (Lynn Collins) való találkozás és Tars Tarkassal kötött barátság (Willem Dafoe) szép lassan ráébreszti az exkatonát, hogy háborúja csak a Földön ért véget. Félig saját lelkének üdvéért, félig szerelemből, de segít a marsi csatározásoknak véget vetni. A film legemlékezetesebb képsora is ehhez e felismeréshez köthető: miközben Carter a marslakók egy gonosz csoportosulását aprítja, a földi életét felesége temetésének flashbackjeivel lezárja.

A filmre egy kifejezés illik a legjobban: rapszódikus. A legnagyobb probléma az, hogy a történet nincsen jól elmesélve. Pedig Andrew Stanton ebben a legjobb: gondoljunk csak a Wall-E (2008) első fél órájára, ahol minimális eszköztárral kezdett neki a fabulának. Valószínűleg a Disney a filmbe fektetett összegért egy-két “jótanáccsal” látta el a direktort, aki nem tudta megfelelően eltalálni az arányokat, és nem tudta belesűríteni ezt a rengeteg akciót egy két órás moziba. A színészi játék ennek ellenére megüti egy átlagos popcorn-mozi színvonalát, de sokat elárul, hogy a főgonosz Mark Strong se tud brillírozni hazai pályán. A humor is kiegyensúlyozatlan: az alacsony gravitációval küzködő címszereplő ügyetlenkedése tartogat tréfás pillanatokat, nem úgy, mint a végletekig elhúzott poénkodás Virginiával.

A John Carter előzetes félelmeink ellenére próbál felnőtteknek szólni, és csak helyenként enged a mesefilm csábításának (ennek torzszüleménye például a kutyaszerű lény). Erőszakábrázolása Disney-skálán viszonylag magas (a még ki nem kelt tojások elpusztítása), és csatajeleneteket is tartogat szép számmal. Ugyanakkor helyenként visszafogott és vérmentes (amikor William Wallace kékre festve előbújik a majomszörnyből), aminek következtében elszalasztja az alkalmat, hogy izgalmas barbár-fantasyvá váljon.

A film rengeteg helyről merít, mégis az Avatarral hozható közelebbi rokonságba (nem véletlen, hogy az Asylum is ezért választotta párdarabjának a 2009-es Princess of Marsot). A John Carter látványvilága azonban nem éri el előbbi szintjét: az IMAX nem teljesített jól. A 3D kissé homályos képe mellett a gyors kameramozgásokat sem bírta el, így ami az Avatarnál plusz élményt generált, azt itt hiába várja a néző. A díszletek valóban impozánsak, de ez nem annyira pozitív jelző, mintsem inkább elvárás egy 250 millió dollárból készült filmnél.

A szinkron pillanatok alatt megszokható, de a fordítás csapdáit nem tudta kikerülni. Lehet, hogy az eredeti nyelv se tudott volna többet dobni az alkotás hangulatán, de magyarul elég gyermetegen hangzik egy-két mondat (“A háború borzalmas.”). De Carter film végi eszmefuttatása is kifejezetten szerencsétlenre sikeredett (“Mintha valami még égne. Mintha valamit nyitva hagytam volna.”), és inkább anyánk konyhai tevékenységét juttatja eszünkbe.

Hányszor, de hányszor fogadja meg az ember, hogy nem lovallja bele magát egy filmbe, amit még nem is látott. Mert a John Carter szórakoztató és akciódús kikapcsolódás lehet egy esős, borongós délután.  Így viszont reményeink beteljesületlenek maradtak. Feszülségtől mentes két órát töltünk el, kicsit mi is belecsöppenünk a fantasy-világba, hogy aztán katarzistól mentesen konstatáljuk a legördülő stáblistát. Amilyen gyorsan magával rántott a film, olyan sebesen hagyjuk el a mozitermet. A sci-fi rajongók még egy-két napig emlékeznek néhány jelenetre, de pár hónap múlva John Cartert könnyen összetéveszthetik Perzsia hercegével.

Linkek:

A film alapjául szolgáló A Mars hercegnője regényről írt ismertetőnk: http://sfmag.hu/2011/10/20/edgar-rice-burroughs-a-mars-hercegnoje/

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig 17 hozzászólás.

  1. narmor szerint:

    A soklábú kutya az eredetiben is benne van, nem?

    Nekem tetszett a film, mind a zenéje, mind a látvány megragadott. Persze nem tökéletes, de azért megérdemelne egy folytatást. Jó volt.

    Amúgy a lezárást én erősnek érzem, mert nem egy sima Happy Endet kapunk.

  2. stoneskinner szerint:

    Amiért bukott az szerintem a címválasztás, és hogy Disney bőrben kellett megcsinálni, habár a sok kék vér és csatajelenet ezt tényleg ellensúlyozta.

    A könyvhöz képest voltak nekem tetsző megoldások, és kvázi 1,5 könyvet dolgozott fel a film, de lehet jobb lett volna ragaszkodni az eredeti első könyvhöz, habár akkor nem kaptuk volna meg a thern-es csavart.

    A kutyás poén és a virginiás poén tényleg sokszor volt erőltetve.

    Spoiler:

    Ami engem nagyon zavart, az a jelenet, mikor JC rájön, hogy Sola TT lánya. A könyvben hosszabban ki van fejtve Sola és a másik nőstény viszálya, és nem csak “apai megérzés” mondatja JC-vel, hanem tudja is az igazságot.

    Összességében nekem tetszett, és leginkább a címválasztást okolom a bukásért, ha Mars hercegnője lett volna a cím, simán kaszálhatott volna.

  3. kwindu szerint:

    Elolvastam a cikket és egykét észrevétel. Egy nem az Avatarból merített a film, hanem fordítva. Oké én az Avatart nem igazán szeretem és ez finom kifejezés volt a részemről az a film egy borzalmas gagyi látványos köntösben (na, jó bevallom, utálom). Kettő nyolclábú kutya is bizony benn van az eredeti könyvben, ebben a formában. Három az eredeti könyvben az író pontosan ugyan így ábrázolta magát, mint a filmben. Én jól szórakoztam filmen és szerintem, a 3D sem volt rossz. Engem is zavart néhány dolog és van olyan hiba, amit te is leírtál és egyet értűnk. Például az aréna jelente tényleg nem volt tökéletes. Az óriás majom kontra JC küzdelem végét kicsit erősebre vártam képi megoldásában. Nekem még a légi csaták lehetettek volna jobban kidolgozottak. Akár csak néhány akció jelenet, amit lekapkodtak a filmben, ami nagy kár. De mind ennek ellenére nekem pont, azért mert hozta a könyv hangulatát, de nem másolta szolgaian tetszett a film. Igen elismerem nem egy hibát találtam benne, de jó volt és várom a folytatást.

  4. hackett szerint:

    Nekem a fő bajom az volt vele, mint a legtöbb hasonló kaliberű mozival: nem tudott bevonni, teljesen mindegy volt, mi történik a vásznon. Sajnos kevesen tudnak sok pénzből tényleg jó filmet csinálni, talán egyedül csak Chris Nolan képes rá jelenleg, érdekes, hogy nála mindig vannak karakterek, van feszültség és tétje a sztorinak.
    Teljesen mindegy, mit írt le Burroughs hajdanán, a filmnek önmagában kell megállnia a lábát. Az arénajelenet például szerintem totálisan felesleges volt, a cselekményhez semmit nem adott hozzá, ráadásul sikerült úgy megcsinálni, hogy egy pillanatra se izguljak, hogy bármelyik fehér majom esetleg leharapja a főhős lábát, vagy valami.

    Ott van két mellékkaraktert játszó színész, Ciaran Hinds (Dejah apja) és James Purefoy (Kantos Kan testőrkapitány). Aki ismeri az HBO Róma című sorozatát tudja, hogy előbbi játszotta zseniálisan Caesart, utóbbi pedig talán még zseniálisabbam Marcus Antoniust. Én komolyan mély szomorúsággal néztem őket, így kell két igazán jó színésznek a szájába borzalmas mondatokat adni, és katasztrófális sablonkarakterek eljátszásra felhasználni őket. Bár, Purefoy legalább elökörködött, láthatóan egy pillanatra sem vette komolyan az egészet, de Hinds arcán ott volt végig szerintem a szenvedés, hogy “mit keresek én itt?” Persze, aztán biztos rájött, hogy pénzt.:)

    A látvány jó lett volna, de nagyon gyorsan üressé vált. Azt pedig nem értem, hogy a csatajelenetnél miért gondolják a készítők, hogy pusztán a látvány és a minél több pénz elköltése a biztos siker titka, pedig nem. Csak azt a picit kéne elérni, hogy legyen tétje a csatáknak, legyen miért izgulni. Enélkül csak az unalom marad.

  5. kicsimate szerint:

    Valóban nem olvastam a könyvet, és be kell valljam, egy éve azt se tudtam, ki az a JC. ha ez a kutyaszerű borzadvány benne van az eredeti műben, akkor már értem, miben látta a Disney a fantáziát:)
    Ennek ellenére úgy gondolom, hogy egy filmadaptáció többre hivatott a megfilmesítésnél, a lényeg pont a szelektálásban van. nem kell átvenni mindent, hanem alapként kell azt használni (nyilván a könyvrajongók véleménye más)…
    annyi lehetőség lett volna, és minden feláldozódott az akciók oltárán. tényleg, néha könyöregtem egy párbeszédért, hogy valami háttértörténetet megtudjak. de csak tolták az arcunkba a cselekményt, így egy pillanatra se érezhettem, hogy kicsit is meg akarnak érinteni.
    A Róma meg zseniális sorozat, talán a legjobb az HBO műhelyéből (hamarosan kiderül, hogy A Trónok harca mivé válik), de egy sorozatot igazságtalan lenne egy filmhez hasonlítani. vagy fordítva:)

  6. hackett szerint:

    kicsimate:
    Persze, film és tv sorozat más, én a Rómát arra hoztam fel inkább példának, hogy ott volt két igazi színész, akik nem csak pusztán vizuális dekorációként szolgálhattak volna (meg Mark Strong, aki csodálom, hogy nem unja még ezeket a standard rossz szerepeket), ha egy igazi rendező és forgatókönyvíró rendelkezik velük. De tudom, ez ekkora költségvetésnél nem cél, hanem a minél nagyobb tüzijáték.

  7. Crei szerint:

    És ha már HBO. Dominic West, aki Shab Tan-t játszotta, a talán még a Rómát is ütő The Wire-ben főszereplő volt, mondanom sem kell, hogy zseniálisan.

    Itt egy súlytalan nulla.

    Én egyébként jól szórakoztam a filmen, annyira nem gyenge. Bár lehet, hogy már eleve nem magasak az elvárásaim Hollywood kapcsán.

    (Amúgy a legjobb HBO sorozat szvsz az Oz… csak ajánlani tudom.)

  8. kwindu szerint:

    hackett :“mit keresek én itt?” Persze, aztán biztos rájött, hogy pénzt.:) Ez jó volt és szerintem igaz is mivel valóban a Rómában ezerszer jobb alakítást nyújtotta színész 🙂 Róma nekem is nagy kedvencem remek sorozat jó karakterek jó cselekmény és még történelmileg is egészen megállja a helyét.
    kicsimate: Igen én, mint a könyvrajongó más szemmel nézem a filmet. Főleg azt néztem a karakterek, hogy használja a rendező és akár tetszik akár nem Thoris hercegnő kb. tényleg ennyire halovány karakter a könyvben is a marsi kutya is dettó.

  9. agatity szerint:

    Kicsimate: a kerettörténet (ERB) is így van benne a könyvben. Hiba úgy írni, hogy nem olvastad a könyvet, mert ezekkel a szarvashibákkal hitelteleníted az egész írásodat.

  10. SFmag szerint:

    agatity:
    Jogos, jogos, javítottuk, viszont az alkotók ettől még eléggé karikatúrává tették Burroughs karakterét.

  11. tapsi szerint:

    én a kritikát uraló királyi többest nem értem egészen 🙂 kicsit zavaró választás 🙂

  12. archnihil szerint:

    Hamár szóba került, én a “királyi többest” mindig is utáltam ismertetőknél és kritikáknál. 🙂

  13. agatity szerint:

    SFMag: ja, igen, a könyv is iszonyú bugyuta. De legalább hangulatos tud lenni pont az olyanok miatt, amiket kihagytak a filmből, pl. mindenki meztelen (!) benne, csak ékszereket hord. Szóval egy “tökös” filmet lehetett volna készíteni belőle, persze nem lett volna az PG13-as…

    Én most olvasom a sorozatot, a nyelvezete elég egyszerű, úgyhogy miután elolvastam magyarul, utána el fogom olvasni angolul is, tök jó lesz nyelvgyakorlás céljából.

  14. anarion szerint:

    A könyveket nem olvastam, de a film nekem tetszett. Legalábbis látványos volt, szórakoztató, vagyis azt a célt teljesítette, amit egy hétvégi kikapcsolódást nyújtó mozitól elvár az ember. Sci-fi ként sem volt rossz, bár engem kicsit frusztrált, hogy a “törnök” (bárhogy írják is angolul.. talán turn?) indítéka és célja nem derült ki tisztán. Nem tudom, ezt a választ a könyvek megadják-e?

    Amikor kijöttünk a filmről, többünknek is az volt az egybehangzó véleménye, hogy sokkal jobb, látványosabb és szórakoztatóbb volt mint pl. a Star Wars-hoz készített első előzményfilm, a Baljós Árnyak.

  15. Nihil szerint:

    “bárhogy írják is angolul.. talán turn?”
    Thern. 🙂
    Másrészt viszont a Baljós Árnyak szvsz akkor jó összehasonlítási alap, ha nála rosszabb filmről beszélünk! 😀

  16. _acelpatkany_ szerint:

    Most néztem meg, és annyira nem borzalmas, mint az ismertető igyekszik beállítani. Tény, a film nem tudja eldönteni, mi akar lenni, így se igazi blockbuster nem lesz (ahhoz túl sok az idegen név, helyszín, túl gyorsan váltunk szálat és az jelez valamit, hogy még mindig nem tudom, mi volt a gonosz hadúr és városa neve, mert mindig összekevertem őket), de igazi sci-fi mozi se, ahogy Disney-féle gyerekmozi sem. Igen, egy-két mondat bugyuta (a szívemről szóló mondatokon sikítva tudtam volna kirohanni, és Virginia is sok volt a végére), de azért voltak benne aranyos poénok (Carter “túszejtése” vagy a soklábú kutyával való megismerkedésünk), és lett volna benne lehetőség dögivel. A látványvilág nagyon jó, és szerintem eredetiséget is tudott adni, a tharkok már az első trailerben megtetszettek. Szegény Mark Strong-ot sajnálom a legjobban, és nem értem, miért nem találtak ki neki valami jó motivációt…
    Szóval egyáltalán nem nevezném szörnyűnek a filmet, inkább azt mondom, elszalasztották a lehetőséget. Talán ha nem a Disney készítette volna… (vagy nem fialós malackát akarnak belőle faragni…)

  17. Scal szerint:

    én még mindig nem értem ezt a PoP hasonlóságot, ezek szerint a PoP mégse akkora ratyi film, hiszen még két év múltán is rá asszociálhatnak a nézők

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon