Elhunyt Gáspár András (1965-2020), a hazai science fiction és fantasy irodalom kiemelkedő alakja, a M.A.G.U.S világának egyik atyja, az egykori legendás Valhalla Páholy kiadó társalapítója, a Kiálts farkast, A halál havában, Az észak lángjai, az Ezüst félhold blues és magannyi más fantasztikus regény írója és fordítója.

Az alábbiakban az SFmag szerkesztőség Andrásra emlékezik.

Kánai András (SFinsider)

Gáspár András több volt számomra, mint “csak” egy magyar sci-fi szerző.

#1: 1990, országos sci-fi találkozó, valahol vidéken. Akkor jelent meg a Kiálts Farkast, és András ott mondta nekem, hogy “most fogom félve odaadni Vásárhelyi Lajosnak”, aki akkor a fénykorát élő, nagy alakú Galaktika magazin vitriolos írásairól ismert kritikusa volt. A kort csak történelemből ismerőknek: ez a regény hihetetlen frissnek hatott akkoriban, a nyelvezete, a témái, a lezsersége miatt.

#2: 1999: megjelenik a Kiálts Farkast folytatása, a Két életem, egy halálom (András mindig is szeretett szólásokkal játszani a címeiben). Ez a regény volt akkor hosszú idők óta az első magyar science fiction regény, amely visszaadta a hitemet a hazai szerzőket illetően. Még akkor is, ha a regény eleje kimondottan modoros.

#3: 2010-es évek, rendezvény egy könyvesboltban: kérdőre vonom, hogy miért nem ír sci-fit? Mire ő: mert nem érdekli, de hát egyáltalán, van még science fiction irodalom? Én elkezdtem neki sorolni az akkori friss és érdekes megjelenéseket, és láttam a fényt megcsillanni a szemében.

#4: kapcsolatban maradtunk, és elküldtem neki a pár, már megjelent novellámat. Egy McDonaldsben beszéltünk meg találkát, ahol olyan tanácsot mondott az írásról, amit soha az életemben nem fogok elfelejteni.

Bónusz tény: az álnéven kiadott Ninive című novelláskötete bemutatja, hogy milyen remek rövidprózákat írt. Nagyon nagy kár, hogy “csak” ennyi maradt az életművéből- már ami a science fictiont érinti. Nagyon fontos embert vesztettünk el.

Juhász Viktor (brainoiz)

13 éves koromban került a kezembe a Kiálts farkast, Gáspár András első regénye. A mára klasszikussá vált Boros-Szikszai borító (a Lánchíd előtt kanyarodó, futurisztikus repülő autóval) komoly szerepet játszott abban, hogy lecsaptam a könyvre, és egyáltalán nem számítottam arra, milyen komoly hatással lesz rám a regény. Akadt benne az űrháborús sci-fik hangulatából, a keleti misztikumból és az alámondásos videókazettákon terjedő filmek jó értelemben vett sablonjaiból, az igazi nagy dobásnak mégis a helyszín kiválasztása tűnt. Az addig magyarul megjelent fantasztikus regények más bolygókra vagy más kontinensekre vittek, viszont a Kiálts farkast szereplői egy ismerős, mégis idegen világban jártak, ahol a Dohány utca kapualjaiban zarándokok melegedtek, az ódon budai bérházak felett repülő autók emelkedtek a magasba, a pincékben a titokzatos plazma terjeszkedett, a behavazott Vérmezőn pedig temetőbogár-orgyilkosok űzték az áldozatukat. A Kiálts farkast hatalmas szerepet játszott abban, hogy onnantól kezdve kifejezetten kerestem (és keresem) azokat a történeteket, ahol magyar helyszíneket oltottak be fantasztikummal – szerencsére akkoriban nem is kellett sokat várnom, hiszen Gáspár András maga szállította a következő témába vágó olvasnivalót az alternatív magyar valóságba helyezett Ezüst félhold blues-zal, ami a kilencvenes évek oszmán birodalmának noir-Budapestjére vitt.

1990-ben egy másik számomra fontos regény is megjelent, Wayne Chapmantől A halál havában, a későbbi M.A.G.U.S. logó alá írt kiadványok még logó nélküli első darabja, ami hasonlóképpen hatott rám, mint a Kiálts farkast, csak fantasyben. Kezdetben fogalmam sem volt róla, hogy a teljesen valóságosnak tűnő amerikai szerző valójában Novák Csanád és Gáspár András párosát takarja, bár a stílus helyenként kifejezetten ismerősnek tűnt, aztán viszonylag hamar, még az első Rúna-táborban kiderült, kiket takar a fiktív személyiség. Akkor még nem tudtam, hogy néhány évvel később Gáspár Andrásnak fogom elvinni gondosan kinyomtatott, szárnypróbálgató novelláimat, amelyekre személyesen adott rendkívül részletes kritikát, az pedig álmomban sem merült fel, hogy a kilencvenes évek második felében már szerkeszteni fogja az írásaimat.

Ne felejtsük el azt sem, hogy András fordítóként is aktív volt. Az ő tolmácsolásában sok olyan szerzőt ismertem meg kamaszfejjel, akik nagy hatással voltak rám (például William Gibsont vagy H.P. Lovecraftet), és bármikor hajlandó vagyok harcosan kiállni amellett, miszerint a Gyűrűkúra (most csak az első magyar kiadásról beszélünk), amit ő fordított, viccesebb, mint az angol nyelvű eredeti.

Azok közé tartozom, akik mind a sci-fijeit, mind a fantasyjeit szívesen olvasták. Kifejezetten fájlaltam, hogy a meglepő fordulattal egy M.A.G.U.S regényben, a Wayne Chapmanként jegyzett Két hold-ban bevezetett urban fantasy univerzumát végül nem bontotta ki soha a kellő terjedelemben, pedig rengeteg lehetőség rejlett a Hálózat – avagy a Mindenható Titkosszolgálata – varázshasználóiban, akik a kilencvenes évek Európájának árnyai között küzdöttek a sötétség erőivel. A Kiálts farkast folytatása, a Két életem, egy halálom szakított az alapregény kellemesen retró, békebeli hangulatával, és azt mutatta be, milyen lehetne a kőkemény cyberpunk budapesti környezetben: a regény korai novellaváltozata amúgy megtalálható a Ninive című – eladhatósági okokból egyik álnevén, Damian Forrestalként jegyzett – kötetben, sok igazán kiváló történettel együtt. És ha már a rövidprózánál tartunk, érdemes felkutatni tőle a 2000-ben, a Rúna magazinban leközölt Zúg a Volga című írását, ami számomra az egyik legjobb és legkevésbé ismert magyar időutazós-időmanipulálós novella.

Gáspár András írásai sokakra voltak nagy hatással. Örülök, hogy egyike lehettem az olvasóinak.

Pusztai Dániel (Archnihil)

Sosem ismertem Andrást személyesen, csak a regényein keresztül. Zsengekorom meghatározó művei voltak a Kiálts farkast!, az Ezüst félhold blues, valamint A Halál havában és az Észak lángjai. Egyszerűen zseniális, hogy néhány ecsetvonással képes volt egész élő, lélegző világokat úgy megfesteni, hogy az sokaknak oldalak százain keresztül sem sikerült. Mindegy, hogy az Ezüst félhold blues alternatív univerzumáról, a Kiálts farkast! Philip K. Dicket idéző jövőképéről, vagy a Mágus-regények emberi léptékkel felfoghatatlanul öreg birodalmairól és meghódíthatatlan vadonjairól beszélünk, olvasás közben mi is átkerültünk ezekbe a világokba, akár egy cigarettafüstös bárban zenélt hősünk, akár eónokkal korábban vívott csaták kellős közepébe került. Tanítani kellene, olyan zseniálisan teremtette meg mindig az adott hely atmoszféráját, hogy nem térképeken vagy családfákon tűnődtél, egyszerűen hagytad, hogy magával sodorjon a hangulat. Bár az utóbbi években már keveset írt, és sokszor nem is ezek miatt került a figyelem központjába, én mégis ezt őrzöm meg, erre emlékszem.

Köszönöm, hogy olvashattam ezeket a regényeket.

Benkő Mariann (Makitra)

Pár évvel ezelőtt dolgoztam egy cégnél. Volt egy főnök, egy kopasz, jó szakember, nagy ügyfelekkel dolgozik. Volt egy másik, aki ugyanazon a területen dolgozott, kicsi ügyfelekkel, de sok pénzt hozott – és frusztrált volt, mert a kopasz kihívásaira vágyott. Ha igaz a pletyka, épp emiatt nem kedvelték egymást, de évekig dolgoztak egymás mellett. Aztán a kopaszt elküldték, kreatív nézeteltérések miatt. Állását megkapja a másik. A kopasz nem keres munkát, éldegél a végkielégítésből, kicsit lecsúszik, felesége is elhagyja. És a volt asszony összejön a másikkal, mert hát ő is annál a cégnél dolgozik…

Ahogy megalkottam saját narratívámat a történetről, egyértelműen az érvényesülési párbaj jutott eszembe – plazma híján is. És ebből rájöttem, hogy amit Gáspár alkotott a Kiálts farkast-ban, az maradandó. Olyan mélyen sikerült belenyúlnia ebben a mi káeurópai létünkbe, hogy alkotóelemeket talált, nem csak a felszínt (míg az én történetem sajnos csak ez utóbbi). Hogy az élet itt kicsit kopottabb, kisszerűbb, az nem volt kérdés, de a látszólagos nihil mélyén rejlő ellentmondásokra remekül mutatott rá. Hogy bár megfáradtunk, mégis remek dolgokra vagyunk képesek. És bár nem tökéletes, végig ismerős és nekünk szól. És ezért Gáspár is és a könyve is mindig ott lesz a kedvenceim között.

Soltész Tamás

Az 54 éves korában elhunyt Gáspár András a magyar sci-fi, fantasy irodalom kiemelkedő alakja volt, aki műfordítóként és irodalmi szerkesztőként is tevékenykedett. A M.A.G.U.S. szerepjáték megalkotója a saját nevén, valamint számos álnéven írt regényeket, többek között: Wayne Chapman, Damien Forrestal, Ed Fisher, Lampert Gordon.

A magyar író az Alien vs. Predator univerzumot is bővítette munkásságával; az 1994-es A túlélők, és az 1995-ös A kelepce című művekkel. Sokáig nem tudtam, hogy a Doom játékok világában játszódó regényeket is írt szintén 1995-ben, név szerint a Doom: A pokol kapui, illetve a Doom: Tisztitótűz. Az előbb említett könyvek Damien Forrestal írói álnevén jelentek meg.

Magyar szerzőkről olvasva döbbenek rá, hogy eddig sajnos kevés időt szenteltem a magyar sci-fi és fantasy irodalom tanulmányozásának, pedig jó történetekből nincs hiány nálunk sem.

Az általam ismert orosz, amerikai és brit fantasztikum természetesen bővelkedik pompás alkotásokban, de mostantól nagyobb figyelmet fogok fordítani a hazai szerzőknek is. Az AvP és Doom regényeket mindenképp el akarom olvasni, emellett sokan dicsérték a Kiálts farkast is Gáspár Andrástól, ezek a darabok nem hiányozhatnak a gyűjteményemből.

Markovics Botond (Hackett)

Andrásnak csak a science fiction regényeit olvastam, legyen az saját nevén vagy valamelyik álnevén írt,  na meg egy halom fordítását, mint például a Dűne messiása, a Hegylakó, vagy A. C. Crispin emlékeim szerint meglepően jó Star Trek regénye, Az örökkévalóság őrzője, nem beszélve több William Gibson-novelláról. A  Kiálts farkast Boros-Szikszai festménye a 90-es évek legmenőbb science fiction regényének borítója, a regény pedig a mai napig az egyik legegyedibb magyar sci-fi regény és egyben nagyon erős lenyomata a ’90-es éveknek is. Megjelenésekor nagyon frissnek és egyedinek hatott, még ha kritikusok próbálták is itt-ott visszanyesegetni a szárnyait, szerintem messze megelőzte a korát, és nagyon sajnálom, hogy a harmadik kötet sosem készült el végül.

Andrással 2011-ben találkoztam először, egy író-olvasó találkozón, csendben a háttérbe húzódva hallgattam kendőzetlenül őszinte és tanulságos történeteit a M.A.G.U.S.-ról, a Valhalla Páholy aranykoráról, amelynek olvasóként aktív résztvevője voltam kiskoromban. Aztán pár évre rá az Írókör vendége volt Galántai Jánossal együtt, és ott számomra úgy tűnt, elvesztette a korábbi lelkesedését az írás iránt, nem beszélve az alkotásra fordítható szabadidejéről, és leginkább Ynev fiktív történelmének alakítása az, ami érdekli, de a regények nem igazán. Ez kicsit elszomorított, de azért titkon bíztam benne, hogy ez nem marad így mindig, és ha máskor nem, majd a nyugdíjas évek alatt, újra beleveti magát az írásba…:(

Kleinheincz Csilla (Hanna)

Először a regényeit ismertem meg: amikor A Halál havában megjelent a Griff könyvek sorozatban, még nem tudtam, hogy évekkel később már ugyanazon a világon fogok kalandozni, mint Tier nan Gorduin és Eriel, és akkoriban mit sem tudtam arról, hogy a másik kedvencemet, az Ezüst félhold blues-t ugyanaz az ember írta. Aztán jöttek a fordításai: a felejthetetlen Gyűrűkúra és A hegylakó, a különféle magazinokban megjelent novellák. A róla szóló történetek, mert ahogy egyre többekre hatott, a híre is egyre nőtt – anekdoták varázsolták még nagyobbá, és az általa teremtett világokon, a sokak által utánozni próbált stíluselemeken (a hatását most is éreztető chapmanizmuson, aminek hitelességéhez azonban kellett András olvasottsága, kifinomult stílusérzéke és aprólékossága), a sztorizgatásokon keresztül akkor is markánsan jelen volt az életemben, amikor még személyesen nem is találkoztunk.

Volt egy néhány éves időszak az életemben, amikor a M.A.G.U.S.-on keresztül együtt dolgozhattam vele. Öröm volt vele szövegekről beszélni, mert minden finomságot érzett és értett, és a történetek iránti tisztelete, a hitelességre való törekvése élénken megmaradt bennem. Minden írót komolyan vett, legyen akármilyen kezdő, és a Valhalla Páholy, majd a későbbi M.A.G.U.S. műhelyek és projektek sok magyar fantasy szerzőnek szolgáltak inkubátorul.

Ellentmondásos személyiség volt, de a hatása letagadhatatlan. Borus Hella búcsúzik.

A Delta Vision kiadó adománygyűjtése:

Aki úgy érzi, ebben a nehéz helyzetben szeretné támogatni András özvegyét és kislányát, azok közvetlenül a család számára adakozhatnak a Budapest Bank következő számlaszámán: Orosz Anett: 10100792-32816551-00000009 számlaszámán. Külföldről a HU27-10100792-32816551-00000009 IBAN számon (Swift kód: BUDAHUHB, Budapest Bank) tehetik meg.

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. Spaceman Spiff szerint:

    Kevés magyar SFF szerzőnek volt akkora hatása, mint neki. Emlékszem, tinédzserként mennyire megfogott a Kiálts farkast világa, és mennyire érdekesnek találtam még felnőtt fejjel újraolvasva is a Két életemmel és az Ezüst félhold blues-zal együtt. Én is reménykedtem mindig, hátha megírja a harmadik Vogel Zsigmond regényt…
    Épp az ő fordítását szerkesztettem A Dűne messiásához, amikor értesültem a halálhíréről. Nagyon különös és szomorú érzés egyben. Sajnálom, hogy már soha nem fogunk tudni levelezni a szövege kapcsán. Nyugodjon békében.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon