Az SFmag szerkesztőségből néhányan összegyűjtöttük, hogy 2019-ben mely fantasztikus könyvek, képregények, filmek, vagy más fantasztikumba tartozó alkotások nyerték el tetszésünket. Találhattok itt 2019-es megjelenéseket, de régebbi műveket is.

Farkas Balázs

Próbálom szokni: „tavaly, 2019-ben”, tehát tavaly, 2019-ben több képregényt olvastam, mint bármikor azelőtt, de ez a könyvek kárára ment, illetve több filmsorozat ment le, mint bármikor azelőtt, nyilván az meg a filmek kárára. A videojátékokból meg sohasem lehet elég. Szóval torz a mérési tartomány, de a legemlékezetesebb élményeim mégis meglepően világosak minden műfajban.

A legjobb (némi fantasztikumot is tartalmazó) film, amit láttam, a The Lighthouse volt, szerintem magasan felülmúlja Eggers korábbi filmjét (The VVitch), témáit jobban kidomborítja, a díszletek és a fényképezés elsőosztályú, Dafoe és Pattinson pedig elképesztőt alakítanak a beteges dominancia-harcot vívó toronyőrök szerepében. Van itt minden, maszkulinitás, mitológia, őrület és történelmi hűség is. A legjobb képregényélményem valószínűleg Grant Morrison kozmikus őrülete, a Nameless volt, okkultizmus és sci-fi keveredik benne, miközben vérfagyasztó események bontakoznak ki az űrben és a Földön is. A legjobb videojátékélményem 2019-ből a Resident Evil 2 remake-je volt, és magasan a legjobb sorozatélményemnek a túl korán elkaszált The OA 2. évada tekinthető. Könyvekkel kicsit bajban vagyok, a legígéretesebbnek tűnő 2019-es könyvek olvasása sajnos elcsúszott az újévre (Kleinheincz Csilla és Moskát Anita új könyvére vagyok a legkíváncsibb). Mint kiadvány, a The Black Aether-könyvek hatalmas és gyönyörű Arthur Machen-novelláskötetéért, A nagy Pán isten és más szentségtelen történetek-ért valamiféle különdíj járna. Általánosságban mélyült a kapcsolatom Shirley Jacksonnal és Margaret Atwooddal, illetve remek novellákat olvastam olyan szerzőktől, mint Karin Tidbeck, Brian Evenson, Samantha Schweblin, Nathan Ballingrud és Matthew M. Bartlett. Szóval, izgalmas év volt, de jobban is belehúzhattam volna.

Kánai András

Szörnyű dolog az olvasottság. Egyrészt sznobságot alakíthat ki – ez ellen küzdök is rendesen – másrészt viszont egyre feljebb emeli az élményküszöbömet. Magyarán egyre nehezebb igazán meglepő science fiction regényre akadnom, és ez az évek múlásával csak rosszabbodik.

Éppen ezért hatalmas meglepetés volt – különösen az erősen recsegő-ropogó, fordítója által is átíratott első rész után – Cixin Liu trilógiájának harmadik kötete. Nagyon nagy utazásra vitt engem, az olvasót, és meglepően okos íróval találkoztam a szövegben. Amerikai kínaihoz fűződik másik kedvencem, mégpedig Ted Chiang újabb, magyarul megjelenő novelláskötete képében. A címadó elbeszélésre mindig úgy gondolok, mint az egyik legjobban megírt science fiction történetre.

Sorozatokat egy évben ha egyszer vagy kétszer nézek. Mivel 2019-ben a Black Mirror kimaradt, egy angol sorozattal, az Évek alattal (az eredetiben: Years & Years) vigasztalódtam. A sorozat erőssége, hogy a kiszámíthatatlan jövőt rendkívül jól átadja. A történések elszenvedői kitűnően megjelenítik a létbizonytalanságot, és csak két kritikám volt a sorozattal kapcsolatban: az egyik, hogy a végére kifulladt a lendülete, a másik, hogy néha mintha az általam kedvelt The Guardian véleményrovatának szellemisége köszönt volna vissza a rendkívül elfogult cselekményben (a gonosz jobboldali politikus vagy az elesett meleg menekült, a háborút kirobbantó Trump vagy az agresszor Oroszország képében). Ennél azért árnyaltabban is el tudtam volna képzelni a jövőt, de a bankos jelenetét szerintem örökre megjegyeztem, az annyira torokszorító.

Filmek közül egy nagyon furcsa filmre emlékszem vissza, Darren Aronofsky mother!-jére. Nagyot akart mondani, sejtelmes, szimbolikus szeretett volna lenni, de nem sikerült – viszont nagyon szép kísérlet volt. A színészi munka igazán erős ebben a filmben, és hát a vége, a megostromolt ház, a bibliai motívumok megjelenése… az ütős lett.

Markovics Botond (Brandon Hackett)

Filmek terén főleg csalódások értek, gondolok itt az általam nagyon várt Ad Astrára, ami sokat ígért, de hatalmas csalódás lett. Így számomra egyedül a Joker az, amit igazán szerettem a fantasztikus filmek közül (mert egyéb téren azért remek filmeket láttam). Ellenben a sorozatok között sokkal több izgalmas alkotás született 2019-ben. Befejeződött a Trónok harca, elkészült az első Star Wars sorozat, The Mandalorian és elindult a The Witcher is, de itt most nem elsősorban ezekre gondoltam.

Hanem például a Netflix csodálatos Love and Death+Robotsára, ami egy remek animációs antológiasorozat volt, vagy a Csernobilra, ami ugyan nem sci-fi, de én mégis idesorolom, vagy a Years and Yearsre, amit András is említett már, és talán a legjobb sorozat idén. Mindössze 6 részben megmutatja, hova juthat a mai elcseszett világ, ha nem vigyázunk. Vagy már lehet, hogy késő? Ijesztően a bőröm alá kúszott, mert ijesztően valóságosan megtörténhet. A Watchmen pedig úgy mesél el egy teljesen más, de napjainkban fontos társadalmi problémát feszegető történetet, hogy közben legalább annyira összetett és rejtélyes, mint az eredeti, új és régi karaktereket egyaránt professzionálisan mutat be és mozgat. (Még akkor is, ha a végén Dr. Manhattan háttérsztorija kapcsán azért sűrűn ráncoltam a homlokom.) És mellettük itt van a The Boys, Garth Ennis (a Preacher szerzője) képregényén alapuló sorozat, ahol a világ szuperhőseit a Vought nevű cég szerződteti, a hősökből médiasztárt csinál, és mérhetetlen mennyiségű pénzt zsebel be mindezért. Néha véres, néha komoly, néha teljesen elszállt vagy idióta, sőt, néha guilty pleasure, de nálam ez a kombináció nagyon működött.

Olvasás terén közel sem voltak olyan kiemelkedő élményeim, mint tavaly, sajnos kevés igazán említésre méltó könyvre bukkantam. Az egyik Ian McDonald Luna-trilógiájának második kötete, amiről írtam az SFmagra hosszabban is. A Hold felszínén menekülésre, Luna Corta Földreszállására és egy sor jelenetre azóta is kristálytisztán emlékszem.

A másik pedig egy elképesztő sci-fi manga, Naoki Urasawa: 20th Century Boys című története. Fantasztikus karakterek, akiket több évtizeden át követhetünk nyomon, álmodozó kiskoruktól kezdve, szövevényes, fordulatos, több idősíkban játszódó sci-fi thriller történet. Okos, intelligens, közben módszeresen kifacsarja az ember lelkét, majd újra összerakja, és közben folyamatosan orrba vág egy-egy akkora csavarral, mint a ház. Fogok majd írni róla bővebben is.

Soltész Tamás

Az általam látott 2019-es fantasy filmek közül a Pokemon: Pikachu, a detektív-et emelném ki, nagyon hangulatos alkotás, ami úgyis lekötötte a figyelmemet, hogy sose voltam egy nagy Pokemon-fan, és ennek megfelelően csak felszínesen ismerem ezt az univerzumot. A 2019-es film alapvetően élőszereplős, de a pokemonok animáltak benne, ezáltal grafikailag jól elkülönül a két faj, annak ellenére, hogy egy városban élnek. Sokféle pokemon felbukkan a történet során; legyen szó Pikachu-ról, Charizard-ról, vagy a különleges képességű Mewtwo-ról, mind megjelennek a cselekmény során. A képzeletbeli Ryme City-ben a pokemonok és az emberek látszólag békében élnek egymással, de mint azt sejthetjük, valami itt nem fog stimmelni, ezt fogja kinyomozni a főszereplő, Tim Goodman is (őt Justice Smith játssza). Olyan híresebb színészek is a nevüket adták a produkcióhoz, mint például Ryan Reynolds (a Deadpool sztárját gondolom senkinek se kell bemutatnom), Ken Watanabe (a 2010-es Inception, a 2014-es és 2019-es Godzilla filmek japán származású szereplője tipikusan az a színész, akit arcról megjegyzünk, de a névről már kevésbé), Bill Nighy (Underworld sorozatban ő formálta meg az ősöreg vámpír, Viktor karakterét).

A Marvel mozik szerelmeseinek tudom ajánlani a Marvel kapitányt, és a Bosszúállók: Végjátékot. A Végjáték egy fontos állomása a sorozatnak, mivel itt a Bosszúállók csapata végső leszámolásra készül az ördögi Thanos ellen, aki az univerzum létét fenyegeti. Ebben a küzdelemben szinte mindegyik Marvel karakter képviselteti magát Amerika kapitánytól kezdve Pókemberig mindenki, szóval epikus csatákra és monumentális jelenetekre érdemes számítani. A Marvel kapitány megjelenése körül ugyan volt némi botrány a főszereplő, Brie Larson kijelentései miatt, de a film nézése közben mégsem éreztem azt, hogy egy feminista propaganda filmet látnék. Politikai utalások nem lesznek a történet során, amely még 1990-ben játszódik, így retró hangulatot kölcsönöz a sorozat ezen darabjának. Azt meg kell jegyeznem, hogy ez a két Marvel-mozi erősen megosztja a nézőközönséget, a nagyon jótól a nagyon rosszig mindenféle véleményt hallottam/olvastam már, én azt mondom, egyszer mindenképpen érdemes megnézni mind a kettőt.

Megérkezett ezévben a legújabb Sötét Zsaruk film, a Men in Black: International, magyar címen: Sötét Zsaruk: a Föld körül. Látványos alkotás, nagyszerű speciális effektekkel, de az idei Men in Black megnézése után nem éreztem azt, hogy megújult volna a franchise, hanem inkább azt, hogy az eddigi mederben haladt tovább, amiben haladt eddig is. Stílusában a megszokott akció/vígjáték/sci-fi vonalat viszi tovább, de ehhez új elemeket nem ad hozzá. A szereplőgárdában több jól ismert színészt is találhatunk; Chris Hemsworth (H-ügynök), Tessa Thompson (M-ügynök), Liam Neeson, Rebecca Ferguson.

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!

Eddig 2 hozzászólás.

  1. e(x) szerint:

    Srácok, nem látom a kedvencek között Star Wars: Skywalker korát, és kritikát sem írtatok róla.:)

    (troll mode off)

  2. SFmag Szerk. szerint:

    e(x):
    Ez volt az egész trilógia kritikája.:)

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon