Tíz évvel a kínai megjelenés után a magyar olvasók is kézbe vehették a Háromtest-trilógia második részét. A 2018-ban, az Európa kiadó gondozásában megjelenő A sötét erdő – a jól megírt trilógiák briliáns középső részéhez hasonlóan – kitágítja az eredeti történetet, és igazi science fiction perspektívát ad az első könyvben megismert történéseknek. (A trilógia első részéről, A Háromtest-problémáról itt írtunk.)

Az első kötet baljós információval ér véget: az emberiségnél sokkal fejlettebb trisolarisi flotta 450 év múlva éri el a Földet. A távoli, ismeretlen lények inváziós flottája megakadályozta, hogy egy exponenciálisan gyorsuló technológiájú emberi civilizáció várja: a sophon nevű fejlesztésével megszüntette az anyagtudományi alapkutatásokat, másrészt pedig kiiktathatatlan, mindent látó kémekkel vette körül a Földet. Innen indulunk, a reménytelenséggel átitatott, a fél évezred múlva bekövetkezendő totális pusztulás rémével fenyegetett emberiség miliőjével.

Egyetlen terület maradt, ahová a gondolat és beszéd elválasztását nem ismerő trisolarisiakat talán meg lehet fogni: ez pedig az elme birodalma. Ide nem látnak be a sophonok, vagyis egyes emberek titkos fegyverek lehetnek. Az ENSZ el is indítja a Falképző-programot: kiválasztanak négy férfit, hogy agyaljanak ki terveket, amelyhez az emberiség minden erőforrásával hozzájárul majd, és ezeket tartsák titokban, tévesszék meg a trisolarisikat, úgy dolgozzanak, hogy ne lehessen kitalálni a választott védekezés módozatait. A kiválasztottak közé kerülő szociológus Luo Ji azonban nem csinál semmit, hanem a korábban elérhetetlen hatalom és javak segítségével megkeresi álmai nőjét, és egy idilli helyen élni kezd vele, mintha mi sem történt volna.

A másik három Falképző dolgozik a maguk tervein, de sorra kiderül, hogy az ellenség Faltörőket küldött tevékenységük szabotálására. Úgy tűnik, hogy Luo Ji-t a Trisolaris viszont egyenesen meg akarja ölni, valamiért nagyon tartanak tőle. Az ENSZ kénytelen elrabolni feleségét és ezzel megzsarolni a kínai férfit, hogy kezdjen el végre a világunk megmentésén fáradozni. Az ellenséges civilizáció egy speciális betegséggel támadja meg Luo Jit, de ő még a hibernálás előtt „varázsigét küld a csillagokba”. Ezt senki sem érti.

200 évvel később ébred fel egy békés és fejlett világban, amely már nem fél az inváziós flottától, sőt, biztos benne, hogy hatalmas űrflottájával felülkerekedik azon. Ekkor egy különös repülő szerkezet hagyja el a közeledő trisolarisi flottát, és egymaga a Föld közelébe ér.

Nem spoilerezek, a regény fordulatait nem szeretném még sugallni sem. Mindenesetre: lesz meglepetés bőven.

Milyen regény A sötét erdő?

Először is, nagyobbat és messzebbre lép, mint A háromtest-probléma. Itt ugyanis előkerül a címbeli elmélet, amely hihetően és meggyőzően ad egy választ arra a kérdésre, hogy miért nem találkoztunk a kozmoszban eddig civilizációk millióival? A Fermi-paradoxonra adott válasz nyugtalanító és baljós (hasonlót állít egyébként az angol Brian Cox fizikaprofesszor is). A trilógia itt kezd filozófiájában, világnézetében roppant pesszimistává lenni, miközben az emberiség a soha nem látott krízisek közt sodródik. Kitágul a horizont: immár nem csupán arról van szó, hogy egy nálunk fejlettebb civilizáció szeretne minket elpusztítani, hanem arról, hogy az Univerzum csatamező; de nem a slamposabban felskiccelt űroperák szintjén, hanem ténylegesen, velejéig ellenséges terület. A kék ég alatt élő homo sapiens élete egy álomvilág, és a könyv többször kisgyereknek írja le fajunkat. Joggal teszi ezt, hiszen a regényben szereplők többségét nem az önfeláldozás nemes szándéka, hanem a hatalom, a siker és a szerelem, vagy éppen csak a kényelem utáni sóvárgás élteti. Az ember olyan, mint a prológus hangyája: észre sem veszi, mi zajlik a feje fölött, csak a zajokat érzékeli.

A sötét erdő nem unalmas, sőt: a régebbi science fiction irodalom hagyománya szerint sok beszélő fejjel találkozunk, akik érdekfeszítő morális-filozófiai-kozmológiai-technológia kérdéseket vitatnak meg. De emellett a cselekményben sincs hiány, különösen akkor, amikor a csepp alakú idegen szondát (amelyhez rajongói film is készült) elfogja az emberi űrflotta.

A regény továbbra is kínai, de az egyetemes fenyegetettség miatt a Kínai Népköztársaság jelenlegi ethosza azért már kisebb mértékben jelenik meg benne. Persze vicces az űrhajón megtartott politikai gyűlés, a világűrben repkedő „elvtársak!” szavakkal, de nem ez a jellemző. A történet fő mozgatói továbbra is kínaiak, akik nem bonyolult lelkek, de pozitív alakok. Különösen Luo Ji érdekes, hiszen átalakuláson megy keresztül, amely hihető és felemelő. Amikor más nemzet szereplői jelennek meg, azok nem annyira fontosan a regény szerzőjének, de a többi karakter is inkább csak azért van jelen, mert kellenek. Nőket ezúttal ne nagyon keressünk a világot befolyásoló események alakításában, még a Falképzők közé sem fértek be. (Különösen rémisztő ebből a nézőpontból, hogy mivel veszik rá a főszereplőt a cselekvésre.) Az író válasza az emberiség fenyegetett helyzetére mindig materiális és mérnöki: tervezés, gyártás, összehangolt, gigászi cselekedetek – akár egy óriási kínai víztározó megépítése.

Kicsit hosszú a regény. Bár a (legtöbbször stilárisan szempontból unalmasan megírt) párbeszédek előreviszik, néha mégis csak a toporgást érezzük, Cixin Liu fontosnak tartotta az adott kor mindennapi életét részletesebben bemutatni. Viszont bőségesen kárpótol a gondolatok gazdagsága, az emberi természettel ütköztetett események interakciója. A modern science fictionből ez a fajta intellektualizmus kiveszőben van, talán retrónak tűnik, de szükség van rá – különben miért olvasnánk ezt a zsánert? Nagyon okosan mutatja be Cixin Liu a lehetséges emberi reakciókat, és szembesíti az olvasót az emberiség korlátaival. Itt már nem válunk szét nemzetekre, hanem egységesen viselkedünk; épp ezért lép ki a regény a kínai keretek közül.

Érdemes kitartani a regény háromnegyedéig, amikor a tét egycsapásra megemelkedik. Az utolsó fejezet pedig fantasztikus ötletet hoz be a trilógiába, jól megírt, agyafúrt cliffhangert, amely bármelyik tévésorozatnak díszére válna.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 4 hozzászólás.

  1. ice99 szerint:

    Akár a 3. részről is lehetett volna írni…

  2. SFinsider szerint:

    Jön az is!

  3. solymosgyu szerint:

    Az első két rész megvan.

  4. solymosgyu szerint:

    A 2. rész lopást. sevenevest.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon