Szeretnék nagyon dühös lenni az Ad Astrára, de mégsem tudok rá teljesen haragudni. Szerintem nem jó film, pedig lehetett volna az, ellenben a hangulata sokszor a Blade Runnder 2049-et vagy a 2001. Űrodüsszeiát idéző képi világával mégis bekúszott a bőröm alá, és a film a feléig elhitette azt, hogy a történetének van értelme. Sajnos a  második fele a továbbra is szuggesztív hangulat és Brad Pitt kiemelkedően jó színészi játéka ellenére is egy hatalmas mélyrepülés, amit azóta sem tudok hova tenni. Megvolt az Ad Astrában egy nagyon jó mozi ígérete, amit aztán elpuskáztak. És akkor még nagyon finoman fogalmaztam.

A film Roy McBride űrhajós története, akinek a pulzusa soha nem megy 80 fölé, higgadt, mindig precíz, pont annyira kedves és szociális, amennyire az adott helyzetben szükséges. A belső narrációiból viszont kiderül, hogy ez mind álca, valójában kifelé színlel, az érzéseit kiszorítja magából, és próbál egy tökéletesen működő gépként működni, mert ez a létezés jelenti számára a biztonságot. Emiatt elhagyja a felesége, nincsenek igazi emberi kapcsolatai sem. Imádtam, ahogy Rox karakterét bemutatták. Ez az elzárkózás a gyerekkoráig vezet vissza: Roy apja, Clifford McBride (Tommy Lee Jones) a világ leghíresebb űrhajósa, egy igazi legenda, az első ember a Jupiternél, az első ember a Szaturnusznál. Az ember, a nagybetűs hős, aki mindent alárendelt a felfedezésnek, és akinek semmit nem jelentett a család, ezért kamaszkorában örökre elhagyta Royt, és a Lima-projekt parancsnokaként a Neptunusz térségbe repült, ahonnan soha nem is tért vissza, a Limával pedig évtizedekkel ezelőtt megszakadt a kapcsolat.

Nem fogok semmit spoilerezni, úgyhogy elég annyi, hogy egy titokzatos eseménysorozatból a Spacecom (kb. a NASA utódja) arra következtet, hogy Clifford McBride él, és létfontosságú, hogy kapcsolatba lépjenek bele, és ehhez Royt keresik meg, akinek egy titkos küldetés keretében el kell utaznia a Marsra, hogy onnan küldjön üzenetet egy biztosított csatornán át az apjának.

Roy pedig elindul, egy kereskedelmi járattal először a kolonizált Holdra megy, hogy onnan repüljön tovább, és közben felsejlik az apjával való halovány kapcsolata, valamint egyre több rejtélyre derül fény a titokzatos Lima-projekt kapcsán.

A film első fele nagyon ügyesen emeli a feszültséget és a téteket, még akkor is, ha az utazást öncélú, a történet szempontjából lényegtelen akciójelenetek tördelik egy elég kiszámítható forgatókönyv szerint. Viszont elképesztően profi a látvány köszönhetően többek közt Hoyte Van Hoytemának, aki az Interstellar, a James Bond: Spectre, a Dunkirk, és a jövő évi Nolan-film, a Tenet operatőre. (Kár, hogy a Holdon meg sem próbálták az egyhatod g-ét megmutatni néhány jelenetfoszlány kivételével, de ez a legkisebb probléma.) És nemcsak profi, hanem emberközeli is, a kamera sokszor szinte Brad Pitt arcára tapad (csakúgy, mint a Saul fia), látjuk a legapróbb arcrezdüléseit is, és ez még erőteljesebbé teszi az élményt.

Csodálatos jelenetek követik egymást a Hold krátereinek peremén holdautózva, vagy a Mars homokviharában, egymást érik az űrhajóbelsőben, súlytalanságban az események, felszállások, leszállások, dokkolások. Igazi űrpornó ez, amit tátott szájjal bámultam, és nem tudom, hozta-e bármilyen mozi ennyire közel az űrutazás szépségét és félelmetességét egyszerre.

Emiatt sok mindent meg tudtam bocsátani a filmnek  az első órában.

De utána sajnos már nem.

Mert továbbra is gyönyörű, ahogy McBride elrepül a Jupiter mellett, vagy maga a Neptunusz bolygó és törmelékgyűrűje, de egyszerűen annyi rettentő ostobaság történik a filmben, amik végül már az egész történetet és magát a Naprendszert átszelő hatalmas utazást is megkérdőjelezik. Egy éppen felszálló rakétaűrhajón késpárbajt vívnak, de eleve ahogy McBride az utolsó pillanatban bejut egy felszálló hajóra, vagy ahogy a zéró g-ben történő repkedéseket kezelték a végén, nem beszélve a lemezdarabbal a gyűrűtörmelékben szörfölős jelenetről, én komolyan mondom, nem értem, ezeket hogyan képzelték, amikor a rendező James Gray azt nyilatkozta, hogy igyekeztek a maximális hitelességre törekedni. Ráadásul, sajnos a film érzelmi része, az apa-fiú kapcsolat kiteljesedése a végén szintén csak hellyel-közzel működött. De inkább csak hiányérzetet hagyott maga után.

Felemás film lett az Ad Astra. Erős ígérettel, fantasztikus vizualitással és hangulattal, de ezekből az ígéretekből szinte semmit nem vált be, és a végeredmény ismeretében a sci-fi körítésének sem sok szerepe, értelme van. Ez valójában egy apa-fiú kapcsolat és elengedés-feldolgozás történet, amiben azonban sokkal-sokkal több volt a lehetőség, mint amit végül kihoztak belőle. Az értelmetlenségek pedig teljesen agyoncsapták még azt is, amit el akartak mondani. Mégis, ha az űrbéli jelenetei többségére gondolok, akkor azt mondom, a világűr szerelmesei számára kár lenne kihagyni már csak emiatt is.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 11 hozzászólás.

  1. Crei szerint:

    Sajnos igen. Egx újabb lehetett volna film. Egymasra szórt értelmetlen akciójelenetek váltakoznak nagyszerű atmoszférajú snittekkel. Es felesleges karakterekkel.

  2. solymosgyu szerint:

    Nem a letunt világokbol forgatták?

  3. hackett szerint:

    solymosgyu:
    NEM.

  4. solymosgyu szerint:

    És akkor annak mikor lesz a bemutatója?

  5. e(x) szerint:

    “a világűr szerelmesei számára kár lenne kihagyni már csak emiatt is.”

    A kritikáitokban általában próbáljátok megtalálni a gyengébb művekben is azt a kevésbe értéket, ami van bennük, de az Ad Astra esetében a beidézett mondatért kedvem lenne kifizettetni Hackett úrral az útiköltséget és a mozijegy árát.

    Ekkora semmitmondó, a fizikára, a tudományra, a logikára nem hogy fittyet hányó, de egyenesen negáló és látványosan gúnyt űző, egy két soros random Coelho idézetben összefoglalható, közhelyes közölni valójú? (nem tudom minek nevezni azt, ami mentén zajlanak az események), mozira vitt történetet én a Mars mentőexpedíció (vagy mi volt a címe annak az eszetlen okádéknak a kétezres évek elején) óta nem láttam.

    Nem mondom erre a filmre, hogy sz@r, mert az sértés volna a fekáliára nézve, mert annak struktúrája, beltartalma, formája, alakja, oka van. És ne jöjjön nekem azzal se senki, hogy szimbólista film volt, mert nem volt az. Önszántamból nézek Jancsó és Tarr filmeket, tudom, milyen az, amikor valami szimbólista, meg azt is tudom, milyen az, amikor valami üres és értéktelen, mert az Ad Astra egy színesre festett szappanbuborék, egy nulla.

    Értem én, hogy próbáltok pozitívan állni a szűkös filmkínálathoz, de ha valami egyszerűen hitvány, arról annyit írjatok: ezt ne nézze meg senki, mert annyit nem ér a film, mint amennyit amortizálódik a vetítésétől a vászon.

  6. ice99 szerint:

    e(x):

    Miért írod, hogy szűkös az sf film kínálat? Majdnem minden hétre esik egy szuperhős film 🙁 Sokszor nekem már mindegy, hogy mit nézek, csak ne legyen benne szuperhős.

  7. gofyi szerint:

    ice99: a szuperhősös filmek azok szuperhősösösek, nem sci-fi.

  8. Belánszky István szerint:

    @sfinsider: Jóváhagyást nyerhetne-e az itt megkísérelt, egy hete “rendszer-moderációra várakozó” hozzászólásom, melyben e(x) állítására reagáltam cseppet sem közismert, az elmúlt években készült SF filmek iMDb linkjeivel? Nem csak az ő számára lennének hasznosak az filmajánlásaim, szerintem.

  9. sezlony szerint:

    Belánszky István: hoppá, és elnézést, elnyelte a moderációs sor!

  10. e(x) szerint:

    Köszönöm az ajánlásokat, megnézem őket.

    Viszont az elmúlt hét évből belinkelt kilenc film alátámasztja, a scifi, mivel rétegműfaj, kínálata szűkös.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon