Gyerekkoromban futott a Sabrina a tiniboszorkány című sitcom, így az emlékeim eléggé elhalványultak az évek alatt, és csak a beszélő fekete macska meg a műnevetés maradt meg belőle. A műsor nem volt nagy kedvencem, így leginkább csak a szememet forgattam, amikor kiderült, hogy ráncfelvarrják a koncepciót, mert-nem-hiszem-el-hogy-nem-lehet-valami-újat-kitalálni.

A teaser előzetes azonban kellemes meglepetésként ért, az új címhez hűen valóban egy kicsit hátborzongatónak tűnt benne a történet, amelyet immáron az idősebb olvasókat célzó rebootolt képregények alapján forgattak. Október végén elérhetővé vált az első évad Netflixen, és rövid idő alatt le is daráltam mind a tíz részt.

A kiindulópont adott: Sabrina 16 éves, félig boszorkány, félig ember és fontos döntés előtt áll: vajon elköteleződjön a halandóktól mentes boszorkány élet mellett, annak ellenére, hogy erősen kötődik emberi barátaihoz és gimis szerelméhez? Boszorkány nénjei Zelda és Hilda mindent elkövetnek, hogy rendes boszorkányhoz illően Sabrina lemondjon a szabadságról és a Sátán szolgálatának szentelje életét, hatalomért és lassú öregedésért cserébe, de persze nem eszik olyan forrón a kását.

Az a tény, hogy Sabrina 16 éves, gimibe jár és barátja van, borítékol tipikus tini-amerikai-gimis-nyálas jeleneteket, amelyek mégis meglepőek voltak amellett, hogy a többi szálon akadt durvaság, megszállt ember és fröccsenő vér bőven. Valahogy a kettő kombinációja döcögött egy kicsit.

A boszorkány világ adta lehetőségekben azonban kellemesen lubickolhatunk. Egyes problémákat, mint például az iskolai terrorizálást bemutatják emberi és boszorkány nézőpontból egyaránt, és utóbbin még tudnak is csavarni egyet. Remekül láttatják, hogy a boszorkány világ más törvényszerűségek mentén működik; normális a rituális kannibalizmus, a vádlottnak azt kell bizonyítania, hogy ártatlan, a szemet szemért elv elfogadott, egy nővér annyiszor gyilkolhatja meg a húgát, amennyiszer kedve tartja, és egy átok a boszorkánynak épp olyan bosszantó semmiség, akár egy lehorzsolt térd, míg a halandók életét generációkon át megkeserítheti.

Sabrina a két világ között reked; a varázsiskolában csak egy félvér, az emberi gimiben pedig rejtegetnie kell énjének egy fontos részét, miközben hatalmát bevetve próbálja helyrehozni barátai boszorkány vagy ember okozta problémáit. Ugyan nem vakítja el a boszorkányok Sátán iránt érzett szolgaisága, nem annyira kiszolgáltatott, de majdnem annyira esendő, mint egy ember. Sabrina rendelkezik a hősnők vonásaival; tántoríthatatlanul kitart amellett, amit helyesnek gondol, a hatalmát bevetve tesz érte és ha kell áldozatot is hoz.

Sabrina családtagjai izgalmasabbak, legyen szó akár a szigorú Zeldáról, akinek más vágya sincs, minthogy a boszorkány gyülekezet megbecsült tagja maradhasson, vagy épp a habókos, szeretetre méltó Hildáról, házi praktikák tudójáról, vagy akár a házi őrizetre kárhoztatott Ambrose-ról, aki a családi bizniszben hullákat készít elő gyászszertartásra, köntösben és papucsban lófrál, és akkor is segít Sabrinának, ha a nagynénik nem. Sajnos Sabrina emberi barátai, a gyülekezet Drakulára emlékeztető főpapja meg az ellenséges boszorkányok már sokkal tipikusabbak (például felismerhetően Addams Familyt is idéz több karakter kinézete) és felejthetőbbek, ami nagy kár.

A történetszövés dinamikája kellemes, az epizódokban megjelenő konfliktusok legtöbbször mellékszálon bukkannak fel, hogy aztán a következő sorozatrész fő kihívásává erősödjenek, mindeközben pedig dúl az igazi harc Sabrina lelkéért. A részek legtöbbször jó kis horgokkal végződnek, de szerencsére nem kell heteket várnunk a folytatással.

Összességében a Chilling Adventures of Sabrina nem hibátlan, közel sem az, de mégsem tenném fel a többi kaptafa sorozat mellé. Persze Stranger Things-i magasságba azért nem emelkedik. Van karaktere és sajátos hangulata; beváltja, amit ígér: Sabrina valóban hátborzongató kalandokba keveredik. A sorozat második évadát már berendelték, kíváncsian várom a folytatást.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon