johnmeghal_borítóNálam a könyvek olyanok, mint a levelezőprogramban az üzenetek: mindig van a egy új, és a régiek sokszor olvasatlanul eltűnnek a szemem elől. Majdnem így jártam David Wong 2007-es fantasztikus regényével, a John meghal a végén-nel is. Angolul már előkészítettem magamnak, de folyton előkerült egy még aktuálisabb olvasnivaló. Szerencsére nemrég felfedeztem, hogy a Könyvmolyképző Kiadó volt annyira figyelmes, hogy a young adult óceánjába egy ilyen fura tutajt is útnak indított még 2015-ben, hátha találkozik az olvasók ízlésével. Szerintem jól tették, ez egy nagyon vicces könyv.

Mindjárt megmagyarázom. Humort csempészni a zsánerbe nagyon nehéz. Önmagában az még nem humor, ha valaki egyes szám első személyben megírt hősével kapcsolatban önreflexív humorizálásokat enged meg, amelyeknek tárgya a hős nagyszerűsége és az elvégzendő hősi feladat nagysága. Az ilyen erőltetett túlzásokra építő, humorizálgatásoktól a regény felületes, a stílusa kiszámítható lesz, és igazán ez csak talán utoljára Vavyen Fable-nek állt jól az ezerkilencszáznyolcvanas évek végén. (Tudom, kis hazánkban is gyakorolják ezt, fantasyben már olvastam ilyet, az ég mentsen meg ettől.)

David Wong azonban más utakat jár. A főhőse nem hősszerű, csak egy videotékás alkalmazott, aki éppen egy újságírónak mondja tollba különös, baljóslatú és igen vicces történetét. Ugyan mi más történhet egy ilyen vesztesnek tűnő alakkal, minthogy a sötétség lényeivel találkozik, beszélő kutyát sétáltat és interdimenzionális kalandokba keveredik?

Pedig épp ez a helyzet Wonggal (aki nem kínai, de ennek külön története van a regényben) és a címbeli Johnnal. Kalandjaik katalizátora egy fekete anyag, a szójaszószhoz hasonlító izé, amely kitágítja az érzékeiket, tudásukat, és egy másik, rémisztő világot kezdenek el látni, amely minden jel szerint invázióra készül szeretett bolygónk ellen. Ráadásul belép a képbe egy elpusztíthatatlan entitás, a Korrok, amely az egyik legmasszívabb főgonosz, amit regényben csak olvashattunk.

A regény olyan, mintha egy tini road moviet kereszteztek volna a Szellemirtókkal. A borító jól visszaadja a horror és fantasy elegyét. A regényben kénytelenek vagyunk egy nem mindig megbízható ember beszámolóját igaznak vélni. Dave, a főhős nem főhősnek való, hiszen sem ereje, sem képessége, sem addigi életútja nem predesztinálja erre, igaz, a szíve azért nagy. Haverja, a címbeli John olyan cimbora, akivel a legtöbb srác szívesen lógna: nagyszájú, állandóan velős benyögései vannak, egyszerre hiperaktív és nemtörődöm figura, aki mellett lehetetlen unatkozni.

A John meghal a végén utolsó része csinos kis kavalkád: amikor már minden érdekelt a színpadon van, akkor jön a tűzijáték meg a dimenziókapuk meg Korrok, és a robbanóanyagot megevett kutya sem egy közönséges szereplő. Ja, a végén megkapjuk a sci-fit is, hogy a repertoár teljes legyen.

davidwongÁltalában azt kérem számon egy zsánerregényen, hogy mennyire eredeti. David Wong, a Cracked.com humoroldal szerkesztőjének első regénye egy nagy mix, mintha mexikói ételt kevertek volna olasz egytálételbe, és az egészet mcdonaldses csomagolásban tálalták volna elénk. Ettől, meg Wong élénk stílusától szórakoztató az egész. Itt nem szégyen hangosan felröhögni, ennyiben nem BKV-kompatibilis olvasmányról van szó.

De kár kihagyni, még akkor is, ha állandóan az az érzésem, hogy ez az egész csak a kábszerezés kollégiumi humorba oltott metaforája. Éppen ezért figyelem! nyomokban minden egyes mondat szójaszószt tartalmaz.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. mocsariszorny szerint:

    Camel Holocaust! Camel Holocaust!

    Vajon a folytatása, a This Book is Full of Spiders is jön?

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon