“Egyike vagyok azoknak az embereknek, akik bármit megtesznek, hogy ne kelljen írniuk. Bármit!”, jegyezte meg egy interjúban T. E. D. Klein nagyjából abban az időben, amikor második könyve megjelent. Nem túlzott: életműve mindezidáig hivatalosan négy önálló kötetre korlátozódik (amelyből három még átfedésben is van).

Akár jelentéktelen írónak is tűnhetne, de ha valaki komolyabban kutatja azt a hazánkban eléggé feltáratlan horrorirodalmi érát, ami H. P. Lovecraft halála és Stephen King nemzetközi sikere közöttre datálható, többször fog találkozni Klein nevével, és nem is csekély dolgok kapcsán. A Twilight Zone magazinnak indulásától volt szerkesztője, és kritikusként viszonylag hamar felfedezte Ramsey Campbellt, akinek karrierjét ez a bátorítás igencsak fellendítette. S. T. Joshi, a weird fiction akadémiai feltárásának kulcsfigurája azt írja róla: “érdemei toronymagasan felülmúlják termékenyebb kortársaiét”. Mégis, évtizedek óta nem tudunk róla szinte semmit.

dagonkleinAzt is gondolhatnánk, korán elhunyt szerzőről beszélünk, akinek életműve sajnálatos módon maradt torzóban, de ahogy az idézete mutatja, nem erről van szó. T. E. D. Klein ennek a cikknek a megírásának pillanatában nagyon is életben van, mi több, 2016-ban vonult nyugdíjba a nagy presztízsű Condé Nast lapkiadó társaságtól. Élte az életét, nem különösebben folyt bele a horrorirodalom nagy eseményeibe.

Hogy mégis miért foglalkozom vele? Jó kérdés. Talán mert érdekesnek tűnt ez a rejtély az élete és életművének viszonya között, illetve a tény, hogy nemrég olvastam először a műveit, és megrendített, mennyire jól írt, és milyen keveset, annak ellenére, hogy folytathatta volna. Hazánkban szinte teljesen ismeretlen, így a legkevesebb, hogy születik róla egy félig-meddig oknyomozó és életművet bemutató cikk.

*

Theodore “Eibon” Donald Klein a szerző teljes neve: az “Eibon” szócska ismerősnek tűnhet, Clark Ashton Smith hyperboreai varázslójának neve, akinek fekete könyvét többször említi maga Lovecraft is. Nevének kezdőbetűi közé ennek tiszteletére vette fel, és hogy a rövidítés kiadja becenevét, a Ted-et. Szóval nyugodtan olvashatjuk Ted Klein-nak.

Első elbeszélése / kisregénye, amivel felkavarta a weird fiction állóvizét, a The Events at Poroth Farm volt 1972-ben. A történet egy irodalomtanárról szól, aki egy farmra vonul el, hogy felkészüljön a gótikus irodalmi tanulmányaiban, és egy kicsit a természet közelében legyen. Egyre nyugtalanítóbb dolgok történnek vele, de narrációja mindvégig higgadt és tárgyilagos marad. A történet különlegessége egyébként nem is ez, hanem ahogy egyszerre irodalomtörténeti értekezés is. A naplószerűen lejegyzett események külön-külön kommentálják a főhős által éppen olvasott klasszikus gótikus regényeket Horace Walpole-tól Bram Stokerig, de érdekes módon ez még csak meg sem akasztja a történet lendületét, nem lóg ki. Klein ebben a korai művében elképesztő műveltségét tárja elénk olyan formában, hogy sem kérkedésnek, sem száraz sorolgatásnak nem tűnik, hanem szerves részét képezi a történetnek. A Poroth-farmon a rémületes dolgok teljesen a hétköznapinak tűnő, természetközeli dolgok válnak idegenné, a macskák, a növények, a rovarok közelsége egyre nyomasztóbb – egy kicsit Lars von Trier Antikrisztus-a jutott eszembe olvasás közben, de sok más koncepció is beugrott, természetesen mindegyik jóval későbbről. Ez legalább két évvel Stephen King első regénye előtt született, egyébként magával Kinggel is érdekes párhuzamokat veszek észre. Mintha Klein lenne a hiányzó láncszem Lovecraft és King között: már eléggé modern, de még nem elég optimista, még ragaszkodik a kimondhatatlan kozmikus horrorhoz, de jóval közelebb áll a hiteles karakterábrázoláshoz, mint Lovecraft.

Ezeket már természetesen nem csak ebből az egy történetéből szűröm le, hanem az ebből a történetből kibővített nagyregényből (The Ceremonies, 1984), és az azt megelőző / követő négy kisregényből, illetve azok gyűjteményes kiadásából (Dark Gods, 1985) is. Klein lassan készült el ezekkel, nem kapott értük nagy hírnevet, noha az ekkor már sztárnak számító King dicsérete is ott az August Derleth-díjat elnyert The Ceremonies borítóján.

ceremoniesAmi tulajdonképpen nem számít különlegesnek, tekintve, hogy “csak” egy mérhetetlenül vastagra írt kibővítése az eredeti elbeszélésnek (nagyjából 50 oldalból kerekedett ki 500). Klein itt nagyobb téteket, több szereplőt hozott be, mintha néhány kósza ötletet is úgy dobott volna be a terjedelem kedvéért, így valamicsként gyengébbnek tekinthető a Poroth-sztorinál.

Ami igazán érdekes, az a rövidprózája, azon belül is a Dark Gods-ban összegyűjtött négy kisregény. Klein mestere ennek a formának. Ráérősen, gondosan építi fel a hétköznapi szereplők hétköznapi jeleneteire a lassan kibontakozó, majd a végén kirobbanó horrort, ráadásul majdnem mindegyik történetnek képes adni valamiféle irodalomtörténeti vonatkozást, amivel együtt elegáns meta-weirddé is válik – anélkül, hogy az olvasóra kacsintgatna, vagy elviccelné.

A Children of the Kingdom az 1977-es New York-i áramkimaradás alatt lezajlott borzalmakról ír, és emberiségről, rasszról, nemi erőszakról is olyan hűvösen ír, hogy amikor a föld alatt korszakok óta élő elődeinket előszedi, hirtelen azt sem tudjuk kiröhögni, pedig egyébként a konteós nevetségességű “üreges föld” elméletet hozza be, ahol gyíkemberekhez hasonló, civilizációnk előtti civilizációk lakosai várják, hogy visszatérjenek… az egész egyébként is egy őrült elméleteivel kerül a képbe, egyébként az egész az emberi természet mocskosságáról, a bűnözésről, az “alsóbbrendűségről” szól, különös hangulatú írás.

A Petey megint egy érdekes darab, amelyben dekadens gazdagok parádéznak egy házban, amelynek korábbi, borzasztó lakója visszatér – nehéz nem észrevenni itt is a társadalmi kommentárt.

1901834A Black Man with a Horn nyíltan Cthulhu-mítosz történet, amelyeben egy idős horror-szerző a Tcho-Tcho emberekkel kerül kapcsolatba – Klein itt teljesen Lovecrafti módban ír, de a főszereplőt Frank Belknap Longról mintázta, tehát ismét egy weird-irodalomtörténeti érdekességgel fűszerezi a történetet.

A Nadelman’s God a Dark Gods kötet záródarabja, amelyben a főhős egy fiatal korában írt versét veszi komolyan egy kattant figura, és instrukcióknak tekinti, hogyan hívjon életre egy degenerált istent – hogy rászabadítsa a világra. Klein cinikus világnézete itt nagyon szépen megmutatkozik, de talán annak is allegóriája, hogy mennyire vonakodik saját régebbi írásaival szembenézni. Akárhogy is, ezért a történetért T. E. D. Klein World Fantasy-díjat kapott, ami talán a legrangosabb kitüntetés a fantasztikum területén.

Ígéretes életmű-kezdés, nem? A gond csak az, hogy ezt követően Klein szépen lassan eltűnt.

 *

Ahogy megpróbáltam összeszedni az információkat arról, hogy ez miért történhetett, nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem egy tervszerű visszavonulás volt, de még csak kiadóval való veszekedés sincs a háttérben, legalábbis semmi nem utal erre.

Az első érdekesség, hogy Klein-nek anno be is jelentették a harmadik könyvét, a Nighttown-t, amely egy paranoid sorozatgyilkosos regény lett volna. Volt dátum, oldalszám, később 1995-ben újra felbukkant a könyvterjesztői adattárakaban, de a regény azóta sem valósult meg. Nagyon úgy tűnik, hogy a történet túlságosan hasonló volt valami máshoz, ami éppen akkoriban bukkant fel (és ez nem egy elszállt teória, tekintve, hogy Stephen King és Clive Barker mellett azért erősen fellendült a horror ipari termelése), és Klein kedve elment az írástól. The Ceremonies-on nagyjából öt évig dolgozott – egy nem túl eredeti regényre ennyi időt szánni valószínűleg nem tűnt annyira vonzó feladatnak.

Klein nem adta fel az írást, sőt megpróbálkozott a film területén is érvényesülni: Dario Argento filmje, a Trauma (1993) egyik forgatókönyvírójaként viszont annyira rossz tapasztalatokat szerzett, hogy ennél többre nem futotta. Mindezek mellett folyamatosan írt esszéket, kritikákat, cikkeket, és ezek is nagyon gondos, alapos értekezések, nem csak a horrorirodalom történetéből, de javarészt ebben a témában is születtek felbecsülhetetlen írások. Az A Hounted House című esszéjében például Donald Wandrei házában tett látogatásáról emlékezik meg – ő H. P. Lovecraft egyik barátja és az Arkham House egyik alapítója volt (August Derleth mellett).

Igen kritikus hangú cikkeket írt továbbá az állatokkal való bánásmód kapcsán a filmiparban – egyike azoknak az aktivistáknak, akik miatt a könyörtelen állapotok megváltoztak, ez egy érdekes mellékszál még Klein életében.

ruptureNovellái, elbeszélései időnként megjelentek egy-egy nem túl jelentős antológiában (Borderlands, 666: The Number of the Beast, 999, stb.), tehát nem mondható azt, hogy Klein teljesen elfordult volna az írástól, és időnként kifejezetten jó novellával jelentkezett (kiemelkedőnek mondható a Growing Things és a Ladder). Rövidebb írásait kényszerből, barátai noszogatására, saját bevallásból is csak egy kis extra pénz reményében adta ki egy limitált példányszámú kötetben 2006-ban, amely a Reassuring Tales címet kapta. Sajnálatos módon az ebben a kötetben szereplő novellák nagy része kevésbé érdekes, a kötet pedig többnyire rossz kritikákat kapott.

Azok a művei viszont, amelyek miatt kitartó rajongói emlékeznek rá, továbbra is a weird fiction mesterműveiként tarthatóak számon, ráadásul Klein szerkesztőként is kitűnő munkát végzett a zsáneren belül.

Mégis, itt vannak évtizedek, amikor nem írt több kisregényt, sem regényt, ami pedig sajnálatos módon azt is eredményezte, hogy szépen lassan elfeledkezett róla az olvasóközönség, nagy íróként nem maradt meg a köztudatban.*

Legyen hát itt ez az emlékeztető: műveit bár nem olvashatjuk magyarul, nevét jegyezzük meg, ha kevésbé ismert, mégis kitűnő olvasnivaló után kutatunk a weird fiction egy keveset tárgyalt időszakából.

Bibliográfia

  • T. E. D. Klein: The Events at Poroth Farm [1972]. Necronomicon Press, 1990
  • T. E. D. Klein: The Ceremonies, Bantam, 1984
  • T. E. D. Klein: Dark Gods, Bantam, 1985
  • T. E. D. Klein: Reassuring Tales. Subterranean Press, 2006

Felhasznált irodalom

  • Douglas Winter: Faces of Fear. Berkley Books, 1985.
  • T. E. D. Klein: A Hounted House and Other Writings [Hippocampus Press, kiadatlan kézirat]
  • S. T. Joshi: The Modern Weird Tale. McFarland & Company, 2001.

(A cikk eredetileg az Azilum 5. számában jelent meg)

*  A cikk eredeti megjelenése óta érdekes fejlemény mondjuk a 2017 nyarán megjelenő T. E. D. Klein and the Rupture of Civilization című tanulmánykötet bejelentése, illetve egy Facebook-csoportban valakinek sikerült szelfit kikönyörögnie Kleintől. S. T. Joshi-val való levelezésem arra enged következtetni, hogy vannak törekvések, hogy Klein életművét egy kicsit visszahozzák a köztudatba, meg is látogatta az írót New Yorkban. Akárhogy is, egyelőre még nagy a csend.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. juhaszviktor szerint:

    Ami a hiányzó magyar kiadásokat illeti, az biztos, hogy Children of the Kingdomnak létezik magyar fordítása (azért tudom, mert én követtem el): a Mesterművek-sorozat Lovecraft követőivel foglalkozó köteteinek egyikébe készült még jó másfél évvel ezelőtt, és azóta sem jelent meg (és semmit sem hallottam jó ideje a kiadvány sorsáról, sajnos), de hátha egyszer kihozzák. Erős írás, az biztos.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon