Öt évvel ezelőtt indítottuk útra a Fantasztikus Kéziratok Éjszakája névre keresztelt, évente megrendezett rendezvényünket, amely során az SFmag írói és szerkesztői személyesen mondanak véleményt a beküldött kéziratokról, és ahol utána egy ital mellett, kötetlenül lehet beszélgetni, ismerkedni írótársakkal. A rendezvény az évek folyamán alaposan kinőtte magát, a kezdeti egy zsűri helyett már évek óta három zsűricsoportban értékeljük a beküldött sok tucatnyi kéziratot, és jó érzés látni, hogy a nálunk megfordult, esetleg visszatérő jelentkezők közül idővel egyre többen jelennek meg önálló regényekkel is.

Hogy ne csak a résztvevők számára szolgáljunk hasznos tanácsokkal, néhány tanácsot szeretnénk megosztani mindazokkal, akik írnak, vagy írni szeretnének. Tegnap Juhász Viktor összefoglalóját olvashattátok, ma pedig végezetül Farkas Balázs írt a leggyakoribb kézirattípusokról.

Néhány visszatérő, problémás kézirattípusról szeretnék beszélni. Fel akartam sorolni vagy tízet, de azt hiszem, a három leggyakoribb kapcsán elég dolgot tudok mondani, amin érdemes gondolkodni. Ezek olyan kézirattípusok, amelyek nem feltétlenül rosszak, de dolgozni kell rajtuk, hogy a kiadhatóságról beszéljünk.

Az üres utánzat

Szeretem a jó utánzatot. Szeretem a jó iparosmunkát. Ha a kedvenc íróim nem írnak elég könyvet, még mindig találok egy-két közepesen jó utázatot, amivel kihúzom. Senkit nem marasztalok el azért, ha írt egy regényt, és mondjuk egyből Agatha Christie vagy Stephen King jut róla az eszembe. (Már csak azért sem, mert mindig jó elrugaszkodási pont egy kezdő szerzőnél, ha a kedvenceit vizsgálja és őket utánozva találja meg a saját hangját.)

Gondom akkor van leginkább, amikor észreveszem, hogy valami felszínes utánzat, anélkül, hogy a várt hatást elérné.

Az egyik rossz megközelítés, amikor író fogja a kedvenc könyvét, és nekiáll szereplőtípusokat, helyszínt, kort, eseményeket, cselekményrészleteket utánozni, anélkül, hogy ezek a művet vagy annak a témáját szolgálnák. Teszem azt, ha olyan könyvet szeretnék írni, mint a Trónok harca, akkor az nem azt jelenti, hogy elkezdem módszeresen megölni a szereplőket, vagy elkezdek karakterekre osztott fejezeteket írni, vagy pszeudo-középkori világba helyezem a történetet – ha ezeket csak azért teszem, mert a Trónok harca is így csinálta, akkor rosszul dolgozom. Meg kell vizsgálni, miért vannak ezek benne. Meg kell vizsgálni, hogy az ember miért is olvassa igazából ezt a könyvet. A farkasok miatt? A királyi házak miatt? Vagy a politikai intrika miatt? Az erőszak, a szex miatt? Sokkal mélyebbre kell menni ezeknél a felszínes dolgoknál, ugyanis egy jó regény sokkal összetettebb, mint annak felszínességei, amiket kapásból fel tudunk sorolni. Felfedezhetjük azokat a tudatalatti válaszokat, amelyek nem azonnal egyértelműek, és ezeket kell megragadni, ha jó és friss hasonló művet szeretnénk.

A másik rossz megközelítés, amikor az utánozni kívánt írónak ugyan minden művét ismeri a szerző, de arra nem veszi a fáradságot, hogy megvizsgálja, az az író kiket olvasott, illetve milyen életkörülmények között, milyen társadalmi szituációban hozta létre a műveit. Vegyük H. P. Lovecraft műveit, akinek rengeteg követője van, értsd: sokan írnak olyan horrort, amiben benne van a Cthulhu meg a Necronomicon. Holott ezek a nevesített dolgok nem szükséges, de nem is elégséges elemei a Lovecraft-típusú horrornak. Lovecraft tudatos életfilozófiája, gondosan válogatott olvasmányélményei, saját korának és környezetének pontos és alázatos ismerete, tudományos felkészültsége, a régi korok ismerete mind szerepet játszanak abban, hogy miért olyanok az írásai, amilyenek, és ezeket szépen le is írta egy-két esszében. Szóval attól, hogy Providence-be helyezünk egy történetet, és belerakjuk Dagont, nem hogy kevés, de téves megközelítés is, vagy legalábbis Lovecrafttól eltérő filozófia. Ugyanez igaz persze más írókra is, de ez talán a legismertebb, legmarkánsabb példa is. Ugyanez visszafejthető Stephen Kingre nézve is, olvashatjuk orrvérzésig a műveit, de hasonlót csak akkor fogunk tudni írni, ha olvassuk az ő példaképeit is: Faulknert, Hemingwayt, Bradburyt, Goldingot. És ezzel egyúttal echte jó szépirodalmi műveltségre is szert teszünk.

Amit ezzel az egész fejezettel mondani akartam, hogy sose féljünk az eredetietlenségtől, sem attól, hogy van egy példaképünk, akihez  a saját írásainkat mérjük. Nyilván bele kell tennünk azt az ízt, ami sajátossá teszi majd a szöveget, még ha tehetségünk, tudásunk korlátolt is abban, hogy feltaláljuk a spanyolviaszt, vagy hogy is mondják ezt. De sose utánozzunk dolgokat csak azért, mert valami másban is jól hangzott. Annak ott és akkor biztosan megvolt a hatása és előzménye, nálunk nem biztos. Lehet, hogy az utánzott mozzanat úgy kilóg majd a maradék szépen megírt szövegből, hogy tönkrevágja az egészet. Ha egy akciójelenetnél beugrik egy anime, vagy egy fantasy világbemutatásnál egyből a legkézenfekvőbb klisékhez nyúlunk (angolszerű nevek, középkor, sárkány), ha a végső borzalom a horrorban egy csápos vízisten… akkor meg kell állnunk, és át kell gondolnunk, hogy ha mindenáron ragaszkodunk ezekhez, hogyan lehet őket frissé, eredetivé, a saját ötlettel harmonizálóvá tenni.

Az egyetemista ebédje

Szoktam az írást a főzéshez hasonlítani. Vannak laktató megoldások, vannak szép megoldások, vannak túlfűszerezettek, és olyanok, amelyek meg sem főttek. Vannak olyan szerzők, akik mindent besöpörnek a fazékba, ami éppen otthon van, és hadd szóljon. Romlott vagy sem, odaillik-e vagy sem, mindegy. Így készül az egyetemista ebédje. Talán otthon elmegy, de másoknak nem tálalnám fel.

A jó szakács már az alapanyagokat is pontosan ismeri, és mindegyikből a legtisztábbat, legmegfelelőbbet választja.

Első körben győződjünk meg róla, hogy az alapanyagok nem romlottak-e, és illenek-e a koncepcióba. Ismerni kell a magyar helyesírást (a kötőjel és a gondolatjel közötti különbséget!), és merjük azt leírni, amire gondolunk. Ha arra gondolunk, hogy a szereplő kiment az ajtón, akkor ne tépelődjünk: „kiment az ajtón.” A lehető legegyszerűbben. Ha paprikás krumplit főzünk, legalább a krumpli legyen egyértelmű.

Vagyis: szeretem, ha a szöveg világos, érthető. Nem akkor lesz szép egy szöveg, ha már nem tudsz mit hozzáadni, hanem akkor, amikor már nem tudsz mit elvenni. Belerakhatod az ételedbe az összes fűszert, amit csak találsz, de nem ettől leszel jó szakács.

A lényeg, hogy ne írj bele mindent egy műbe, ami eszedbe jut, ne akarj túl sok szereplőt, helyszínt váltogatni, ha ezek egyike sincs jól megírva.

Második körben foglalkozhatunk azzal, hogy az arányok és a textúrák rendben vannak-e. Amikor egy óriási szövegtömböt látok, ami egy oldalon keresztül csak információkat adagol, majd a következő oldal végig egy gyors párbeszéd, esélyes, hogy valami ott félrement. Ha a szöveged csomós, lazítsd fel cselekvő, aktív igékkel, mondatokkal, szereplőkkel, ha pedig pörög a párbeszéd, időnként az egyik szereplő körülnézhet, hogy mi is zajlik éppen, vagy dobolhat az ujjával, hogy kifejezze érzelmi állapotát, anélkül, hogy ezt kimondaná bárki is. Ezek remek alkalmak, hogy egy kicsit építsük a szöveg világát, valóságát.

Egyenletesen, következetesen váltogassuk az ízeket, hogy a szöveg ne legyen se száraz, se túl laza, se túl egyízű, és bár a tálalás is fontos: az ráér. (Szigorú pillantás a betűtípusokkal és tördelési megoldásokkal tollászkodók felé.)

Az eltévedt olvasó

Mérhetetlenül frusztráló, amikor egy mai magyar szerző nekiáll egy másik korban és másik helyszínen játszódó könyvet írni, ám erről az olvasót elfelejti tájékoztatni. Főleg akkor problémás ez, ha nyilvánvalóan nincs meg a szerzőnek az az élményszerű tudása, pontos kor- és helyismerete, atmoszférateremtő képessége, amely ezeket a dolgokat dátum és helynév nélkül is képes azonnal helyretenni az olvasó fejében.

Az első dolog: ha a történet nem egy szekundér világban játszódik, ha semmi nem indokolja, hogy a tizenkilencedik századi Franciaországban, vagy a középkori Angliában játszódjon, és játszódhatna a mai Magyarországon is, akkor kérem, játszódjon a mai Magyarországon (vagy annak alternatív változataiban). Ezt ismerjük, magabiztosan, élményeinkből tudunk meríteni, és ha más helyszínre, korra tévedünk, akkor is a mai Magyarország élményeit fogjuk beleírni, tudatosan vagy sem, és az rettenetesen fog kinézni. Egyébként is: a magyar kiadók örömmel keresik a jó kortárs magyar fantasztikumot, nem kell attól félni, hogy hátránnyal indul az ember a hazai íz miatt. Ellenkezőleg! Még mindig nagyon ritka, még mindig nagyon fontos.

Ha mindenáron máskor, máshol akarjuk a regényünket felépíteni, fel kell készülnünk egy olyan szintű kutatómunkára, ami egy doktori disszertációhoz ér fel. Olvastál vagy harminc regényt, ami abban az adott korban, azon az adott helyen játszódik? Aranyos. Nem elég. Ezek a regények eleve szépítettek, torzítottak, és nem adnak pontos képet arról, amit szeretnénk láttatni. Egy adott kor regényének elbeszélésmódja nem feltétlenül a hitelességet és az olvasmányosságot veszi alapul, főleg nem a mai olvasási igényeket. A párbeszédek nem tükrözik az akkori ember igazi párbeszédét (Mary Robinette Kowal például tizennyolcadik századi bírósági tárgyalások leiratát kérte ki, és ott a hétköznapi ember beszédstílusa pontosabban jelent meg, mint bármelyik korabeli, szépített regényben). Ezer és ezer képet, festményt kell végignéznünk, hogy pontosan elkapjuk, hogy a szereplők mindennapjai hogy néztek ki, iskolai órarendeket, újságokat, alaprajzokat kell átnéznünk. Meg kell vizsgálnunk, hogy az egyes szakmák hogyan néztek ki akkor (elkerülvén a kínosan klisés képeket), mik voltak a hierarchiák és viszonyok, hogyan működött a gazdaság, milyen találmányok voltak még csak születőben, mik voltak elterjedtek, és sorolhatnám a végtelenségig. (És a vicc az… hogy mindez hatványozottan igaz a jövőben játszódó történetekre is.)

De hogy ne szaporítsam a szót: ha máshol és más időben játszódó regényt írsz, a lehető legkorábban próbáld világossá tenni, hol és mikor játszódik a történet, hogy elkerüld a félreértéseket. Nyújts kapaszkodót, a szereplők nézzenek körül, apró mozdulataik, félmondataik legyenek árulkodóak (de sose nézzenek a kamerába, és kezdjenek el magyarázni, ahogy ezt te se tedd szerzőként… de ez már egy másik probléma). Add meg ezeket, és mindvégig légy következetes – ellenkező esetben elveszítheted az olvasót, aki sikeresen eltévedt a szövegben.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon