Vas-, nikkel- és rézpor pereg a hófehér szárnyakról, mikrometeorok húznak szikrázó csóvát a madarak mögött. Menekülnek a csillagok, már egy örökkévalóság óta. Mögöttük kacagva, bömbölve, sárga-fekete tigrisként zuhan a vadász.

Forrás: alkhor.deviantart.com

Forrás: alkhor.deviantart.com

Diana azt hitte, a jantari tengerpart köves lesz, de amikor az első hétvégén kibicikliztek a gdański kollégiumból, csak homokot látott és kora szeptemberi napsütésben fürdőző lengyeleket. Kék csónakok hevertek a partra húzva, a kutyák ugatását elkapdosta és messze a jegesen hideg Balti-tenger fölé sodorta a szél.

– Fürödjünk? – kérdezte Gaweł, miután lelakatolták a bicikliket. Képeslapárusok indultak meg feléjük, egy asszony borostyángyöngyökből fűzött láncokat csörgetett. A fiú lengyelül mondott nekik valamit, mire harsány csalódottsággal megfordultak. – Látják, hogy külföldi vagy.

Diana kinézett a tengerre, vállat vont.

Ahogy fürdőruhában lesétáltak a parthoz, lábujjaival felrúgta a homokot és az apró szemű sódert. Gaweł átkarolta volna fehér, szeplős karjával a derekát, de Diana előreiramodott: hosszú, sötétbarna lába dobogott a fövenyen.

A víz hideg volt, mint egy meglepett sóhajtás egy téli reggelen. Diana hasmánt belevágódott. Mintha jeges borotva futott volna végig a testén. Ahogy felmerült és kinyitotta a szemét, a sós vízcseppek szivárványra bontották szempilláin a napfényt, és mintha hét fénysugarat látott volna elsuhanni a tenger fölött.

Gaweł ordítva vetette magát a vízbe. Diana előreúszott, lábujjaival elrúgta magát a fövenyről, tempózott, míg végül eltompult a tornászfiú nevetése, és a parti zsibongás összemosódott a tengermorajjal.

Gaweł olyan simán úszott mellé, mint egy hal, és fröcskölve kiabálta Diana fülébe a nyilvánvalót: igen, a Balti-tenger hideg, igen, jó úszni, igen, ő is jó úszó.

A hullámok föl-le húzták őket, a fekete és a szőke fej úgy imbolygott rajtuk, mint két bója – Diana úgy érezte, még taposnia sem kell a vizet ahhoz, hogy fennmaradjon.

Amikor Gaweł hozzásimult, és lábát összefonta az övével, Diana ösztönösen rúgott, és csak egy pillanatra érezte meg a jéghideg vízben a forró testet, az izmok keménységét.

Gaweł nevetett. – Ugyan már! ­– és ismét ráúszott.

– Nem történt semmi! – kiabálta később Gaweł, amikor Diana már kifelé gázolt a vízből, libabőrösen a széltől, de a lány nem nézett rá, nem szólt hozzá, és végül a fiú sértődötten, vizes úszónadrágban felpattant a biciklijére.

Diana sétált a part menti boltok előtt, míg meg nem száradt, és minden kirakathoz odahajolt, hogy jobban lássa a borostyánba ragadt rovarokat. Messziről úgy tűnt, mintha koszosak lennének a kövek.

***

Vízen lépdel, puha mancsát csiklandják a hullámok. Már nem kergeti a hét csillagot – azok a tenger mélyén pihennek, izzanak a halak és hínárok között. A víz az égre vetíti tükörképüket.

A vadász kilép a partra, sötét, csíkos árnyéka végigkúszik a fövenyen.

***

Diana hátrahúzta karját. Tenyerében a súlypontot megtámasztva, könnyedén pihent a gerely. A sportegyetem zöld gyepe elmosódott, egy csak távolságot magában foglaló sávvá változott, amelynek vége a messzeségbe veszett. Diana megcélozta a végtelent, nekifutott, és egész testével elhajította a gerelyt. Lassan esett le, mintha súlya sem lenne, csupán a végén gyorsult fel és állt remegve a fűbe.

Röptette a gerelyt, újra meg újra, ahogyan reggel az edzővel végigvették, aztán elment futni. Még volt ideje az órák előtt, külföldi ösztöndíjasként különben is elnézték neki, ha nem látogatta őket. Úgysem sokat értett a lengyelből, jobban megtanulni meg nem volt értelme – még két hónap, és hazamegy Bellbrookba.

Néha lehagyott egy-egy diákot, máskor őt hagyták le, az ismerősök futás közben ráköszöntek. Nem mindegyiküknek tudta a nevét.

Az öltözők előtt összetalálkozott Gawełlel.

– Hé, Diana!

Megtorpant, biccentett, aztán besietett az öltözőbe. Egy pillanatra attól tartott, hogy a fiú követi majd, de nem így történt. Üresen kongott az öltöző, ahogy a fémszekrény ajtaját becsapta. Diana lezuhanyozott, átöltözött, göndör, fekete hajára kendőt húzott, és kiment. Talán óra előtt még meg tudja nézni az e-mailjeit, vagy Skype-on tud váltani pár szót a bátyjával.

Gawełről lesiklottak a kerítés csíkos árnyékai, ahogy az útjába lépett.

– A kollégiumba mész?

Diana válla után nyúlt, de ahogy a lány elfordult, a mellét érintette meg.

Diana később, ahogy gondolatban a gerely röptét szokta újra meg újra lejátszani, elképzelte, mit kellett volna tennie, és szemhéja mögött a nyakából lekapott törülköző húszszor egymás után kiverte Gaweł sárgán csillanó szemét.

***

Az illatuk bőszíti fel, ahogy a hold állása kinyitja és bezárja szaguk virágát – úgy erősödik és gyengül ő is. Érzi, mikor hívják.

Mert mindig hívják. Ha menekülnek, ha futnak előle, ha sikoltanak, ha eltakarják az arcukat – akkor is hívják.

***

Az Oliwa Park házmagas, nyírott sövényei fekete falként húzódtak mellette, tövükben kis padokon halkan suttogó Laokoón-csoportok. Léptei csikorogtak a köveken, egy távoli pavilonból zene szólt.

Diana feje fájt, nem bírta megvárni, míg Marychna és Katarzyna ráunnak az ivásra. Ostoba ötlet volt elmenni velük. Nem is értette, sportolók, testneveléstanárnak készülők hogyan ihatnak ennyit, hogy lehetnek ennyire harsányak, hogy nem őrzik a testüket minden pillanatban.

Túl sokan és sokat beszéltek lengyelül, ő pedig távolságtartó, értetlen mosollyal lebegett az asztal mellett, és várta, mikor mehet haza, kapcsolhatja be a laptopot, hátha Apey online van. Jólesett volna hallani arról, mi újság odahaza, megválasztották-e a szomszéd Greene-t iskolaigazgatónak, milyen programokat tervez a bátyja a nyári cserkésztáborra, milyen az idő, lesz-e elég juharcukor. Normális dolgokról beszélni, nem lengyel politikáról, nem védeni az amerikai kapitalizmust unos-untalan, nem azt hallgatni, milyen európai irodalmat kéne olvasnia.

A mesterséges tavat megvilágította a hold, a fűzfák fekete boglyaként gubbasztottak a vízparton. Diana magához szorította táskáját, és megszaporázta lépteit.

A tó felől halk csobogás hallatszott, valami szemben mozdult a parton. Az árnyékok csíkokat húztak egy fekvő alakra.

Diana megtorpant. Az alak megmoccant, fölemelte fejét, és akkor látta, hogy nem egy vízpartra gurult részeg, hanem egy hatalmas tigris.

Az árnyékok kékek voltak az állat bundáján, szőrszálai végére fény ült. Lágyan felizzott az egész tigris, csak a szeme maradt sötét.

Diana a parton találta magát. Valamikor lesétált, és most a keskeny víztükör fölött nézett át a tigrisre. Az állat felé fordította fejét, de szemgödrei sötétek voltak, nem csillogott bennük a fény, ahogyan a macskákéban szokott.

Lassan ingatni kezdte a fejét, majd előrelépett. Mancsát nem nyelte el a víz. Puhán, hullámzó izmokkal indult át a tavon, vak szemét Dianára szegezte.

A lány hátrálni kezdett. A mancsok épp csak csobbantak egy kicsit, ahogy a tigris átlépdelt a víz fölött.

Diana sarkon fordult, és rohant. Egyre gyorsabban és gyorsabban, feledve az edzéseken belédiktált ritmust, amíg a talpa el nem hagyta a földet és úgy nem érezte, hogy repül. De még akkor sem mert hátranézni, mert érezte: a vak tigris az égre is követni tudja, ha akarja.

***

Vak szemét a forróság felé fordítja. Az északi, alacsonyan kúszó Nap sugarai szemgödrébe fúródnak, megbizsergetik.

Ordít, ahogy visszatér a fény. És minden fáj és minden sárga és minden lángvörös.

***

Nem akart elmenni a kirándulásra, de hívták és unszolták, míg be nem adta a derekát. Nem merte megkérdezni, Gaweł is ott lesz-e. A nevét sem ejtette ki.

Persze ott volt. Diana Katarzynára tapadt, a Juharcukorfesztiválról mesélt, a bátyjáról, aki vadászni szeret, a medvéről, amit egyszer kilőtt, de közben a tarkóján, a csupasz bőrén érezte Gaweł pillantását, akár nyúlós izzadság vékony filmrétegét, amelyet nem törölhet le.

Nem ment úszni a többiekkel, ott maradt a lányok között, akik nem voltak hajlandók bemenni a jeges vízbe, és napozott, mert ők is napoztak, pedig már szeptember vége volt és harapott a szél. Gaweł kijött a vízből, lengyelül nevetgélt a lányokkal, és Diana ajkát beharapva hevert, várta, hogy mikor szólítja meg a fiú őt is, hogy válaszul kilökhesse magából a dühöt, mint egy dugót. De Gaweł nem szólt hozzá, és a harag a torkán akadt.

Röplabdáztak, aztán, miután besötétedett, homoktól csikorgó fürdőruhában, sótól tapadó bőrre húzott farmerben és pólóban valamennyien elmentek egy étterembe, amire többen esküdtek, és rákot meg halat rendeltek.

Diana még soha nem evett rákot. Nem tudta, hogy azok kinéznek majd rá a tányérból fekete szemükkel, és azt sem, hogy a lábaikat neki kell letépnie.

Miután kihányta a vacsorát, nem ment vissza a többiekhez, hanem lesétált a partra. Levette a cipőjét, és minden kőnél, amelyre rálépett, azt gondolta: borostyán.

A tenger fölött már előpislákoltak a csillagok.

Sejthette volna, hogy Gaweł utánamegy, talán azt is, hogy megfogja. Újra meg újra kitépte magát a markából, és kiabált, de Gaweł csak nevetett, a mellettük elsétáló lengyelek pedig odakurjantottak nekik.

– Semmi nem történt – mondta Gaweł, és békítően megcsókolta a vállát. Diana letörölte. – Gyere vissza! Rendeltünk két üveg vodkát.

Diana elfordította a fejét. Gaweł nem mozdult, várta, hogy visszaterelhesse a fénybe, a zsibongásba, a pohárkoccanások érthetetlen morzeüzenetei közé.

Amikor végül mind hazaindultak, Diana még egyszer lerohant a partra. Az égen kifényesedtek a csillagok, a Göncölszekér körbefordult. Nem messze tőle fekete lyuk tátongott az égen, mintha egy csillagkép elállt volna az emésztő sötétség útjából, vagy azt is elnyelte volna a végtelen.

– Melyik csillagkép áll így? – emelte föl mindkét karját.

– Az Orion – mondta Gaweł, és átölelte Diana derekát. Vodkaszagú volt a lehelete.

– Értem – mondta a lány, a lyukat nézve az égbolton.

Ahogy visszaindultak az autókhoz, sima kőre lépett a parton. Fölemelte és a zsebébe csúsztatta. Hátha borostyán.

***

Ha bajszáról már lenyalta az utolsó vércsöppet is, ha az utolsó csontból is kiszívta a velőt, vége a vadászatnak.

Aludni. Emészteni. Új vadászatra kelni.

A tengerpart üres, várakozik a homok, készülnek a hullámok. Nemsokára elindul újra.

***

Még sosem járt a tornacsarnokban. A gyűrűkön, bakokon, gerendákon karcsú alakok lengtek, szaltóztak, pörögtek. Visszhangoztak a kiáltások, használt zokni és friss festés szaga terjengett.

Diana megállt az ajtóban.

Gaweł a gyűrűn gyakorolt, lába szorosra zárva a mennyezet felé ágaskodott. Diana figyelte, ahogy a fiú körbepördül, súlypontjának lendülését olyan pontosan, tökéletesen lehetett volna felrajzolni, mint egy hullócsillag ívét. A lány olyan szorosan markolta az ajtófélfát, hogy szinte fájt.

Gaweł leugrott, a padhoz ment, törülközővel megdörgölte felsőtestét. Diana ajka elkeskenyedett.

Egy szőke tornászlány ment el Gaweł mellett piros dresszben. A fiú a fenekére csapott a törülközővel, és amikor a lány megfordult, szorosan elé lépett. Megfogta a karját, és amikor a másik továbbment volna, visszarántotta. Ahogy a fejét hátraszegte, tudni lehetett, hogy nevet.

Diana ujjai begörbültek, mintha tenyerében pihenne a gerely.

***

A csillagok helyét szaglászta a vízen, a bundájából kinyalogatta az utolsó illatfoszlányokat. Elégedetten hempergett a hullámok között, sütött rá a nap és szerette a tenger.

Örökké űzni, el sosem érni. Körbe és körbe és körbe az égen.

***

A tengerparton már csak néhányan fürödtek, az égbolt borús volt, és aki bemerészkedett a vízbe, az is hamar kirohant újra, hogy fürdőlepedőjébe burkolózzon. Szélkabátos emberek sétáltatták kutyáikat.

Diana lesétált, a követ forgatta a kezében, amit az előző alkalommal talált. Végig ott volt a farmerja zsebében, a derekuk alá gyűrve, emlékezett rá, hogy belenyomódik a csípőjébe, miközben ő lendületet vesz a rúgáshoz. Emlékezett a csattanásra is, ahogy Gaweł a szekrényajtónak zuhant. A lengyel szavakra, amiket nem értett ugyan, de nem tudott elfelejteni.

A kő szürke volt, sötétebb csíkok húzódtak benne. Nem borostyán. Ostobaságnak érezte, hogy valaha is azt hitte, talál borostyánt a Balti-tenger partján. Még az sem volt valódi, amit az utcai árusok zörgettek felé, amint leszállt a bicikliről.

A tenger is szürkén kavargott, hullámai között sárga-fekete bója bukdácsolt. Diana fölemelte a követ, néhányszor feldobta, elkapta, hogy a súlyát kiismerje. A karja, a keze tudta, hogyan fogja, lendítse meg, eressze el az utolsó pillanatban, hogy mint egy gerely, teste meghosszabbításaként elsüvítsen.

Nem hallotta a csattanást, amikor eltalálta a bóját, de a sárga-fekete folt elsüllyedt, eltűnt a hullámok között.

Aztán elment az étterembe, sztéket rendelt és sültkrumplit, majd beült egy internetkávézóba, és e-maileket írt a bátyjának és a bellbrooki barátoknak. Már esteledett, amikor hazaindult a biciklin. Gdańsk külvárosában megállt vizet inni. Az izmai melegen izzottak bőre alatt, és bár fáradt volt, úgy érezte, a végtelenségig tudná tekerni a biciklit, körbeérhetne az egész világon.

Fölnézett az égre. Teljes volt, az Orion pedig úgy emelte csillagkarját, mintha egy gerelyt hajítana, amely azonban nincsen többé ott.

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: novella

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon