Sleepy Hollow története eredetileg Washington Irving ugyanezen a címen megjelent munkáját jelenti. Egyik legismertebb feldolgozása 1999-ben készült, Tim Burton rendezésében és Johnny Depp főszereplésével. Ez a sorozat viszont egy másik Álmosvölgy történetet jelent, jó sok utalással az amerikai nemzet kreatívan értelmezett történelmére.

SL1

Az Álmosvölgy legendája című sorozatot az amerikai Fox csatorna jegyzi, magyar szinkronnal szintén a hazai Fox csatornán lehet megtalálni. A cselekmény Ichabod Crane-nel (Tom Mison) indít az amerikai függetlenségi háború idején, aki angol lévén átállt az amerikai felkelők oldalára, és a lázadók katonája lett. Majdnem 200 évig tartó delejes álmot bocsátanak rá, miután megküzdött a Fej Nélküli Lovassal, aki az apokalipszis négy lovasának egyike, a Halál Lovasa. Crane a 2010-es években ébred fel a New York-állambeli Sleepy Hollowban, ami nevével ellentétben nem is oly álmos kisváros. Crane ugyanis nem véletlenül ébredt fel, küldetése van. A Fej Nélküli Lovas visszatért, a gonosz erők Moloch vezetésével mozgolódnak, és Crane az egyik, aki képes legyőzni a gonosz erőket. Ősi jövendölések bizonyítják, hogy ő az egyik Tanú, akinek meg kell vívnia a gonosz elleni csatát. Tanútársa lesz Abbie Mills (Nicole Beharie), a rendőrnyomozó, aki kezdetben elég szkeptikusan fogadja, hogy kiválasztott lett, de idővel ő is felismeri saját szerepe jelentőségét. Segítőtársaik is akadnak, akikkel vállvetve küzdhetnek meg Álmosvölgyet, és közvetve a világot fenyegető démoni veszélyekkel.

Nehéz dicsérő kritikát írni a sorozatról, hiszen a kezdetekkor egy kifejezetten ötletes, eredeti alkotásként a 2013-as év színfoltjának számított, de sajnos mára szinte teljesen kifulladt. Mindaz, ami az első évadban erősnek látszott, az a következőkben néhány kivételtől eltekintve kifulladt vagy elérdektelenedett.

A kevésbé lapos részletek közé tartozik például Crane beilleszkedése a 21. századba: jópofa helyzetkomikumok alakultak ki, ahogy ismerkedik a megváltozott Amerikával, a technikával és önmagával is, mert egy 18. századból itt ragadt történésznek néha igencsak sajátos véleménye van a 21. századról.

A másik, ami még mindig működik, az az átértelmezett történelem. Ezeket az átírásokat flashbackek formájában kapjuk meg, Crane elbeszélésében. Crane ismerte az alapító atyákat, ott volt a fontosabb háborús eseményeknél, vagy ha mégsem, ismeri azok igaz történetét. Mindez önmagában is elég lenne, de mi van akkor, ha ez a háború sokkal többről szól, mint a politika vagy a gazdaság? Mi van akkor, ha az angol elnyomók túlvilági hatalmakkal szövetkeznek és a segítségükkel uralni akarják a világot? Zombikkal támadnak, gonosz erők szállnak meg embereket… Mi van akkor, ha a jeles amerikai vezetők felismerték ezt a veszélyt, megtették a megfelelő intézkedéseket, és sokkal többek voltak ők is, mint amit eddig tudtunk róluk?  Ben Franklin, George Washington, Paul Revere vagy épp Betsy Ross is a természetfeletti erőkkel vívták meg az igazi csatájukat, talán pont egy zombisereg vagy valamilyen démon ellen… Milyen menő lett volna erről tanulni az iskolában, nem?

A készítők jól használják a részenként egy démon felállást is, bár lassacskán már felmerül a kérdés, létezik-e még az a túlvilági lény, akit nem hoztak be valamilyen formában, akár a jó, akár a rossz oldalon?

SL3

Lássuk a gyengeségeket, amelyekből szintén akad pár. Az első évad elengedhetetlen része volt a karakterek fejlődése, hiszen ők a sorozat alapjai és nagyon változatos utat jártak be. Egyik példa erre Abbie, aki az induláskor teljesen elutasítja a természetfeletti erők minden formáját egy múltbéli tragédia miatt, ám az évad végére már bátran felvállalja a saját szerepét és elszántan harcol. A harmadik évadra is ugyanaz a bátor csajszi, aki volt, de az idegesítő pofavágásain kívül már semmi újat nem mutat. Talán nem is kár, hogy kiszállt a sorozatból.

Ami a főgonoszokat illeti, az első évadban a Fej Nélküli Lovas/Moloch párostól kellett tartani. Sokáig a Lovas volt a kiemelt ellenfél, aki a múltja miatt vált igazán félelmetessé. A Fej Nélküli Lovas karaktere a második évadban is jól működött, majd Katrina és Henry (Crane felesége és fia) lett hangsúlyos. Senki sem gondolta volna, hogy Crane-nek a saját családjával kell szembeszállnia, így ez az ő karakterét is kiemelte az egyhangúságból. Igaz, Henry az első évadban volt igazán erős, mert akkor még senki nem sejtette, hogy ő mégsem az, akinek mutatja magát, ám a második évadban néha inkább tűnt „sértett gyereknek” mint „gonosznak”. Talán ez a két évad lett a legerősebb, ugyanis ezekről a gonoszokról elhittük, hogy valóban ártani akarnak. A harmadik évadban bemutatott Pandora és a Rejtett párosa pedig inkább tűnt egy hisztiző házaspárnak, mint valódi, világuralomra törő elnyomóknak. Róluk elég is ennyi jellemzés…

A mellékszereplőkre sajnos a sokat markol, keveset fog felállás a jellemző. Volt köztük olyan, akihez bátrabban hozzányúlhattak volna, de ha meg is tették ezt, akkor vagy nem jutott elég idejük kibontani, vagy túl sutára sikerült a történetük. Jó példa erre Jenny, aki ugyan kiemelt mellékszereplő és lenne benne fantázia, de egyszerűen megragadt a „bevállalós ereklyevadász kishúg” szerepében. Neki izgalmas a múltja, a jelenében is lenne fantázia, de mire elértünk a harmadik évad végére, mintha már ő is elfáradt volna. A harmadik évadban  behozták Sophie-t, aki ha marad, akkor a későbbiekben jó lesz Crane mellé segítségnek a töris ismereteivel. Joe Corbin volt igazán jó választás a mellékszereplők közé: August Corbin fiaként egy erős jellemű fiatalembert kaptunk a személyében, aki remekül beilleszkedett a csapatba, sőt Jennyvel nagyon aranyos párt alkottak, de őt sem hagyták igazán kibontakozni, és el is kellett tőle végleg búcsúzni a harmadik évad végén.

SL2

A harmadik évad előtt zajlott le a showrunner-váltás, ami nem tett jót a sorozatnak. Semmibe vették az első két évad minden alapvetését, és mintha mindent elölről kezdtek volna, még a Tanúk szerepe is átértékelődött. A harmadik évadban talán az utolsó 4-5 rész volt a legizgalmasabb. A legtöbb esemény ezekben történik, és ezek hiába jók, ha kész nyűglődés volt végignézni az évadot. Az sem igazán előnyös, hogy az évad 18 részes lett, mert a legtöbb epizód csak időhúzás volt. Grátisznak elkészítettek egy Dr. Csont crossovert is, ami érdekesnek érdekes volt, továbbvitte ugyan az addig is lassú cselekményt, és… és ennyi, ez is inkább egy nagy lufinak tűnt, ami szépen kipukkadt.

Berendelték a negyedik évadot, szerencsére rövidebb etappal, így talán kevésbé lesz érzékelhető az időhúzás, és talán új lendületet is kaphat a sorozat, ami nagyon hiányzik. Izgalmas lesz látni, ki lesz az új Tanútárs, és Crane mire megy a titkos társasággal, de a kasza már erősen közelít. Az Álmosvölgy legendáját kár lenne szenvedni hagyni, inkább fejezzék be tisztességesen, mint hogy tovább vergődjön. Nem igazán tudom, hogy merjem-e ajánlani, de remélem, aki belekezd, az nem csalódik túl nagyot a sorozatban.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. dbl szerint:

    Az a helyzet, hogy már a Luciferes cikkedhez is volt hozzáfűznivalóm, de eddig rágódtam, hogyan fejtsem ki jelzett sorozattal kapcsolatos ellenérzéseimet. Aztán jött az Álmosvölgy… 🙂
    Alapvető gondot jelent, hogy nem vagyok tv-s sorozatrajongó. Eleve az, hogy figyelemmel kell kísérni a műsorszerkesztés adta időpontokat, másrészt bármennyire is szeretem a hosszabb alkotásokat, nem szeretem a rétestésztát (illetve csak meggyes, túrós, fahéjas, és még sok ilyen töltelékkel…).
    Azért elmondom…
    Elég kényelmetlen stílusú gondolkodásmóddal vert meg a sors. Bármilyen tematika, történet, karakter kerül elém, ha egyfajta déjá vu érzést kelt, akkor (lehetőleg) visszamegyek a forráshoz. Ez történt a Luciferrel, és fenti Álmosvölggyel is.

    1./ Luciferrel kapcsolatban bármit is tesz az alkotó művészet, az embernek először a Teremtés jut eszébe. Ki ő, milyen helyet foglal el a képzeletünkben, mit tegyek a figurával, ha felhasználja egy alkotó?!
    Számomra egyértelműen Madách figurája a N.1°. Egyszerűen a Tragédia varázslatos szövege, stílusa mondanivalója miatt. Ennek a drámának Lucifer erősebb karaktere, mint az Úr. Persze több feladata is van Madách értelmezésében.
    Az Úrnak annyi a dolga végig, hogy “vagyok, aki vagyok”, illetve végső útravalóként a “Mondottam ember, küzdj`, és bízva bízzál!”
    A két momentum között viszont ott van Lucifer. Mindent, ami hatalmat és lehetőséget az Úr meghagyott (két fát, és kísértő varázsát), felhasznál, hogy célját elérje. Ettől olyan zseniális Madách Luciferje. Ehhez még hozzájárul Mensáros László varázslatos színészi alakítása, csodaszép beszédstílusa.
    Tehát Lucifer ” a tagadás szelleme” az a szellem, amely, ha rossz is, elbukik is, méltó ellentettje az Úrnak ebben a drámában.
    No, akkor most ezt az intellektuális-lelki csodát kell összevetni egy tucattermékkel, annak is gyengébb változatával. Az álomgyárak egyik műhelye csinált egy tákolmányt. Egy pillanatra sem gondolom, hogy nincs szükség a könnyed, szórakoztató és tisztességes iparosmunkára. Igaz, engem nem is tud jobban idegesíteni más, mint a vacak iparosmunka (gondolom mást is). Az egész sorozat egy gyengus, ezerszer lerágott krimicsont, Tom Ellis személyi varázsára építve. No, meg persze az örök női-férfi karakterháborúra… 🙂
    Befűzve a tesók Apa által meghatározott feladatával és ellenkezésével, küldetés diktálta tesóharcával, fűszernek Maze erotikus-démoni jelenlétével, és néhány ostoba mellékkarakterrel meghintve. Ezt merem állítani, azért, mert megnéztem vagy nyolc-kilenc részt…
    Lucifer karakterének változása során azt éreztem: nem tudták eldönteni, hogy mennyire tegyék halandóvá, vagy hagyják halhatatlannak adott történetvezetési céllal. Persze, hogy nem tudták. Lucifer személye, karaktere erősebb, mint a filmgyártók képzelete, hite…
    Ő az, akit Madách megírt.

    2./ Akkor az Álmosvölgy…
    A cikkíró és munkája iránti tiszteletből elővettem Washington Irving novelláját, és újra elolvastam. Aztán egy kicsit felelevenítettem Tim Burton filmjét az emlékezetemben. No majd` átgondoltam azt a pár percnyi kínt, amit az egyik tv adón éppen most menő sorozatba botolva kaptam, nézésként…

    Szóval:

    – Irving novellája egy egyszerű, de remek gótikus-horrortörténet, tele gyengéd gúnnyal, bukolikus, Jókai-féle mesemondó feelinggel,
    és persze egészen más tartalommal.

    – Tiszta sor, hogy Burton megváltoztatta az eredeti sztorit. Egyszerűen azért, mert az eredeti, mesélő narrációra épülő, egyáltalán nem dramatizált kritikus mesét filmre sem lehet vinni.
    Kiemelte a horroros-krimis szálat, elővette kedvenc színészét-barátját Johnny Deppet, és megcsinált egy rá jellemző éjsötét, csodás képkockasort. Minden pillanatát élvezni lehet annak ellenére, hogy ez nem az, amit Irving írt.

    – Akkor a sorozat…
    Jó, elmondtad, hogy az alkotók továbbvitték az eredeti történet gondolatát más irányba. Tovább, de hova? Megint korunk álmisztikus, “zombi-gonosz-idegen összeesküvés a világ ellen, de a hétköznapi főhős, aki rájön különleges képességeire, megmenti ezt a világot” fércművei irányába.
    Ez pedig így megy és megy, mert rosszul tákolt iparos fércművel nem lehet misztikumot átadni.
    Ahogy elcseszték a Gyermekkor vége teljes belső tartalmát, ahogy rettegek előre az Amerikai istenek sorozatra vitele miatt, úgy lett gagyi az Álmosvölgy legendája is…

    Így megy ez, kérem…

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon