A Robokalipszis (Robopocalypse) sikere igazi mesébe illő történet: a könyv még meg sem jelent angol nyelven, amikor Steven Spielberg már lecsapott a megfilmesítési jogokra. Fél évvel a megjelenés után már ki is tűzték a mozipremiert (2013. július eleje), de a filmprojekt jelenleg igen messzire került attól is, hogy elkezdjék a forgatást, Spielberg éppen Ernest Cline Ready Player One-jából készít mozit.) A kritikusok egy része az új Crichtonként köszöntötte a szerzőt, így azonnal rá is haraptam a csalira. És, hogy ne kerteljek sokat, úgy is jártam. Ez az ismertető csak részben ajánló, de leginkább figyelmeztetés, hogy nem mindig érdemes bedőlni a szenzációs előjeleknek.

(A regény nemrég jelent meg magyarul, a Cartaphilus kiadó gondozásában – a szerk.)Wilson_Robokalipszis

Daniel H. Wilson, aki nem utolsósorban robotikaprofesszor (PhD) és úgy néz ki, mint Sheldon Cooper, ebben a könyvében egy népszerű sci-fi témát dolgoz fel, nevezetesen a robotok felkelését, majd annak következményét, az ember–robot háborút. A tény, hogy szakmailag is elismert szerző tollából szaladt ki az egész, reménykedésre adott okot, hogy újszerű ötletek révén egy kis vérfrissítést kap ez az erősen B-ízű ötlet, és bizonyos szempontból ez igaz is. Wilson nagyon sok érdekes dolgot felvet a mesterséges intelligencia hatalmáról, a robot és az ember viszonyáról, tulajdonképpen mondhatnám, hogy vannak itt újszerű meglátások.

A regény hátborzongató és sodró lendületű nyitánya az apokalipszis utánról ugrik az apokalipszis előestjére, tehát az egész regény a megnyert háború flashbackje. Ezzel a regény egy kicsit elveszíti a tétjét, de egyelőre még nincs probléma. Mint egy kirakós, úgy rakjuk helyre a darabkákat, és Archos, a mesterséges intelligencia öntudatra ébredése, jéghideg érvelése és teljesen ésszerűen felvezetett támadása kellően félelmetesre sikeredett. A prológust, amelyből első személyű narráció vezet át minden további fejezetbe, egy videofelvétel rekonstrukciója és leírása követi, majd további első személyű beszámolók, amolyan interjús formában. World War R, ugye.

És itt kezdődnek igazán a gondok a regénnyel. Először is, ez a megközelítés nekem nem jön be. Ez még rendben van, attól még másoknak bátran ajánlhatnám a könyvet, elvégre a World War Z is sikeres. A gond az, hogy Daniel H. Wilson nem jó író. Vagyis, nincs igazán tapasztalata abban, hogy különféle nézőpontokat egyedien és sokféleképpen jelenítsen meg. Minden első személyű fejezet tulajdonképpen ugyanazokat a modorosságokat, stílust alkalmazza, még ha sikerül is időnként ezt elrejtenie. Talán még ez sem lenne gond, ha a karakterek beszéde, viselkedése ésszerű és hiteles lenne. De nem így van.DanielHWilson1

Rengeteg idegesítő és kihátráltató elem szivárog az egyébként teljesen szimpla, díszítetlen prózába. Ilyenek például a gyakran előforduló „nyelvizmusok”. Főleg a japán és spanyol nézőpontkarakterekre gondolok. A japán fejezetet a prológusban megismert narrátor vezeti fel, hogy az egy japánból fordított szöveg (értelemszerűen). És mégis, maradtak benne japán szavak, sőt még rosszabb: japángol szavak. Teljesen indokolatlanul. A spanyolnál meg egyszerűen modorosság, hogy az alkalmazott segédmunkás hefézik. És itt kezdtem ráérezni, hogy Wilson karakterei egyszerű filmes sablonok. Még csak nem is jól átemeltek. Egy tizennégy éves lány például babázik! A lányok tizennégy évesen manapság szerintem egészen mást csinálnak. Persze nem hiányozhat a chatelő, nickneves hacker, meg a tisztességes, bajtársias katona sem a receptből.

A párbeszédek aztán tovább rontják az összképet: vérbeli B-filmes erőlködések. A könyv felénél már nagyon idegesítettek, csak lapoztam előre, hogy valami egyáltalán történjen. És sajnos nem történik semmi figyelemreméltó. Persze, van akció, a robotok felkelnek, lövöldözés, egyre durvább dolgok, mire végre kitör a háború és az emberek a természet rezervátumába szorulnak… de igazi karakter–karakter konfliktust, emlékezetes szereplőket, vagy bármilyen kötődést a világgal nem találhatunk. És ez a legnagyobb baja a könyvnek.

spielberg-robopocalypseA Robokalipszis ennek ellenére sok szempontból képes lekötni a figyelmet, elsősorban érdekes elméleteivel, gondolataival, de ezek sajnos elvesznek a nagyon gagyi fogalmazás mocsoktengerében. Igazi reptéri ponyva, talán még annál is kevesebb: storyboard egy nagyszabású és látványos filmhez. Szkeccsek, karcok, villanások. Egy túltárgyalt forgatókönyv. Mindenesetre garantálom, hogy ha a film elkészül, mindenkinek ott lesz a kezében, és az emberek többsége túl fogja tenni magát a modorosságain és igénytelenségein.

Mégis, szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy kétszer is fontolja meg, mennyire szeretne hinni az olyan megfogalmazásoknak, miszerint „itt az új Crichton”. Nincs itt. Crichton pótolhatatlan. A fiatal, ereje teljében levő, sodró lendületű és elgondolkodtató technológiai thriller még a Robokalipszis érkezésével is hiánycikk. A könyv, bár felvet egy-két újszerű dilemmát, nem tud semmivel sem többet nyújtani, mint a Terminátor-sorozat, vagy az Én, a robot film (és nem is akarom Asimov eredeti műveit felhozni, ciki lenne). De hogy valami hatalmas és hiánypótló látványmozi van érkezőben, afelől semmi kétségem.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon