TLOU0A Naughty Dog fejlesztőcsapat a legtöbb kritikus szerint az utóbbi évek egyik legjobb videójátékát tette le az asztalra 2013-ban. Playstation exkluzív játékként a The Last of Us először PS3-ra jelent meg, majd 2014-ben jött a PS4-es feljavított Remastered kiadás.

A Naughty dog utóbbi játékai, lásd, pl. az Uncharted-sorozatot mind remek történettel és lenyűgöző látvánnyal rendelkeznek, elég csak belepillantani a 2016 elején érkező Uncharted 4 gameplay demójába, ami valami elképesztő.

A The Last of Us egy poszt-apokaliptikus túlélőjáték. Az első pillantásra nem túl eredeti alapötlet szerint szerint a cordyceps nevű gombafaj mutációjának spóra alapú fejlődése elpusztítja a civilizációt, és a zombitörténetekből jól ismert világ alakul ki, a cordyceps által megfertőzött, és öntudatlan, harapással fertőzni és ölni képes ragadozóvá változtatja. (A cordyceps egyébként egy létező gombafaj, sőt, a készítőkben egy BBC-dokumentumfilmet látva fogalmazódott meg az alapsztori, a filmben egy gombával fertőzött hangyát mutattak be, ahol a gomba átveszi az állat agyának feletti irányítást, majd kinő annak fejéből.) A játékmenet sem tartalmaz eget rengetően új elemeket, lopakodunk, kraftolunk, harcolunk, a játékmenetnek vannak kisebb hibái is, de ez mind nem számít.

A The Last of Us egyvalamit emel tökéletes szinte, és ezért is írók róla az SFmag.hu-n: ugyanis minden apró részlet maximálisan alá van rendelve a TÖRTÉNETNEK, és ez teszi igazán kiemelkedővé.

Simán születhetett volna belőle akár egy kiemelkedő sci-fi regény vagy film is, és azt gondolom, hogy egyedül a történetmesélés számít, teljesen mindegy, milyen formában történik ez, ha azt a történetet valóban érdemes elmesélni. A The Last of Us pedig ebben nagyon erős, sőt, talán a legerősebb a jelenlegi játékkínálatból.

TLoU3

A játék a járvány kitörésekor kezdődik: a szemünk előtt szabadul el a káosz. Joel, a kislányát, Saraht egyedül nevelő apa az öccsével, Tommyval próbál elmenekülni, miközben az utcán megjelennek az első, átváltozott, elméjüket vesztett, megvadult fertőzöttek, a rendet fenntartani próbáló ideges és pánikba esett katonák pedig kérdés nélkül lőnek mindenkire, akinél a legkisebb esélye is felmerül a fertőzésnek. Saraht menekülés közben egy katona lelövi, és ahogy az apja karjában haldoklik, ebben a jelenetben minden benne van a világ összeomlásáról.

Húsz évvel később, 2033-ban az emberiség maradéka a hadsereg által ellenőrzött karanténzónákban tengeti életét, de akadnak magányos túlélők, valamint kegyetlen, fegyveres fosztogató bandák is. A mogorva, bezárkózott és érzésektől mentes, megöregedett Joel a bostoni karanténzónában él, aki egy Tess nevű nővel a városon kívülre csempésznek bármit. Így kerülnek össze a tizennégy éves kamasz Ellie-vel, akit a karanténzónán kívülre kell csempészniük, és ezen a ponton kezdődik az igazi történet. Nem nagy meglepetés, hogy Ellie-ről kiderül, immúnis a fertőzésre, és egy esetleges ellenszérum kulcsfigurája lehet.TLoU_3 Ellie egy roppant kedvelhető, naiv kislány, aki a bostoni karanténzóna belsejében tengette mindennapjait (ezáltal egy csomó mindent nem láthatott a kinti világból), de Joellel vándorolva olyan szituációkba keveredik, amelyek során muszáj megtanulnia ölni, akár puszta kézzel is, és a vándorlás során Joel számára az idegesítő kamaszból fokozatosan formálódik át gyermekpótlékká, és lassanként újra feléleszti évtizedekkel ezelőtt magából kiölt érzéseit. Ez pedig nagyon veszélyes egy olyan világban, ahol bármelyik pillanatban elveszítheted a szerettedet.

Nem tudok még egy olyan játékot mondani, amelynek szereplői ennyire emberiek és ennyire közel tudtak volna kerülni hozzám, ahol ilyen fantasztikusan ábrázolták volna két ember kapcsolatának változását, elmélyülését. Igazság szerint nagyon kevés film és könyv is képes csak erre. És ez az, ami magasan kiemeli a The Last of Ust a videójátékok közül, ugyanis a történetnek lelke van, hihetetlenül erős érzéseket és morális dilemmákat tol a játékos arcába Ellie és Joel kettősén keresztül egészen a végéig, ami pedig egy hatalmas, de az első pillanattól következetesen előkészített gyomros. Olyan befejezés, amelyre évek múltán is emlékezni fogok.

A világ gyönyörű a maga nyomasztó lepusztultságában,ahogy keresztülszeljük az Egyesült Államokat Bostontól Salt Lake City-ig. Mindenhol romok, növényzettel benőtt nagyvárosok, autóroncsok, kifosztott plázák, üzletek, elhagyatott lakóházak fogadnak, benne az egykor ott élők emlékeivel, szétszórt személyes tárgyaikkal, diktafonfelvételekkel, haláluk vagy átalakulásuk előtti búcsúleveleikkel. A fertőzötteknél ráadásul vannak sokkal rosszabbak is: az emberek. Ebben a világban senkiben nem bízhatsz, a városok romjai, a vadonok tele vannak felfegyverzett, öntörvényű, gyakran kannibál embercsoportokkal, akik számára már semmit nem jelent az emberi élet.


A The Last of Us rákényszerít arra, hogy bárhol járj, kutass, keress, mert a néha talált tárgyak jelenthetik a túlélésedet a következő sarkon. És ha semmid nincs, amivel védekezhetnél, halott vagy. A töltényeket nagyon szűkmarkúan adagolja, ráadásul nem is szerencsés a hangos fegyverek használata, helyette a lopakodás sokszor jóval hatásosabb. A túléléshez, harchoz sajátos eszközöket kell használnunk, például a leghatékonyabb fegyvernek a lakásokban talált ollók és az utcán heverő vascsövek bizonyulnak, de az összekukázott alapanyagokból gyárthatunk molotov-koktélokat, házi bombákat is, de minden amortizálódik, eltörik, így csak ideiglenesen használható, aztán muszáj új lomokat keresni.

Órákig lehetne ecsetelni az apró hangulati elemeket, a szomorkás zenei aláfestést, a nyomasztó környezetet, az út során felbukkanó mellékkarakterek kőkemény drámáját, a folyamatos rettegést, bizonytalanságot, mert minden sarkon, sötét zugban ott leselkedik a halál, és hiába tudjuk, hogy csak egy játék, a Naughty dognak sikerült elérnie, hogy ezt órákra elfelejtsük.

A The Last of Ushoz készült egy kiegészítő, a Left Behind, ami egy megint csak rendkívül magas színvonalon összerakott párhuzamos történet: az egyik szál Ellie megfertőződéséről szól, a másik a The Last of Us egyik időugrása idején játszódó fontos eseményt mutatja meg. Mindkettő egy-egy bevásárlóközpontban játszódik, és elsődlegesen Ellie karakterét, múltját árnyalja.

Állítólag dolgoznak a moziváltozaton, sőt, a pletykák szerint Maisie Williams, a Trónok harca sorozat Aryája játszaná Ellie-t, kíváncsi, de szkeptikus vagyok, szerintem mindig az eredeti médiumon a leghatásosabb egy történet, legyen az film, könyv, képregény, minden adaptáció már csak elvesz valamit az élményből. (Persze, kivételek mindig akadnak.)

tlou4

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: videójáték

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon