SFmag

(Mert másodszor láttam, és mert kollégám már értekezett róla. – F. B. )

Valószínűleg fél évszázad szakirodalma, rajongói irodalomjegyzéke bőven jó bizonyíték arra, hogy már nem nagyon lehet újat mondani erről a filmről, sem a hatásáról, sem annak szellemi szerzőiről, sem az ő életművükről. Ritka, hogy egy műalkotás ekkora és ennyi lenyomatot hagyjon, még évtizedekkel bemutatása után is, és ráadásul nem is egy szórakoztató filmről van szó, amelyet akárki akárhányszor újranéz. Ez egy nehéz film.

Amikor először láttam a 2001: Űrodüsszeiát, nem is igazán tetszett. Tizennyolc voltam talán, kényelmetlenül fészkelődtem az elnyújtott, értelmetlenül hosszú ideig kitartott képek miatt, a film cselekmény(telenség)e sehová sem tartott, Strausstól meg húsz perc után a frász kerülgetett.

Most, érettebb fejjel, mozivászon előtt ugyanolyan kényelmetlenül fészkelődtem. Csakhogy érdekes módon most nem is a filmségével foglalkoztam, hanem jelenetről jelenetre tudtam gondolkodni, hogyan segíti egy-egy kép, egy-egy mozzanat a teljes filmet. Milyen párhuzamok vannak az egyes idősíkok között. Hogyan mutatkozik meg a majmok viselkedése egy kifinomultabb civilizációs közegben, mennyire más és mégis mennyire ugyanaz a lefolyás, kottára.

Lenyűgözött most a film egyáltalán nem tolakodó, nem is annyira naiv humora. Kifejezetten szellemes kis apróságok dobták fel az egyébként tárlatvezetésre emlékeztető hangulatot: az űrvécé használati utasításának hosszán majdnem felröhögtem. Jól szórakoztam a díszleteken és a mellékszereplőkön is, szinte minden percben van valami elcsíphető szellemesség, szatíra, szuáve.

Kijátszhatja tehát ez a film az ember türelmét, de lényegesen többet tud nyújtani ez a film másodszor, hiába ég a tudatunkba már elsőre az idegbeteg kórust radiáló fekete dominó és a lágyan szemétkedő vörös szem. Mindig van tovább. Még türelmetlenségünk is kifizetődő, mert amikor feladjuk, akkor kezdődik igazán az immerzió. Kényelmetlen, nyugtalanító vákuum keletkezik, az örvény aljára pedig (tudományosan is alátámasztható módon) hatványozott gyorsulással csúszunk le, és ott már megbomlik az érzékelés, semminek nem lesz határa.

Ez a film egy fekete lyuk.

A sajtóvetítésen teltház volt, a magyar science-fiction közösség ismert alakjait véltem felfedezni a nézők között, a filmet megelőző rövid beszélgetés pedig szintén kellemes adalék volt. Farkas Bertalan anekdotáit személyesen hallgatni mégiscsak egy élmény (sosem akart repülni, nem rossz duma), Gyárfás Gábor pedig rávilágított a régi idők plakáttervezési szokásaira (amivel sok furcsaságot meg is magyarázott). Németh Attila felolvasta Arthur C. Clarke versét, amelyet a forgatás kapcsán írt. És persze Elsässer Klaudia, a Pannonia Entertainment alapítója, ügyvezetője valamint Gerebics Sándor filmrendező beszéltek a retrómozizás jelenéről, jövőjéről.

Szóval, jó ez a mozgalom, nem egy olyan régi műfaj a mozi, hogy nagy klasszikusokat ne lehessen bizonyos évtizedekben újra és újra elővenni, és az Űrodüsszeiánál maradandóbbat alig lehet mondani. Egészen más élmény a mozi, mint a házimozi, ha leszámítjuk az esetleges beleröhögéseket, mégiscsak olyan, mint egy ünnepély. A legjobbakat pedig ünnepelni kell, újra és újra.

Hozzászólások

hozzászólás