Az Alien és A bolygó neve: Halál után egy újabb sci-fi klasszikus tér vissza mozivásznakra, a kultuszfilmekre specializálódott Pannonia Entertainment forgalmazásában. Március 12-től limitált vetítéssorozat keretében kerül a hazai mozikba “minden sci-fi filmek ősapja”, a 2001: Űrodüsszeia (1968). Budapesten kizárólag a Puskin moziban és országszerte számos további helyszínen láthatják a nézők Stanley Kubrick Oscar-díjas filmjének digitálisan felújított változatát, magyar felirattal.

Ez alkalomból három párosjegyet sorsolunk ki a premier előtti díszelőadásra, amely 2015. március 2-án, hétfőn 19:30-kor tartunk Corvin Mozi Kora termében kerül megtartásra.
A film előtt kerekasztal-beszélgetés is lesz:
- Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok, űrhajós és vadászpilóta, külgazdasági és külügyminiszteri tanácsadó
- Németh Attila, a Galaktika Magazin felelős szerkesztője
- Gyárfás Gábor grafikusművész, Ferenczy és Kölcsey-díjas plakáttervező
- Elsässer Klaudia, a Pannonia Entertainment alapítója, ügyvezetője
Moderátor: Gerebics Sándor filmrendező

Ahhoz, hogy a három párosjegy egyikét megnyerd, a következőt kell tenned:

Ki írta a 2001. Űrodisszeia című regényt?

A válaszokat a jatek.sfmaghun(kukac)gmail.com emailcímre várjuk, a tárgymezőbe írjátok be:2001.

A jelentkezési határidő 2015.02.28. (szombat) 20:00 óra. Utána sorsolunk!2001-a-space-odyssey 13

Valamikor a távoli múltban, az emberiség hajnalán a különös, fekete monolittal való találkozásnak köszönhetően a majomemberek fölfedezik a tüzet és az eszközhasználatot. Évezredekkel később amerikai kutatók hasonló oszlopra bukkannak a Holdon, amely rejtélyes rádiójelet sugároz a Jupiter felé. Űrexpedíció indul útnak, hogy megvizsgálja, kinek szólhat az üzenet. A hosszú út alatt a fedélzeti komputer meghibásodik, és ez a legénység életébe kerül. Az egyetlen túlélő a visszatérés reménye nélkül mégis megpróbálja teljesíteni a küldetést.

Stanley Kubrick 1968-ban bemutatott filmje túlnőtt mindazon, amit hasonló műfajban valaha moziban néző átélhetett. A hidegháború ekkora már az űrre is kiterjedt, s jóllehet a film még a Holdra szállás előtt készült, ezzel párhuzamosan óriásira nőtt a sci-fi iránti érdeklődés. Ebben a hangulatban mutatták be a 2001: Űrodüsszeiát, amely monumentális képi kompozícióival, a végtelen űrbe száműzött ember félelmetes víziójával tulajdonképpen évtizedekre kijelölte a – film számára akkor még fiatal – zsáner útját. Nem túlzás, hogy Kubrick nélkül a Star Warstól az Interstellarig egyik blockbuster sci-fi sem úgy nézne ki, ahogy ma ismerjük. A forgatókönyvet a neves író Arthur C. Clarke jegyzi, aki a filmmel párhuzamosan annak regényváltozatát is megírta. (A történet néhány pontban eltér forgatókönyvtől.) A Kék Duna keringő dallamára utazó űrhajó, az ijesztő egyszerűséget formázó dolomit s az öntudatára ébredt komputer olyan védjegyeivé vált a filmeposznak, amelyekről még ma, majd’ fél évszázaddal később is születnek elemzések.

A film Facebook oldala: https://www.facebook.com/2001urodusszeia

Előzetes a Youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=8dZeo0pSSAw

Vetítési helyszínek országszerte (a lista még nem végleges, bővülhet!):

Budapest Puskin Mozi – Március 12-től
Szeged Belvárosi Mozi – Március 12-től
Szombathely Agora-Savaria Filmszínház – Március 12-től
Kecskemét Malom Mozi – Március 12-18-ig
Kecskemét Otthon Mozi – Március 13-án
Szolnok TiszaPART Mozi – Március 19-25-ig
Jászberény Lehel Filmszínház – Március 19-25-ig
Pécs Uránia Mozi – Március 27-én
Debrecen Apolló Mozi – Március 12-25-ig
Celldömölk KMKK Art Mozi – Március 26–27–28-án
Szentgotthárd Csákányi László Filmszínház – Március 13-án
Miskolc Művészetek Háza – Március 19-25-ig
Nyíregyháza Krúdy Gyula Art Mozi – Március 12-18-ig
Székesfehérvár Barátság Mozi
Kaposvár Szivárvány Mozi – április eleje
Kiskunhalas Halas Mozi – Március 27-én

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig 6 hozzászólás érkezett.

  1. Sam Reed szerint:

    “minden sci-fi filmek ősapja” … “film számára akkor még fiatal – zsáner útját”

    Tényleg, ti tudjátok egyáltalán miről írtok?

  2. dbl szerint:

    Köszönöm Sam!

    Elővettem Steven Jay Schneider kis könyvét: “101 sci-fi film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz”. Az első film benne Georges Mélies: Utazás a holdba című Verne adaptációja. Ezt a filmet 1902-ben, több, mint száz évvel ezelőtt készítették.
    A Schneider könyvben (amelyben írója eleve csak a szerinte jó filmeket sorolja fel), az Ürodisszeia előtt 32 db film van időrendben. Ismétlem ezek kiváló filmek (szerintem is, mert jó néhányat láttam belőlük).

    Csak párat a kezdő filmen kívül:

    - Aelita (Jakov Protazanov)1924
    - Metropolis (Fritz Lang)1927
    - A láthatatlan ember (James Whale)1933
    - Amikor megállta Föld (Robert Wise)1951
    - Világok háborúja (Byron Haskin) 1953
    - Godzilla (Ishiro Honda) 1954
    - Nemo Kapitány (Richard Fleischer) 1954
    - Tiltott bolygó (Fred M. Wilcox) 1956
    - A hihetetlenül zsugorodó ember (Jack Arnold)
    1957
    - Az időgép (Pál György) 1960
    - A kétéltű ember Csebotarev-Kazanszkij) 1962
    - Alphaville (Jean-Luc Goddard) 1965
    - 451 Fahrenheit (Francois Truffaut) 1966
    - Fantasztikus utazás (Richard Fleischer) 1966
    - Majmok bolygója (Franklin J. Schaffner) 1968

    Elérkeztünk at 2968-as évig, a 2001. megjelenésének évéhez. Én egyteljesen önkényes alapon készített válogatást írtam ide Schneider könyvéből. A legismertebbeket próbáltam felsorolni név, rendező, vagy az eredeti történet írója révén), pedig ezeken kívül még más remekművek is vannak, amiket nem írtam ide.
    Szóval az Űrodisszeia — abszolút kedvencem, imádom azt a filmet — NEM minden idők sci-fi ősapja.
    Szerencsésebb lett volna azt leírni róla, ami viszont igaz, hogy az éppen megkezdődött űrkorszak (egy évvel a Holdra szállás előtt) általános emberi kultúrájának megváltozását elősegítő mérföldkőről van szó. Azokaz az effekteket, amelyeket ott bemutattak, azóta is etalonként kezelik a legmodernebb sci-fi filmek rendezői (itt, most a technikai színvonal különbség nem szempont).
    Búcsúzóul egy kis süti: HAL nevének betűit toljátok eggyel hátrébb az ábc sorrendjében… :)

  3. dbl szerint:

    Hoppá…Nem 2968-as, hanem 1968-as év. Elnézést… :)

  4. Hackett szerint:

    Sam Reed, dbl:
    Egyrészt a játék kiíráson túl minden sajtóanyag, amelyet a forgalmazótól kaptunk.
    Másrészt az idézőjel jelentése szerintem elég egyértelmű.
    Harmadrészt, az, hogy az Űrodüsszeia a 32. sci-fi egy olyan sorban, ami mára több ezer (!) sci-fi filmet számlál, pont azt jelenti, hogy akkor még elég fiatal volt a sci-fi filmzsáner.

    Ne vegyetek már mindent ennyire szó szerint!

  5. Sam Reed szerint:

    Hackett: Ne viccelj ezzel a harminckettővel. Hol számlálna több ezret a “101 sci-fi film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz”??? Az továbbra is csak 101-et számlál.

  6. Hackett szerint:

    Sam Reed:
    Bocs, azt a részt félreértettem, de ettől még a többi, amit írtam, szerintem igaz.:)

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon