SFmag: – Jelentett-e nehézséget sci-fit írni a szocialista Magyarországon? Ha igen, akkor mik voltak a nehezítő tényezők?

nemere21026nNemere István: – Keserű humorral úgy fogalmazhatnék, hogy akkoriban, az úgynevezett szocializmus idején bármiről írni nehézséget jelentett. Más „szocialista” országokkal szemben nálunk nem volt kifejezett, fizikailag is létező cenzúra-hivatal, ahol kinyomtatás előtt minden anyagot be kellett mutatni, még az újságok napi cikkeit, sőt a sportrovatot vagy az időjárásjelentést is látniuk kellett az éber elvtársaknak. Nálunk ennek egy magasabb fokozata létezett: a magyar kommunisták a cenzúrát már beleépítették a fejekbe. Minden író és újságíró és rádiós és tévés tudta, mit szabad, és mit nem szabad. Persze folyamatosan ment a határok próbálgatása, a merészebbek tudni akarták, meddig lehet elmenni, hol az éppen aktuális „vörös vonal”? A SF arra volt jó, hogy az ember elmondjon olyasmit is, amit más műfajban nem tűrt el a cenzúra. Szerencsénkre a műfajt nemcsak a szakma, az irodalmárok nem vették komolyan, de – és talán éppen ezért – a politika sem. Én is, mások is írtunk jobb világokról, ahol mindenki szabad és boldog, és azt tehet, amit akar, ahol az állam elenyészőben van, mint fölösleges rossz, éppen a totális lebontásán dolgoznak – naná, hogy a távoli jövőben! Így nem kellett félnünk közvetlen megtorlástól. Legfeljebb „megjegyezték maguknak”, hogy X vagy Y, lám, megint elment a határig, majd a körmére kell nézni…

Anélkül, hogy tudtam volna, vagy hogy különösen okot szolgáltattam volna rá, két ország titkosrendőrsége figyelt 23 éven át, gyűjtötték rólam az adatokat, a rám küldött provokátorok és spiclik jelentéseit, aminek egy szép, de még nem is teljes paksamétáját kaptam meg a rendszerváltás után 10-15 évvel. Leírták, miket műveltem én „a népi demokrácia ellensége”.

Később a kezembe kerültek olyan könyvek, amelyek a magyar titkosszolgálatok és az irodalmárok kapcsolatairól írtak. Ezekben másokról és magamról is olvashattam hasonló vádakat és eljárásokat.

Mikor érezte azt, hogy önnek főállású regényírónak kell lennie? Megkísértette-e a gondolat, hogy esetleg főállású sci-fi íróként is boldogulhat itthon?

Mindjárt az elején hadd tisztázzak valamit: nincs olyan, hogy „sci-fi író”, csak „író” van, legalábbis az én esetemben. Ha valaki egész működése során írott műveinek mondjuk az 3 vagy akár 10 százaléka tartozik az egyik műfajba, az összes többi más műfaj(ok)ban íródott, akkor hogyan nevezhetnénk a foglalkozását arról a kicsi arányról? Hallott valaki egy írót „esszéregény-írónak” vagy „történelmimonográfia-írónak” nevezni? Persze ettől még lehet, akadnak, akik soha semmi mást nem írtak, rájuk talán jogos az elnevezés – bár Fekete Istvánt sem nevezték „természetiregény-írónak”, sem „állatregény-írónak”…

Mindig is szerettem volna az írásból élni. Tizennyolc szakma gyakorlása után (amelyek közül egyhez sem értettem igazán) az 1970-es évek végén felcsillant a remény. 1977 után sok magyar lapnak dolgoztam, kiadóknak műfordításokat készítettem, és persze írtam, írtam. Nagyon természetesnek tűnt hát, hogy beleugorjak a sötétbe, a bizonytalanságba. Pedig akkor még nem jelent meg sok könyvem, összesen 3-4, amikor 1980. január 1.-től szabadúszó lettem, eltartottam az akkori családomat az írásból. Ez nem volt egyszerű feladat, sokszor nem volt elég pénzünk még a számlák kifizetésére sem. Nem akartam én csak sci-fit írni sohasem, hiszen az érdeklődésem kiterjedt ezer más témára, területre, társadalomra, politikára, kalandokra – a Kozmosz csak egy volt az érdeklődési köreimből.

tritonHogyan, milyen körülmények között született az első sci-fi regénye, A Triton-gyilkosságok? Van-e ezzel kapcsolatban érdekes sztorija?

Amennyire emlékszem, nem volt semmi különös „A Triton-gyilkosságokkal”. Tudtam, melyik kiadó melyik sorozatába szánom, oda, ahol krimiket adtak ki. De hogy mégis SF-regény legyen, ahhoz az űrben, űrhajókon, idegen bolygón is játszódó történetre volt szükség, amelynek egy része meg a Földön zajlik, a jövőben, legyen egyszerre krimi és sci-fi. Hosszan gondolkodtam, aztán megírtam úgy, hogy az egész csupa jövőbeli akta, irat, jelentés, távirat, levél, stb. lett. Ilyent azelőtt senki nem írt magyarul, és jól fogadták.

klausztropolisznA Ruttkai Éva főszereplésével készült A fantasztikus nagynénin kívül melyik regénye állt legközelebb a filmes adaptációhoz? Én például a Klausztropoliszt magyar körülmények között is kivitelezhetőnek tartottam.

Kevesen tudják, hogy „A fantasztikus nagynénin” kívül egy másik ifjúsági regényemből, a „Nagyfülű Artúr kalandjai”-ból is készült egy ötvenperces film, nem is olyan régen. A tévében bemutatták – azóta viszont nem is hallottam róla. Az igaz, hogy a Klausztropoliszt is megfilmesíthetnék, ha lenne rá valakinek 200 millió forintja. Sőt, jelenleg folyik egy nagy pankráció a filmes hatóságok és egy producer között azért, hogy kapjanak pénzt „A kupolaváros titka” megfilmesítésére, ami elég reménytelen feladatnak látszik a mostani körülmények között.

a_szamitogepes_gyilkosnA számítógépes gyilkos 1987-ben jelent meg, jóval azelőtt, hogy komoly számítógépes hálózatok, pláne World Wide Web lett volna itthon. Honnan jött az ötlet, az inspiráció?

Mindig figyeltem arra, hogy a kommunikációs lehetőségek és eszközök komoly szerepet kapjanak a SF-könyveimben. Akkor is, ha azok nem kifejezetten ehhez a műfajhoz tartoznak. „A számítógépes gyilkos” idején számítógépeket még nem is láttunk! (Amennyire emlékszem, A számítógépes gyilkost az 1980-as évek elején írtam, és jó ideig nem jelent meg.)

Tudtuk, hogy vannak, és valahol az országban is akad már néhány. Úgy kellett kinyomoznom, hol nézhetnék meg egyet tíz percig, végre sikerült, aztán a látottakhoz alakítottam a krimi-történetet. Csak megjegyzem, hogy az 1980-as évek közepén az ötkötetes SF-családregény-sorozatban minden szereplőnek volt olyan kis kézi telefonja, amit mindig magánál tartott. Mint leírtam, abban a jövőben „mindenkinek emberi és állampolgári joga, hogy bármikor kapcsolatba kerülhessen bárkivel a földgolyón és az űrben”. Ami a Földet illeti, majdnem ott tartunk már.

terranA Terra című regénye olyannak tűnik, mintha kicsit megunta volna az űrkalandokat, a száguldást. Mi áll a Terra megírása mögött?

Nem untam meg az űrkalandokat, de tény, hogy ideje volt egy kicsit lassúbb, elgondolkoztatóbb, mondhatnám nagyképűen: filozofikusabb tartalmú SF-regénynek is. Bár ha visszagondol a sztorira, a vége felé ott is vannak kalandok, folyik egyfajta küzdelem egy eltitkolt tárgy megszerzéséért, ami bizonyítaná, hogy az intergalaktikus emberek vélekedésével szemben igenis létezett egyszer a Föld nevű bolygó, és egykor minden ember őse ott élt – amit addigra elfelejtettek, mások célzatosan eltagadtak, titkoltak.

Sok olvasónak úgy tűnhet, hogy a rendszerváltás után a sci-fi író Nemere eltűnt, helyét a történelmi, misztikus és szerelmes könyveket jegyző Nemere vette át. Igaz ez az észrevétel, vagy még mindig fontosnak tartja, hogy sci-fi íróként (is) tekintsenek önre?

Igaz is, meg nem is. Való igaz, hogy mire eljött a rendszerváltás – de nem amiatt! – én végre kiteljesedtem más témák, sőt műfajok felé. 1989 és 1995 között száz új kiadó támadt, és ezeknek legalább a fele ostromolt új könyvekért – csak kapkodtam a fejemet. Mindenki kért mindenféle műfajból. Csak a kilencvenes évek második felében ébredtem rá, hogy a történelem, amit mindig szerettem, mennyire izgalmas lehet. Az ókor, a huszadik század, és a magyar történelem egyszerre került be az érdeklődésem középpontjába, és mivel a kiadók is ezt kérték, meg nekem is nagyon megfelelt, „beindultam” ezen a téren is.

Néhány jól fogadott kísérlet után kiderült, hogy ha valamilyen minimális szinten is, de úgymond „értek a nők nyelvén” is, bár e téren nem bízom el magamat. Szóval kezdtek rendelni romantikus könyveket is. A legnagyobb sikere a Melissa Moretti-regényeknek lett, ezen a héten jelent meg a 72. a sorban, tehát kedvelik.

Persze fontosnak tartom, hogy ha nem is „sci-fi íróként”, de olyan íróként tekintsenek rám, aki írt már néhány jobb és rosszabb SF-regényt, és akiről még feltételezhető, hogy fog is írni jó SF-t.

istenek_harcanMelyik az a fantasztikus regénye, ami ön szerint méltatlanul elfeledett? Mi lehet ennek az oka?

Ha nem is nevezném „méltatlanul elfeledettnek”, de azért az „Istenek harca” trilógia több figyelmet érdemelt volna akkor, amit a nagy nyugati SF-dömpingben nem kaphatott meg, azóta pedig kiesett a sci-fi-kedvelők köztudatából. Azok a könyvek nem annyira kalandosak, mint inkább megmutatják az emberiség jövendő útját a Mindenségben, azt az időszakot, amikor szédületes tudás begyűjtése után felfedezi, hogy nem-biológiai módon is lehet élni, áttör más dimenziókba, találkozik az „istenekkel”, azaz a fejlettségben milliárdszor milliárd évekkel előttünk járó, valahol mégis emberszerű lényekkel…

Nos, ezekről a könyveimről kevés szó esett akkor, ma meg már senki sem emlegeti.

Melyik az a sci-fi regény, ami a kedvencének mondható?

Brian Aldiss: Non stop című regénye, ami magyarul „Amíg világ a világ” címen jelent meg. Ebben benne volt minden, amit – legalábbis én – egy fantasztikus regénytől elvárok. Előremutató gondolatok, izgalmas cselekmény.

Figyelemmel kíséri-e, hogy merre tart ma a világ sci-fi irodalma? Mi volt a legutóbbi jó élménye mások által írt sci-fi regénnyel kapcsolatban?

Ha több időm lenne, bizonyára figyelném a külföldi szerzőket is. Most ott tartok, hogy a Galaktika és néhány internetes SF-oldalon kívül nem tudok másra ügyelni. Olykor még fel-felvillan valami a lengyel sci-fiből, ami a kezembe kerül, sőt nemrégen felkérésre ezek közül le is fordítottam egyet (Adam Wisniewski-Snerg: A lator evangéliuma). De egyszerűen nincs időm figyelni a trendeket, a felbukkanó új szerzők előrehaladását. Így aztán nincsenek is különösebb élményeim ezekkel kapcsolatban, de ismétlem, ez nem a műfaj és nem a többi szerző, hanem az én hibám.

Elnézve az idei regényei témáit, felvetődik a kérdés: ír-e még sci-fit?

A lehetőség mindig fennáll. Két akadályt tudok mondani. Az egyik: egyre kevesebb kiadó foglalkozik a műfajjal. Azok közül, amelyek a rendszerváltás után kiadták a SF-regényeimet, talán már csak egy létezik, és ott sem kapkodnak utánam. Megrendelés nélkül viszont már nem fogok bele egy regény írásába, hiszen az hosszadalmas és energiaigényes feladat. A másik ok: ha mégis rászánom magamat, valami olyasmit akarok írni, amit még soha senki sehol nem írt le… Ezt pedig jól ki kell gondolni. Higgyék el, többek között ezen is töprengek most.

Köszönjük az interjút, és boldog születésnapot kívánunk!

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: interjú

Eddig 2 hozzászólás.

  1. dbl szerint:

    Egy, valószínüleg kevésbbé ismert műve a kedvencem. A címe: Világok világa. Tematikusan a cikkben általa meghivatkozott Istenek harca című művére hajazhat. Ebben a fejlődés olyan útját mutatja, ahol az emberi léyek istenszerű programokká válva, gyakorlatilag egy szuperkristály testében léteznek, különféle kiegészítőket (hatalmas ürálomások, űrhajók, avatartechnológia, stb.)felhasználva.
    Pár éve Könyvfesztiválon dedikálta nekem, és kicsit meglepte, hogy valaki ezt a könyvét ismeri… 🙂

  2. e(x) szerint:

    A Klausztropolisz mellett gyermekkorom nagy kedvence volt a Neutron akció, amely képregény változatot is kapott, az is jól mutatna filmen, bár ez nyilván messzire túlmutat a hazai lehetőségeken.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon