Az utóbbi években divatos lett tündérmeséket feldolgozni, gondoljunk csak az Egyszer volt, hol nem volt (Once Upon A Time) című sorozatra, az idén bemutatott Demóna (Maleficent) című mozifilmre, vagy a Broadway nagy sikerére, a Rodgers és Hammerstein szerzőpáros által írt Hamupipőke-musicalre. Hollywoodnak köszönhetően kezdjük újra felfedezni a régi korok meséit, még ha nem is feltétlenül tiszta, eredeti valójukban. (Kérdés, hogy a tündérmesék esetében mi számít eredetinek: ezeket általában mások elmondása alapján jegyezték le, és már a kezdetektől torzultak – a későbbi átdolgozásokról és újrakiadásokról nem is beszélve.)

Pullman_GrimmJacob és Wilhelm Grimm a 18. században születtek egy jómódú ügyvéd fiaiként. A Marburgi Egyetemen tanáruk, Friedrich Carl von Savigny professzor úgy gondolta, hogy a jog egy adott nép nyelvéből és történelméből fejlődik ki – tanítványaival elkezdtek filológiával foglalkozni, azon belül pedig német néprajzzal. Akkoriban ez divatos szórakozás volt, sokan gyűjtöttek népmeséket, valamiért mégis a Grimm testvérek Kinder- und Hausmärchen című kötete lett a legismertebb. A gyűjtemény 1812-ben jelent meg először, végleges – hetedik – kiadására 1857-ben került sor. A történetek folyamatosan változtak, ahogy a kor elvei épp megkívánták. A végső változatban 211 tündérmese szerepelt.

Itt jön be a képbe a Philip Pullman által szerkesztett Grimm Tales: For Young and Old című kötet, amely ötven mesét tartalmaz, köztük olyan jól ismerteket, mint a Hófehérke vagy A brémai muzsikusok, de a válogatásban szerepelnek kevésbé közismert történetek is, mint például a Bearskin vagy a Hans-my-Hedgehog. Emellett vannak a gyűjteménynek olyan darabjai is, amelyek könnyedén beleférnének a horror kategóriába. Végtére is tündérmesékről van szó.

A kötet szerkesztése során Pullman igyekezett úgy újramesélni az eredeti sztorikat, hogy azok a legtisztábbak és a legérdekesebbek legyenek. Célja mindenekelőtt az volt, hogy megvizsgálja, a mesék hogyan tudnak történetként működni. Ahol úgy érezte, változtatás szükséges, ott vagy belenyúlt a szövegbe, vagy az adott történet utáni jegyzetekben tett módosítási javaslatokat.Philip_Pullman

A jegyzetek bőséges forrásanyagot biztosítanak az érdeklődőknek, Pullman mégsem viszi túlzásba a használatukat – csak annyi információt közöl, amennyi feltétlenül szükséges, és ezek a megjegyzések tartoznak a könyv legnagyobb érdemei közé.

Pullman elérte a célját: a kötetben szereplő mesékben tényleg a történet áll a középpontban. A karakterek kétdimenziósak, a leírások egyszerűek, egyértelmű képeket használnak, és a történetek gyakran kiszámíthatóak, ismétlődőek, sallangoktól mentesek. Aki tehát a 21. századi ember számára pszichológiával, hús-vér szereplőkkel megtöltött, „felturbózott” tündérmesékre számít, nagyot fog csalódni. Ha viszont más szemszögből nézzük és elfogadjuk a tényt, hogy ezek a történetek visszanyúlnak a jól ismert meséink eredeti gyökereihez, akkor sok kellemes percnyi-órányi olvasásban lehet részünk.

A könyv Amerikában a Fairy Tales from the Brothers Grimm címen jelent meg.

Sárpátki Ádám

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon