Jo Walton az utóbbi években a klasszikus fantasytől egyre inkább elmozdul a mainstream irányába, bár a zsánert így sem tudja maga mögött hagyni. A Farthing-sorozat után ismét az alternatív történelmet választotta. A My Real Children olvasható sci-fiként, szépirodalomként, feminista regényként és életrajzként, de mindenekelőtt egy jó regény.

myrealFőhőse, Patricia egy öregotthonban lakik, a kórlapjára rendszerint ez van írva a napi jelentésbe: „nagyon zavarodott”. Látogató rokonait többnyire felismeri, de mindig elfelejti, van-e lift az otthonban, és milyen színű a függöny – és a gyerekeiből is mintha több lenne. Világosan emlékszik, hogy négy gyereket szült és néhányszor elvetélt, és hogy ezeket a gyerekeket hogyan hívják; ugyanakkor emlékszik három másik gyerekre is, akik szintén az övéi. Mindnyájan meglátogatják, mégsem tudnak egymásról, és Patricia nem biztos benne: mi a valóság? Kik az ő igazi gyerekei?

A könyv az öregek otthonából indít, majd visszaugrik a gyerekkorra, és elvezeti Patriciát egészen addig a sorsdöntő pillanatig, amikor egy kérdésre igennel vagy nemmel kellett válaszolnia. A két élet ennél a kérdésnél ágazott el. Az egyik életében hozzáment az egyetemen megismert Markhoz, és szülőgép lett belőle, aki az addig remélt intellektuális beszélgetések és egyetértés helyett egy elnyomó és bigott férjet kapott. A másik életében Firenzébe utazott, beleszeretett a reneszánszba, majd útikönyveket kezdett írni…

A My Real Children a két Patricia (Tricia/Trish és Pat) története, amelyek fejezetenként váltják egymást, és bár vannak azonos szereplők, egészen más szerepet töltenek be a két  életben. A regény nagy erénye, hogy egyik történetet sem érezni erőtlennek, ugyanannyi figyelmet, részletet, szépséget és viszontagságot kap, miközben Patricia mindvégig ugyanaz a nő marad. Bár teljesen más élethelyzetekben kell megtalálnia a helyét és értelmet adni a saját és a gyerekei életének, ugyanolyan intelligens, érzékeny és erős. A két életút eltéríthette volna a karaktert, apránként teljesen idegen alakokká változtatva a két Patriciát, Walton viszont végig biztos kézzel fogja a figurát, és megőrzi egységét. Így mosódik össze az olvasó előtt is a két Patricia, így válik a két élet ugyanolyan súlyúvá.

MyRealChildren_Jo-WaltonNoha mindkét történetben Patricia családja áll a középpontban, a körülöttük lévő világról is tudomást szerzünk. Az egyikben az emberek bázist építettek a Holdon; a másikban atombombákat dobálnak egymásra. Mindkettő valódi világ, mint ahogy Patricia életei is valódiak. Hogy melyiket választjuk, ugyanúgy ránk van bízva, mint ahogy Patriciára is: béke vagy háború? Magány vagy szerelem?

Egy asszony két élete a gyerekkortól fogva, kapcsolatokkal, gyerekekkel, a társadalmi konvenciók elleni küzdelemmel, ahol a család a legfontosabb, akármi történik is a világban. A gyerekek és unokák, a generációk láncolata, amelyben hibák és örömök adódnak tovább. Talán nem is fontos, melyik út az igazi, hiszem végső soron az a valóság, amire emlékezünk. Éppen ezért olyan fájdalmas és megindító, hogy míg Patricia egyre inkább tudatába kerül az alternatív múltnak, úgy veszíti el azt szóról szóra, fogalomról fogalomra, ahogy az Alzheimer-kór tünetei egyre erősödnek.

A My Real Children egy kiváló alternatív történelmi regény egy nőről és az ő két történetéről.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon